Teljes cikk - 2026. február

A negyedik menet

Őrző-védő szolgálat

Kárpáti Endre

2025.augusztus 1-től december 1-ig ismét magyar Gripenek látták el a NATO balti tagállamainak légtérrendészeti feladatait. A Magyar Honvédség Balti Fegyveres Légvédelmi Alegység 69. váltásának mérlege: 22 éles, 87 gyakorló riasztás, több mint 400 repült óra.

Észtország, Lettország, Litvánia. Három, viszonylag apró állam a Balti-tenger keleti partjain. Összes területük közel két magyarországnyi, míg lakosságuk kicsivel több mint a fele a miénknek. Közös bennük, hogy az őslakosok nem szlávok, és kultúrájuk ezer szállal kötődik Északnyugat-Európához, a Hanza-szövetséghez - és nem önszántukból csatlakoztak a Szovjetunióhoz 1940-ben. A sarló-kalapácsos birodalom összeomlása során a lehető leghamarabb deklarálták a függetlenségüket, és igyekeztek visszatérni a gyökerekhez. Személyes élményem, hogy amikor a kilencvenes években először jártam a Baltikumban, az Oroszországban korábban megtapasztalt posztszovjet igénytelenséget vártam. Hatalmasat tévedtem, akkor úgy éreztem, hogy ők sokkal közelebb álltak a Nyugathoz, mint mi. Így nem is csoda, hogy amint lehetett, 2004-ben beléptek a NATO-ba, a keleti nagy testvér erős rosszallása mellett. Viszont egyik ország sem rendelkezett számottevő légierővel, ezért a szövetség segítségét kérték a légtérrendészeti feladatok ellátásában. Nem egyedülálló eset ez, hiszen például Szlovénia légterének biztonságáról is a magyar és az olasz vadászgépek gondoskodnak, de Albánia fölött is a taljánok és a görögök adják a készültséget.

Itt viszont nem lehetett a szomszédokra bízni ezt a feladatot, ezért 2004 márciusában életre hívták a Balti Légtérrendészeti Missziót (Baltic Air Policing, BAP). Kezdetben a litvániai Šiauliai (kiejtése kb. suléj) repülőterére települt át valamelyik tagállam kisebb, jellemzően négygépes különítménye, hogy aztán négy hónapig onnan lássák el a légvédelmi készültséget, majd jött a váltás egy másik országból. A körülmények eleinte meglehetősen spártaiak voltak a szovjet légierő korábbi támaszpontján, a gépeket is a szabadban kellett tárolni és kiszolgálni. Hamarosan aztán került ide ideiglenes ponyvahangár, majd elsőosztályú, mindkét végén nyitott átgurulós épületeket is emeltek a vadászoknak, miközben a személyzet elhelyezésén is sokat javítottak a litvánok. A helyzet 2014-ben, a Krím megszállásával változott meg alapvetően. A boldog békeidők elmúlásával hirtelen komolyabb védelemre lett szükség, és ezt úgy oldották meg, hogy egyszerre több tagállamból települtek át. A litván bázisra most már jellemzően két nemzet hoz négy-négy gépet, és Észtországba, Ämari repülőterére is áttelepül egy harmadik náció általában négy gépe. A résztvevők sorát a belgák nyitották 2004-ben, őket a dánok követték, majd szépen jött a legtöbb NATO-nemzet. Magyarországra meglehetősen későn, 2015-ben került először sor, viszont azóta rendesen kivesszük a részünket a feladatból.

Elsőként a 39. váltást (BAP 39) biztosította a Magyar Honvédség, a mintegy 90 fős kontingens 2015. szeptember 1-től az év végéig települt Šiauliai-be, Fekete Tamás alezredes parancsnoksága alatt, miközben a kiegészítést a németek adták Ämariban. A következő, 50. váltás 2019. május 1-ével kezdődött. Ezúttal 99 fő utazott ki, Ugrik Csaba dandártábornok vezetésével. És bár már az előző csapatnak sem teltek unalmasan a napjai - 25 riasztással, ezúttal kimondottan aktív volt az orosz légierő, így 51-szer kellett éles feladatra indulni. Ekkor már nem csak Észtországban állomásozott egy kiegészítő nemzet (konkrétan Anglia), hanem ide, Litvániába is települtek spanyolok, öt Hornettel. Velük sikerült akkor rendkívül szoros kapcsolatot kialakítani, amely nyomán mind a mai napig meglehetősen jó a viszony az ibériai hajózókkal. A BAP 60-as váltás 79 főjét Ványik Attila alezredes vezette, 2022. augusztus 1-től. A nem sokkal korábban kitört ukrajnai harcok kapcsán volt némi bizonytalanság, hogy mi lesz várható az oroszok részéről, viszont végül mindössze 19 éles emelésre került sor, a vörös csillagos légierőnek éppen máshol volt dolga. Ekkor a támogatók pont félidőben váltottak, Šiauliai-ban lengyelek követték a cseheket, míg két országgal északabbra a német Eurofightereket belga F-16-osok cserélték október 1-én. 2025-ben megint augusztus elsejével lettünk mi a 69. BAP vezető nemzete. Ezúttal Tősér Péter alezredes volt a parancsnoka a mintegy 80 fős különítménynek, miközben a támogatók közül szerencsére megint a kedves ismerős spanyolok kerültek a mieinkkel egy támaszpontra, az olaszok pedig Észtországból segítettek.

Az évek során egyre komolyabb missziós tapasztalatra tettünk szert, de nincs két ugyanolyan kitelepülés, mindegyik hoz újdonságot. Három évvel ezelőtt például az okozott nehézséget, hogy az első időszakban nem volt megfelelő méretű szabad szálloda Šiauliai-ban, az első két hétben a nyolcvan kilométerre található Panevėžysből kellett ingázni - a magyar vezetés ragaszkodik ahhoz, hogy az egész kontingens egyetlen helyen lakjon, ne legyen a csapat részekre szabdalva. Ezt néha nem egyszerű feladat megoldani, mert bár ez Litvánia negyedik legnagyobb városa, nem a turizmusra épült, így igazából csak egyetlen nagyobb hotelje van. Ezzel viszont olyan jó a kapcsolat, hogy amikor az egyik kisegítő nemzet kontingense megpróbálta azt lefoglalni, gyorsan megkeresték a korábbi kecskeméti kapcsolatukat, hogy nem akarnak-e ugyanakkor inkább ők jönni, mert nekik szívesebben adnák ki az intézményt…

Ezzel el is érkeztünk egy nem túl látványos, de létfontosságú funkciójához a missziónak: a logisztikához. Hiszen gyakorlatilag egy teljes légitámaszpontot kell ellátni. A feladatok nagyjából ugyanazok, még ha a méretük kisebb is, amihez jókora eszközparkra van szükség. A korábbi években ez közúton jutott ki Litvániába, a tavalyi misszió egyik újdonsága a légiszállítás volt. Július 21-én érkezett egy An-124-es Kecskemétre, amely 12 darab szabvány, húszlábas (hatméteres) konténert vett a fedélzetére. Igaz, ezzel már annyira megterhelték az ukrán civil lajstromban álló Ruszlánt, hogy annak először át kellett repülnie Ferihegyre, mert az ottani hosszabb beton tette csak lehetővé, hogy elég kerozint tankoljanak bele a célállomásig. Aznapra vártak még egy pápai C-17-est is, de az műszaki hiba miatt csak később tudta elvinni a négy konténerét. Viszont ennek ellenére szükség volt még egy földi lépcsőre is, amellyel többek között a tüzelőanyagos tartálykocsik érkeztek. Az elsősorban terepjárásra tervezett katonai teherautókkal nem volt túl kényelmes az 1400 kilométeres, döntően autópályákból álló utat megtenni, de ezt is sikerült gond nélkül, két nap alatt teljesíteni. Az érkezésüket követő napon vették át a tizenkét bérautót. Ugyan a litván hadsereg rendelkezésre bocsájtott egy buszt is az állomány mozgatására, de vannak, akik eltérő munkarendben dolgoznak, és a meteorológusnak sokkal korábban be kell érni a többieknél. A következő napon, július 28-án a főerők is megérkeztek egy Airbusszal, majd 29-én a vadászgépek is leszálltak. Bár a feladat ellátáshoz négy Gripenre van szükség, aznap öt JAS-39-es kerekei érintették meg a hosszú, 3,5 kilométeres betont. Erre az éles fegyverzet kijuttatása miatt volt szükség, ugyanis a szárazföldi utaztatáshoz bonyolult diplomáciai engedélyekre és fegyveres biztosításra lett volna szükség, míg így elég volt leszerelt szárnyakkal és vezérsíkokkal feltenni a gépekre. A plusz Gripen pedig a tartalék rakéták miatt kellett, azok lefüggesztése után fordult is haza.

Így lehetett augusztus 1-én átvenni a készültségi szolgálatot a lengyelektől, egy meglehetősen feszült geopolitikai helyzetben. A Balti-tenger Oroszország számára kiemelt jelentőségű, ez az egész évben jégmentes, fő hajózási útvonaluk, és a kalinyingrádi exklávé haderejét is csak erre tudják ellátni. Ugyanakkor a Finn-öbölben az általuk is szabadon használható, nemzetközi légtér nagyon keskeny, alig néhány kilométer széles sáv a finn és az észt felségvizek között, amelynek a határait időnként megsértik. Hogy ezt tudatosan teszik-e, vagy egyszerűen feledékenyek, esetleg navigációs problémáik vannak, arról nincsen pontos információ, valószínűleg mind a három eset előfordult már. Ilyenkor mindig riasztásra kerül a NATO készültségi géppár, de ennél sokkal kevésbé súlyos esetekben is felharsan a riadócsengő. Ha a nemzetközi légtérben egy gép repülési terv nélkül, vagy kikapcsolt transzponderrel, esetleg a légiforgalmi irányítás rádiózására fittyet hányva repül, akkor azt szintén ellenőrizni kell. Érdekes módon a Balti-tenger felett csak az orosz katonai gépek cselekednek így, amelyek egyébként néha képesek betartani a nemzetközi szabályokat, de meglehetősen gyakran valahogy ez mégsem jön össze.

De idén egy újfajta kihívással is szembe kellett nézniük a hajózóinknak: a csempészléggömbökkel. Belorussziából szinte naponta bocsátottak fel cigarettával megrakott ballonokat, amelyek szintén ismeretlen légi eszközként jelennek meg a radarképen, viszont az alacsony visszaverő felületük miatt meglehetősen nehéz őket vadászgéppel megtalálni. Illetve pont a magyar misszió ideje alatt történt az első eset, hogy NATO alárendeltségben álló alegység tűzparancsot kapott, amikor szeptember 9-én számos orosz drón hatolt be a lengyel légtérbe. Ezekre viszont az éppen ott állomásozó holland F-35-ösöket emelték a piros-fehér sakktáblás F-16-osok mellett, a magyar csapat tevékenységét ez nem érintette. Az elfogást a NATO németországi Uedemben települt vezetési központja (Combined Air Operations Center, CAOC) rendelheti el, de Šiauliai-ba már valamelyik helyi irányítóközpontból (Control and Reporting Centre, CRC) érkezik a riasztás. Ezekből mindhárom balti országban található egy - a litvániai Karmèlavában van. Ide települt a BAP 69 idejére három irányítónk, távol a magyar kontingens nagyobb felétől.

A 2025-ös misszió alatt 22 éles riasztásra került sor, amelyekről meglehetősen alapos tájékoztatást kaptunk a kitelepülés sajtónapján Tősér Péter alezredes úrtól. Ahogy a korábbi években, most is aktívak voltak az orosz elektronikai felderítők, legalább háromszor kellett antennákkal alaposan teletűzdelt Il-20-ast elfogni. Egyébként ez kétoldalú dolog, a magyar hajózók láttak már Global Hawkot és U-2-est is a térségben, mindenki figyeli a másik tevékenységét. Szintén régi ismerősök a Szu-24-esek, amelyek az egyik alkalommal a NATO balti-tengeri flottáját próbálták meg felderíteni, viszont a magyar Gripenek megjelenésekor azonnal befejezték a tevékenységüket, és máris megtalálták a hazavezető irányt. Előfordult többször is egyszerű tranzitrepülés a Szentpétervár-Kalinyingrád útvonalon, és ezúttal az orosz hajózók általában felelősségteljesebben viselkedtek, mint 2022-ben, amikor többször is kockázatos manővereket hajtottak végre. Ezúttal mindössze az első riasztásnál, amikor egy VIP szállítógépet kísért két vadász, próbálták meg távol tartani a magyar Gripeneket. Ilyenkor általában megmutatják a hasukat, a függesztett fegyverzetet, jelezve, hogy nem vágynak közeli kíséretre. Ha ilyenkor az elfogók mégis jobban rájuk zárkóznának, megpróbálnák kitolni őket a fontos ember gépe mellől. Viszont az elsődleges feladatra, az ismeretlen repülő azonosítására ekkorra már sor is került, valamint a BAP misszió legfontosabb jelmondata a „Ne eszkaláld a szituációt!”, ezért nem is kell testközelbe kerülni hozzá. Ráadásul a kísérő Gripenen fent van a Litening célzókonténer, amellyel már közel hetven kilométerről meg lehet állapítani, hogy a cél vadászgép-e, 18 kilométerről pedig a pontos típust is fel lehet ismerni, akár ilyen távolságról is elvégezhető az ismeretlen gép identifikálása. Innen már biztosan tudni lehet, hogy az mondjuk egy Szu-35-ös - amelyik azért kihívást jelenthet. Volt, amikor az oroszok folyamatosan manővereztek a nagyon mozgékony duplasvancúval, és azt is eljátszották, hogy annyira lelassítottak, hogy már nehéz volt velük a lépést tartani, majd beszúrták a gázt, és legyorsulták a Gripeneket - bár az Ericsson radar elől így sem tudtak meglépni.

Szeptember végén kétszer is sor került nagyobb vadászgépkötelékek azonosítására, amelyek kalinyingrádi lövészetre jöttek-mentek. Elsőként három MiG-31-est, két Szu-35-öst és egy Szu-30-ast fogtak el, amelyekre függesztették az éles rakétákat, majd öt nap múlva négy Szu-30-as és két MiG-31-es kötelékben repült Szentpétervár felé, immár üres pilonokkal. De Szu-30-asokkal magukban is találkoztak, egyszer egy géppár valószínűleg a NATO-, illetve a saját hajók ellen hajthatott végre szimulált támadásokat, 1500 méteres magasságban manőverezve, majd miután a magyar vadászok lesüllyedtek hozzájuk, máris fordultak vissza Kalinyingrád felé - hasuk alatt a ritkán látható, hatalmas H-31-es (AS-17 Krypton) rakétával.

Az éles riadók mellett a gyakorlók is szolgáltak izgalmakkal. Ezek elsődleges célja, hogy a riasztási rendet, illetve az elfogásokat gyakorolják, leggyakrabban a saját gépekre. Viszont a lengyelországi drónincidens után egyeztettek a kanadai erőkkel, és rendszeresen végeztek közös repüléseket az RQ-21-eseikkel. Azt lehetett tudni, hogy ezeket rendkívül nehéz elfogni és azonosítani, jóformán közelebb kell repülni, mint a gépágyú minimális tűzmegnyitási távolsága. Viszont az is kiderült, ha van légi helyzetkép, a Link 16 adatátviteli rendszer segítségével sokkal könnyebben fel lehet deríteni az ilyen apró célokat.

Nemzetközi együttműködésre a riadócsengő megszólalása nélkül is sor került. Mivel a két légibázison három nemzet ad készültséget - és egyidőben csak kettő várja a riasztást - heti váltásokban engedélyt adnak az éles fegyverzet nélküli kiképzési repülésekre is. Francia Rafale-okkal is hajtottak végre néha gyakorló légiharcot a hajózók, olasz F-35-össel vagy spanyol Eurofighterrel pedig szinte rendszeresen csaptak össze látóhatáron túl kettő-kettő ellen. Továbbá a Šiauliai-ban állomásozó hispánokkal többször is úgy repültek, hogy az egyik nemzet pilótája volt a géppár parancsnoka, a másik pedig annak a kísérője, majd pedig cseréltek. Erődemonstrációs feladatokat is végeztek, vagyis kísértek amerikai nehézbombázókat, vagy hajtottak végre svéd típustestvérekkel közös áthúzást Riga felett.

A Baltikumban állomásozó JTAC-ekkel pedig a Gripeneink új képességét, a digitális közvetlen légitámogatást csiszolhatták tökélyre. Ekkor már nem szóban zajlik az egyeztetés a földi csapatokkal, hanem kódolt üzenettel küldenek fel minden fontos adatot a pilótának, így a gép szenzorai már azonnal a kijelölt cél irányába néznek. A gyakorlatban ez azzal jár, hogy míg korábban 5-10 percig kellett a szárazföldiekkel élőszóban egyeztetni, most két perc alatt oda lehet juttatni a bombát, ahova az előretolt légiirányító szánta.

Az új készség gyakorlása biztosan jó érzés volt a hajózóknak, a tenger feletti repülésekkor kötelező öltözet viselése viszont már kevésbé. A búvárruha-szerű, kéz- és lábfejnél, valamint a nyaknál erősen záródó, gumírozott aláöltözet nagyon kényelmetlen, pillanatok alatt bele lehet izzadni, és a készültséget adó pilótáknak folyamatosan ebben kell lenniük (na jó, pihenőidőben derékig kigombolva), mert a sziréna megszólalásakor már nem lenne elég idő a felvételére. Viszont tenger feletti katapultálás esetén életmentő lehet, nem hagyja a bajbajutottat hamar kihűlni, sokkal nagyobb eséllyel maradhat életben a helikopter megérkezéséig. Ennek megfelelően a vízi túlélőkiképzés is kicsit másként zajlott, mint otthon, ahol első napon feszített tükrű medencében, a második napon pedig a Holt-Tiszában gyakoroltak. Itt az egzotikusan hangzó Baltic Bikini gyakorlat során tizenegynéhány fokos tengervízbe engedték le a hajózókat, ott kellett a felszerelésüket használva „túlélni”, hogy kiemelhesse őket a kutató-mentő szolgálat. Egy kis összehasonlítási alap: nappal négy méteres hullámokig emelnek gyakorló feladatra gépet, éjszaka éles riasztásnál más a helyzet.

De szerencsére szó sem volt veszélyhelyzetről a BAP 69. váltásában. A 22 éles riasztás során mindig sikerült tartani a 15 perces limitet, sőt a legtöbb esetben ennél lényegesen gyorsabban sikerült a levegőbe emelkedni - arra sem volt szükség, hogy a hajózó akár egyszer is átüljön a tartalék gépbe, a műszakiak gondoskodását megint meghálálták a meglehetősen üzembiztos Gripenek. Így végül az egész magyar kontingensről megint el lehetett mondani: megbízható partnerek, akikre nyugodtan rá lehet bízni a NATO egyik forró helyszínének a védelmét.