Teljes cikk - 2021. február

Éjszakai váltás

Kecskeméti hétköznapok

Kővári László

2020kevésbé volt mozgalmas az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis életében, mint az azt megelőző év, amikor a magyar Gripenek újra Litvániába települtek a Balti államok légvédelmének biztosítására, az itthon maradt állomány pedig Pápáról kényszerült ellátni a feladatait. Ugyan még manapság is változatlanul folyik a reptér rekonstrukciója, de a munka legnagyobb része befejeződött, így birtokba lehetett venni a javított futópályát és az új nagyméretű zónát, ahol kényelmesen elférnek a nemrégiben beszerzett szállítógépek.

Az elmúlt évre rányomta bélyegét a koronavírus-járvány, amely annyiban érintette a kecskeméti bázist, hogy elmaradtak a nemzetközi gyakorlatok és egy kivételével a külföldi repülőnapi szereplések is. A csehországi Ostravában ugyanis zárt kapuk mögött, azaz közönség nélkül, a katonák saját örömükre megtarthatták a szokásos, évente ismétlődő NATO Napokat, ahol a Puma század képviseletében Majerik Máté „demo” pilóta öregbítette a magyarok hírnevét. Nemcsak légi és szárazföldi bemutatók zajlottak azonban, hanem komoly háttérmunka, kapcsolatépítés is történt, számos konferenciát szintén erre az alkalomra időzítettek - még mielőtt valaki felesleges öncélú pazarlásnak tekintené a normális esetben egyébként a nagyközönség számára szervezett eseményt.

Az év folyamán a kecskeméti bázis vezetése - az egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett - több alkalommal lehetővé tette, hogy a kívülállók betekintést nyerjenek a dolgos hétköznapjaikba, például akkor is, amikor éppen éleslövészetre történő felkészülés folyt. Erre évente több alkalommal sor kerül, összehangolva a „kőevőknek” is nevezett JTAC (Joint Terminal Attack Controller) egységek katonáival, akik a földi célpontok felderítését és lézeres megjelölését biztosítják a Gripenek számára. Az olvasók előtt már ismert tény, hogy az utóbbi években létrejött a precíziós csapásmérés képessége, amihez rendelkezésre állnak a GBU-12-es lézervezérlésű bombák. Ezek mellett azonban még van létjogosultsága a hagyományos, gépágyúval végzett rácsapásoknak is, főleg éjszaka, amikor az ellenfél nem látja vizuálisan a repülőgépet, s így nem képes célzott lövésekkel veszélyeztetni azt. Természetesen az ilyen feladatra főként az „aszimmetrikus” hadviselés viszonyai között van lehetőség, ahol nem kell tartani komoly légvédelmi fegyverektől.

Az éjszakai repülések előtt az átmeneti, alkonyati időszakban megkezdődnek a feladatok, s már teljes sötétségben fejeződnek be. Mondani sem kell, hogy az éleslövészet ilyen körülmények között csúcstechnológiát igényel, hiszen a rácsapásokat kis magasságban végzik, nincs tehát lehetőség a hibázásra.

Az éjszakai bevetések fontos segédeszköze a Litening célmegjelölő konténer, amelynek forgatható optikája a sötétben is „lát”, például azt a pontot is, amelyet a JTAC megjelölt lézerrel. A levegőből ugyanis nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen a kisméretű, álcázott célok felderítése. Újdonság, hogy szükség esetén a Gripenek végzik a célmegjelölést a Mi-24-esek számára, mivel azok ugyancsak képessé váltak már az éjszakai gépágyúzásra.

A lövészetre kijelölt gépek a reptér déli részén, a „keszi” hangárokhoz közeli zónában parkoltak, biztonsági okból. A gépágyú töltése-ürítése közben ugyanis szigorú szabályokat kell betartani, elkerülendő a véletlen lövést, amire a múltban jó néhány, - köztük szomorú kimenetelű - példa volt. A „Mike” zóna erre tökéletesen alkalmas, ugyanis a gépek előtt egy mesterséges domb található: ha mégis sor kerülne nem szándékolt lövésre, a lövedék akkor sem repülhet el nagy távolságra és nem okozhat kárt. Természetesen a gépek előtt itt is tilos tartózkodni, így a dombra felmászott fotósok ugyancsak jókora oldaltávolságból örökíthették meg az eseményeket. A kecskeméti látogatások során, a repülések szünetében lehetőség nyílt a gépek közelebbi megtekintésére. Noha sokszor volt már erre alkalom, mindig találni érdekességet, ezúttal például a futóműgondolákra térnék ki. A legtöbb repülőgéptípusnál ezek finoman szólva sem éppen makulátlanul tiszta helyek: mivel itt összpontosul egy sor hidraulikus és egyéb rendszer, sok munka adódik ezeken a területeken a kopás, olaj és egyéb szennyeződés nyomán, amit javarészt a kerekek vernek fel. A Gripen futógondolái azonban meglepően tiszták, aminek természetesen oka van, s nem csupán a műszakiak gondossága. Mégpedig az, hogy az áramvonalazó lemez fel- és leszállás közben zárva van, mindez a tisztaság szempontjából ugyancsak fontos és kisebb légellenállást is jelent. A gondolaajtók kis gurulási sebességnél nyílnak ki, így a műszakiak számára az állóhelyen már hozzáférhetők.

Néhány példány külső felületén azonban már nyomot hagyott az idő, hiszen ne felejtsük el, hogy hamarosan már a gépek érkezésének 15. évfordulóját ünnepeljük. A megbontott borítópanelek csavarsorai már messzebbről is láthatók, ami teljesen természetes, hiszen a külső felület újrafestésére ritkán kerül sor.

Köztudott, hogy a Puma század állományában 14 gép üzemel, amelyek közül kettő kétüléses D verzió. Azonban a repülési napokon a legtöbbször csak 4-6 példányt látni a zónákban. Ennek az a racionális oka, hogy két gép folyamatosan fegyveres készenléti szolgálatot lát el a bázis déli pályavégének közelében lévő zárt hangárokban, ahonnan csak az „Alpha” vagyis „éles”, vagy „Tango”, azaz gyakorló riasztások esetén gurulnak ki.

További néhányuk az időszakos hangárban tartózkodik, a soron következő munkák elvégzése végett, illetve 1-2 pedig Svédországban, ahol az ipari szintű nagyjavítások történnek. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a honvédség szinte minden szegmensében jelentős és konkrét előrelépéseket hozott, de eddig úgy tűnik, hogy nem érintette a Gripeneket. A csapásmérő fegyverzet bővítése megtörtént, a hajmáskéri lőtéren már bombázásra is sor került több alkalommal, de ennél nagyobb lépésekre lenne szükség. Cserére szorul a közeli légi célok megsemmisítésére szolgáló rakétafegyverzet, a leendő új típus alkalmazása pedig már nem képzelhető el sisakdisplay nélkül, ami nem kétfilléres dolog, viszont szükséges. Bővíteni kell a csapásmérő fegyverzetet, be kéne szerezni az időjárástól nem függő bombatípusokat is.

Az sem mellékes tény, hogy Ukrajnával nem éppen felhőtlenek a kapcsolataink, és ott bizony már konkrétan folynak a nyilvános viták, hogy az elavult és üzemidejük vége felé járó szovjet eredetű harci repülőgépeiket Gripennel, vagy F-16-ossal váltsák-e le.

A Puma század gépei a lehetséges élettartamuknak még a felénél sem járnak, érdemes tehát hosszú távon számolni velük. Azonban nagyon fontos, hogy amikor lejár a lízing, és magyar tulajdonba kerülnek, biztosítva legyenek az üzemeltetés anyagi feltételei. A költségek várhatóan jelentősen növekedni fognak, mivel a svédek akkor már „piaci viszonyok” alapján végzik majd az árképzést, hiszen csakis tőlük lehet megrendelni a pótalkatrészeket, s csupán ők lesznek képesek a gépek nagyjavítására is.