Archívum - 2011. április

Elhalasztott "Villámcsapás"

Kővári László

aranysas.hu

Az amerikai Lockheed Martin F-35-ös fejlesztési programja évről évre egyre jelentősebb határidő- és költségtúllépéssel terhelt. Kevés eredmény születik meg a tervezett időre, például már 2010 őszén üzembe kellett volna állítani az első kiképzőszázadot a floridai Eglin légibázison, erre a jelenlegi állás szerint 2011 vége előtt kevés az esély.

Az égi aréna torreádorai

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Magazinunkban sokszor esett már szó az Eurofighter-programról, kontinensünk legfontosabb harcigép-projektjéről. Nem mutattuk viszont még be azt az egységet, amely először vált hadrafoghatóvá a típussal: ez a spanyol légierő 11. vadászrepülő-osztálya.

Az éjszakai vadászok

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A 160. különleges hadműveleti ezred a US Army állományába tartozik, de az összes haderőnem speciális egységeinek támogatásában részt vesznek szükség esetén. Gyakran fordul elő vegyes összetételű alakulatok alkalmazása a bevetések során.

"Fűnívóban" a tenger felett

Kővári László

aranysas.hu

Az Észak-Afrikán végigsöprő lázongás elérte Líbiát is. Kadhafi ezredes 41 éve tartó uralmával úgy tűnik, már torkig volt a lakosság, amelynek életszínvonala a földrész átlagához képest jónak volt mondható. De még sokkal jobb lehetett volna, ha a diktátor a hatalmas olajexport-bevételekből többet juttat népének.

Lopakodó Sas

Serflek Szabolcs

aranysas.hu

A már hosszú évtizedek óta folyamatosan megújuló F-15-ös legújabb változataira (a dél-koreai F-15K-ra és a szingapúri F-15SG-re) vonatkozó megrendelések a túlélést jelentették a Boeing F-15-ös gyártósora számára. A megrendelések azonban már csak néhány évig tartanak ki, így a JSF tenderben alulmaradt Boeing számára égetően szükség volt valamilyen "új húzásra". A sürgető kényszer hatására rövid idő alatt némileg váratlan, ám teljességgel logikus és meglepően életképes megoldás született.

A Vihar első éjszakája II.

Kővári László

aranysas.hu

Az első és utolsó (ez természetesen csak a Sivatagi Viharra vonatkozik) teljes sikerrel járó iraki vadászbevetésre hajnal felé került sor.

A Grizzly téli álma

Deák Krisztián

aranysas.hu

Négy prototípus a levegőben a négy hajtóműves A400M Grizzly szállítógépből, melyből akár négyszáz darabot is értékesítene az EADS, de valószínűleg csak négy év késéssel állhat hadrendbe. Az első, sorozatgyártott példány összeépítése 2011 januárjában megkezdődött: de vajon valóban ez az év lehet a fordulópont a típus eddigi, meglehetősen zilált életében?

Pápai nehézfiúk

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A Pápán települt nemzetközi szállítórepülő-ezred nyílt napot tartott, amely jó lehetőséget adott arra, hogy meglátogassuk a bázist. A hajdan terepszínű vadászgépeknek otthont adó repülőtéren ma már magyar felségjelet viselő szürke C-17-esek állomásoznak.

Csapásmérő erő

Martin Scharenborg és Ramon Wenink

aranysas.hu

Az amerikai haditengerészet USS Harry S. Truman repülőgép-hordozója 2010. augusztus 18-án egy rendkívüli esemény miatt szerepelt a nemzetközi sajtóban. A hajón üzemelő VFA-37-es század egyik F/A-18C Hornet vadászbombázó pilótája felfedezett egy bajba jutott iráni hajót, amely kigyulladt és elsüllyedt. A rajta szolgáló nyolc tengerész mentőtutajon menekült, akiket a Truman fedélzetéről felszállt két SH-60F Sea Hawk helikopter mentett ki. Tovább »

Oroszországba szeretettel

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Idestova 70 évvel ezelőtt indultak meg a német fegyveres erők a Szovjetunió ellen. 1941. június 22-én a Luftwaffe órák alatt vörös csillagos gépek százait semmisítette meg a reptereken, a Wehrmacht pedig ellenállhatatlanul nyomult kelet felé. Sztálin napokon belül segítséget kért Nagy-Britanniától, de az általa kívánt 30 hadosztályból a más hadszíntereken szorongatott királyság egyet sem küldhetett. Helyette hadianyagok szállítását kezdték szervezni.

Lavocskinok végnapjai II.

Varsányi Mihály

aranysas.hu

A sugárhajtóművek építésében a háború utáni években vitathatatlanul Nagy-Britannia foglalta el az első helyet a világon, és innen érkezett, lehet, hogy váratlanul, lehet, hogy még a régi háborús szövetség emlékeként a segítség. 1946 végén szovjet küldöttség utazott Angliába Mikoján és a tehetséges motortervező, Klimov személyében.

Katonaévek VI.

Magó Károly

aranysas.hu

Tapolcán felállították a vadászrepülők képzésére a repülőiskolát, mely összehozta a sorozat elején említett három pilótát. Az előző részekben Tapolcáig megismerhettük Palkó László és Zajtai Károly életét, most pedig végigkövethetjük a mai is jó egészségnek örvendő Nyemecz Pál katonai pályáját.

A Királyi Flotta Sárkánya

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A brit Westland cég az 1950-es években helikopterek gyártójaként vált világhírűvé. A társaság korábban nagynevű repülőgépek sorát építette, de éppen az utolsó lett a legkevésbé sikeres. A heraldika kétlábú, egyfejű sárkányáról elnevezett haditengerészeti vadászbombázó kellő időben történő rendszeresítését ugyanis hátráltatta, hogy azzal párhuzamosan fejlesztették ki az új gázturbinát is, amelyik két, szembeforgó légcsavart hajtott meg. Ezeknek a bonyolult szerkezeteknek a tökéletesítése végül hét esztendőt emésztett fel.

Volt egyszer egy PG... IV.

Kővári László

aranysas.hu

A MiG-21-esek egyre korszerűbb változatainak megjelenése a légierőben, pontosabban ahogy akkoriban nevezték, "a honi légvédelem vadászrepülő-csapatainál", a javítóbázis további fejlesztését igényelte, például a "76-osok", vagyis a MiG-21PF fedélzeti radarjának időszakos javítását is meg kellett oldani.

Tűzokádó Sárkányok az égen III.

Diószegi Dusán

aranysas.hu

A szovjet katonai szakértők (SZKSZ) általi kiképzés mindössze két és fél hónapja tartott, amikor 1965. július elején a Hanoi alatt működő első oktatóközpont parancsnoka, M. N. Cigankoav ezredes egy parancsnoki megbeszélés során elrendelte két légvédelmi rakétaosztály tüzelőállásba történő felkészítését. Az oktatási célokra használt technika felkészítése azonnal megkezdődött. A Kínán keresztül vasúton érkező utánpótlás már ebben az időben érezhetően csökkent. A szerelvényeket különféle okokból feltartóztatták, ezért a komplexumok felkészítéséhez szükséges részegységek cseréjét az országban lévő készletekből kellett megoldani.

Csúcsforgalom I.

Magó Károly

aranysas.hu

A szolnoki szállítóhelikopter-zászlóalj alapfeladatának tekinthető kutató-mentő szolgálat mellett folyamatosan halad az NVG-kiképzés és az újonnan érkező helikoptervezetők oktatása, valamint folyik a felkészülés az afganisztáni misszióra, ahol a szállítóhelikopter-pilóták és repülőműszakiak légi kiképzéstámogató csoportot (Air Mentor Team - AMT) alakítanak ki.

Hazai felszállópályán XV.

Varga "Tömör" Imre

aranysas.hu

Egy ilyen, méreteiben hatalmasnak tekinthető gyakorlat, ahol alkalmanként több száz repülőgép, helikopter bóklászik az előre meghatározott repülési profilon, csak úgy tartható kézben, ha a végrehajtás rendje egy minden ország számára elfogadott, egységes időpont szerint valósul meg.