Archívum - 2015. november

Látványturizmus

Kővári László

aranysas.hu

Az idei nyárvég, kora ősz három közeli, viszonylag könnyen elérhető nemzetközi légi bemutatóval kényeztetett el minket. Az ARANYSAS jelen volt a lengyelországi Radomban, a szlovákiai Szliácson és a csehországi Ostravában is. Mivel a lehetőségek mindenhol szűkülnek, és a nagy nyugati repülőgép-ipari cégek is kevesebb lehetőséget látnak, ezért a "felhozatal" nyomába sem ér az egy, másfél évtizeddel ezelőtt tapasztalhatónak, ezért a három repülőnap érdekességeit egy írásban foglaljuk össze.

Menteni a menthetőt

Kővári László

aranysas.hu

A Dunántúl egyetlen aktív légibázisa ritkán szerepel mostanában a hírek között, és akkor is többnyire a NATO közös HAW (Heawy Airlift Wing) nehéz teherszállító C-17-esei kapcsán. Ezúttal más esemény miatt jártunk a hatalmas változásokon, fejlődésen éppen most áteső katonai repülőtéren.

Vörös nyilak

Kővári László

aranysas.hu

A cím nem a híres brit bemutató csoportra utal, hanem az orosz légierőben rendszeresítés előtt vagy alatt álló új rakétafegyverekre. Az ötágú vörös csillag felségjelet hordozó harci repülőgépek fegyverzetének fejlesztése a legutóbbi időkig jelentős késésben volt, a lemaradás lefaragása azonban elkezdődött.

Egy hajtóműves visszatérés

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A háborús veszteségek esetében általában csak a lezuhant gépek kerülnek be a hírekbe, hiszen az ellenség által bemutatott roncsokat nehéz letagadni. Azonban sok esetben kapnak találatot a harctevékenység közben a repülők, mellyel még haza tudnak érni valahogy.

A legszebb csillagkép

Kővári László

aranysas.hu

2015. július 4-én egy különleges repülőgép szállt le a tököli repülőtéren. A Lockheed Super Constellation (Csillagkép) első alkalommal érkezett Magyarországra, látogatásának célja a Duna feletti repülőversenyhez kapcsolódó légi bemutatón történő részvétel volt.

Búcsúrepülés

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A brit Királyi Haditengerészet légiereje mint minden évben, az idén is megtartotta kitűnő légi bemutatóját a délnyugat-angliai Yeoviltonban. Az esemény azontúl, hogy kitűnően mutatta be a flottalégierő képességeit, ezúttal az itt található Westland repülőgépgyár centenáriuma előtt is tisztelgett. Tovább »

Sok hűhó semmiért

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Irak lerohanása során a médiában a Kuvaitból benyomuló inváziós csapatokról szóltak a hírek. A különleges műveletek végrehajtásáról viszont csak elvétve lehetett hallani, még kevesebbet arról, hogy ezek egyik célja a harcászati-hadműveleti rakéták felkutatása volt.

Születésnap Rivoltóban

Horváth Zoltán

aranysas.hu

2015. szeptember 5-e és 6-a piros betűs ünnepként került be a repülésrajongók naptárába, hiszen ezen a hétvégén nagyszabású kötelékparádéra számíthattak az olasz légierő bemutató csoportjának - hivatalosan 313. műrepülő- kiképzőosztály - Udine közelében fekvő támaszpontján. Nem is csalatkoztak, hiszen a 450 000 látogató nem kevesebb, mint 11 műrepülő-kötelék vendégszereplését láthatta a kétnapos légi parádén.

Ez nem volt átverés

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A North American Aviation vállalat 1949-ben szárnyra bocsátott kétkormányosa volt az első olyan típus, amely szembement azzal a régi gyakorlattal, miszerint elavult, de üzemidejüket ki nem repült taktikai harci gépekből fabrikáltak kiképzési feladatok végrehajtására alkalmas madarakat.

A halál birodalma

Remes Péter

aranysas.hu

Azt sokan tudják, hogy az Apollo-1 három űrhajósa megégett az űrhajójában, és életét vesztette, de azt már kevesebben, hogy miért történhetett ez meg.

El nem mondott történetek

Sersztnyev György

aranysas.hu

A közelmúltban Varga "Tömör" nem a tőle megszokott nyugodt stílusban mondta: "Siskin, most vén fejjel kell rájönnöm, hogy a repüléshez minden kívülálló jobban ért, mint mi, akik hosszú éveken át csináltuk." "Faterkám, az utóbbi időben más területen is tapasztalható, hogy a felszínes tudással bírók a jól informált okosok."

Tamangó emlékére

Dobay Zsolt

aranysas.hu

A vadászpilóták között egy jól ismert név, Gönczi István - azaz Tamangó, Tatek vagy Apus - távozott közülünk 2015. július 31-én. Nem voltak parancsnoki ambíciói, nem szolgált magas beosztásokban. Egyetlen szempontot tartott szem előtt pályafutása során: minél több időt, lehetőséget kihasználni arra, hogy a levegőben lehessen. Csak ez volt fontos, csak ez számított. Nevét kimondottan a repüléseivel karcolta a magyar katonai repülés történelemkönyvébe.

Rajtaütés Tarantóban

Horváth Zoltán

aranysas.hu

1940. november 11-e azzal került be a hadtörténelembe, hogy azon az éjszakán kizárólag légitámadással első alkalommal sikerült megroppantani egy hadiflotta gerincét. A Mussolini armadájának legerősebb csatahajóit harcképtelenné tevő brit Fairey Swordfish kétfedelűek akciója még arra is figyelmeztetett, hogy a tengerek urai immár nem a páncélos óriások, hanem a repülőgép-hordozók.

A repülő család

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A magyar légierő történetében számos testvérpárt lehet találni. A legtöbb esetben ők külön-külön szolgáltak, néhány szerencsés számára viszont megadatott, hogy időnként közvetlen hozzátartozójával repüljön együtt. Az azonban, hogy nap mint nap együtt dolgozzanak, keveseknek adatott meg, különösen az nem, hogy egy családból hajózóként egyszerre hárman is a fedélzeten legyenek.

Kötelékben a halálba

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A Luftwaffe a második világháború előestéjén az új harceljárások begyakorlásának érdekében intenzív repülőkiképzést folytatott. Az akkoriban modernnek tekinthető haditechnika ellenére számos baleset is történt, melyek között még tömegesnek mondható is előfordult.

Az US Navy újonc pilótái

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

A legtöbb amerikait meglepte, amikor a japánok 1941 decemberében lecsaptak Pearl Harborra. A könyörtelenül támadó ellenséget a repülőgép-hordozók állományának kellett megállítani, hogy az USA időt nyerjen. Fiatal önkéntesek százai, majd ezrei jelentkeztek a hadiflotta toborzóirodáinál. A gyors kiképzés után az ifjú pilótákat az élet - és a halál - iskolája várta a Csendes-óceánon. Az újoncoknak a fenti könyörtelen Zerók és a lenti cápák között kellett helytállniuk.

Hazai és külföldi feladatok

Magó Károly

aranysas.hu

A légierő helikopterflottájának kiépítése során a forgószárnyasok darabszáma mellett az elrendelt feladatok mennyisége is növekedett. A folyamatos hazai igények mellett a NATO tagjaként már hosszú távú nemzetközi feladatokra is fel kellett készülnie a magyar pilótáknak.