Teljes cikk - 2025. augusztus
Mert kell egy csapat
Ramstein Flag 2025 – 2. rész
Tőrös István
Januári magazinunkban mutattuk be a magyar JAS 39-esek „vendégszereplését” a görög légtérben megrendezett Ramstein Flag 2024 NATO hadgyakorlatról. Már akkor elkezdődött az előkészítése a 2025 tavaszi nagy erőpróbának, ezúttal az Északi-tenger térségében. A változó kor kihívásaira mindig meg kell találni a megfelelő válaszokat - ez vezérelhette a tervezők gondolatmenetét, amikor összeállították a szcenáriókat. Olvasóinknak ezúttal egy új légibázis nevét kell megtanulniuk: Skrydstrup AB kifutópályája és hidegháborús fedezékei várták a Kecskemétről érkezőket. A csapat vezetője Ványik Attila alezredes, a Dongó harcászati kiképző repülőszázad parancsnoka volt.

- Egy ilyen hadgyakorlat során a külföldi résztvevők szinte „előretolt helyőrségként”, távol a hazai bázistól látják el feladataikat. Milyen pontosítások előzik meg az útnak indulást?
- A tervezést a tavalyi évhez hasonlóan már előzetesen megkezdtük a gyakorlat szervezőivel. Ekkor egyeztettük le a résztvevők számát, és ekkor ajánlották fel számunkra a dán légibázist. A szövetséges repülőgépek többsége a holland Leeuwardenbe települt, de angol légitámaszpontokról is indultak tankerek és vadászgépek. Számunkra azért is volt kedvező a dániai helyszín, mert az esetek többségében a kék erőkben repültünk, északról indulva és ehhez közelebb esett a bázis. Már előzetesen jeleztük, hogy magyar részről egyaránt szeretnénk nappali és éjszakai műveletekben is részt venni, és ha lehetőség van rá a „Shadow wave”-ek során az egy-egy, vagy kettő-kettő elleni légiharcot is beilleszteni a programba.

- Tavaly könnyen megtanultuk a görög Andravida légi bázis nevét, a mostanit még sokadszorra sem könnyű kiejteni…
- A bázison „szűk családi körben” voltunk a dán F-16-osokkal és F-35-ötösökkel, de innen indult „zavarunk és védünk” feladatokra az olasz légierő G550-es speciális repülőgépe is.

- Milyen csapat indult el Kecskemétről?
- Egy ilyen nemzetközi hadműveletben való részvételkor sok szempontot kell figyelembe venni a csapat összeállításánál. Öt Gripen vett részt a feladatok végrehajtásában, 10 fő fölötti hajózó utazott ki Kecskemétről, egy fő a holland repülőtéren látott el összekötői teendőket. Műszaki katonák, mintegy 30-an gondoskodtak a gépek folyamatos bevethetőségéről, és természetesen velünk szolgáltak a speciális szakterületek- elektronikai harc, felderítés - szakemberei is.

- A hadgyakorlat térképét nézve számos helyről indultak a szimulált légi harcokba a repülőgépek. Hogyan történt a feladatok elosztása?
- Egy szigorúan őrzött épületben - több mágneskapun keresztül lehetett bejutni - tartották a nagy eligazításokat. Előzetesen az ATO-ból (Air Tasking Order) minden kötelékparancsnok megkapta a pontos feladatrendszert - COMAO vagy földi támogatás, lokátorok elleni harc - de a légterek és időpontok adatait is, a hívójelekkel együtt. Alapvetően saját területre a behatolást megakadályozó, vagy már saját területen harcoló „ellenség” visszaszorítása, eszközeinek rombolása volt a cél. Mindezt a szövetséges gépek támogatásával, az amerikai tervezési módszerek figyelembevételével, és legfőképpen az F-35-ös repülőgépekkel való együttműködéssel.

- A nagy forgatókönyv alapján történt a magyar hajózókra eső repülési terv meghatározása, lebontása?
- Az első héten éjszaka repültünk, levegő-levegő szerepkörben. Hogy az olvasónak legyen elképzelése, egy COMAO feladat tervezése előző nap 20.15-kor kezdődött és hajnal négykor fejeztük be. Másnap került sor a végrehajtásra, 17.45-kor központi eligazítás, 20.45-kor a saját, négygépes kötelékük feladatainak „finomhangolása”, 21.30-tól 23.00-ig repülés. Nagy könnyebbség volt a pilótafülkéből kiszállva megszabadulni a speciális felszerelésünk részét képező gumiruhától, ami ott kötelező volt. Nem véletlenül: egy esetleges katapultálás során a 16 fokos tengervízben a hipotermia megjelenését időben kitolja, ezzel nagyobb esélyt adva a túlélésre a kutató-mentő egységek megérkezéséig.

- Az előre meghatározott feladatrendszer alapján milyen célokra kellett „vadászni” az égen, vagy megsemmisíteni a felszínen?
- Szimulált légi harcot vívtunk, alapvetően látóhatáron túli AMRAAM indításokkal. Ez a harci alkalmazás felel meg legjobban napjaink kihívásának, senki nem szeret berepülni a légvédelmi fegyverek zónájába. Elképzelt „ellenfeleink” Szu-24-esek, MiG-31-esek, Szu-30-asok és Szu-35-ösök voltak. Saját radarunk jelzésein túl a LINK-16 segítségével, a EWS (Electronic Warfare) rendszeren keresztül is kaptunk információt és nem utolsó sorban a GCI (Ground Control Interception) is adott tájékoztatást a célokról.
A földi lokátor arzenál - SA-11 Gadfy (Buk) SA-15 Gamlet (Tor) SA-20 Gargoyle (Sz-300-as) és SA-22 Grayhound (Pancir) - már felismerhető volt a részünkre sugárzott paraméterei alapján.

- Az égi „céltáblán” elért győzelmeket milyen rendszer igazolta vissza?
- Az általunk elért találatokat egy erre a feladatra szakosodott informatikai cég segítségével ellenőrizték a gyakorlat vezetői. Ők folyamatosan követték a légtérben zajló eseményeket, elektronikusan rögzítve minden fegyverhasználatot. Ha az óriás kivetítőn megjelent légi harcban - néha 80 gép is mozgott a manőverek közben - az általam jelzett találatot a rendszer elismerte, kialudt az „ellenséges” gép jele, elismerték a győzelmet.

- A kecskeméti hajózók repülési naplója hány bejegyzéssel gazdagodott?
- A felkészülési időskála alapján látszik, hogy egy repülőgépvezető számára a felkészülés és végrehajtás két napot vett igénybe, így a legtöbbet a levegőben lévő hajózóink öt-hat feladatot tudtak teljesíteni. Én egy Gripent vittem Skrydstrupba és az éjszakás, illetve a nappalos héten is kettő-kettő felszállásom volt.

- Tavaly Görögországban nem nagyon nyílt lehetősége a magyar repülőgépvezetőknek megismerkedni az F-35-össel, de most kézzelfogható közelségben voltak a Villámok. Mi volt a véleményük a bázis mindkét típusát repülő dán hajózóknak?
- Természetesen többször is szóba kerültek a dán hajózókkal a típusváltás tapasztalatai. Kár tagadni, szerették a Falcont, és most 80 százalékban tartják jobbnak az F-35-öst. Magyar repülőgépvezető is összemérhette tudását - és a JAS 39-es képességeit - a Lightninggal, és nem vallottunk szégyent manőverező légiharcban a Sidewinder szimulációval. De közismert, hogy nem erre fejlesztették ki: nagy távolságból képes pontosan megsemmisíteni célját, és ha a helyzet úgy hozza sisakcélzójával még a saját gépének takarásában is képes légi győzelmet elérni.

- Biztos sok élményt lehetne felsorolni a két hét történéseiből, de a csapat parancsnokaként hogyan összegezné a hadgyakorlat eseményeit?
- A Ramstein Flag 2025 több szempontból is sikeresen zárult a magyar kontingens számára. 51 felszállásból több mint 60 órát repültünk, minden általunk betervezett feladatot teljesítve, egy sem maradt el repülőgép meghibásodás, vagy egyéb okok miatt. Ezért külön köszönet illeti a gépek üzemelését biztosító műszaki katonáink mellett a logisztikai csapat tagjait is, akik a nem kis munkával járó ki- és hazatelepülés feladatait intézték. Örömteli érzés volt a Nagycsapatban „játszani”, részt venni a közös tervezésekben, megfelelni a változatos forgatókönyvek elvárásainak, megismerni a legújabb harceljárásokat. A hollandiai központi záróünnepségen a hadgyakorlat értékelése során a mi munkánkat is elismerte a NATO szövetséges légierő parancsnoka, James Hecket tábornok.