Teljes cikk - 2026. október

Az első 20 év

A magyar Gripen-történelem
Trautmann Balázs

AMagyar Honvédség 2006-ban vehette át az első öt JAS 39EBS HU típusú, többfeladatú vadászgépét. A meglehetősen fordulatos kiválasztást két évtizednyi, fokozatosan egyre több képességet felvonultató szolgálat követte: ezt idézzük most fel cikkünkben.

aranysas.hu

A Magyar Honvédség - hasonlóan a kelet-közép európai országokhoz - a NATO-csatlakozás egyik fontos lépésének tartotta légierejének modern, nyugati típussal történő fejlesztését. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen közvetlenül a rendszerváltás után a MiG-21-esek és az egy századnyi, pápai MiG-23MF leváltására nem sikerült megfelelő, de már amerikai vagy nyugat-európai gyártású vadászgépet beszerezni. Az első lépés így a Magyarország felé fennálló államadósság kiegyenlítéseként megkapott, 28 darab MiG-29B harci és kétüléses MiG-29UB kiképzőgép volt. Az első hat együléses és két oktató „duplafarkú”, némi késéssel ugyan, de 1993. október 15-én leszállt Kecskeméten. November végéig megérkezett a teljes flotta. A katonai és politikai vezetés azonban tudta, hogy ez csak ideiglenes megoldás: a két évet a gyárudvaron állt vadászgépek inkább kényszerből elfogadott „ajándéknak” voltak nevezhetőek, mint tudatos stratégiai beszerzésnek. Ez sajnos később is megbosszulta magát: nem csupán a megfelelő infrastruktúra hiánya nehezítette a gépek hadrafoghatóságának biztosítását, de a folyamatos alkatrészhiány is. Nem segített a helyzeten a felajánlott modernizációs programok elutasítása sem. Így a német DASA négy lépéses ajánlatát sem fogadta el a vezetés, de nem repült az orosz MiG-29SzMT változatot „magyarító” Turul sem.

aranysas.hu
Váratlan bejelentés

Nem véletlen, hogy szinte egyidőben a MiG-29-esek megérkezésével már meg is kezdődtek a tapogatózó tárgyalások a szóba jöhető nyugati és északi gyártókkal. Rengeteg forgatókönyvet dolgoztak ki az elképzelhető megoldásokra. A legnagyobb kérdésnek természetesen az bizonyult, hogy hogyan lehet finanszírozni a méregdrága fejlesztést? Nem véletlen, hogy az új gyártású vadászok mellé lehetőségként előkerült a használt változatok megvásárlása is: ez elsősorban az F-16 Fighting Falconok esetében kapott nagyobb hangsúlyt. A neves amerikai egyhajtóművesen kívül vetélytársként jelentkezett a francia Dassault a deltaszárnyú Mirage 2000-essel, a Boeing a kéthajtóműves F/A-18 Hornettel és a svéd Saab a JAS 39 Gipennel. Sok repülésrajongó szerint az egymással vetélkedő vadászok látványos bemutatói miatt az 1990-es évek voltak a kecskeméti repülőnap aranykora…

aranysas.hu

Négy típus és négy, meglehetősen eltérő képességcsomag közül választhatott a magyar kormány. A tesztrepülések és a tárgyalások során a négy versenyzőből végül kettő maradt porondon: a Falcon és a vadonatúj fejlesztésként jelentkező Gripen. A jelenleg ismert információk szerint 2001 tavaszán a Nemzetbiztonsági Kabinet még az amerikai ajánlatot hozta ki a legjobbnak, 24 darab, azaz két századra elegendő, használt, de felújított F-16-os megvásárlásáról. Sokak meglepetésére azonban szeptember 10-én már egy olyan kormánydöntést jelentettek be nyilvánosan, mely csupán 14 darab, de új gyártású JAS 39A/B Gripen lízingelését és hadrendbe állítását hozta volna el. A lépés nem volt azért teljesen váratlan, hiszen már 1995-ben szándéknyilatkozatot írt alá a magyar kormány a Saabot is magába foglaló Wallenberg cégcsoporttal a Gripen rendszeresítéséről. Ekkor még valós lehetőségként fontolgatták azt is, hogy az 1992-ben alapított Dunai Repülőgépgyár Kft. is komoly beszállítói és üzemeltetői feladatokat kap egy esetleges svéd sikert követően. Ennek alapja az 1993-ban, tehát még jóval a kormánydöntés előtt megkötött szerződés lehetett: a magyar cég 140 darab Gripenhez szállított be 12 féle, különböző alkatrészt, melyeket a vadászok farokrészébe építettek be.

aranysas.hu

Számos indok jöhetett szóba. A fokozott önállóságra törekvő magyar kormány számára mindenképp vonzónak számított, hogy a Saab a semleges Svédországban dolgozik - igaz, a gép számos amerikai gyártású vagy eredetű részegységgel és alkatrésszel készült el (a Volvo RM 12 sugárhajtómű alapja például a General Electric F404J volt). Emellett a svéd fél kifejezetten a típus költséghatékonyságát, kis méretét és az üzemeltetés egyszerűségét emelte ki. Talán sokan emlékeznek még a skandináv országutakon fel- és leszálló, a fenyvesekben kialakított parkolóhelyeken feltankolt és átvizsgált Gripenekről szóló kisfilmekre, tudósításokra…

A gépszám tekintetében a mai napig a politikai számításokat szokás felemlegetni, mint döntő tényezőt. A 12 együléses és két, kétüléses kiképző változatból álló, egyetlen századnyi gépmennyiséget elsősorban a MiG-29-hez képest tagadhatatlanul sokkal magasabb műszaki-technológiai színvonalával indokolták. A Gripen mindenképp jelentős előrelépést mutatott fel a fedélzeti elektronika, a fegyverzet és a többfeladatúság területén is. Nem mellesleg a hadrafoghatósági mutatókat is ugrásszerűen jobbnak ígérte a svéd fél, így az illetékesek döntése alapján a 28 darab (mely szám 2002-re már a legnagyobb jóindulattal is a felére csökkent), korábban használt 29-es gép feladatát el tudja látni a 14, új gyártású svéd gép. Más visszaemlékezések szerint elsősorban a költségek lehetséges minimalizálása volt a döntő szempont. Megjegyzendő, hogy Csehország is 14 gépes JAS 39C/D flottát lízingelt, mely 2027-től 12 gépesre csökken az F-35-ösök beérkezéséig, 2035 végéig.

aranysas.hu

A döntésben szerepet játszott a svéd fél ellentételezési (offset) ajánlata is, melyet 2001 decemberében fogadtak el és írtak alá. Ennek keretein belül a lízingszerződés értékének 110 százalékát fektették be Magyarországon - a hivatalos számítások szerint ez legkevesebb 191 milliárd forintos ipari-. és infrastruktúra fejlesztést, illetve a magyar termékek exportpiaci támogatását jelentette.

Mit is veszünk?

Nem volt egyszerű a Gripen-projekt sorsa a döntést követően sem. Az Orbán Viktor vezette kormány eredetileg a svéd légierő számára, honvédelmi feladatokra kifejlesztett JAS 39A/B változatot rendelte meg. A 2002-es kormányváltást követően azonban előtérbe került a gépek NATO-szintű alkalmazhatósága is. Ehhez azonban a típus alapos átépítésére és továbbfejlesztésére volt szükség. Sajátos magyar módon öszvérmegoldás született: a modernebb, például már légiutántöltésre is alkalmas C/D változatok sárkányába az A/B változatok fedélzeti rendszereinek egy része került, melyek mellé a teljes NATO-kompatibilitást jelentő „kiegészítőkkel”, így fegyvertartókkal, kommunikációs eszközökkel, barát-ellenség azonosítóval (IFF). Így született meg a sehol máshol nem üzemeltetett, teljesen egyedi JAS 39EBS HU (Export Basic Standard for HUngary).

aranysas.hu

20 évvel ezelőtt, 2006. március 21-én érkezett Kecskemétre az első öt magyar Gripen: a betont három együléses (30, 31 és 32 oldalszámmal), illetve a 42 és a 43-as kétüléses Griffmadár futóművei érintették elsőként. A négy magyar és három svéd pilótával történt, kétórás átrepülés és sikeres hazaérkezés egy új korszak megindulását jelezték a Magyar Honvédségnél. A típus üzemeltetésére az egyetlen magyar vadászrepülőteret, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőezredet (ma már Repülőbázist) jelölték ki, így a mai napig a hírös város a Griffmadarak fészke. A hajózók kiképzése Tóth Gábor alezredes vezetésével 2005 januárjától, a műszaki szakembereké áprilistól kezdődött meg. Elsőként Fekete Tamás őrnagy „repült ki” egyedül, 2005 márciusában. A gépek szállítása folyamatos volt, így a teljes flotta hivatalos átadására is sor kerülhetett 2008. január 28-án. A hajózók és a műszakiak megfelelő képzettségi szintjének és rutinjának elérésével a Gripenek beszálltak a légvédelmi készültségi szolgálat ellátásába is. Persze fokozatosan: 2008 decemberétől kezdve a MiG-29-esekkel, majd 2011. január elsejétől már teljesen átvették ezt a felelősségteljes feladatot.

2007-ben már megtörtént az első, jelentősebb külföldi szereplés is: az olaszországi Szardínia szigetére, a Decimomannu légitámaszpontra települt át négy Gripenünk. Itt a magyar gépek és hajózóik a Spring Flag 2007 NATO-gyakorlaton vettek részt, igaz, a gyártói rendelkezések miatt csak jelentős manőverezési korlátozással (maximum +2 g túlterhelést engedélyeztek).

aranysas.hu

Minden típus életében jeles esemény az első légiharc-rakéta éleslövészet. Ezt az erre felkészített hajózóállomány 2008. június 10. és 13. között, a Légi Fölény 2008 hadgyakorlat keretein belül élhette át a svéd Vidsel melletti lőtér felett. A feladatra öt egy- és egy kétüléses Griffmadár települt át, melyekről AIM-9L/I-1 Sidewindereket indítottak. Megjegyzendő, hogy az első éles bombavetésre csak 2019. november hatodikán került sor: a Bakony Harckiképző Központ hajmáskéri lőterén 227 kilogrammos Mk82-es, szabadesésű, nem irányított bombákat alkalmaztak. 2025 júniusában, a Saber Guardian 2025 nemzetközi gyakorlaton pedig már GBU-12-es félaktív lézervezérlésű bombát is használtak.

A hazai Gripen-flotta életében óriási lépést jelentett a legutóbbi, MS 20 Block 2 szoftvercsomag alkalmazása. Ennek egyik legfontosabb eleme a PS-05/Mk4 fedélzeti radar, mely nem csupán 70 százalékkal nagyobb felderítési távolságot jelent, de zökkenőmentesen képes együttműködni az amerikai AIM-120 AMRAAM mellett az európai MBDA Meteor látóhatáron túli, lokátorvezérlésű légiharcrakétával is. Ennek esetleges magyar megrendeléséről még nincs nyílt információ, de azt tudjuk, hogy 180 darab AIM-120C7-es beszerzésére kaptunk engedélyt még 2019 augusztusában.

aranysas.hu

A korábbi, már elavultnak számító AIM-9L/I-1 Sidewinderek helyére pedig 2024 decemberétől a jóval modernebb IRIS-T érkezett, erről számos fényképfelvétel is tanúskodik. Ezek 2021-ben megvásárolt darabszáma azonban jelenleg nem ismeretes.

A PS-05/Mk4 fedélzeti lokátor esetében fontos megjegyezni, hogy sokkal jobb képességekkel rendelkezik a kis méretű, lassú légi célok észlelése és követése során. Ennek fontosságát ma, 2026-ban, a drónhadviselés fénykorában talán nem is kell magyarázni. És a biztonságos kommunikációét sem: a legfrissebb NATO - szabványoknak is megfelel a SATURN (Second Generation Anti-Jam Tactical Ultra-High Frequency Radio) digitális frekvenciaugratásos, titkosított eszköz.

aranysas.hu

Az MS 20 Block 2 csomag része a GBU-49 Enhanced Paveway II irányított bomba is. A 227 kilogrammos Mk.82-es bombára szerelhető készlet mind GPS, mind félaktív lézeres vezérléssel is bevethető, ezzel megkönnyítve a szolnoki előretolt repülésirányítóinak életét is. Ezt segíti a közeli légitámogatás egyszerűsítését célzó csomag is, mely a Saab szerint jelentősen lerövidíti azt az időt, amely a parancs vételétől a pontos célra vezetésig szükséges. Emellett okos is, hiszen a titkosított rendszer VMF MIL-STD-6017B adatátviteli képességgel is rendelkezik.

A JAS 39EBS HU flottából légiesemények során három gép esett ki végleg vagy időszakosan. 2015. május 19-én Čáslavban, a Lion Effort 2015 hadgyakorlat ideje alatt, leszállás közben a 43-as oldalszámú, kétüléses gép túlfutott a pályán. A hajózók, Ugrik Csaba dandártábornok és Gróf Gergely őrnagy katapultáltak és komolyabb sérülés nélkül megúszták a repeseményt. A javíthatatlanul összetört, kétüléses EBS HU helyére 2016-ban egy D változatú gép érkezett.

aranysas.hu

Nem volt ilyen szerencsés Kádár Sándor őrnagy, aki a 30-as oldalszámú, együléses futóműproblémája miatt 2015. június 11-én hasra szállt Kecskeméten. A csúszás közben baloldalra kitörő gépből a hajózó katapultált, hiszen nagy esély volt arra, hogy a nagy sebességgel a fűre kicsúszó gép bepörög és összetörik. A katapultülés hibája miatt a hajózó súlyos sérüléseket szenvedett. Az eseményben érintett gépet kijavították.

2026. augusztus 24-én Koczka Attila őrnagy a 31-es oldalszámú Gripen fedélzetéről vészhelyzetet jelentett. Géppárja irányításával kényszerleszállt a szolnoki légibázis betonján, de mivel a felfegyverzett gép hirtelen irányt változtatott, a katapultálás mellett döntött. A terheléstől csigolyája megsérült. Sikeres operáció után - lapzártakor - otthon folytatja a gyógyulást.

aranysas.hu
Nemzetközi sikerek

A hazai légtér védelme mellett a JAS 39EBS HU alkalmasnak bizonyult a NATO közös műveleteiben való részvételre is. Ennek leglátványosabb eredménye kétségkívül a balti légtérrendészeti misszió (Baltic Air Policing, azaz BAP), mely 2004. március 29-e, azaz a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia NATO-csatlakozása óta óvja az igen érzékeny területet. A feladat nehézségei (így a télen-nyáron erősen hűvös Balti-tenger feletti repülés, az éjjellátó szemüveg és a Litening III-as elektrooptikai konténer használata az azonosításhoz) miatt csak már a megfelelő rutinnal és kiképzettséggel lehetett magyar hajózókat küldeni a litvániai Siauliai légibázisra. Elsőként 2015. szeptember elsején állt szolgálatba négy magyar Gripen, majd 2019-ben és 2022-ben (utóbbi esetben immár vezető nemzetként, egy aktív háború közvetlen szomszédságában) dolgoztak a magyar vadászgépek, hajózóik, műszaki szakembereik és a támogatást végzők a Baltikumban - a három ország és a NATO legnagyobb megelégedésére.

S hogy ez mennyire nem üdülés, azt a számok is jelzik: csak a 2025. augusztus elseje és december elseje közötti, negyedik váltásban 22 éles elfogásra és 87 gyakorló feladatra szálltak fel a magyar Gripenek, több mint 400 repült órát teljesítve.

aranysas.hu

Magyarország szomszédai is számíthattak a Gripenek védelmére: a szövetségi segítségnyújtást Horvátország, Szlovénia és Szlovákia légtere is élvezhette. Haladunk sorban: Olaszországgal együttműködve 2024 végétől 2025 decemberéig őrizték Horvátország légterét, pontosabban annak határainkhoz közeli, északi, illetve belső területét. Erre a MiG-21-esek kivonása, illetve a Dassault Rafale F.3-asok hadrendbe állítása közötti időszak miatt volt szükség. Szlovénia már más történet: itt 2014 októbere óta szintén az olasz légierővel csapatmunkában dolgoznak szükség szerint a kecskeméti Griffmadarak, hiszen kicsiny szomszédunk továbbra sem rendelkezik saját vadászgépekkel. Szlovákia is csak ideiglenes segítséget kért: itt az F-16V Block 70-es Fighting Falconok megérkezése és a megfelelő tapasztalat összegyűjtése utáni készültségi szolgálatba állása miatt kellett besegíteni a magyar vadászoknak. Erről még 2023-ban írtak alá megállapodást, majd a lengyel és cseh partnerek mellett hazánk is segített a légtér védelmében, ellenőrzésében.

Flottabővítés

2024. február 23-án került sor annak a szerződésmódosításnak az aláírására, melynek alapján a kecskeméti flotta elnyerte a véglegesnek szánt, 18 gépes nagyságát. A Svéd Védelmi Anyaggazdálkodási Hivatallal (FMV) négy együléses, JAS 39C változatú vadászgép megvásárlásáról született megegyezés, komoly erősítést és képességbővítést jelent a Magyar Honvédség és természetesen az ország védelme szempontjából is. Emellett, mint ahogyan a cég közleménye fogalmaz, a Saab, valamint Magyarország Honvédelmi Minisztériuma Együttműködési Megállapodást írt alá a csúcstechnológiai ipari területek és a vadászrepülőgép-képességek fejlesztéséről. Az együttműködés magában foglalja a VR-technológiákkal foglalkozó Kiválósági Központ létrehozásának támogatását is.

aranysas.hu

Így ma már az is valószínű, hogy a nemzetközi repülőnapok látogatói és szakmai zsűrijei a jövőben is értékelhetik majd a Gripenek és magyar pilótáik kiváló műrepülő teljesítményeit. Varga Szabolcs őrnagy és Langó Viktor százados nyitotta meg a sort 2013-ban, majd 2022-ben Szentendrei Dávid százados már a híres-neves Paul Bowen-trófeát is elhozhatta a világ leghíresebb katonai repülőnapjáról, a Royal International Air Tattoo-ról.

Hogyan tovább?

Ez egy fontos kérdés - és egyben a magyar légierő jövőjét is alapvetően befolyásoló történet. A jelenlegi ismereteink szerint nincs a rövid- vagy középtávú tervek között egy váltótípus kiválasztása és megvásárlása, majd hadrendbe állítása. Egy ilyen horderejű váltásnál jellemzően generációban is szokás ugrani - felfelé. Mivel a magyar Gripenek - főleg az MS20 Block 2 szoftverfejlesztés óta - a negyedik generáció remek képviselői, így a logikus lépés egy ötödik generációs típus rendszeresítése lenne. Igen ám, de meglehetősen szűkös az elméletileg elérhető, jelenlegi piac. A NATO választása ezen a téren egyértelmű: aki vált, az amerikai Lockheed Martin F-35 Lightning II-esét választotta. Európában így Belgium, Csehország, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia és a semleges Svájc is így döntött, míg Törökország Donald Trump elnök rábólintására vár.

aranysas.hu

A francia-német Future Combat Air System éppen idén nyáron esett kútba, hosszas és eredménytelen egyeztetetéseket követően. A Global Combat Air Programme brit-japán-olasz projekt egyre nagyobb lendületet vesz és szinte bizonyosan meg is valósul. Emellett - ha már Európánál tartunk - a török Turkish Aerospace Industries is megemlítendő: a Kaan vadászgép projektje immár három prototípussal zajlik, az első felszállásra még 2024. február 21-én sor került. S végül elméleti síkon nem vethető el a dél-koreai KAI KF-21 Boramae sem: ennek a leendő, Block 3-as változata már valóban 5. generációsnak ígérkezik.

Családon belül

A fenti lehetőségekhez képest költséghatékony, de természetesen így is meglehetősen drága lenne a Gripenek legújabb, Gripen Next Generation változatára továbblépni. A Gipen NG kifejlesztése már megtörtént, hadrafogható gépeket gyártanak Svédországban, így egy esetleges megrendelés zökkenőmentesen megoldható lenne. A típust eddig három ország rendelte meg. A svéd légierő a jelenlegi tervek szerint legalább 72 együléses, új generációs JAS 39E-t fog hadrendbe állítani. Az eredeti, 2013-as 60 gépes csomagot 2026 júliusában egy 12 példányos utánrendeléssel egészítették ki, pótolva az Ukrajnának átadandó 16 darab, „klasszik” JAS 39C/D-t. A szakértők szerint, figyelembe véve az orosz fenyegetést, nem elképzelhetetlen, hogy a végső flottaméret 120 egy- és kétüléses is lehet.

aranysas.hu

A második, s egyben a legnagyobb export Gripen NG-flottával Brazília rendelkezik majd. A 2014-es, első megrendelés 28 együléses F-39E-t és nyolc, kétüléses F-39F-et jelentett. Ezt nagy valószínűség szerint kiegészíti majd az a 20 gép, melyről 2026 júliusában született szándéknyilatkozat.

S ha már Dél-Amerika, Kolumbia sem maradhat említés nélkül. Az öreg Kfir C.10-esek és C.12-esek leváltására 2025 novemberében született megállapodás 17 Gripen megvásárlásáról.

aranysas.hu

2024-ben jelentette be a Királyi Thai Légierő parancsnoksága, hogy három részletben összesen 12 Gripent vásárolnak, ezzel kiváltva a több évtizede szolgáló F-16A/B Block 15-ös Fighting Falconokat. Itt elsősorban a megfelelő költségvetési keret megteremtése a kérdés, ezért a szokatlan, három csomagra bontott vásárlás.

Végül egy izgalmas piac: Ukrajna. Nem csupán a már említett, 16 használt gépes Gripen C/D kap majd ukrán felségjelzést, hanem 2029-től a 2026 június 30-án aláírt szerződés szerint legalább 16 Gripen E is, az Európai Unió katonai segélyének finanszírozásával. Megjegyzendő, a 2025 októberében aláírt kormányközi szándéknyilatkozat összesen 150 Gripenről szól.

aranysas.hu