Teljes cikk - 2016. január
A három testőr
A Mistral helikopterhordozók
Kővári László
Afrancia haditengerészet legnagyobb hajója természetesen a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó, de mögötte szorosan a második a Mistral osztály három egysége. A kategorizálás magyarul vitatható, hiszen ezen hajóknak csak az egyik feladata a helikopterek üzemének biztosítása, emellett éppoly fontos a fedélzetükön lévő sok száz tengerészgyalogos és azok nehézfegyverzetének partra juttatása.
Ezért ezeket az egységeket nevezhetik deszanthajónak is, a szabatos hazai terminológia hiánya természetesen érthető, hiszen nincs haditengerészetünk.
A Mistral hajóosztály a közelmúltban a média érdeklődését vonta magára a meghiúsult orosz üzlet miatt. Mint ismeretes, Oroszország két ilyen hajót vásárolt a franciáktól, azok elkészültek, aztán az ukrajnai válság miatt nem adták át.
A hajó eredete még a kilencvenes évekre nyúlik vissza. Franciaország hiába veszítette el gyarmatbirodalmát, a világ több helyén megmaradt a politikai és katonai befolyása. A rendelkezésre álló két-két elavult és korlátozott kapacitású Foudré és Ouragan osztályú partra szálló hajó azonban nem felelt már meg a korszerű követelményeknek. Szükség volt egy az amerikai LHA és LHD osztályhoz hasonló hadihajó-kategóriára, amely képes rövid idő alatt a célterületre juttatni akár félezer katonát, azok nehézfegyverzetét és biztosítani azok rövid távú ellátását. A francia befolyási övezet több országa főként Afrikában tengeri határokkal rendelkezik, azaz könnyen megközelíthető a hajó számára. Egy kevésbé fontos másodlagos célja is volt az új hajóosztály létrejöttének, amit azonban a politikusok előszeretettel hangsúlyoznak. Az ilyen hajók ideális eszközök a természeti katasztrófákat követő segítségnyújtásnál.
A híres francia hajógyár, a DCNS 1997-ben kezdte meg a munkát a védelmi minisztérium által megadott követelmények alapján. E szerint Párizstól 5000 km-en belül a tervezett négy hajónak biztosítania kell a célterületen 100 km mélységig 1400 katona, 280 jármű és 30 helikopter jelenlétét, valamint tíz napon át történő utánpótlás-ellátását. Természetesen nagyobb távolságról is szó lehet a NATO keretében végzett közös koalíciós akcióknál, de ebben az esetben módosulnak a számadatok.
A DCNS mérnökei a követelmények alapján elkezdték a hajó tervezését, a munka során természetesen figyelembe vettek külföldi tapasztalatokat is. Az amerikai LHD osztály „másolásának” azonban nem lett volna értelme, mivel azokon a hajókon merevszárnyú harci gépek is üzemelnek, ami alapvetően különböző kialakítást igényel több területen. A francia haditengerészet hosszú távon sem számolt más légi járművekkel, mint helikopterekkel. A STOVL kategóriájú vadászbombázók miatt a hasonló amerikai hajókon többszörös mennyiségű repülő-üzemanyagot kell tárolni, speciális raktárakat kell biztosítani a bombák számára, a mozgatásukhoz, felszerelésükhöz targoncák szükségesek, stb. A helikopterek többsége viszont szállító feladatkört lát el, fegyverzetük mennyisége és tömege is lényegesen alacsonyabb, ami egyszerűbbé teszi a kezelésüket, és végső soron ez befolyással van a hajó kialakítására.
A Mistral azonban részben mégis hasonló az LHD osztályhoz. A lapos repülőfedélzet hátsó harmada alatt található az 1600 négyzetméteres hangár, amelyből két lift emeli a forgószárnyasokat, amelyeket leszerelt vagy specializált típusok esetében hátrahajtott forgószárnylapátokkal tárolnak. A hangár alatt helyezkedik el a könnyű harcjárművek fedélzete, innen lejtős rámpa vezet az alsó dokkfedélzetre, amelynek mellső részében helyezik el a harckocsikat, a Mistral esetében pl. még a nehéz Leclerc típusból is elfér több mint egy tucat. A dokk elárasztható a taton lévő ajtó nyitásával, a kétéltű járművek saját erőből hagyják el a hajót, a nehézfegyverek pedig speciális bárkákon, amelyek kis merülésük miatt képesek a partig jutni. A 450 fő tengerészgyalogos részben a járműveken, részben a helikopterek fedélzetén jut ki a szárazföldre, ahol csatlakoznak az alakulatukhoz.
A hajó mellső felében, a fedélzet alatt találhatók az elhelyezési körletek, étkezdék, egy 75 ágyas, szükség esetén bővíthető kórház és a különböző raktárak.
A Mistral meghajtása dízel-elektromos, azaz négy Vartsilla 16 hengeres V motor által meghajtott generátor termeli az áramot, amely elektromotorokkal forgatja a két propellert, de nem a megszokott módon. A hajó tatrésze alatt körben forgatható konzolon található az az áramvonalas test, amelyben a motor foglal helyet a propellerrel. Ezzel az Alstom által fejlesztett rendszerrel feleslegessé vált a kormánylapát, mivel a vonóerő irányának változtatásával történik az irányváltoztatás. A propeller ugyanis a motortest elején található, nem a végén. Ezzel a megoldással nemcsak a hatalmas kormánylapátokat és azok működtető rendszerét spórolták meg, hanem a hajótesten átvezetett hosszú meghajtó tengelyeket is. A hajó kis sebességű manőverezőképességét növeli az orr alsó felén keresztben lévő csőben elhelyezett propeller, amely oldalirányú erővel segíti a kormányzást.
Elképesztően nagy, 850 négyzetméteres a hajó információs és vezetési központja, ahol a műholdas kommunikációs rendszer segítségével akár videokonferenciákat is lehet tartani a világ bármely részével. A hajó saját radarrendszere azonban korlátozott képességű, főként a helikopterek légi forgalmának ellenőrzésére és irányítására szolgál és nem harci feladatokra, még annak ellenére sem, hogy a légi járműveket akár 180 km távolságból is felderítheti. Utólag belátott, elhibázott megoldás volt a hajó elégtelen saját fegyverrendszere. Mindösszesen két dupla Simbad rakétaindítót szereltek fel Mistral infravörös önirányítású, max. 6 km-es hatótávolságú rakétákkal, ezenfelül néhány 12,7 mm-es géppuskát terveztek, a hajó légvédelmét a kísérő flottakötelékben lévő rombolók látták volna el. A hibát csak kis részben javította, hogy később többszörözött Mistral indítókat és 30 mm-es gépágyúkat szereltek fel a szolgálatba állítást követő években, de ezek változatlanul csak a hajó közvetlen közelébe kerülő ellenséges repülőeszközök ellen lehetnek hatásosak, a hajó ellen indított rakéták megsemmisítése minden bizonnyal meghaladja a képességeket.
A fő fegyverzetet a fedélzetre telepített EC665 Tiger harci helikopterek jelenthetik, ezekből akár tíz is üzemelhet, de ekkor természetesen kevesebb szállítóhelikopter fér el. A maximális kapacitást 16 NH90-esre méretezték, de ezek helyett már alkalmazták a Mistral osztályú hajókról a Cougar típust is, valamint a kisméretű Gazelle-t.
A hajóosztály névadója, azaz a Mistral (L9013) építését 2003. július 10-én kezdték meg, a második Tonnere (L9014) gerincfektetése egy hónappal később a DCNS egy másik szárazdokkjában kezdődött. A modul rendszerű építés miatt a fődarabok különböző helyen készültek, pl. a hajótest hátsó harmadát egyben úsztatták az összeszerelés helyszínére. Mindkét hajó 2006-ban állt szolgálatba, a harmadik egység, a Dixmude (L9015) építése 2009-ben kezdődött, és 2012-ben készült el. A negyedik hajó építését pénzhiány miatt törölték, ellenben külföldi megrendelésre folytatódhatott a munka.
A Mistral és a Tonnere már 2006-tól, azaz a hajószemélyzet kiképzésének befejezése után azonnal részt vett a NATO gyors reagálású erőinek gyakorlatain, és az első „éles” akcióra sem sokat kellett várni. A Libanonban folyó háború alatt francia állampolgárok és menekültek evakuálásában vett részt a Mistral. A Tonnere-t 2007-ben Elefántcsontparton vetették be, pontosabban helikopterei vettek részt katonai akciókban, a következő évben pedig a Guineai-öböl térségében és Monrovia közelében drogcsempészek elleni nagy akciók főszereplője volt. Burmában és Thaiföldön természeti katasztrófák után nyújtottak a Mistral helikopterei segítséget, az eddigi legkomolyabb bevetést azonban a Tonnere végezte 2011-ben, amikor Líbia ellen vetették be fedélzetéről a Tiger harci helikoptereket.
A balul sikerült első exportszerződést 2010-ben írták alá Oroszországgal. A lépés sokakat meglepett, ugyanis az oroszok változatlanul a NATO fő veszélyforrását jelentik, amelyre nem győzték felhívni a figyelmet a balti államok mellett pl. a lengyelek is. Oroszországnak enyhén szólva hiányosak egyes haditengerészeti képességei, például azok a feladatkörök sincsenek lefedve, amelyeket a helikopterhordozók biztosítanak. Erre a Grúzia elleni háború hívta fel a figyelmet, amikor nem voltak képesek tengeri úton átdobni kellő mennyiségű és felszereltségű katonát.
A szerződés alapján két hajót a franciák építenek meg, további kettőt a DCNS és az oroszok által létesített vegyes vállalat Oroszországban, ami természetesen technológiaátadást is jelent. A hajótest, a meghajtó rendszer mellett az oroszok megvették a francia belső és külső kommunikációs rendszert is, ez a NATO-ban újabb kérdéseket generált. A hajó fegyverzete és helikopterei természetesen orosz eredetűek lettek volna. A védelmét sokkal komolyabban vették, mint a franciák. A Pálma kombinált rakétás és gépágyús komplexumból kettőt szereltek volna fel, ez a szárazföldi Pancir rendszer tengerészeti verziója. Ezeken felül még további hatcsövű 30 mm-es AK630M radarvezérlésű gépágyúk és két dupla csövű A220M 57 mm-es gépágyú is felszereléshez tartozott volna.
Az orosz igények alapján változott a hangárfedélzet, az némileg magasabb lett, hogy lehetővé váljon a Ka-52K harci helikopterek kiszolgálása. A koaxiális rotorral rendelkező forgószárnyas rotoragyának szereléséhez daruszerkezetre is szükség van, ami az eredeti hangárfedélzeten már nem fért el. Az oroszok megkezdték a Ka-52K fejlesztését, amely hátrahajlítható rotorlapátokkal és ugyancsak helytakarékos elfordítható fegyverpilonnal készült.
A Krím megszállását és az ukrajnai válság kitörését követően azonban kétségessé vált az üzletkötés, az oroszok elleni embargó természetesen elsődlegesen vonatkozott katonai területekre. Hosszas huzavonát követően Hollande francia elnök végül 2015 folyamán végleg megtiltotta a közben elkészült Szevasztopol és Vlagyivosztok átadását, és megszakították a több száz orosz tengerész franciaországi kiképzését. Hogy a már átadott dokumentációkkal és technológiákkal mi a helyzet, arról nincs hírünk, az oroszok minden bizonnyal saját hajók építésébe fognak, már amennyiben lesz rá pénzük a jelenlegi gazdasági helyzetükben és háborús szerepvállalásuk mellett.
A két gazdátlanná vált hajó sorsa azonban megoldódott, egy sor ország jelezte érdeklődését, végül Egyiptom szaúdi finanszírozásban jelentett be komoly igényt, amit szerződéssel erősítettek meg. Az oroszok számára némi kárpótlást jelent, hogy a Ka-52K fejlesztése nem veszett kárba, ugyanis az arab ország nagy valószínűséggel ezekkel szereli majd fel a két hajót.
A Mistral osztály néhány adata
Hossza: 199 méter
Szélessége: 32 méter
Merülése: 6,3 méter
Vízkiszorítás üresen: 16 500 tonna
Vízkiszorítás max.: 21 300 tonna
Max. sebessége: 19 csomó
Hatótávolság: 10 500 km
A repülőfedélzet felülete: 6400 négyzetméter
A hangárfedélzet felülete: 1800 négyzetméter
Helikopterkapacitás: 16 közepes vagy 35 könnyű típus
Járműkapacitás: 58 lövészpáncélos, terepjáró, harckocsi
