Teljes cikk - 2016. június

Hiányszakma

Konténerpilóta kerestetik!

Trautmann Balázs

2012-ben még arról beszélt nyilvánosan is Mark A. Welsh tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke, hogy nem tudják, mi az ördögöt kezdenek majd a rengeteg, Afganisztánból és Irakból kivonandó MQ-1 Predator és MQ-9 Reaper távolról irányított felderítő és támadó repülőgéppel. Ma pedig az a kérdés: honnan lesz elég repülőgép és hozzá operátor az évről évre növekvő igények kielégítésére? "Nem tudom, mit is fogunk ezekkel kezdeni. Semmi értelme nem lenne újabbakat venni" - mondta a négycsillagos tábornok egy sajtótájékoztatón.

Csak emlékeztetőül: ekkor 163 MQ-1B Predator és 70 továbbfejlesztett MQ-9A Reaper állt hadrendben a légierőnél. Nos, 2016-ra az előbbiek száma 150-re, az utóbbiaké 175-re nőtt, és ez még közel sem tekinthető végleges mennyiségnek. Az Iszlám Állam (IÁ) elleni "drónhadviselést" is a nyakába vevő légierő tavaly decemberben egy több évre szóló, 3 milliárd dollár értékű terv részeként újabb 75 Reaper megvásárlását kérte a kongresszustól s mellé 3500 pilótát és rendszerkezelőt. Az új gépek és személyzetük kilenc új repülőszázadot alkotnának, melyek feladata lenne a ma már régóta teljesítőképességük határán dolgozó, meglévő századok részleges tehermentesítése.

"A légi hadviselés folyamatosan átalakul, és ezt a változást a mi nagyszerű drónpilótáink és -operátoraink vezetik. Ők mindennap harcolnak. A most bevezetendő változások elismerései annak a tehernek, melyet a harcoló alakulatoknak nap mint nap nyújtandó támogatás jelent." Welsh tábornok véleménye láthatóan igencsak megváltozott alig négy esztendő leforgása alatt. A vezérkari főnök személye ugyan nem változott, de a légierő ma már egy a távolról irányított repülőgépeket preferáló, a jelenkor hadműveleti területeinek szükségletei alapján vezérelt átalakuláson megy keresztül, melynek legfontosabb történései éppen az UAV-k (Unmanned Aerial Vehicle) területén zajlanak (leszámítva az örökzöld, "mi lesz az A-10-esekkel és melyik gép lesz az utódja?" című küzdelmet).

Érdemes megemlíteni, hogy a négyévente kiadott, az amerikai védelmi képességeket és feladatokat elemző, összegző Quadrennial Defense Review, melyet a Pentagon állít össze és hoz nyilvánosságra, 2014-ben még a Predator- és a Reaper-flotta 14 százalékos leépítését sürgette, s a napi 65 bevetésből tízet tartott elhagyhatónak. A jelentés összeállítói is úgy gondolták, hogy ezek a gépek csupán a terrorizmus elleni globális küzdelemben kaptak pillanatnyi szerepet, s inkább már az ereklyék között a helyük, mint a légierőnél. Ekkor még javában zajlott a pivot néven ismert stratégiaváltás, melynek során az amerikai politikai és katonai vezetés a lecsengőnek vélt közel-keleti és csendesnek tartott európai színterek helyett a Csendes-óceán felé fordult. A vezetők ismét csak egy jövőbeli, elképzelt háborúra kezdtek készülni úgy, hogy még az előző(eke)t sem fejezték be.

Abban mondjuk igazuk volt, hogy ha a több ezer kilométeres távolságokat, a nyílt vízfelületet és a kínai légvédelmi rendszereket vesszük figyelembe, a közepes hatótávolságú és repülési magasságú, saját elektronikai önvédelmi rendszerekkel nem rendelkező Reaperek valóban nem számítanak ideális felderítő rendszernek. Igaz, nem is erre a hadszíntérre tervezték őket.

Amikor szembejön a valóság

Ami egyszer csupán egy a különböző, távoli hadszíntereken vívott, kormányellenes erők elleni műveletekhez alkalmazható, szokatlan igényeket kielégítő ideiglenes megoldásnak indult, az elmúlt évek során új életet kapott. Ez nagyban köszönhető az Iszlám Állam térnyerésének, a keletről érkező orosz fenyegetésnek, a pakisztáni törzsi területek törvényenkívüliségének és az afrikai terrorfenyegetések komolyan vételének. Az Obama-kormány sokat kritizált elődjénél is jelentősen nagyobb hangsúlyt és szerepet szánt a távolról irányított repülőgépek kameráinak és rakétáinak. A Predatorok és a Reaperek legnagyobb előnye, hogy amerikai hajózók életének veszélyeztetése nélkül lehet a világ legforróbb pontjain támadást indítani a kiszemelt célpontok ellen. Itt kell megjegyezni: arról, hogy a célpont valóban terrorfenyegetést jelent-e az Egyesült Államok számára, ahhoz már sem a repülőgépeknek, sem az azokat irányító pilótáknak, rendszerkezelőknek nincs közük.

Mára eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag nincs az a felderítőkapacitás, ami elegendő lenne a világ tájain (Közel-Kelet, Afrika, Afganisztán, Pakisztán, csak hogy a legismertebbeket említsük meg) zajló műveletekhez, terrorellenes harcokhoz.

A fejlesztések nem csupán a gép- és embermennyiség növeléséről szólnak, hanem az elismertségről, az elismerésről is. A légierő vezetése áprilisban hagyott jóvá két, a távolról irányított felderítő és támadórepülőgépek pilótáit, kezelőit érintő fontos változást. Az első döntés értelmében nyolc századot fognak átminősíteni felderítőből támadó repülőgépszázaddá - gyakorlatilag a ma már régóta meglévő feladatváltást elismerve. Ami talán még fontosabb: Welsh tábornok bejelentette, hogy a "drónok" (UAV-k) pilótái és a rendszereket kezelő specialisták harci bevetésen eltöltött időknek számolhassák el az ellenséges terület felett repülő gépek irányításával töltött órákat, mint ahogyan azt a hagyományos, a pilótafülkéből vezetett gépek hajózói is tehetik. Ha a jelenleg legnépszerűbb hadszínteret, Szíriát és Irakot tekintjük, akkor a légierő statisztikái szerint csaknem minden ötödik, az IÁ ellen végrehajtott Predator- vagy Reaper-bevetés fegyverhasználattal, légi csapásmérő feladattal jár. Ez a két típus repülte a szíriai és iraki Iszlám Állam elleni amerikai légi hadjárat bevetéseinek egyharmadát. A műveleti tempó nem kíméli a kivonás előtt álló Predatorokat sem, a gyakorlatban ugyanolyan gyakran repülnek a Közel-Kelet felett (a bevetések 19 százalékát teljesítve), mint például a még hosszú frontszolgálat elé néző F-15E Strike Eagle-ek (20 százalék). Az MQ-1-esek kivonása a jelenlegi tervek szerint már 2016 második felében fokozatosan megkezdődik, és legkésőbb 2019-re a légierő már csak MQ-9-eseket szeretne használni. Ennek megfelelően a 2017-es pénzügyi évre szóló védelmi költségvetésben 24 új Reaper legyártása szerepel.

Életpályamodell amerikai módra

A lépések persze nem véletlenek: a légierő igencsak komoly erőfeszítéseket tesz a már meglévő állomány megtartására, a lemorzsolódás csökkentésére. Az óriási műveleti tempó, a gyakorlatilag minden repülőképes Reaper és Predator folyamatos üzemeltetése, "éles" feladatra küldése a szakértők szerint gyakorlatilag kivérezteti a légierő drónpilóta- és -operátor-állományát. A légierő harcászati parancsnokságának ajánlásait elfogadó vezérkar a beosztottak életkörülményeinek és moráljának javításán dolgozik, ennek a programnak a lépései a fenti bejelentések is.

Egy-egy századba egyenként 600 tiszt, 700 altiszt és legénységi állományú katona tartozik. Az átminősítés után sem változik a munkájuk: valós idejű felderítési, hírszerzési és megfigyelési képesség biztosítása a légierő és a hadsereg alakulatai számára, a szárazföldi erők közeli légi támogatási feladatainak ellátása, illetve az összecsapások, légi csapások utáni kárfelmérés, a katonai műveletek eredményességének meghatározásához szükséges információk légi begyűjtése.

Az eddigi feladatmeghatározási séma szerint az MQ-1B Predatorokkal felszerelt századokat felderítő, míg a modernebb, nagyobb teljesítményre és fegyverterhelésre továbbfejlesztett MQ-9A Reapereket használó egységeket támadó repülőszázadoknak nevezték meg. A most bejelentett, nyolc századot érintő átminősítés egyben a típusváltást is megelőlegező lépés. A légierő folyamatosan cseréli le a régebbi Predatorokat Reaperekre, hiszen célja az egységes MQ-9B-flotta felállítása. Igaz, a változások legolcsóbb lépése éppen az átnevezés, hiszen a megváltozott századjelvény miatt az épületek jelzései, a bögrék, felvarrók, a matricák és más apróságok cserélendők csupán. A nagy tétel úgyis a repülőgépek váltása lesz.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a légierő vezetése most próbálja az egyedi felépítést és repülési, üzemeltetési kultúrát képviselő UAV-századokat ha nem is megrendszabályozni, de legalábbis szervezettebb keretek közé szorítani, standardizálva a műveletek tervezését, szervezését és végrehajtását, javítva az állomány élet- és munkakörülményeit. Ennek egyik lépése az is, hogy 2015-ben 65-ről 60-ra csökkentette a légierő a napi bevetések számát - ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy egy-egy akció akár 20-22 órát is jelenthet, váltott repülőgépekkel (egy bevetés akár négy, egymást váltó gépet is igényelhet) és személyzettel. Emelik a pilótáknak adható motivációs juttatás értékét is. Mostantól nem lesz különbség mondjuk egy F-15E Strike Eagle- és egy Reaper-pilóta 25 ezer dolláros, a motivációt növelő és persze a leszerelést megelőző éves extra juttatása között. Sőt, egy márciusi, az amerikai szenátus fegyveres erőkért felelős szakbizottsága előtt tartott meghallgatáson John McCain, a légierő ismert kritikusának (aki egyben a haditengerészet veterán vadászpilótája, volt vietnami hadifogoly) kérdésére Welsh tábornok azt is bejelentette, hogy reményei szerint még az idén ez az összeg évi 35 ezer dollárra fog emelkedni.

A már meglévő hajózók számának növelése érdekében bővítik a pilóták és operátorok kiképzését is. A cél, hogy számukra a harci bevetések minden két órájára jusson egy oktatással, gyakorlással járó óra. Ettől az állomány életkörülményeinek javulását, a kiképzésre fordítható idő, egyben a harcképesség növekedését is remélik. Az emberi erőforrással kapcsolatos probléma nagyságát jelzi, hogy míg jelenleg évi 150-180 kezelő kiképzésére van infrastruktúra, addig minden évben körülbelül 250-300 fő szerel le vagy távozik más beosztásba a századok állományából. A feladatok száma viszont csak nő: ennek megfelelően ma az a jellemző, hogy hat, bevetések repülésével töltött nap után egy más feladatokkal "kibélelt" nap és két pihenőnap következik. Ez pedig hosszabb távon valóban felőrli az állományt. Mint Jim Cluff ezredes, a Las Vegastól nem messze lévő Creech légibázison üzemelő 432. ezred parancsnoka jelezte: alakulatánál az operátorok gyakran négy-öt éve megszakítás nélkül harcolnak ebben a megfeszített ütemben. Számukra nincs pihenő (a minimális, kötelezően előírtakon kívül), nincs szabadság, továbbképzés. A Creech számít az IÁ elleni Reaper- és Predator-műveletek központjának, a gépek döntő többségét innen repülik, rendszereiket irányítják. A légierő pont ezt a nagyon központosított kialakítást szeretné a már említett 3 milliárd dolláros program segítségével megszüntetni. A tervek között szerepel öt új műveleti központ kialakítása is, ahol a pilóták, az operátorok és a hírszerzési szakemberek közösen, egy helyszínen tudnának együtt dolgozni. A tervezett új létesítmények közül az eddigi információk szerint a kaliforniai Beale, az arizonai Davis-Monthan, a Hawaii-szigeteki Pearl Harbor-Hickam és a virginiai Langley légitámaszpont került szóba. Egy-egy központban 400-500 fő teljesítene szolgálatot, akik a már említett, 3500 főnyi létszámbővítés során kerülnének ide.

A létszámcsökkenés megállításának egyik eszköze a kiképzésre kerülő állomány növelése. A jelenleg érvényes tervek szerint 2019-re legalább 400 főre emelik az évente kiképzett operátorok számát. Ennek fő akadálya az oktatói képesítéssel és megfelelő hadszíntéri tapasztalattal rendelkező rendszerkezelők biztosítása. Egyszerűen a jelenlegi műveleti tempó mellett mindenkire szükség van a napi bevetések végrehajtásához, ezért nagyon nehéz, gyakran lehetetlen a tanfolyamok személyi feltételeit biztosítani. Ezt segíti majd a légierő reményei szerint a napi 60 bevetéses limit, illetve az új-mexikói Holloman légitámaszpont fejlesztése, mely az operátorok képzésének központja is egyben.

Egy másik, meglehetősen érdekes elképzelést is elővettek a légierő vezetésében: ha nincs elég operátor, szervezzük ki civileknek a feladatot. A polgári vállalkozások, munkavállalók alkalmazása széles körben terjedt már el az amerikai haderőben. Ennek két szép példája a civil biztonsági erők iraki és afganisztáni, tömeges használata, másrészt Edward Snowden esete is, aki szintén civilként, cégek alkalmazottjaként dolgozott a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA).

A civil hajózók, rendszerkezelők bevonásának ötletét szerencsére alaposan megvizsgálták, így hamar kiderült, hogy nagyon komoly és összetett jogi, morális és kommunikációs kérdéseket vetne fel a lépés. Egyelőre kis létszámban alkalmaznak csak civil pilótákat, operátorokat, és kizárólag felderítési feladatokat végző, fegyvertelen repülőgépekkel dolgozhatnak. Jelenleg napi két bevetést felügyelnek a polgári alkalmazottak, melyet 2019-re napi 10-re szeretne emelni a légierő, ha a tapasztalatok megfelelőnek bizonyulnak. "A polgári személyek számára tilos a bombák, rakéták alkalmazása vagy akár a célpontok lézeres megjelölése egy másik repülőgép vagy helikopter számára. Csak olyan Reaperekkel repülnek, melyek megfigyelési, felderítési vagy hírszerzési feladatokat hajtanak végre" - szögezte le Herbert Carlisle tábornok, a légierő harcászati parancsnokságának parancsnoka.

Ehhez képest reménytelibbnek látszik a szóba jöhető toborzási kör kiterjesztése. Az amerikai légierő még 2015 decemberében bejelentette, hogy hamarosan legénységi állományú kezelők is repülhetnek az RQ-4 Global Hawk nagy hatótávolságú, távolról irányított stratégiai felderítő repülőgéppel. A jelenlegi elképzelések szerint a nem tiszti vagy altiszti állományból érkező, leendő operátorok képzése hamarosan megkezdődik, és akár már 2016 végén vagy 2017 elején teljes jogú és képességű szakemberként vehetnek részt a Global Hawkok irányításában. Ha a kiterjesztett oktatási és műveleti program tapasztalatai megfelelnek a várakozásoknak, akkor a légierő megvizsgálja az MQ-9-esek és (amíg hadrendben áll még) az MQ-1-esek bevonását is a kibővített képzési és üzemeltetési programba.

Litening a Reaperre

Az emberi oldal mellett persze fejlődik a repült technika is. Az amerikai légierő a vadászbombázó és támadó repülőgépekről már jól ismert (többek között az F-16C/D-k, az F-15E-k, az A-10C-k és a B-52H-k által is használt) Litening külső felderítő és célmegjelölő konténer integrálását tervezi az MQ-9-esekre. Mint április 12-én bejelentették, a Northrop Grumman AN/AAQ-28(V) változatot fogják alkalmazni. Az ehhez szükséges tervezési, fejlesztési és tesztelési feladatokra a Reapereket gyártó General Atomics Aeronautical Systems kapott megrendelést. Az egyelőre nem ismeretes, hogy ennek mekkora az értéke, illetve mikorra kell befejezni az integrálást, azaz mikortól alkalmazhatják majd a repülőgépek a Liteningot. Az AN/AAQ-28(V) Litening, melyet az izraeli Rafael és a Northrop Grumman közösen fejleszt, minden időben és napszakban alkalmazható, stabilizált gömbbe szerelt kamerarendszereket, lézeres célmegjelölőt és inerciális  navigációs rendszert is tartalmaz. A konténerrel a klasszikus felderítési, hírszerzési és megfigyelési feladatok mellett a repülőgépek csapásmérő képessége is bővül, hiszen alkalmas a precíziós bombák és rakéták irányítására is.