Teljes cikk - 2025. november
Gripenek a dervisek földjén
Anatolian Eagle 2025 magyar résztvevőkkel
Kárpáti Endre
Alegtöbb nagyszabású hadijátékhoz hasonlóan az Anatóliai Sas elsődleges célja is az, hogy a résztvevők, a „kékek” a lehető legtöbbet tanuljanak a rendezvény során. Olyan helyzetekkel kerüljenek szembe, amelyekkel otthon nem találkozhatnak, amelyek megközelítenek egy valós háborús szituációt. Tapasztalatot gyűjtsenek az összetett, komplex bevetések (Combined Air Operation, COMAO) során, amikor együtt indulnak harcba a csapásmérők, légvédelmi lefogók, vadászgépek és AWACS-ek; rutinjuk legyen az ilyen bonyolult feladatok megtervezésében és végrehajtásában.
Ehhez nyújtanak támogatást az ellenséges erőket játszó „vörös” csapatok, valamint még egy szín, amelyikről nem sok szó szokott esni: a fehérek. Ők az a kis műveleti szekció, gyakorlatilag a hadgyakorlat törzse, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a kékek fejlődését, és annak függvényében határozzák meg a következő feladatot, alakítják a szcenáriót, mozgatják a háttérből a szálakat. Ha valami gyengébben megy, azt később ismét beépítik, vagy ha gyorsabban haladnak a vártnál, jönnek a nehezebb bevetések. Ők utasítják a pirosakat is, hogy milyen keményen harcoljanak, mennyire tolják fel a gonoszságkapcsolókat - ha túl kicsit, akkor a nagyon könnyű bevetéseken nem lesz mit tanulni, ha pedig kőkeményen harcolva mindenkit gyorsan leszednek, abból sem tesz szert a megfelelő tapasztalatra a másik oldal.
Az idei törökországi rendezvény során a fehérek alaposan körülnéztek, hogy mi is történt a közelmúltban a nagyvilágban, és igyekeztek beépíteni az ukrajnai és közel-keleti harcok tanulságait a forgatókönyvekbe, amelyek így most egészen másként alakultak, mint korábban. Az alapszituáció szerint a Vörös Állam egyre fenyegetőbben lépett fel szomszédjával szemben, amelynek így kezdetben egy meglepetésszerű támadásra kellett felkészülnie. Ennek megfelelően a kékek gyakorolták a háborút megelőző légi műveletek tervezését és végrehajtását, a megfelelő elrettentő technikákkal, amelyekkel igyekeztek a másik fél megelőző csapását lehetetlenné tenni. Majd, amikor valóban feltámadt a vörös vihar, az nagyon erős villámokkal járt: a szcenárió szerint nemcsak ballisztikus rakétákat, hanem nagysebességű robotrepülőgépeket is bevetettek. Ráadásul nem is akármilyeneket: a török gyártmányú Anka 3-as alacsony észlelhetőségű harci robotrepülőgépről (UCAV) indított Şimşek és Süper Şimşek sugárhajtóműves céldrónok közül az utóbbiak már csökkentett radarkeresztmetszettel, lopakodó kialakításban érkeztek a légtérbe.
A június 23-án kezdődő kéthetes hadijáték első felében elfogó bevetések tucatjaival sikerült megállítani az agressziót, a másodikban már csapásmérés, és a szárazföldi erők oltalmazása volt a résztvevők elsődleges feladata, ahol már nem csak a vörös vadászerőkkel, de a török légvédelmi komplexumokkal is szembe kerültek. Hogy a sok vihart kavart Sz-400-as rendszer köztük volt-e, arról nem beszéltek a gyakorlat sajtónapján, bár meglepő lenne, ha erről a magas hozzáadott értékű eszközről lemondtak volna. Az agresszor szerepét kizárólag a helyi F-16-osok játszották, nem kellett a vendégeknek hol ebben, hol abban a csapatban repülniük.
A vendéglátók összesen 42 géppel vettek részt a gyakorlaton, ebből 33 volt Viper. A többi között akadt KC-135R tanker, E-7T AWACS illetve egy CN-235-ös is, bár a jövőt talán leginkább a négy csapásmérő drón képviselte. Egy-egy nagyméretű Anka-S, Akinci, Aksungur illetve Anka 3 robotrepülőgépet vetettek be, amelyek az ember vezette gépekkel közösen kerültek alkalmazásra, ugyanazokba a COMAO-kba integrálva.
Az Anatolian Eagle gyakorlaton az észak-atlanti szövetségen kívüli légierők is nagy számban vesznek részt. Azerbajdzsán két Szu-25-öst küldött, amelyek közül az egyik, a modernizált ML verzió már képes a 250 kilométer hatótávolságú török SOM-B1-es cirkálórakéta indítására is. Nem lehettek sokkal fiatalabbak a Jordán Királyi Légierő meglehetősen megfáradtan kinéző F-16-osai sem, amelyekből három darab érkezett Konyába. Sokkal korszerűbbek voltak a szinte vadonatúj katari Eurofighterek, amelyek a jordánokhoz hasonlóan szintén több feladatkörben is bevetésre kerültek. A szaúdiak is nagyon modern típussal jelentek meg, hat darab F-15SA-val és SR-rel, amelyekkel légvédelem elleni bevetéseket is repültek a gyakorlaton. Az egyiptomi légierő az utolsó pillanatban lemondta a részvételét az F-16-osaival, míg Pakisztán már korábban jelezte, hogy az iráni háború miatt nem tud megjelenni a JF-17-eseivel.
A külföldi NATO-erőket képviselte egy geilenkircheni E-3A, valamint az USAF 510. vadászrepülő százada. Az biztos, hogy érdemes lehetett arra figyelni, amit az avianoi hajózók meséltek, ugyanis a közelmúltban tértek vissza hét hónapos közel-keleti kitelepülésből. A gyakorlatra 12 géppel érkeztek, amelyek bal oldalát bőségesen díszítették a földi célok elleni bevetési jelzések - jobb felükön pedig a húszi és iráni drónok elleni légigyőzelmek tucatjait jelölték, vagyis bőven tettek szert tapasztalatra a mostanság elterjedő légi hadviselésben. Az éles műveletek feszített tempója valószínűleg megviselte az öreg F-16-asokat, mert a gyakorlaton tervezett felszállások közel negyedét törölniük kellett.
A Magyar Honvédség részvétele egyéb feladatok miatt csak a második hétre korlátozódott - a litvániai misszió előtt egy hónappal egyszerűen nem lehetett sok embert nélkülözni a kecskeméti bázisról - azonban a magyarok egyetlen bevetését sem kellett műszaki okok miatt törölni, ami még inkább kiemelkedő, ha azt nézzük, hogy a mieink most először vettek részt ezen a gyakorlaton.
Mint azt Papp József őrnagy, a kontingens parancsnoka magazinunknak részletesen elmesélte, összesen harminckét fő utazott Törökországba, de közülük öt fő nem az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár állományából érkezett. Egy-egy tiszt az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központtól és a pápai MH 47. Bázisrepülőtérről törzstiszti feladatokat látott el, a légi harcparancs kidolgozásában vettek részt, és a napi harcfeladatok tervezését tanulmányozták. A győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredtől is kiutazott egy szakember, míg a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár előretolt repirányítói (JTAC-ek) közül kettő. Ez utóbbiak nemcsak megfigyelőként voltak kint, hanem egy közeli lőtéren bombavetési feladatot is irányítottak - a fő hullámokban nem került sor fegyveralkalmazásra, de a délutáni kiegészítő feladatok során bizony gyakorló JDAM-ek is hullottak.
A kecskeméti csapatban egyaránt volt a hátteret biztosító logisztikus és pénzügyes, akiknek folyamatosan egyeztetniük kellett a török féllel. A kontingens zömét alkotó repülőműszakiaknak elsősorban a napi karbantartással kellett foglalkozniuk. A meglehetősen megbízható Gripenekkel most sem volt sok gond, ami meghibásodás esetleg felmerült, azt gyorsan el tudták hárítani. Apró érdekesség, hogy a repülések során két magyar műszaki a tűzoltóállomáson teljesített szolgálatot, mert ők tudták, hogy esetleges repülőesemény alkalmával mit kell tenni a bajba jutott gépünkkel. A három vadászgéppel, melyek közül egy volt kétszemélyes, négy hajózó utazott ki. A két meglehetősen tapasztalt vadászpilótát két csillogó szemű fiatal kísérte el, akik a közelmúltban érték el a hadrafoghatóságot, ők most vehettek részt először összetett COMAO-kban.
A gyakorlat első hetét követő szombaton érkeztek meg Konyába, bár ehhez a földi lépcsőnek előtte három nappal már útnak kellet indulnia. Ekkor került sor a munkaállomások kialakítására, majd vasárnap jöttek a kötelező eligazítások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy részt vehessenek a gyakorlaton. Ezeken ismertették többek között a biztonsági rendszabályokat, a közlekedést a bázison, az étkeztetés rendjét és hasonló tudnivalókat. Hétfőn már kezdődött a nagyüzem. Két hajózónk légtérbejáró repülésre szállt fel, amelynek az a célja, hogy megismerjék a repülőtér körüli eljárásokat. Mert ahonnan 50-70 gép indul bevetésre, majd tér vissza a feladat végén, ott nagyon erősen koordinált, szabályozott útvonalat kell tartani, időlimitekkel, meghatározott magasságokkal, repülési zónákkal, így ezeket célszerű még nyugodtabb körülmények között megismerni. Persze, ha már fel kellett szállni, azért végrehajtottak egy kiképzési repülést is, gyakorló légiharcot vívva, hogy kihasználják ezt a lehetőséget is…
Miközben ők ketten a Gripenekben ültek, addig a másik két hajózónak talán még nehezebb feladattal kellett megküzdenie: felkészülni a másnapi COMAO-ra. Ez a sava-borsa egy ilyen gyakorlatnak, a bevetés lerepülése majdnem kisebb része a munkának, mint a megtervezése. Reggel kilenckor álltak neki egy tömeges eligazításnak, amin sorra kerültek a másnapi időjárás jellemzői, a használható légterek, frekvenciák, és a hasonló, általános információk. Ezen még a vörös erők képviselői is részt vettek, majd a távozásuk után hangzott el a felderítők tájékoztatója, a célpontok és az ellenséges fenyegetések ismertetése. Ezen a kék erők kötelékparancsnokainak mindenképpen ott kellett lenniük, de nálunk törekedtek arra is, hogy minden, a bevetésen részt vevő hajózó is meghallgathassa. Ezt követően még mindig együtt kidolgozták a megfelelő taktikákat, ki mikor mit fog csinálni, melyik kötelék hol lesz, milyen céllal.
Minden egyes részletét megtervezték egy-egy mozzanatnak, mindig felkészülve a legveszélyesebb szituációra, de a legvalószínűbbre is, mindegyikre felépítve a taktikákat. Miután ezt a szükséges szinten meghatározták, a kötelékek saját, szűk körben folytatták a felkészülést, személyekre lebontva a feladatokat. Ez eltarthatott késő estig, amíg végül el nem jutottak oda, hogy mindenkinek készen legyen a feladatlapja, amit másnap reggel kezébe véve tudja, hogy mikor hol kell repülnie, mi ott a dolga, mi a felelőssége.
A bevetés reggelén van még egy rövidített eligazítás minden résztvevőnek, majd a legjobb tudásuk szerint lerepülték a másfél-két órás feladatot. A leszállás után ismét a hatalmas konferenciateremben találkoztak, és az óriási kivetítők előtt indult a kiértékelés. Percről percre visszanézték a bevetést, kielemezték az összes döntést, mozzanatot, rakétaindítást, beazonosítva a hibákat. Legyen szó akár komoly súlyú baráti tűzről vagy kevésbé fontos könnyű légtérsértésről. Volt-e olyan a felkészülés során, amit nem vettek figyelembe? Esetleg eleve rosszul álltak neki a feladatnak? Vagy valamit a végrehajtás során lehetett volna jobban csinálni? Egyáltalán, sikerült-e a küldetés, mennyit vesztettek a kékek, mennyit a vörösök? Ha valaki hibázott, az általában felvállalta, és elmondta, hogy miért döntött az adott helyzetben úgy - ha már ráment egy egész nap a tervezésre, részt vett sok tucat hajózó és repülőgép a végrehajtásában, műszakiak százainak a megfeszített munkája árán, akkor bizony legyen eredménye, vonják le a megfelelő tanulságokat. Amiket egyébként beépítettek a következő feladatba, és a fehér műveleti szekció is figyelembe vette a szcenárió alakításakor.
A gyakorlat kapcsán a magyar kontingens legfontosabb célja az ilyen COMAO-okban történő részvétel volt. A fiataloknak, hogy megízleljék az összetett feladatokat, a tapasztaltaknak pedig, hogy rutinjuk legyen a tervezésben. Egyiküknek viszont még ennél több is megadatott: egyik nap ő volt az A2A lead. Magyarra lefordítva: a bevetés során a vadászerők parancsnoka. Ugyan minden rajnak megvolt az előzetesen meghatározott feladata, de neki kellett figyelemmel kísérnie, hogy minden a tervek szerint zajlik-e (ami nem szokott, ugye). Finomhangolni kellett a végrehajtást; ha a taktikai helyzet más megoldást kívánt, mint amit terveztek, be kellett avatkoznia. Ha például fogyóban voltak valamelyik kötelék rakétái, vagy megváltozott a helyzetkép, akkor utasítani kellett a rajokat, hogy cseréljenek egymással helyet, vagy valaki jöjjön előbbre, esetleg más induljon vissza a bázisra. És mivel ez nem NATO-gyakorlat volt, ehhez nem állt rendelkezésre a Link 16 által nyújtott teljes helyzetkép a kijelzőkön, azt a részleges információkból, az AWACS-tól és a többi géptől jövő rádiózásból, valamint a saját radar alapján kellett fejben összerakni - miközben a maximális koncentráció mellett a saját feladatát is végre kellett hajtania, indítani a rakétáit. Bátran kijelenthetjük, vadászpilóta számára békeidőben ez a csúcs.
De akadtak kisebb súlyú feladatok is. A délelőtti, nagyszabású bevetések mellett délután egyszerűbbekre kerülhetett sor. Ezeket általában ad-hoc jelleggel, kétoldalú egyeztetéssel tervezték meg, az adott hajózók kiképzési szintjének, valamint a leterheltségének megfelelően. A látogatásunk napján például az amerikaiak gyakorlóbombákkal vették az irányt a közeli lőterek felé, és nélkülük tértek vissza, míg az egyik magyar Gripen két katari Eurofighter ellen szállt fel. Egy másik alkalommal pedig egy-egy tapasztaltabb és fiatalabb hajózónk két török F-16-ossal vívott gyakorló légiharcot, amely során látóhatáron túlról indultak, majd váltottak át közeli fordulóharcra. És bár mindkét esetben meglehetősen potens típussal kerültek szembe, mégis mosolyogva szálltak le a végén.
Noha a Gripen többfeladatos konstrukció, kizárólag légiharc feladatokat hajtottak végre velük, a COMAO-kban mindig kísérővadászként szálltak fel (Offensive Conter Air). Mivel az első héten nem vettünk részt, ezért az elfogó bevetésekből kimaradtak, ami különösen a cirkálórakéták alkalmazása miatt lehet fájóan elszalasztott lehetőség. Viszont az, hogy a támadó műveletekbe integrálták a harci drónokat (UCAV-ket), azokkal közös feladatot hajthattak végre, az mindenképpen értékes tapasztalat. Megismerni a képességeiket, hogyan lehet az eltérő repülési profiljukat használni egy ilyen bevetésen - például nagyon hasznosak lehetnek egy problémát jelentő légvédelmi eszköz figyelmének elvonásában, illetve akár megsemmisítésében, vagy a támadás hatékonyságának kiértékelésében.
Ez is legalább annyira hasznosnak bizonyult a magyar kontingens számára, mint maga a részvétel a különböző feladatokban, azok tervezésében és végrehajtásában. Na meg hogy megismerhettek más légierőket, együtt dolgozhattak katariakkal, jordánokkal vagy szaúdiakkal, betekintést nyerhettek az ő munkamódszereikbe, megfontolhatták, hogy mit érdemes tőlük átvenni.
