Teljes cikk - 2026. március

Helyzetjelentés

Orosz légierő: elhúzódó fejlesztések

Trautmann Balázs

Nem egyszerű a helyzete a moszkvai vezetésnek, ha az orosz űr- és légierő napi műveleteit, illetve a régóta esedékes generációváltását kívánja megoldani. A felemás, de a fejlesztéseket, gyártást mindenképp drágító, nyugati szankciók mellett számolnia kell a fegyverpiaci pozícióinak feladásával is.

Márpedig az export mozgatta a fejlesztést és létfontosságú bevételeket jelentett az orosz repülőipar számára a Szovjetunió felbomlása óta. A 2022. február 24-én indított támadás, majd az azt követő, lassan négyéves háború azonban kíméletlenül rámutatott nagyon sok mindenre, amit korábban a reklámok és a politikai szólamok eltakartak. A hadszíntér őszinte - ami nem működik, az látványosan nem fog menni. És ezt a leendő vevők is tudni fogják, hiszen nehéz eltitkolni a hiányosságokat, a kudarcokat - miképp az sem titok, hogy nem sikerült térdre kényszeríteni politikai eszközökkel az orosz repülőipart. Sőt…

A jelen munkásai

A főszerepet továbbra is a hidegháború után továbbfejlesztett Szuhojok játsszák. A csúcsvadásznak számító Szu-35Sz gyártását a lehetőségekhez képest felpörgették: 2025-ben hét alkalommal vehetett át természetesen titkos mennyiségű gépet az orosz légierő. Logikusan legalább egy géppár a megszokott „alapegység” ilyenkor, így szakértők becslése szerint 14-21 között lehet a tavaly átadott 35-ösök mennyisége. Megjegyzendő, hogy a gépről alkalmazható R-77M-et már az AIM-120D képességbéli megfelelőjének tartják és a 2022 őszén a hadszíntéren megjelent, igen nagy hatótávolságú, rádiólokátoros önvezérlésű R-37M légiharcrakéta jelentős veszteségeket okozott az ukrán légierőben. Talán nem véletlen az sem, hogy az amerikai haditengerészetnél nemrég megjelent a Super Hornetekre integrált AIM-174B Gunslinger is, mely szintén az AMRAAM-hoz képest jelentősen nagyobb távolságra képes eljutni.

Az ukrajnai háborúban vetették be először a H-47M2 Kindzsal hiperszonikus rakétát, elsőként a modernizált MiG-31K kéthajtóműves nehézvadászgép törzse alól indítva. Az 500 kilométeresre becsült hatótávolságú levegő-föld rakéta megjelenése és alkalmazása jelentős meglepetést okozott, de az Ukrajnának átadott amerikai MIM-104 Patriot légvédelmi rakétarendszerek már 2023 májusa óta képesek elfogni a csúcssebességű orosz fegyvert - természetesen oldaltól függően kommunikált eredménnyel. Nehéz elhinni a 100 százalékos elfogási arányt ukrán közlésből, de ugyanígy hiteltelennek tűnik az orosz fél „szinte minden Kindzsal a célpontjába csapódott” kijelentése is. Minden háború első áldozata az igazság…

Az viszont bizonyosra vehető, hogy a gyakorlatban szinte megszűnt az orosz légtérellenőrző radarfelderítő és légiirányító képesség. A háborút eleve a becslések szerint csupán négy-öt, bevethető állapotú A-50U Mainstay AWACS-géppel kezdte el Oroszország. Ezekből egy gépet elveszíteni is súlyos esemény: márpedig a rendelkezésre álló információk szerint 2024. január 14-én az Azov-tenger felett légvédelmi rakétával sikerült megsemmisíteni az RF-93966 lajstromszámú, vörös 37-es oldalszámú gépet. Mind a nyugati, mind az orosz források szerint egy előre eltervezett akcióval, a térségben rejtetten áthelyezett Patriot-rendszerrel sikerült az értékes célpontot levadászni. Még ennél is izgalmasabb a 2024. február 23-i eset, ahol ukrán források szerint a jó öreg Sz-200-as ex-szovjet nagy hatótávolságú légvédelmi rakétakomplexum volt sikeres a vörös 42-es oldalszámú Mainstay ellen. A drónok is dolgoztak: 2023 februárjában egy, a kikerült videofelvétel szerint vélhetően sikeres dróntámadással rongálták meg egy, a fehéroroszországi Minszk melletti Macsuliscsi légitámaszponton álló A-50U-t. Az első videón a drónnal akadály és észrevétel nélkül sikerült körberepülni a gépet, míg a második képfelvétel utolsó kockája szerint a drón egyenesen a gép radardómjának csapódott. Márpedig, ha a drága és nehezen pótolható berendezés megsérül, a gép használhatatlanná válik még akkor is, ha repülőképes marad. De a híres Pókháló-hadműveletben, 2025. júnus elsején is akadt áldozat a típusból: a kikerült felvételek alapján két, viharvert példány sérülését lehetett azonosítani. Igaz, a gépek állapota (hiányzó hajtómű is előfordult) miatt vélhetően már leállított példányokat ért sikeres ukrán dróntámadás.

Nem számíthat az orosz légierő flottabővülésre: a továbbfejlesztett A-100-asból 2017 óta még mindig csak az egyetlen prototípus repül. A sorozatgyártás megkezdéséről nincs hír: egyes értesülések szerint a gyártó nem volt képes hazai termékekkel kiváltani a szankciók miatt nem beszerezhető, nyugati rendszereket. A programot támogató, a fedélzeti berendezéseket tesztelő, egy A-50-esből átalakított A-100LL repülő laboratóriumot a műholdas felvételek alapján 2025. november 25-én egy ukrán távolsági dróntámadás megsemmisítette Taganrog repülőterén.

Elhúzódó sakkjátszma

Az orosz légierő jövőbeli fejlesztésének alapeleme lenne a Szu-75-ös Checkmate nevet kapott, egy hajtóműves, többfeladatú vadászgép. Színre lépésével, azaz sorozatgyártásának megkezdésével - elméletileg - meglenne az orosz megfelelője az amerikai F-22A Raptor/F-35A Lightning II ötödik generációs párosnak.

Az Izvesztyia kormányellenőrzés alatt álló napilap január 12-i cikke szerint még 2026-ban várható a prototípus első felszállása. Megjegyzendő, az értesüléseket nem erősítették meg, így hivatalos dátumot sem tűztek ki a szűzfelszállásra. Ismerve a szovjet időkből örökölt szokásokat, nem lenne meglepő még egy december 31-i repülés sem. Ha az újság értesülése valóban beigazolódna, akkor 2021, azaz az első makett nyilvános bemutatása után öt esztendővel emelkedhetne a levegőbe az együléses, egy hajtóműves, a jelenleg kis számban hadrendben álló Szu-57-eshez képest jelentősen kisebb és könnyebb frontvadász. Komoly üzenet lenne ez a Nyugat felé is, hiszen a 2022 februárja után fokozatosan életbe lépő, egyre keményebb, de természetesen folyamatosan kijátszott szankciók mellett is megmutatná Oroszország, hogy a nyomás alatt is képes volt kifejleszteni egy teljesen új, könnyű harcirepülőgépet. Vagy legalábbis annak prototípusát.

A Szu-75-öst 2021 augusztusában, a MAKSZ repülőgép-kiállításon mutatták be elsőként, persze csak teljes méretű makettként. Az elképzelés egy könnyű taktikai repülőgép volt, melynek célja a nehezebb Szu-57-es kiegészítése. Azonnal észrevehető volt a párhuzam az 1980-as évekkel, a „nehézsúlyú” Szu-27-essel és a könnyebb MiG-29-essel. Nem titkolt cél volt ekkor a még hadrendben álló, de már elöregedett MiG-29 Fulcrumok felváltása, illetve az ezt a típust használó vagy korábban alkalmazott vásárlók megcélzása. A programot így a kezdettől fogva exportorientált kezdeményezésként fogalmazták meg, amely azokat a légierőket célozta meg, melyeknek a Szu-57-esek, illetve a korábbi generációt képviselő Szu-30/35-ösök hadrendben tartói voltak. A legelső bemutatást követően azonban a Szu-75-ös fejlesztése igen lassú, vontatott maradt. A program a mai napig nem ért el látványos mérföldköveket, hanem továbbra is a fejlesztési és finomítási stádiumban rekedt. A 2026-ra várt első repülés ezen a tetszhalott állapoton lendíthetne nagyot.

Az öreg hattyúk

Nincs irigylésre méltó állapotban a távolsági légierő sem. Az Ukrajna elleni rakétatámadásokkal elfoglalt fegyvernem jövője meglehetősen homályos. A nagy ellenség (esetleg új barát) Amerikai Egyesült Államok légiereje immár a második generációs, nehezen észlelhető, stratégiai bombázógép hadrendbe állítására készül a B-21 Raider prototípusainak 2023 őszétől zajló tesztelésével. Az orosz légiipar még nem is erre, hanem az 1997 óta hadrendben álló B-2 Spiritre kívánt válaszolni a PAK DA (egyes források szerint Poszlannyik, azaz követ vagy hírvivő nevet kapott) bombázógéppel. A típusra égetően szüksége lenne a vörös csillagos hajózóknak, hiszen a csúcsot jelenleg a modernizált, de minimális darabszámban, rettentően lassú ütemben felújított Tu-160M2 változtatható szárnynyílazású, szuperszonikus bombázó jelenti. Bár az Engelsz légibázison dolgozó gépekből 2027-re a tervek szerint összesen tíznek kellene elhagyni a gyárat, de a nyílt forrásokból elérhető információk szerint legfeljebb öt-hat példány készült el 2026 elejéig. Ezekkel együtt körülbelül 20 gép állhat hadrendben, a korábbi Tu-160M-ekkel együtt. A továbbfejlesztésekkel számolva is a típus csupán az amerikai B-1B kortársának tekinthető, s mint ilyen, két generációval van lemaradva a hamarosan sorozatgyártásra kerülő B-21 Raiderhez képest.

Jobb híján a PAK DA feladata lenne a jelenleg is használt, egyes orosz források szerint az utolsó kirepülhető óráig kizsigerelt Tu-22M3-asok leváltása is: a gépekből az ukrán különleges műveleti erők és a nagy hatótávolságú drónok segítségével számos példányt megsemmisítettek, illetve megrongáltak. Egyes források a háború első napján még bevethető 60 gép helyett ma már csak 20 körüli, repülőképes és Ukrajna ellen H-22-es rakéták indítására alkalmas példányról számolnak be. A szankciók és a forráshiány miatt a gépek ipari szintű nagyjavításának és felújításának üteme nem képes lépést tartani a támadó bevetések alatt „elkopó” és emiatt leállni kényszerült gépek számának emelkedésével. Arról egyelőre semmilyen információ nem szivárgott még ki, hogy a PAK DA mellett esetleg egy, kifejezetten a Tu-22M3-asok kategóriájára tervezett bombázógép fejlesztése egyáltalán elkezdődött volna.

Szintén örökéletűeknek tűnnek a világ legnagyobb, turboprop bombázógépei, a Tu-95-ösök és a haditengerészeti párjaik, a Tu-142-esek. A Medvék is igen aktívan dolgoztak az Ukrajna elleni rakétatámadások során, a róluk indított H-101-es cirkálórakéták a háború első napja óta folyamatosan veszélyeztetik a katonai és a civil célpontokat egyaránt. A flotta komoly veszteségeket szenvedett el a 2025 június elsejei ukrán különleges műveletben, melynek során a megfelelő pontokra leparkolt kamionokból induló kamikaze drónok öt orosz légibázison (Belaja, Djagilevo, Ivanovo Szevernij, Olenja és Ukrainka) támadták az ott álló gépeket. A kiszivárgott videofelvételeken és a később érkező, nagy felbontású, műholdas fényképeken többek között égő Tu-95-ösöket is lehetett látni. A legvalószínűbbnek látszó nyugati értékelések szerint legalább 10 darab Tu-95-ös és Tu-22M3-as semmisült meg, míg további 8-10 gép olyan sérüléseket szenvedett el, mely repülésre alkalmatlanná tette őket.

Az ukrán források által 41 eltalált és 13 felgyújtott gépre rúgó eredménylistát illik természetesen erős kételkedéssel fogadni. Ami viszont tény: az elégett vagy súlyosan megsérült gépek helyére nem érkezett és nem érkezhet másik, hiszen mind a Backfire, mint a turboprop Bear gyártása évtizedek óta leállt már. Így minden egyes kiesett gép végleges veszteségnek tekinthető.

Kellene a kerozin is…

Minden komoly légierőben fontos erőtöbbszöröző képességet jelentenek a légi utántöltő repülőgépek. Nincs ez másképp az óriási kiterjedésű Oroszországban sem, ahol különösképp fontos szerepet kapnak a tankergépek. Már amennyi maradt: a maroknyi Il-78M Midasnak kellene egyszerre kiszolgálnia az ukrajnai front követelményeit és támogatni a távol-keleti térségben dolgozó vadászgépeket. Arrafelé ugyanis meglehetősen ritkák a katonai repülőterek, így a jelentős hatótávolságú MiG-31M/BM Foxhound elfogóvadászok gyakran szorulnak rá a légi utántöltéssel kapott üzemanyagra. A legnagyobb baj a flotta alacsony létszáma: a becslések szerint jelenleg legfeljebb 15-20 Midas állhat hadrendben és ebből sem mindegyik hadra fogható. Viszonyításképp 2024 végén az amerikai légierő 376 darab KC-135R/T Stratotankert és 89 darab KC-46A Pegasust használhatott - ez utóbbiból egyébként 2025 decemberében adták át a légierőnek a 100. példányt.

A jelen orosz problémája ráadásul a jövőben sem látszik megoldódni. Az eleve nem a hatótávolságra és az alacsony fogyasztásra optimalizált Il-76-os Candid teherszállító repülőgépből átépített Midasokat már korábban szerették volna felváltani a modernizált Il-76MD-90A változatból kialakított Il-478-assal (később már inkább az Il-78M-90A típusjelzést használták). A prototípus még 2018. január 25-én felszállt, majd 2020-ban meg is érkezett a 10 gépre szóló, első szerződés, de a modern avionikai rendszerekkel és erősebb, emellett takarékosabb PSz-90A-76 nagy kétáramúságú hajtóművekkel épülő tankergépből továbbra is csak az RF-78741 lajstromszámú, proto példány ismert. A programot a jelek szerint az sem gyorsította fel, hogy a hackertámadás során kiszivárgott gyári dokumentumok szerint Kína 2027-28 közötti leszállítással 20 példányt szeretett volna vásárolni, kiegészítendő saját, lassan bővülő YY-20-as flottáját.

Kudarcba fulladt a ma már szintén nem túl korszerűnek számító Il-96-400T, négyhajtóműves polgári teherszállítóra alapozott Il-96-400TZ utántöltőgép-projekt is. A még 2004-ben először felmerült elképzelést lassú ütemű fejlesztés követte, de már a 2015-ben megrendelt prototípus sem készült el. A következő elképzelés alapját a közös kínai-orosz fejlesztésű COMAC C929 szélestörzsű utasszállító repülőgép jelentette. A Boeing 787-es kategóriáját megcélzó merevszárnyú fejlesztéséből Oroszország a szankciók hatására 2023-ban kénytelen volt kivonulni, így az eleve csak a távolabbi jövőre tervezett többfeladatú, katonai teherszállító és légiutántöltő gép elképzelése is kútba esett.

Égi fuvarosok

2025 nem tartozott az orosz katonai légiszállítás legfényesebb évei közé. A pozitívumok között azonban mindenképp kiemelendő a legyártott, új építésű Il-76MD-90A négyhajtóművesek száma. Tavaly ugyanis hét példányt vehetett át a légierő, szankciók ide, nyugati alkatrészek és szerszámgépek hiánya oda. Ez nagyon fontos eredménynek ismerendő el. Bár a távoli hadszíntereken viselt háborúkból Oroszország kénytelen volt kivonulni (így például Szíriát gyakorlatilag elhagyni) és így a külföldi országokba irányuló légi szállítási feladatok is csökkentek, de az ukrajnai háború, illetve az afrikai és dél-amerikai érdekeltségek továbbra is rengeteg feladatot adnak mind a katonai, mind a civil felségjelzésű orosz teherszállító gépeknek. A középtávon már jelentkező probléma azonban ettől még továbbra is fennáll: nincs váltótípusa a jó öreg, még 1974-ben hadrendbe állt és legendásan strapabírónak bizonyult Il-76-osnak. Ne felejtsük el, a szovjet, majd orosz gép sokkal inkább nevezhető a C-141B Starlifter megfelelőjének, a C-17A Globemaster III-as már egyértelműen generációs válást jelent hozzá képest. Hasonlóan nincs váltótípusa egyelőre az ukrán gyökerekkel rendelkező, kis gépszámban hadrendben álló An-124-es Ruszlánnak sem. Igaz, itt legalább a PAK VTA legalább projektszinten felmutatható: az 1990-es évek elején elbukott Il-106-os elképzelés újra elővételével és átalakításával már a 2010-es évek elején elkezdtek foglalkozni a mérnökök. Az Iljusin mérnökei 2019 közepére készültek el az első, modernizált tervekkel, majd 2020 augusztusában közölte az orosz sajtó, hogy a légierő vezetői jóváhagyták a technikai és taktikai követelményrendszert a leendő típussal kapcsolatban. A tervek ekkor még 2024-2026 közötti első felszállással kalkuláltak: kíváncsian várjuk, hogy idén december 31-ig valóban a levegőbe emelkedik-e a 90 tonnás teherbírásra tervezett szállítógép.

Nem csak a vas - az ember is kell

Nem szabad elfelejteni a „vasak” mellett az embereket: a hajózókat sem. Bár az orosz veszteségek magasak (nyílt forrásokból 2026 januárjának első hetéig 150 lelőtt és 24 megsérült gépet lehet beazonosítani igen nagy biztonsággal), de a túlélő pilóták és specialisták tudása aranyat ér. Olyan értékes műveleti tapasztalatokra tesz szert az orosz légierő jelenleg Ukrajnában, méghozzá a nyugati vadászgépek és légvédelmi rendszerek ellen, mely teljesen új minőségű, valós információkat jelent mind a légierő, mind a repülőgépeket, fedélzeti rendszereket, fegyvereket fejlesztő mérnökök és cégek számára. Ez az esetleges tűzszünet után új lendületet adhat a haderőnem újjászervezéséhez és fejlesztéséhez, illetve az elvesztett exportpiacok esetleges visszaszerzéséhez. Természetesen kérdés, hogy a sokak által várt, időszakos fegyvernyugvás mikor lesz elérhető és milyen feltételekkel jár majd Oroszország számára. Sok a kérdőjel, de az biztos: a vörös csillagos gépekre továbbra is számítani kell, Alaszkától a Balti-tengeren át Törökország tengerparti határvonaláig.