Teljes cikk - 2015. október

Őrségváltás az óceánon

Új hordozó, új ezred

Trautmann Balázs

Ritkán tapasztalható, kettős váltás vár az amerikai haditengerészetre: mind repülőgép-hordozói állománya, mind a rájuk települő repülőezredek átlépnek végre a 21. századba. Lassan búcsúzhatunk az öreg Nimitz osztálytól és a Hornetektől. De mennyire lassan?

Az első, szintén 100 ezer tonnásra becsült vízkiszorítású "fecske" a USS Gerald R. Ford (CVN-78) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó.

Az alaphangon (és kutatási-fejlesztési költségek nélkül) is 13 milliárd dollárba kerülő hordozó csak az első a Nimitz osztály leváltására szánt hajóosztály tervek szerinti 10 egységéből. Ugyanakkor a repülőgép-hordozó kötelékek magas építési s üzemeltetési költségei miatt egyre többen és egyre hangosabban kételkednek életképességükben, hasznosságukban.

Mike Shoemaker admirális, a haditengerészet légierejének parancsnoka azonban megingathatatlan: a hordozók s repülőgépeik azok, melyekkel rugalmas stratégiai válaszlépéseket képes tenni (akár erődemonstrációról, akár konkrét légi támadó műveletekről beszélünk) az Egyesült Államok számára. Bárhol, bármikor, most és a belátható jövőben is.

Ehhez azonban a repülőezrednek is változnia kell. A Ford osztály lesz az amerikai haditengerészet fő csapásmérő ereje a 21. század legnagyobb részében, hiszen legalább 50 évre tervezett az életciklusa.

Az eredményes hadviselés alapja a felderítés, hírszerzés, a minél teljesebb taktikai kép kialakítása. Ehhez persze a haditengerészet a hordozó saját képességei mellett külső forrásokat (műholdak, szárazföldről bevetésre induló felderítő repülőgépek, informatikai hírszerzés) is bevonhat. A cél marad: a helyi, teljes légi fölény kialakítása és fenntartása, legyen szó bármilyen szóba jöhető ellenségről. Ehhez azonban a 2020-30-as években már más összetételű ezredre van szükség.

Célszerszámok

A leglátványosabb s persze képességbővülésben a legnagyobb lépést a távolról irányított repülőgépek hadrendbe állítása jelenti majd. Az UCLASS (Unmanned Carrier-Launched Airborne Surveillance and Strike - pilóta nélküli, repülőgép-hordozóról indított légi felderítő és csapásmérő) repülőgépek segítségével a hordozókötelék parancsnoka folyamatos felderítési-hírszerzési, illetve akár időkritikus, precíziós csapásmérési lehetőségekkel rendelkezhet, még a repülőgépek és hajók elleni fegyverrendszerekkel erősen védett (anti-access/area-denial), hagyományos, pilóta vezette repülőgépeknek nagyon veszélyes területek felett is. A megfelelő felderítőrendszerekkel felszerelt "drónokat" az egység parancsnoka a kötelék leendő műveleti területének ellenőrzésére, a fenyegetések pontos felmérésére küldheti előre. Így a haditengerészet reményei szerint az olyan, biztonságpolitikai és katonai szempontokból is meglehetősen izgalmas területek válnak kiszámíthatóbbá, mint Délkelet-Ázsia tengerei, légterei.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a F-35C Lightning II-es pozícióját és feladatait bármi is veszélyeztetné. Az ötödik generációs vadászbombázó marad hosszú évtizedekre az amerikai haditengerészet ezredeinek alaptípusa, fokozatosan felváltva a jelenleg használt F/A-18E/F Super Horneteket. Shoemaker admirális véleménye szerint a méregdrága Lightning II-esek kritikus fontosságúak lesznek a Ford osztály műveleteiben. A nehezen felderíthető képességnek köszönhetően a Super Horneteknél közelebb tud férkőzni az ellenséges vadászgépek vagy légvédelmi rakétarendszerek védte területekhez. A típus fontos szerepet kap a különböző forrásokból származó információk, adatok fogadása, feldolgozása és továbbküldése területén is. A repülőgép fejlett fedélzeti rendszerei képesek lesznek arra, hogy a különböző forrásokból fogadott adatokat egyetlen, komplex taktikai helyzetképpé dolgozza fel. Ezt a képet azonban nemcsak a pilóta látja majd, hanem a repülőgép-hordozó harcálláspontja, és a megfelelő adatátviteli rendszerekkel ellátott repülőgépek is megkapják, azaz a külső jelforrásoknak köszönhetően egyfajta kombinált, mini E-3A AWACS/E-8C Joint STARS repülő harcálláspontként is funkcionálhat.

A Hornet-család legfejlettebb tagjai, a Super Hornet és az EA-18 Growler repülőgépek sem maradnak munka nélkül, sőt. Augusztusban jelentette be Shoemaker admirális, hogy már 2017-től megkezdődik az F/A-18 E és a kétüléses F változatú Super Hornetek strukturális megerősítéssel és a fedélzeti rendszerek továbbfejlesztésével együtt járó élettartam-hosszabbító (Service Life Assessment Program, SLEP) programját. A lépésre több okból is szükség van: például azért, mert az első Super Hornetek 2016 végére elérik a 6000 repült órát. A másik, komoly ok az F-35C Lightning II-esek gyártásának és hadrendbe állításának lassúsága, hiszen az eredeti, a haditengerészet légierejének hosszú távú jövőjét felvázoló tervek 2017-re jóval több, már a repülőfedélzeten dolgozó F-35C-ről szóltak. A fejlesztések, berepülések csúszásai, illetve a pénzügyi megszorítások okozta gyártósorlassulás miatt azonban a tervek borultak, a Super Horneteknek repülni kell. A már megfelelő pénzügyi forrásokkal is rendelkező SLEP során meghatározzák, hogy milyen szerkezeti és egyéb javításokat, fejlesztéseket szükséges végrehajtani, s ezeket hogyan lehet szabványosítani a teljes F/A-18E/F-flottán.

Az eredeti tervek szerint már hét éve kellett volna hadrendbe állítani az első, még csökkentett harcképességű F-35C vadászbombázó-századot. Ehhez képest jelenleg 2018 augusztusa és 2019 februárja közé várják ezt a lépést. Emiatt sokkal több repült órát kell majd teljesíteni a régebbi Hornet- és az újabbb Super Hornet-flotta példányainak, s ez - karöltve a különböző éles hadműveletekkel - rohamosan fogyasztja a gépek kirepülhető idejét.

A Boeing és a haditengerészet szakemberei a 6000 órát elért Super Horneteket a korábbi F/-18A/B/C/D  Hornetekre kidolgozott SLEP tapasztalatai alapján fogják "kikalapálni". Az admirális szerint a legtöbbet repült Super Hornetek 2017 végén vagy 2018 elején kezdhetik meg a felújítási programot.

A régi Hornetek megerősítési s modernizálási programja harmadik szakaszának szerződését csak idén márciusban írták alá a Boeinggal. A SLEP során a Hornetek élettartamát 10 ezer órára tolják ki. Ahogy a programban egyre nagyobb tapasztalat gyűlik össze, úgy rövidül az egy gép átépítéséhez szükséges idő, s ezeket a tapasztalatokat az admirális szerint a Super Hornetek SLEP-jénél is hasznosítani lehet. Ezek a tapasztalatok a szintén a szuperhordozókon repülő amerikai tengerészgyalogság számára is. "Ahogyan a Harrier II-esek, úgy a Hornetek megfelelő karbantartására és élettartam-hosszabbítására is szükség van ahhoz, hogy a tengerészgyalogság zökkenőmentesen tudjon áttérni az F-35-ösökre" - tette hozzá Jon Davis altábornagy, a fegyvernem légierejének parancsnokhelyettese. A tengerészgyalogosok júliusban állították hadrendbe az első, helyből fel- és leszállni képes, a 2B szoftverváltozattal felszerelt, korlátozottan bevethető F-35B változattal ellátott vadászbombázó-századot. A jelenlegi tervek szerint 2026-ra váltanak át teljesen a már a teljes képességcsomagot jelentő 3F szoftverrel felszerelt Lightning II-esekre, azaz a Horneteknek még sokáig repülniük kell.

Vegyes megoldások

A haditengerészet tervei között - csakúgy, mint az amerikai légierő vagy éppen az ötödik generációs vadászbombázó repülőgépek fejlesztésén ügyködő Kína és Oroszország - terveiben a hi-lo mix, azaz az ötödik generációs (high) és a folyamatosan továbbfejlesztett "négyplusz" (low) generációs repülőgépek keverékével számolnak még évtizedekig. Az F-35-ös feltöri a védelmet, kihasználva nehezen észlelhető kialakítását, fejlett felderítő, fegyver- és önvédelmi rendszereit. Ha a távolról irányított repülőgépeknek és a Lightning II-esek eltakarították a veszélyforrások nagy részét, akkor lépnek akcióba a Super Hornetek, melyek nagyobb bomba- és rakétaterheléssel tudják átvenni a földi s tengeri célpontok támadását, míg az F-35-ösök továbbra is az ellenséges vadászgépek, a felbukkanó légvédelmi rendszerek ellen óvják idősebb bajtársaikat.

Egyelőre pótolhatatlannak, mi több, továbbfejlesztendőnek tűnik az EA-18G Growler elektronikai hadviselésre specializált repülőgép. A következő évtizedekben is a Growlerek feladata lesz az elektromágneses spektrum ellenőrzése, beleértve a felderítés, a jelgyűjtés, -elemzés és az aktív elektronikai zavarás, az ellenséges kommunikációs rendszerek megbénításának területét is. Hivatalosan az egyetlen pilótával repülő F-35C is képes lesz ezen feladatok ellátására, köszönhetően integrált fedélzeti rendszereinek, de a jelek szerint a haditengerészet a jövőben is számít a kétüléses, kifejezetten erre a feladatra optimalizált és persze folyamatosan továbbfejlesztett Growlerre.

Ez olyannyira igaz, hogy a haditengerészet éppen most fontolgatja az amerikai zászló alatt repülő Growlerek képesség- és fegyverzetbővítését. A lépésre a líbiai és szí­riai hadműveletekben szerzett tapasztalatok adnak okot. A Boeing éppen mostanában, július 29-én adta át az Ausztrál Királyi Légierő első EA-18G repülőgépét. Ez a változat alapvetően megegyezik az amerikai haditengerészet gépével, de az ausztrálok fejlett előretekintő infravörös kamerarendszert (ATFLIR) és az új AIM-9X Block I Sidewinder infravörös önirányítású kis hatótávolságú légiharcrakétát is integrálták saját példányaikhoz. Éppen a már említett amerikai és velük mint leendő szövetséges üzemeltetővel megosztott Growler tapasztalatai miatt. A két légi hadművelet során az amerikai Growlerek kiválóan tudták használni az aktív fázisvezérelt AN/APG-79-es radarrendszert, az ALQ-218 radar-besugárzásjelzőt s az ALQ-99-es konténerizált zavarórendszereket, a MIDS és Link 16 titkosított adatátviteli rendszer segítségével pontos céladatokkal ellátva  a szövetséges repülőgépeket. Viszont saját elektrooptikai felderítőrendszerek híján, ha vizuális felderítésre, a célpont azonosítására és megerősítésére volt szüksége a személyzetnek, akkor nekik kellett segítséget kérni más repülőgépektől, például az ATFLIR-rel felszerelt Super Hornet vadászbombázóktól vagy más szövetséges repülőgéptől. Ezt szeretné az amerikai haditengerészet "rövidre vágni", azaz a Growlereket is alkalmassá tenni az ATFLIR hordozására, csökkentve az egy sikeres bevetéshez szükséges gépek számát, egyben lerövidítve a célpontok felderítéséhez s megsemmisítéséhez szükséges időt.

Készül az új, külső zavarókonténer is. Az ALQ-99-est és a repülőgép egyes elektronikai hadviselési rendszereit leváltó, következő generációs zavarórendszert a Raytheon fejleszti. Ehhez a programhoz szeretne csatlakozni Ausztrália is, azonos fejlettségi szinten és így teljes együttműködési képességen tartva a két szoros szövetséges ország Growler-flottáját.

Sólyomszem

Maradnak az E-2 Hawkeye család legfiatalabb s legokosabbb tagjai, az E-2D Advanced Hawkeye-ek is. A cél a haditengerészet összes repülőezredének átfegyverzése az E-2D típusváltozatra, lecserélve az öregebb E-2C és E-2C Hawkeye 2000 változatokat. A Northrop Grumman jelenleg legalább 2028-ig számol a repülőgép folyamatos továbbfejlesztésével, ami még hosszú évtizedekre biztosítja az Advanced Hawkeye bevethetőségét, képességeinek növelését.

A repülőezred és persze a repülőgép-hordozó szempontjából létfontosságúak még az "egyéb" kategóriába sorolható merev- s forgószárnyas repülőgépek. Mióta az S-3 Viking tengeralattjáró-vadász repülőgép 2009 januárjában elbúcsúzott a repülőgép-hordozók fedélzetétől, a hajókra óriási veszélyt jelentő vadász-tengeralattjárók elleni védekezés dandárja az SH-60 Sea Hawk helikoptercsaládra maradt. Jelenleg az MH-60R a fő és még sokáig rendszerben maradó tengeralattjáró-vadász forgószárnyas platform, míg az MH-60S-ek a CH-46 Sea Knight tandemrotoros helikoptereket leváltva lettek a flottakötelék "mindenesei", ideértve a hajók közötti szállításhoz szükséges külső teheremeléstől a kisebb méretű tengeri célpontok elleni támadáson át a harci kutató-mentő szolgálat ellátásáig az összes helikopteres feladatot. A típust várhatóan az amerikai hadsereg Joint Multi-Role (JMR) programjának leendő közepes méretű forgószárnyasa, pontosabban annak a haditengerészet speciális igényei­nek megfelelően átalakított változatai váltják majd le. Ez azonban még nagyon messze van, hiszen a hadsereg UH-60 Black Hawk szállítóhelikoptereit nyugdíjba küldő típus technológiai demonstrátor példánya a legoptimistább becslés szerint is 2017 végéig emelkedhet csak a levegőbe. Innen még nagyon hosszú út vezet magáig a szárazföldieknek megfelelő típusig, s ahhoz képest további éveket várhatunk a sajátságos haditengerészeti igényeknek és feladatoknak, a tengeri környezet jelentette üzemeltetési kihívásoknak megfelelő "navalizált" helikopter megjelenésére.

Kritikus fontosságú logisztikai lánc "utolsó mérföldjének" számító, a repülőgép-hordozókon fel- és leszállni képes szállítógép kérdése. A jelenleg használt C-2A és C-2A(R) Greyhound repülőgépek élettartama a hihetetlenül masszív kialakítás ellenére lassan a végéhez közeledik. A haditengerészet 2015 februárjában választott is: a szóba jöhető megoldások közül a HV-22 Osprey billenőrotoros repülőgép váltja ki a Greyhoundokat. A lépés azért sok érvvel alátámasztható: a típus képes helyből fel- és leszállni, így a nagyobb méretű helikopterfedélzettel rendelkező hajóegységekre is képes lesz embereket s utánpótlást szállítani, nem csak a repülőgép-hordozó és a parti repülőterek között ingázni. Az Osprey különböző változatai ráadásul már hadrendben állnak a légierőnél és a tengerészgyalogságnál is. A V-22-esek ma már komoly harci tapasztalattal is rendelkeznek Irak, Líbia s Afganisztán hadszíntereiről. A kezdeti problémák nagy részét kiküszöbölték már, így a haditengerészet várhatóan kisebb erőfeszítésekkel lesz képes üzemeltetni a HV-22-est. A típus alkalmas a géptörzs alá függesztett teher szállítására is. A Boeing mérnökei olyan hordozókeretet is kifejlesztettek, mellyel megoldható az F-35-ösök Pratt & Whitney F135-ös hajtóművének tehertérben történő szállítására. Ez alapvető kritérium volt a váltó típus kiválasztásánál.

Baráti segítség

Bár távolabbról, szárazföldi repülőterekről fognak feladatuk ellátására elindulni, mégsem szabad elfelejteni a P-8A Poseidon és a távolról irányított MQ-4C Triton nagy hatótávolságú felderítő repülőgépeket. Ugyan nem tartoznak szervesen a hordozófedélzeti repülőezredhez, de képességeik, adataik, információik nélkülözhetetlenek lesznek bármiféle művelet végrehajtásához, főleg a Csendes-óceán térségében. Márpedig az amerikai stratégák a sokat emlegetett hangsúlyeltolódás (pivot) során éppen itt igyekeznek a megkopóban lévő amerikai katonai, politikai és gazdasági befolyást növeszteni, elsősorban a haditengerészet segítségével.

A 2030-as évek amerikai haditengerészetének Ford osztályú szuperhordozói tehát érdekes egyvelegét hordozzák majd a legújabb, ötödik generációs vadászbombázóknak, a távolról irányított támadógépeknek, illetve a jó öreg Super Horneteknek s az 1960-as években szárnyaira kapó Hawkeye család legújabb változatának. A cél azonban továbbra is változatlan: a világ leghatékonyabb csapásmérő kötelékeinek biztosítása a világ bármelyik pontján és gyakorlatilag bármikor.