Teljes cikk - 2023. augusztus

Csodavárás

Küldjetek F-16-osokat!

Trautmann Balázs

Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez. Azt azonban nagyon sokan elfelejtik: nincs olyan, hogy csodafegyver. Így a Lockheed Martin F-16-os Fighting Falcon átadásától sem lenne szabad csodát várni - mégis ez történik…

Bár, ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen csoda már maga az a tény is, hogy a háború 18. hónapjában létezik és működik az Ukrán Légierő. Vannak még repülőterek, ahonnan a Szu-27-esek, MiG-29-esek, illetve a Szu-24-esek és Szu-25-ösök felszállnak, s ahol a műszakiak képesek a következő feladatra felkészíteni a gépeket. Vannak pilóták, vannak fegyverek - emlékezzünk csak arra, hogy az AGM-88 HARM lokátorvadász és a Storm Shadow nagy hatótávolságú cirkálórakétát is sikerült integrálni az ex-szovjet gépekhez - és vannak veszteségek is. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy folyamatosan, hónapról hónapra szenved veszteségeket az ukrán légiflotta. Az sem kérdés, hogy jelenleg az Orosz Űr- és Légierő mennyiségi és minőségi fölényben van a védekező ukrán ellenfelével szemben. S az is bizonyos: egyre nehezebb alkatrészekkel, fegyverzettel ellátni a még meglévő, maroknyi ukrán merev- és forgószárnyast…

Go West!

Az első, s egyben logikus lépés a repülőképes, bevethető és a még alkatrész utánpótlásnak felhasználható MiG-29-esek összeszedése és leszállítása volt. Ez Csehországot és természetesen Ukrajna talán legfontosabb kelet-európai partnerét, Lengyelországot jelentette - a Kecskeméten árválkodó magyar Fulcrumok átadása több okból sem jöhetett szóba. Ami volt, hamar elfogyott - és minőségi változást sem hozott, csupán a veszteségek részleges pótlására volt alkalmas. Egyértelművé vált a politikai és katonai vezetők számára, hogy ha valóban hosszabb távon terveznek az ukrán légierővel, akkor bizony nyugati típussal vagy típusokkal kell átfegyverezni a megmaradt századokat, repülőtereket. Mondani könnyű, megoldani sokkal nehezebb. Eleve óriási politikai manőverezések voltak szükségesek, hogy ezt az elsőre őrültnek tűnő ötletet valahogyan elfogadtassák a saját, hazai közvéleménnyel. A recept a szárazföldi haderőnél vagy éppen a légvédelem területén már megszokott és bevált volt: a fokozatosság elve. Emlékezzünk csak vissza a háború első heteire: mekkora felzúdulás volt abból, hogy Németország használt rohamsisakokat és sátrakat ajánlott fel Ukrajna megsegítésére… Aztán jöttek szépen sorban a nyugati légvédelmi rakéták: Stingerek, RBS 70-esek, Mistral-ok, a kiváló lengyel Piorun-ok. Aztán pedig már HAWK-ok, s végül IRIS-T-k és a csúcsot jelentő Patriot-ok is Ukrajnába kerültek. A német Diehl Defence csúcsra járatva építi az újabb és újabb IRIS-T közepes légvédelmi rakétarendszereket Ukrajna számára - részben német adófizetői pénzből. Hitte volna ezt valaki 2022 március közepén, a sisak-botrány idején?

Valami hasonlót láttunk a légierő területén is. A már emlegetett „ajándék” MiG-29-esek, Szu-25-ösök mellé számos szállítóhelikopter is érkezett. Ezek azonban - bár életbevágóan fontos segítséget jelentenek - alapvetően nem képesek megváltoztatni a légi hadszíntér beállt egyensúlyát. Itt az első, említésre méltó előrelépést a régebbi változatú AGM-88 HARM amerikai „lokátorvadász” rakéták jelentették, melyeket 2022 augusztusára sikerült integrálni a MiG-29-esekre, persze csak korlátozott üzemmódban használva azokat. Az orosz légvédelem pusztításában jeleskedő eszközöket 2023 tavaszának végén követték a Storm Shadow cirkálórakéták, méghozzá a Szu-24M támadógépekre függesztve. Ma már napi rendszerességgel érkeznek a hírek a sikeres ukrán mélységi támadásokról, melyeket ezzel hajtanak végre. Bebizonyosodott: keleti szomszédunk megfelelő támogatás esetén igenis képes nyugati, levegőből indítható, komplex fegyverrendszereket nagy megbízhatósággal alkalmazni.

Szakértők szerint ez egyben megteremtette a hivatkozási alapot is a politika számára ahhoz, hogy merjenek egy nagyot (vagy inkább a háttérben több kicsit) lépni és 2023 június közepére megalakítani a „repülőgépek koalícióját”.

Falcont, mi mást?

A nyugati csapatmunka alapját nem meglepő módon a világ egyik legnagyobb darabszámban épített és a mai napig aktív gyártósoron készülő, negyedik generációs vadászbombázója, a Fighting Falcon jelenti. Méghozzá annak Európában éppen mostanában feleslegessé váló változata, az tervezett élettartamának közepén modernizált F-16AM/BM Block 20 MLU (Mid-Life Update) változat. Ezek a régi, de a több ütemben elvégzett fejlesztésekkel a ma is nagy számban használt Block 50/52 képességeit megközelítő gépek már az AN/APG-66 (V)2A továbbfejlesztett radarral rendelkez­nek, melyek optimális esetben, magasban repülő célokat akár 90-110 kilométerről észlelnek és elméletileg alkalmasak egy időben hat különböző célpontra rávezetni egy-egy AIM-120 AMRAAM-ot.

érdés, pontosan melyik országtól és hány F-16AM/BM érkezhet majd. A rendelkezésre álló készletet korábban Románia már lefölözte, azaz megvásárolta a legjobb állapotú példányokat. Dánia éppen június 17-én jelentette be, hogy kész átadni saját, az F-35A Lightning II-esek miatt feleslegessé váló flottájából, amennyiben az Amerikai Egyesült Államok ehhez hozzájárul. Hollandia már januárban jelezte, hogy „nem tabutéma” saját Falconjainak átadása, amennyiben más országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez - ma már tudjuk, ez megtörtént. Ennek komolyságát jelzi, hogy épp június közepén jelentették be, hogy az amerikai Draken International cég nem hívhatja le a 2022-ben lekötött, 28 gépes opciót. Ez azt jelentheti, hogy ezeket a 2024 májusáig leállítani szándékozott vadászbombázókat szánhatják Ukrajna számára, a megfelelő javításokat és ellenőrzéseket követően. Hollandiában amúgy szintén a Lightning II-esek váltják az F-16AM/BM-eket.

Belgiumban, Dániában, Hollandiában és Norvégiában jelenleg több mint 60 darab F-16AM/BM Block 20 MLU-t tároltak már le, s körülbelül 130 gép van még szolgálatban. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy ezek a gépek nem teljesen egyformák. Az egyes országok eltérő alváltozatokat használnak, mint ezt a már említett Román Légierőnek is volt szerencséje megtapasztalni. Kérdés jelenleg az, hogy az átadás előtt tervezik-e és ha igen, lesz-e idő felfrissíteni és egységesíteni a leendő ukrán Falcon-flottát mondjuk a meglehetősen korszerű M6.1 változatra?

Van azonban még egy komoly bökkenő, bármilyen korszerűsítésen is esnek át az „öreg vasak”. A NATO légi hadviselési doktrínájában az F-16-osok legmodernebb változata is csak egy eleme egy rendkívül összetett rendszernek. Ezért is illik óvatosan bánni a bulvár címekkel és az önjelölt elemzőkkel: nem lesz „csodafegyver” az akármilyen jól felfegyverzett F-16AM. Hiányozni fog mellőle az E-3 AWACS légtérellenőrző radarrepülőgép, a hatótávolságát növelő légiutántöltő kapacítás, az ellenséges lokátorokat lefogó és romboló EA-18G Growler, az elektronikai felderítőgépek, a baj esetén azonnal bevetésre kész harci kutató-mentő helikopterek, a légteret megtisztító ötödik generációs F-22-esek és F-35-ösök… Való igaz, hogy a jelenleg használt MiG-29-esek és Szu-27-esek képességeit nagyságrendekkel haladja majd meg a régi-új fegyver, de ha kiragadjuk egy komplex, évtizedek tapasztalatával szinte tökéletesre csiszolt rendszer egyetlen elemét, bizony nem lesz képes egy személyben, egyszerre mindenkit pótolni.

Típustestvérek?

Meglehetősen izgalmasan alakult a nyár eleje: előkerült a svéd kapcsolat is, melyet korábban csak a legszínesebb fantáziával rendelkezők mertek emlegetni. Most viszont már hivatalos bejelentésben ismerte el a svéd kormány azt, hogy valami elkezdődött. Valami, amiből bármi lehet, hiszen emlékezzünk csak vissza: a Falcon-projekt is úgy indult, hogy érdeklődtek, vizsgálódtak, szimulátort látogattak a felek. Nos, esetünkben is pontosan erről van szó. Az első ilyen jellegű megerősítés még május 25-én érkezett Pål Jonsson védelmi minisztertől, aki a TV4 csatornának adott interjújában jelentette ki: „pozitív szellemben” vizsgálják az ukrán védelmi tárca kérését a Gripenek alaposabb megismerését és kipróbálását illetően. „Ez jelentheti, például, tesztrepülések végrehajtását, szimulátoros gyakorlásokat, a gépeket támogató földi rendszerek alapos bemutatását is”, mondta el a miniszter.

A Regeringskansliet, azaz a svéd kormányhivatal a június 16-án publikált, immáron 12. fegyverzeti segélycsomagba rejtette el azt az információt, mely szerint a fegyveres erők egy meg nem jelölt időpontban megkezdik az ukrán hajózók és műszakiak orientációs átképzését a JAS 39C/D Gripen típusra. Mint olvasható, „az ukrán fegyveres erők korábban már kérték, hogy értékelhessék a Gripenek harcászati képességeit, melyeket az ukrán légierő egyik gyorsan elérhető fejlesztési lehetőségének tartanak, modern harcigépekkel erősítve azt.” Természetesen egyelőre szó sincsen arról, hogy a svéd légierőnél hadrendben álló vagy éppen már korábban letárolt Gripeneket adnának át - és érthetően Csehország és Magyarország sem nyilatkozott eddig erről pozitívan.

Szakértők szerint azonban kifejezetten hasznos lehetne a negyedik generációs vadászbombázó repülőgép. Bár fegyverterhelése és hatótávolsága is korlátozott, de tábori körülmények között is könnyen felkészíthető az újabb feladatra, hajtóműve takarékosnak számít és megfelelő fegyverzettel méltó ellenfele lehetne az orosz légierő szóba jöhető vadászgépeinek. Főleg, ha az MBDA Meteor közepes hatótávolságú, lokátoros önirányítású légiharc-rakéta is odakerülne a szárnyai alá…

Vezetni ki fogja?

Ez bizony egy kulcsfontosságú kérdés: gép még csak-csak lesz, ez biztosra vehető. De vajon megfelelően képzett hajózó is akad majd a sokat látott Falconok fülkéjében? Az első akadály rögtön a nyelvtudás. Az átképzés minden bizonnyal csak angolul lesz megoldható, mely a NATO „anyanyelve”. A megfelelő, biztosan használt nyelvismeret - a megfelelő repülési szakkifejezésekkel együtt - alapfeltétele lesz a kiképzésnek, hiszen vélhetően kevés az ukránul megfelelően tudó norvég oktatópilóta. A nyelvtanfolyam - idő, újabb hónapok kellenek hozzá.

A szakértők szerint kérdés az is, hogyan lehet úgy elküldeni átképzésre a harcedzett, tapasztalt hajózókat, hogy közben a háborúban is maradjon elég pilóta. Nem egyszerű feladat, hiszen bár hivatalos adatokat - érthető okokból - még soha nem hoztak nyilvánosságra, a közösségi média gyászjelentéseiből azonban pontosan tudható: súlyos veszteségeket szenvedett el a légierő, így a szóba jöhető hajózók száma is véges.

S azt sem lehet tudni, hogy a júniusban bejelentett, a NATO-tagállamok egy részének összefogásával induló átképzés pontosan hány hónapig tart és mire lesz elegendő. A sajtóban felbukkant már a négy és a hat hónap is, de voltak, akik egy esztendős programot tartottak csak végrehajthatónak. Ez sok mindentől függhet - okosabbak mi is csak később leszünk.

Ugyanakkor azt sem szabad feledni, hogy nem mindenki alkalmas az újra, a digitálisra, aki a hagyományos, analóg műszerekhez szokott. Mint nemrég az Aranysas magazinban, a szolnoki Mi-17-es és Mi-24-es hajózók Airbus Helicopters H145M „Okostojásra” átképézésével kapcsolatban Bali Tamás ezredes is elmondta, bizony a „repülő számítógép” irányítására nem minden rutinos magyar hajózó bizonyult alkalmasnak. Számos esetben nem sikerült „átprogramozni” a már megszokott, beidegződéssé vált eljárásokat, módszereket az új, nyugati technika biztonságos kezelésére. Nehezen hihető, hogy ez a probléma az ukrán hajózóknál nem fog előfordulni.

A Sólyom karmai

A legmodernebb vadászbombázó repülőgép is csupán „csak” egy platform. Erre kiváló az F-16AM is, de megfelelő fegyverzet nélkül még a harcedzett, de meglehetősen sebtében kiképzett ukrán hajózó is csak repülő „céltábla”. Nagyon érdekes, hogy a cikk írásának pillanatáig egy árva szó sem hangzott el arról, hogy a leendő ukrán Sólymokhoz milyen levegő-levegő, illetve levegő-föld fegyverzetet kívánnak szállítani. Márpedig ez nagyon nem mindegy.

A probléma ott kezdődik, hogy nem várható el a Berijev A-50U Mainstay légtérellenőrző radarrepülőgépekkel is (igaz, erősen korlátozott mennyiségben) rendelkező orosz légierőről, hogy ölbe tett kézzel várja a közeli légitámogatásra induló ukrán gépeket. Azaz a támadásra kiszemelt terület felett légi fölényt kell kivívni - ez klasszikus vadászfeladat. Ehhez azonban illene legalább az AIM-120C-5/7 AMRAAM lokátorvezérlésű, közepes hatótávolságú légiharcrakétát is átadni, ha már az MBDA Meteor-ról, mint a legmodernebb, így legféltettebb titkokkal tömött fegyverről szó sem lehet. Kérdés persze, hogy az orosz gépeket a Falconok saját lokátorainak kell megkeresnie, azonosítania és követnie vagy talán kapnak egy kis segítséget az éppen a térségben járőröző NATO AWACS-fedélzetéről. Ha pedig az ellentámadás során jelentős károkat okozó Ka-52-es harci helikopterek leküzdéséről lenne szó, akkor egy AIM-9M, szerencsés esetben AIM-9X Block II vagy IRIS-T is elférne a szárnyvégeken.

A gépek alapvető feladatai azonban minden bizonnyal a földi erők támogatása, illetve a mélységi csapásmérések lesznek. Ha feltételezzük, hogy megvan a légi fölény, akkor sok mindent lehet használni a frontvonal felett - a nyugati adományozók bőkezűségétől függően. Feltételezhető azonban, hogy az irányított levegő-föld bombák és rakéták dolgoznak majd a térségben, hiszen a drága gépeket és az értékes pilótákat nem éri meg - orosz módra - „buta” eszközök alkalmazásával kockáztatni. Szóval jöhetnek majd a 907 kg -os GBU-31(V)1/B-k, a JDAM-ek és a még nagyobb hatótávolsággal (nagy magasságból indítva akár 70 kilométerrel) rendelkező JDAM-ER-ek. Megjegyzendő, ezek ukrajnai alkalmazásáról már több esetben is beszámoltak. A Storm Shadow mellé elférnének az amerikai AGM-158 JASSM cirkálórakéták is…

Mint a júniusban indult offenzívában is látható, kiemelt fontosságú célpontokat jelentenek a vasbeton bunkerek, erődített irányítási pontok: ezek lehetnek a GBU-31(V)3/B-k kedvencei. A BLU-109/B 1,2-1,8 méter, míg a megerősített, de kisebb robbanótöltettel készült BLU-116-ossal már 2,5-3,5 méter vastag vasbeton is átüthető - mindezt kombinált műholdas navigációs irányítással. Megjegyzendő, hogy az orosz oldal a hírek szerint meglehetősen jó hatásfokkal képes gyengíteni a GPS-alapú fegyverek és navigációs berendezések működését, úgyhogy vélhetően ez a tény is szerepet kap majd a megfelelő arzenál kiválasztásában, leszállításában és alkalmazásában.

Szerepet kaphat a frontvonal vagy a felfedezett tüzérség, logisztika, felvonuló erősítés ritkításában az Irakban és Afganisztánban is jól bevált, kis méretű GBU-39/B SDB JDAM is. A 129 kg-os fegyver fő előnye a kis mérete és tömege, így egy bevetés alatt több precíziós csapásmérésre van lehetőség. S ahova azért bekopog a mintegy 90 kilogrammnyi robbanótest, ott tetőpáncél nem marad épen, az bizonyos. S az sem mellékes, hogy a leoldás után kinyíló szárnyakkal nagy magasságból messzire eljut a Small Diameter Bomb.

Mert kell egy hely …

Egy izgalmas kérdést említsünk még meg a cikk végén. Hol fognak a gépek üzemelni? Az nem valószínű, hogy Lengyelországból szállnának fel harci bevetésekre az ukrán gépek: hazai pálya kell a futóművek alá. Ehhez azonban lesz mit átépíteni, hiszen az átlagos ukrán repülőtér nyújtotta, meglehetősen spártai körülmények nem megfelelőek a korszerű bázisokhoz szokott Sólymoknak. Komoly infrastrukturális fejlesztéseket kellene végrehajtani a háború kellős közepén, az orosz cirkálórakéták árnyékában. Bár az orosz légierő - a szakértők őszinte csodálkozására - egyelőre megkímélte az ukrajnai katonai repülőterek többségét, de azt biztosra lehet venni, hogy tudni fogják, hová kerülnének a gépek. Így a leendő „sólyomfészek” lég- és rakétavédelme komoly erőforrásokat fog lekötni ukrán részről is. S ezek az IRIS-T-k, Patriot-ok bizony nagyon fognak majd hiányozni a nagyvárosok mellől és persze a frontvonal környékéről is.