Teljes cikk - 2016. február

Orosz rulett Szíria felett

Rosszkor voltak rossz helyen?

Kővári László

Sajnos két hónappal ezelőtti írásunkban jól láttuk, hogy a szíriai orosz beavatkozás még bőséges témát ad a jövőben. Noha néhány optimista hírforrás szerint Putyin pár hét alatt "rendet tesz" az arab országban, ennek nyomát sem látni még annak ellenére sem, hogy az orosz légierő aktivitása, bevetésszáma messze meghaladta az azonos időegység alatt a nyugati szövetségesek légierőiét.

2015 végéig az USA és a többi vele együttműködő ország légiereje a megelőző 15 hónapban kb. 20 ezer, zömében precíziós vezérlésű rakétát és bombát használt fel az ISIS erői ellen, de ennek túlnyomó többségét Irak területén. Az oroszok két és fél hónap alatt 6000 fegyvert vetettek be Szí­riában, ezek döntő része csak hagyományos nem irányított bomba volt. Tehát a kb. 30 ezresre becsült szíriai ISIS- vagy Daesh-erők minden második tagjára elvileg "esett" már egy fegyver, csak sajnos nem a szó szoros értelmében. Tovább árnyalja a képet, hogy az orosz légierő csapásai változatlanul nemcsak a szélsőséges szervezet ellen irányulnak, hanem főként a szíriai kormánnyal szemben álló többi "mérsékelt" (?) lázadó erőket pusztítják, akiket egy kalap alá véve az ISIS-szel, egyszerűen "terroristáknak" neveznek. További probléma, hogy a támadások egy része nem a szándékolt célt pusztítja el, bizonyítottan semmisült meg már orosz bombáktól élelmiszerrel tele segélyraktár, civilek által használt lakótelep vagy éppen kórház, mindösszesen ezres nagyságrendű polgári áldozattal. Hogy a számok mennyire pontosak, azt mi nem tudhatjuk, de annyi jól látható a bombázásokról készült drónfelvételeken, hogy csak ritkán történik másodlagos robbanás, ami hadi eszközök vagy lőszerraktár eltalálását bizonyítaná.

Az Aszad-rezsim orosz támogatásának okairól már régebben volt szó. Azonban nem lehet elmenni a mellett szó nélkül, hogy a Nyugat nem véletlenül tekinti szalonképtelennek a szír diktátor rendszerét. Még a rezsim kegyeltjei közül is sokan fordítottak hátat, amikor 2011-ben a szír légierő elkezdte az "ellenségesnek" tekintett szíriai városok bombázását. Köztük volt Mohamed Farisz, az első szír űrhajós, aki még 1987-ben repült az egyik Szojuz fedélzetén. A légierőben magas rangot elért tiszt, aki megkapta a Szovjetunió Hőse és a Lenin-rend kitüntetéseket, családjával együtt dezertált, és ma Isztambulban szerény körülmények között kénytelen élni, mivel nem volt hajlandó részt venni saját népének a pusztításában. Mindezek ellenére a nemzetközi sajtó jelentős része egyértelműen Aszad és az oroszok mellett áll, ebben komoly szerepe van az USA totálisan elhibázott térségbeli politikájának és az ISIS támogatása körüli sötét ügyleteknek. A konfliktusnak gyakorlatilag nincs pozitív szereplője, mindenki a rövid távú érdekei alapján vesz részt benne vagy ítéli meg a helyzetet.

Az orosz légierő november és december folyamán több alkalommal is bevetette a távolsági bombázóit, de nem csak a "szokásos" Irán és Irak légterét keresztező útvonalon. Két Tu-160-as Európa teljes megkerülésével nyugat felől, még a Földközi-tenger felett indította szárnyas rakétáit, majd berepült Szíria fölé, és a szokott úton tért vissza honi bázisára. A legtöbb bombázó bevetést a Tu-22M gépek végezték, amelyek hármas rajokban nagy területi kiterjedésű célpontokat, úgymint olajipari létesítményeket támadtak. Minden raj élén egy modernizált bombázó repült, ennek pontosabb célzó-navigációs rendszere alapján közelítették meg a célokat, és a vezérgép parancsára oldott a többi gép. A hatótávproblémák miatt a Tu-22-esek csak kb. harmadnyi (12 db 250 kg-os) bombát hordoztak a fegyverterükben a maximális lehetőséghez képest. A bombázókat Irán felett az iráni légierő gépei kísérték, így az a régebben elképzelhetetlen szituáció adódott, hogy a Tupoljevek F-14 Tomcatekkel vagy F-4 Phantomokkal kötelékeztek.

Mivel a december közepéig végrehajtott több mint négyezer orosz harci bevetés nem hozott döntő eredményt, a Szíriában állomásoztatott gépállomány növeléséről döntöttek. Az év végére 50-ről 69 darabra nőtt a mennyiség, további Szu-24-esek, Szu-34-esek, Szu-27SzM3-asok, valamint már korszerű Mi-35M harci helikopterek is láthatók a Latakia mellett lévő légibázison, ahol még vegyesen repülnek felségjel nélküli és vörös csillagot viselő orosz harci gépek.

A háború eddigi legnagyobb port felvert eseménye volt november 24-én a 83-as oldalszámú orosz Szu-24M bombázó lelövése. A törökök alaposan túlreagálták a vélt vagy valós légtérsértést, amelyet már régen megbántak az azonnali orosz gazdasági szankciók miatt. Milliárdos veszteséget okoz ugyanis az orosz turisták tömegének elmaradása, és hasonlóan komoly kárral jár az oroszok felé irányuló török élelmiszer- és alapanyagexport visszaesése. Utóbbi egyik érdekes folyománya, hogy hiába volt Oroszországban hatalmas igény és megrendelés a törököket elítélő felirattal készült pólók gyártására, az késedelmet szenvedett, mert éppenséggel a török importból származó pamutszövet hiányzott.

A lelövés részleteinek említése előtt mindenképpen szükséges néhány háttér-információ, hiszen semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy azt a felületes, nem hozzáértő és manipulált média állítja.

Törökország kétkulacsos politikája méltán nem népszerű mifelénk. Kétes olajbizniszek sokasága az ISIS-szel, a kurdok jogfosztottsága, ellentétek a görögökkel, regionális nagyhatalmi ambíciók, és még lehetne sorolni. Emellett azonban a NATO fontos és erős tagja. De miért ilyen "érzékenyek" a légtérsértésre, amikor ők maguk számolatlanul végeznek hasonló tevékenységet? Főleg a görögöket említik ezen a téren, évente ezres nagyságrendben repülnek be török harci repülőgépek az Égei-tengeren lévő görög fennhatóságú szigetvilág fölé. Ennek megítélésénél azonban tudni kell, hogy nincs megegyezés a két ország között arról, hogy a többségében lakatlan kis szigetek körül hány mérföld a jogosan igényelt görög parti víz és azok feletti légtér. Ha a hellének álláspontja érvényesül, akkor sok helyen úgy átfedi a szigetek körüli 10 mérföldes zóna egymást, hogy a török légierő nem repülhetne egyáltalán arra. A törökök ezeken a helyeken csak négymérföldes zónát ismernek el, ebből adódik a vita.

További fontos tény, hogy Szíriával régóta ellenséges a viszonyuk, ez már többször vezetett kisebb fegyveres konfliktushoz. 2012. június 22-én az egyik török RF-4E Phantom felderítőgép Szíria északi része felett néhány másodpercre berepült a szír légtérbe, majd a tenger felé távozott. A közeli SA-3-as rakétabázis azonnal tüzet nyitott, és lelőtte a parttól már 10 mérföldre lévő gépet, amelynek személyzete életét veszítette. Néhány óra múlva a kutatást végző CN-235-ös tengeri járőrgépre ugyancsak indítottak rakétát, de az nem találta el a nemzetközi légtérben lévő gépet.

A törökök ezt követően módosították a szír határ közelében érvényben lévő ROE (Rules Of Engagement), azaz harcérintkezési szabályokat. Békeidőben a légtérsértőt vizuálisan azonosítják, a készültségi géppár egyik tagja mellérepül, és kézjelekkel figyelmezteti, ha ez rádión nem sikerül. Ha nem reagál, még akkor sem feltétlenül következik fegyverhasználat, ahhoz egy sor feltételnek kell teljesülni. Így történik ez például a Baltikumban, ahol rendszeresen közelítik meg orosz gépek a NATO által ellenőrzött légteret, vagy a Távol-Keleten Japán körül, ahol ugyancsak élénk az orosz légierő tevékenysége. Nemrég már Alaszka partjai­nál és Guam körül is megjelentek a vörös csillagos bombázók, de szerencsére sehol sem fajult el a helyzet, fegyverhasználatra nem került sor. Szíriában azonban évek óta háború folyik, és a Phantom lelövése óta a törökök nagyon komolyan veszik a légtérsértést, és egyértelművé tették, ha a rádiófigyelmeztetést nem követi azonnali reakció, akkor lőnek. Az utóbbi két évben számos alkalommal repültek be szíriai gépek török terület fölé, két felderítő drónt, egy Mi-8-ast és egy MiG-23-ast le is lőttek a török F-16-osok, a legtöbbször azonban túl messze voltak a vadászgépeik ahhoz, hogy közbeléphessenek. A szír légierő a déli területen is hajtott végre légtérsértést a Golán-fennsík felett, ahol viszont az iz­raeliek lőtték le az egyik Szu-24-esüket. Egyéb módon is történtek durva lépések a török területi szuverenitás ellen, a szír tüzérség több alkalommal lőtt a határon túl lévő lakott területeket nemcsak ágyúkkal, hanem egy alkalommal még Scud ballisztikus rakétával is.

Az oroszok a fentiek ismeretében avatkoztak be a konfliktusba, ami már pár nappal a bevetéseik megkezdését követően légtérsértéssel járt együtt. Akkor azonban a törökök még nem léptek közbe, noha a háborús helyzet miatt a határ mentén 4-6 F-16-os géppár őrjáratozik. A nem kívánt konfliktusok elkerülése végett október 15-én az orosz légierő parancsnok helyettese utazott Ankarába, ahol megegyeztek több fontos dologról. Eszerint az oroszok előre közlik, hogy mikor hajtanak végre bevetéseket a török határ közelében, elnézést kértek az addigi légtérsértésekért, és megígérték, hogy többet nem fordul elő, ezenfelül megadták azt a rádiófrekvenciát, amelyen a török légierő kommunikálhat velük. Ez a hullámhossz azonban nem azonos a világon mindenhol elfogadott és alkalmazott vészhelyzeti frekvenciával. A polgári repülésben a 121,5 MHz szolgál erre, az utas­szállítók fedélzetén az egyik rádiókészlet mindig erre van beállítva. A másik, főként katonai vészfrekvencia ennek pont a duplája, azaz 243 MHZ, és van még egy további "duplázás", a 486 MHz is, amelyet már műholdakról is lehet venni. A rádiók sajátosságai azonban korlátozó tényezők. A régebbi egycsatornás berendezések egyszerre csak egy hullámhosszon üzemelnek, a Szu-24M gépeken alkalmazott R-862M típus is ilyen, bármely 100 és 400 MHz között beállított adást képes venni. Azonban az előre behangolt akár 20 hullámhossz közül csak egy hallható, a többihez manuálisan át kell kapcsolni.

Mindez azért fontos, mivel az oroszok állítólag nem hallottak semmiféle figyelmeztetést, noha a törökök szerint az elhangzott. És nem csak szerintük. Több utasszállító gép pilótája is hallotta a nemzetközi vészfrekvencián elhangzott figyelmeztetéseket, a MEA személyzete rögzítette is azt egy telefonnal. Az utasgép pilótái szerint az előző hetekben rendszeresen hallottak hasonló figyelmeztetéseket a török határt megközelítő "idegen" gépek miatt, de akkor még nem voltak következmények. Egy internetes kommentelő hasonlata szerint, "ha valaki a villamoson a lábamra lép, majd a képembe vigyorogva bocsánatot kér, rendben van. De az ötödik után pofon vágom." És volt több más eset is, amikor ugyan reagáltak a figyelmeztetésre az oroszok, de elég barátságtalanul tűzvezető üzemmódon működő radarral követték a határ túloldalán repülő F-16-osokat, ami provokatív dolog.

Éppenséggel az oroszok is nagyon kényesek a saját szuverenitásukra, sok évtizedes hagyománya van náluk a légtérsértő vagy azt csak engedély nélkül megközelítő felderítő-, szállító- vagy éppen utasszállító gépek lelövésének. Éppen a fentiek ismere­tében nehezen érthető, miért nem vették komolyabban a török érzékenységet. Felmerül a kérdés, hogy ha a Szuhoj személyzete a rádiójuk korlátai miatt nem hallotta a figyelmeztetést, akkor az orosz rádiófelderítés és lehallgatószolgálat miért nem szólt nekik? Talán túl merev a rendszer, és nincs közvetlen kapcsolat a légierővel?

Egyszóval a túlzott török reakció mellett orosz részről is történtek hibák, amiről egyesek hajlamosak megfeledkezni. És még egy hasonlat, ami tovább árnyalja a képet. A szóban forgó területen a török nép közvetlen rokonai, a türkmének élnek, akiknek nyelve, szokásaik, életmódjuk sokban azonos. A területüket érő orosz támadásokat igencsak nem jó szemmel nézik a törökök. Képzeljük el azt a teljesen képtelen helyzetet, hogy pl. a délvidéki magyarokat a határaink mentén egy idegen hatalom légiereje támadja, ráadásul úgy, hogy közben néha a mi légterünkön repül keresztül. Ugye, nem tetszene? A török miniszterelnök két héttel az incidens után megerősítette, hogy a fenti szempontok is szerepet játszottak a tűzparancs kiadásában, morálisan nem viselték el, hogy a rokon nép területét a török légtér használata közben is bombázzák.

És akkor most nézzük részletesebben, mi is történt 2015. november 25-én reggel Szíria északnyugati része felett. A Latakia melletti orosz légibázisról reggel 9 óra 45 perckor szállt fel két Szu-24M, fedélzetükön négy-négy FAB-250-270-es típusú nem irányított bombával. Célpontjuk az északra, a török határ közvetlen közelében lévő türkmén kormányellenes erők állásai voltak, erről valamiért elfelejtették tájékoztatni a török felet.  Latakiától mindössze 45 km-re tíz percen át "holdingoltak", várva a támadási parancsra, majd nyugati irányba fordulva 10 óra 11 perckor megkezdték a rárepülést a célra. Mivel nyugati szél fújt, ezért azzal szemben egyenes vonalban kellett repülniük, hogy a Szu-24M tűzvezető rendszere a szél eltérítő hatását figyelembe véve kiszámítsa a bombaoldás optimális pontját. Az orosz gépek 800 km/h sebességgel 5650 méteres magasságban repültek, és az egymástól kb. 7 km-re szétbontakozott géppár mindkét tagja a török állítás szerint rövid időre átrepült a Szíriába zsebszerűen benyúló török terület felett. Közben a Dijarbakir légibázisról már 8 óra 40 perckor felszállt török F-16-os géppár a szír határtól északra a tengerpart közelében körözött. Két-két bomba oldását követően a Szu-24-esek újabb lőkörre álltak, és megismételték a támadást, hasonló útvonalon. Mivel az újra keresztezte pár másodpercre a török légteret, ezért az F-16-osok (vagy csak egy gép) déli irányba fordulva gyorsított és folytatva a rádión az előző körnél már megkezdett felszólításokat a 121,5 MHz-en és az oroszok által megadott másik frekvencián, megközelítette a második Szuhojt, amelyre röviddel később egy rakétát indított. Ellentmondók az információk a távolságról és a fegyver típusáról, az oroszok szerint 5-7 km-ről infravörös önirányítású fegyverről lehet szó, mivel a Szu-24M személyzete nem észlelt radarbesugárzást. A törökök által közölt adatok szerint jóval nagyobb volt az indítási távolság, ami inkább AMRAAM rakétára utal, egyelőre nem tisztázott a típus. A fegyvert nem észlelte a Szu-24-es MAK típusú infravörös figyelmeztető rendszere, ezért sem kitérő manőverre, sem infracsapdák szórására nem került sor. A rakéta az orosz gép alatt vagy felett robbant, legalábbis erre utal, hogy mindkét szárnyából ömleni kezdett az égő üzemanyag, majd kormányozhatatlanná vált, dugóhúzóba esett, és 10 óra 24 perckor lezuhant, a határtól kb. négy kilométerre szír területen. Az oroszok szerint az F-16-os kb. 40 másodpercre megsértette a szír légteret, majd süllyedésben távozott észak felé.

A Szu-24M személyzete katapultált, akikre eléggé el nem ítélhető módon még a levegőben tüzelni kezdtek a türkmén felkelők. Oleg Peskov alezredes nem élte túl az eseményt, de az nem ismeretes, hogy még a levegőben eltalálták, vagy a földet érést követően ölték meg. Konsztantyin Murahtin százados fegyverzetoperátornak nagyobb szerencséje volt, ugyanis távolabb ért földet, és a helikopteres mentőakció sikerrel járt. Pontosabban részleges sikerrel, ugyanis a két Mi-8AMTS közül a 252-es oldalszámút kézifegyverek számos találata érte, emiatt kényszerleszállást kellett végrehajtania. A fedélzeten lévő személyzet és 12 tengerészgyalogos közül egy fő szenvedett halálos sérülést, a többiek megúszták a bevetést. A magára hagyott helikoptert a türkmén lázadók egy TOW páncéltörő rakétával semmisítették meg.

A Szu-24-es lelövéséről pár órával később már nyilvánosságra kerültek jó minőségű felvételek, alig két óra elteltével pedig a török légierő közölte a légtérsértés radarplotok alapján készített animációját, amelynek hitelességéhez azóta is tartják magukat. A heves orosz médiareakció szerint a törökök "csapdába csalták" a Szuhojt, amelyet már vártak a tv-stábok. Azonban, ha egy ország határainak közvetlen közelében rendszeresek a légitámadások, akkor természetes, hogy a sajtó jelen van, ez máshol is így lenne. Orosz hivatalos részről eddig háromféle, egymástól különböző térképet közöltek az esetről. Az első szerint a Szu-24M hajszálpontosan a határ felett repült el, a másodikon attól délre, a harmadikon pedig még fordulózott is, hogy kikerülje a török terület beszögellését. Természetesen mi az íróasztal mellől nem tudjuk eldönteni, hogy ki hazudik, a megtévesztés, ködösítés sajnos napjainkban a politika legmagasabb szintjén is mindennapos keleten és nyugaton egyaránt.

Az esemény jelentős változásokat hozott a Szíria feletti légi hadviselésben. A török légierő már nem vesz részt a keletebbre lévő szír területek koalíciós keretek között végzett támadásában, ellenben tízre növelte a vadászőrjáratok géppárjainak számát. Orosz részről Latakiába telepítettek Sz-300-as légvédelmi komplexumot is, amelynek egyes elemei már az Sz-400-ashoz tartoznak. Növelték a vadászgépek számát, de megint csak nem az új Szu-35-ösöket küldték, hanem a korszerűsített Szu-27SzM3-asokat, amelyek kíséretet adnak a határ közelében támadásokat végző csapásmérőknek. A Szu-34-eseket a bombák mellett légiharcrakétákkal is felszerelték, és a legújabb hír szerint mobil SA-17-eseket is telepítettek, amelyek már nemcsak Latakiában, hanem a szír kormányhadsereg által ellenőrzött területen máshol is bevethetők. Utóbbi miatt az USA december közepétől beszüntette a Szíria feletti repüléseit, pontosabban csak drónokkal hajtanak végre feladatokat.

Az orosz "navigációs hibák" nem szűntek meg, ugyanis az Izrael által ellenőrzött Golán-fennsík fölé is berepült az egyik gépük, de nem történt súlyos ellenlépés a figyelmeztetésen kívül.

Mindkét fél további barátságtalan lépésekkel borzolja egymás idegeit. A Boszporuszon áthaladó orosz hadihajók néha nem vonják fel a kötelezően előírt török zászlót, és előfordult az is, hogy a fedélzeten jól láthatóan pózolt egy katona, látszólag tűzkész Igla rakétával. A törökök a szoros oroszok előtti lezárásával fenyegetőztek, de aztán erre nem került sor, mert az súlyosan sértene nemzetközi egyezményeket. A Fekete-tenger felől IL-20-as elektronikus felderítők közelítik meg a török partvidéket, további munkát adva a készültségi vadászerőknek, stb.

Az eset után közel egy hónappal még mindig homlokegyenest mást állít a két fél. Orosz részről kategorikusan tagadják a légtérsértést, a törökök viszont ragaszkodnak hozzá, hogy megtörtént. Lehet, hogy mindkét félnek van valami igaza? Az incidenst állítólag figyelemmel követte egy török E-7-es légtérellenőrző, amelynek nagyon korszerű a radarrendszere, és kétségkívül pontosan képes meghatározni a légi célok pozícióját. Az oroszok szerint a Szuhoj nem volt közelebb 5 km-nél a török határhoz, és ezt bizonyítani is tudják, erre azonban december 20-ig nem került sor. A Szu-24M operátora is rendelkezik elektronikus térképpel, az alsó képernyős kijelzőjén ez megjeleníthető, a nagy kérdés az, hogy ha egymás mellé tesszük a török és orosz digitális térképet, akkor azok azonosak, vagy valamelyik pontatlan?

A Szu-24M adatrögzítőjének december 18-án külföldi megfigyelők jelenlétében történt felbontása nem hozott közelebb a megoldáshoz, bár ezt ígérték. Nem ismerjük a szóban forgó eszköz részleteit, de a hasonló többi berendezés a repülőgép műszaki paraméterei mellett a repülési adatokat rögzíti, amelyből a földrajzi útvonal nem biztos, hogy pontosan rekonstruálható. A sebesség-, magasság- és irányszögadatokat korrelálni kellene a navigációs rendszer paramétereivel, amire az adatrögzítők többsége nem képes, és erre nem is igazán van szükség. Az orosz állítás szerint az adatrögzítőnek pont azok a részei rongálódtak meg, amelyek az útvonal rekonstruálásához lettek volna szükségesek.

A Szíria feletti légtér továbbra is átjáróház. Egyeztetések után a nyugati szövetséges légierők, pl. a francia és a brit is támadja az ISIS erőit, így további komoly esélye van újabb nem szándékos légi konfliktushelyzet kialakulásának. Csak remélhetjük, hogy minden részt vevő fél kellő higgadtsággal kezeli majd az eseteket, és nem kerül sor súlyos politikai következményekkel járó fegyverhasználatra.