Teljes cikk - 2021. április
Pixelvilág
Kockákra bontott valóság
Trautmann Balázs
Megmondom őszintén, nekem nem hogy elrejti, de a szememet üti ki, amikor egy katonai repülőgép kisebb-nagyobb pixelekből alkotott álcázófestést kap. Pedig egy időben a spotterek kedvence témája volt például szlovák barátaink „négyszögletesített” MiG-29-ese is…
Önzőmódon reméltem, hogy - magunk mögött hagyva a 2000-es évek amúgy is zűrös legelejét - a világ elfeledkezik majd a kockás vadászgépekről. Tévedtem. Az orosz űr- és légierő leendő üdvöskéjének, a Szu-57-esnek a tervezői - ha szolid formában is, de - csak visszahozták a pixelesített festést, hogy törne le a vodkásüvegük nyaka… Igaz, előtte már derék keleti szomszédjaink, az ukránok is jó ötletnek gondolták az amúgy kifejezetten szemrevaló MiG-29-eseik bekockázását - szintén az én legnagyobb bánatomra. Nézzük hát meg, mire jó ez az egész?
Nem ma kezdődött
Szögezzük le mindjárt az elején: az apró mintás, többé-kevésbé rendszerszerű, szimmetrikus álcázás bizony nem a XXI. század találmánya, sőt immár száz esztendős. Az első álcázófestések már a német Fokkereken is megjelentek: a Nagy Háború második felében bizony már nem csak a gépet meglovagló vadászpilóta messziről is egyértelmű azonosítását segítő, feltűnő gépfestések (mint amilyen Manfred von Richthofen közismert, égővörös háromfedelű Fokker DrI-esén rikított) terjedtek el, hanem a merevszárnyúakat jobban elrejtő terepminták is.
Ennek oka egyszerű, s ez a mai napig nem változott: a túlélés reménye. A világháború volt az első és egyben utolsó olyan összecsapás, ahol a lovagiasság szabályait nagyra tartották a levegő urai. Mondjuk ez egészen addig működött is, amíg az Amerikai Egyesült Államokkal megtámogatott antanthatalmak ki nem vívták a szinte teljes légifölényt a nyugati front felett. Ennek eredményeként a nyílt sisakos „csatamezőre lovaglás” helyett a rejtőzködés lett a német és persze az osztrák-magyar hajózók stratégiája és egyetlen reménye is. Megjegyzendő, a hasonló változás a szárazföldi hadseregeknél sokkal hamarabb végbement, miután rájöttek, hogy a hagyományos, sokszínű, feltűnő, évszázadokig használt egyenruhák kiváló célponttá teszik a támadó katonákat az ellenséges géppuskások számára. Hamar elterjedtek tehát mindkét oldalon a sötét, földszínű vagy éppen a Feldgrau, azaz csukaszürke egyenruhák.
Akár a levegő, akár a lövészárkok „divatjáról” beszélünk, mindkét esetben az emberi látás és az észlelteket feldolgozó agyi folyamatok befolyásolásáról van szó. Az ember agya ugyanis ismerős formákat keres, amikor a szemtől „kapott” képet dolgozza fel. Olyat azonosít könnyen - és ami még fontosabb egy harc során, gyorsan is -, amit már ismer, amit korábban már látott és most megint lát. Így működik ez a vadászpilóták esetében is, s főleg így volt ez akkor, amikor radarról vagy infravörös felderítőrendszerekről még nem is álmodhattak a büszke égjárók. Ha sikerül a típusra jellemző és természetesen a képzések során beidegződött formákat, vonalakat megtörni, akkor akár értékes másodpercek is nyerhetők, amíg a hajózó agya elhiszi és fel is dolgozza azt, amit látott. Ezt az elvet persze nem csak a levegőben, de a földön harcolók is jól ismerik és használják. Igaz, odalent rendelkezésre állnak a környezet által felkínált plusz álcázóelemek, például a növényzet, a sár vagy akár egy vödör fehér festék - ha például nemrég havazott. Érthető módon a repülőgépek csak a festéssel rejthetőek el a vizsla tekintetek elől. Sőt, a speciális - és persze méregdrága - festékekkel az eget kutató radarsugarak ellen is lehet védekezni (mint ahogyan az ötödik generációs, „lopakodó” vadászbombázó s bombázógépek esetében ez már bevált), s akár még az infravörös kép is csökkenthető.
A jövőbe tekintve szintén szerepet kaphatnak a különleges festések. Ennek oka a mesterséges intelligencia várható elterjedése, katonai alkalmazásuk mindinkább táguló köre. Az egyre okosabb szoftverek a fejlesztők reményei szerint kiválóan alkalmasak lesznek a tárgyak vizuális azonosítására. Ez a (már nem is annyira) távolabbi jövőben azt jelentheti, hogy a repülőgépek fedélzetén vagy a légvédelmi rendszerekbe integrált „okos segítők” értékelik majd a kamerák képeit - villámgyorsan és a fejlesztők ígéretei szerint - szinte tévedhetetlenül. Éppen ezért más mérnökök pedig jelenleg is azon fáradoznak, hogy olyan mintázatokat alkossanak - többek között a mesterséges intelligencia segítségével - amelyek ugyanakkor megzavarják a kamerára kötött számítógépek algoritmusait. Mivel ezeket is emberek programozzák, így jellemzően ezek is a már említett, ismert mintázatok, színek, alakzatok keresésével és azonosításával dolgoznak. Ha azonban sikerül olyan festést kreálni, amely még soha, sehol nem volt látható, akkor a kutatók szerint a legkifinomultabb algoritmusok, a leggyorsabb számítógépek is megzavarhatók lesznek. Azt is érdemes azonban hozzátenni, hogy a meglepetés ereje egy idő után eltűnik - gyakorlatilag már akkor, amint a felvételek alapján sikerül a saját adatbázist az új, ellenséges mintával kibővíteni. Tehát hasonlóképp, mint egy új radar- vagy rádiórendszer jeleinek észlelését, azonosítását illetően. Persze az is tény, hogy egy repülőgépet sokkal nehezebb tábori körülmények között új, addig még ismeretlen festéssel ellátni, mint mondjuk egy Lepoard 2-es harckocsit „elmaszkolni” a földön. Főleg, ha az adott géptípuson speciális, a radarhullámok előli rejtőzködést segítő anyag található…
Új gép, új külső
Nem csupán felépítésében, de kinézetében is újítást hozott az orosz PAK-FA program eredménye, a két hajtóműves, együléses Szu-57 Felon. Már a legelső, a repülési teszteket megkezdő prototípus is szép, szögletesen vonalas festéssel bírt, majd a folyamatosan, bár mérsékelten dinamikusan bővülő flotta egyes tagjain újabb és újabb szín- és alakzatváltozatokat ismerhettünk meg. A Szu-35-ösökön megszokott nagymintás festést a jelenlegi tudásunk szerint a sorozatgyártott gépeknél már a jóval kevésbé látványos, de vélhetően hatásosabb rejtést biztosító, egyedi változat követte. Az orosz légierőnek 2020. december 25-án átadott, kék 01-es oldalszámú, első (mármint a második első: 2018. december 24-én, éppen az átadás előtt lezuhant a legelső 01-es…) sorozatgyártott gép is ilyen, kétféle szürke színnel játszó, digitális, aprókockás mintázattal épült.
Pedig nem is ez volt a legszebb: őszintén bevallom, ha már választani lehet, nekem jobban tetszett a „foszlós dupla ” festés. Itt a világosszürke alapszínre került fel egy sokkal sötétebb, második réteg, amely által úgy nézett ki, mintha egy kisebb repülő lenne a hátán. A találgatások szerint az lehetett az alkotók szándéka, hogy távolról csak a kis, sötét rész látszódjék, így a szemlélő azt hiheti, a gép kisebb és esetleg messzebb van. Ebből ismert olyan változat is, ahol a két szín éles vonalakkal válik el egymástól. Nekem azonban ennél jobban bejön az a később megjelent minta, ahol apró négyzetekké foszlik szét a felső, sötét réteg, és teríti be - az eddig látottak szerint akár példányonként eltérő módon - a szárnyakat vagy a pilótafülke és a radarkúp környékét. Mivel eddig egyetlen példányt sikerült átadni a megrendelőnek, s 2021-re is csak két darab leszállítását tervezik, egyelőre csupán feltételezni lehet, hogy ez a külső lesz a végleges. Talán az esztendő végére okosabbak leszünk…
Azt is meg kell említeni, hogy az új orosz, távolról irányított, nehezen észlelhető kialakítású támadógép, az Sz-70 Ohotnyik prototípusa szintén hasonló festést kapott. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy a tervek szerint az ember vezette Szu-57-esekkel fog közösen repülni az Ohotnyik, hasonlóan, mint a Boeing Loyal Wingman programjának légi járművei.
A szürke 50 árnyalata
A 2010-es években immár szélesebb körben is egyre nagyobb ismertséget szereztek a kifejezetten szögletes, különböző méretű és alakú hasábokból álló álcázófestések. Az angol kifejezéssel - splinter néven - ismertté vált külső meglehetősen egyedi kinézetet kölcsönzött az ebben pompázó repülőgépeknek. 2012-ben nekem is feltűnt az az F/A-18A+ Hornet, mely a VFC-12 „Fighting Omars” agresszorszázad gépeként kapott új, erősen szögletesített festést a haditengerészet Virginia állambeli Oceana légi támaszpontjának hangárjában. A szürke és a fehér különböző árnyalataival varázsoltak új külsőt a sokat látott, két hajtóműves vadászbombázóra. Persze a vörös csillag és az orr oldalára festett lajstromszám sem hiányozhatott az ál-orosz gúnyáról.
Nem volt ez véletlen: gyakorlatilag másolás történt. Mi több, azon ritka esetek egyikéről van szó, amikor is a Nyugat kopírozta a Keletet. A kiindulási alap nem más, mint a jó nevű orosz Szuhoj-iroda két remekműve, a Szu-27-es család legutolsó, legfejlettebb gyermeke, a Szu-35 Flanker, illetve a jövő üdvöskéje, a nagy reményekkel övezett, immár ötödik generációs Szu-57 Felon. Ez utóbbi esetében ekkor még nyilván csak a T-50-es prototípusok jöhettek szóba, hiszen a T-50-1-es számú példány csupán 2010. január 29-én szállt fel először. Figyelemre méltó, hogy azóta szinte csak vonalasan megtört festéssel repülnek a proto-gépeik, bár egy kivétel azért akad: a T-50-8-as, mely a kék 058-as oldalszámot viseli. Ő volt az, amely „kabrió vadászként” vált ismertté. Nem baleset vagy hanyagság miatt hiányzott a fülke teteje: a videón is megörökített és publikált - az aktyubinszki reptérről indult - tesztrepülés során azt vizsgálták, hogy milyen sebességi tartományokban mennyire marad irányítható a vadász, ha egy valódi baleset okán már nem a magas szinten képzett tesztpilóta, hanem Szergej, a légierő átlagos hajózója ül majd a kormánynál. Ne feledjük, hasonló repülőeseményre számos példa akadt már a világ több légierejénél is. Mindemellett az is a vizsgálat tárgyát képezte ezen a tesztrepülésen, hogy a kifejezetten ehhez a típushoz kifejlesztett ZS-10 sisak és PPK-7 ruházat megfelelő védelmet nyújt-e ilyenkor a pilótának.
A feltűnő festés természetesen komoly üzleti lehetőséget is jelent. Az ismert internetes kereskedő weblapokon számos kisebb cég és magánszemély kínálja a két típusra szabott festés- és matricakészletét. Azért lássuk be, hogy például 1:32-es méretarányú Szu-35-ös sokkal meggyőzőbb ilyen külsővel, legyen szó egy makettverseny sztárjáról vagy az otthoni gyűjtemény központi darabjáról…
Van egy olyan remek vadászgép is, amely a megfelelő festéssel szinte tökéletesen képes „hozni” a respektált, s nem mellesleg 2019 óta Szíria fölött rendszeresen megforduló Szu-35-ösöket. Ez nem más, mint a legendás F-15 Eagle, amely bevallottan a szovjet „nagyvas” egyik legfontosabb inspirálója volt. A hosszú életű (hiszen nemrég mutatták be az amerikai légierő leendő, kétüléses, nagy számban rendszeresíteni tervezett F-15EX változatát) vadászgép természetesen kiveszi a részét a légiharcászati képzésből is, mint hivatásos rosszfiú. A Nellis Légi Bázison szolgáló 65. agresszorszázad 78-0509 F-15C Eagle-je szintén 2012-ben villantotta meg új és igen látványos ruháját. Erre az évi második Red Flag hadgyakorlat adott alkalmat, amelyen főhősünk azonnal a fényképezőgépek kedvenc célpontjává vált.
Kifestőműhely
Ha volt valami, amely egyfajta állandóságot képviselt, az az amerikai légierő lockheed martin f-16 fighting falconjainak jellegzetes festése. A háromféle szürke (pontosabban: Light Ghost Gray, Neutral Gray és Gunship Gray) színből alkotott festés évtizedekig az amerikai Falcon-flottát is alapvetően jellemezte - a szovjet légierőt játszó agresszorgépeken és a Thunderbirds-kötelék vadászain kívül. A deltaszárnyú vadászokat 6-7 évente szükséges újrafesteni, a megfelelő technológiák betartásával. Ez nagyjából egy-másfél hetet jelent példányonként, s négy embernek ad elegendő munkát a régi festék alapos lemaratása, eltüntetése, az alapozás és a végső festékréteg felvitele. Sőt, a végén még egy alapos ellenőrzés is vár az elkészült „festményre”. Ezt a folyamatot szeretnék lerövidíteni az egyszínű, sötétszürke festéssel, ami által a becslések szerint több munkanap is megtakarítható, mi több, a hivatalos információk szerint a levegőben éppolyan remekül rejti el az új „tollazat” a Falcont, mint a hagyományos, háromtónusú szürke. A tervek szerint fokozatosan ez a szín veszi majd át az uralmat a Légi Nemzeti Gárda Falconjain.
Nemrég felbukkant egy olyan mintázat is, amely elég pregnánsan különbözik az eddig bemutatott amerikai gúnyáktól, viszont meglehetősen ismerős lehet a Moszkva melletti Zsukovszkij repülőteréről. A már említett agresszorszázadok feladata a szóba jöhető ellenséges légi járművek szimulálása, s ez nem csak a taktikát, de a kinézetet is érinti. Persze csak a fizikai lehetőségek jelentette keretek között: egy egyhajtóműves, könnyű vadászbombázóból, mint amilyen az F-16-os, soha nem lesz behemót, két hajtóműves Szu-57-es. Mármint a szó fizikai értelmében, de attól még nézhet ki úgy. Ez okból kapott tehát az amerikai légierő 64. agresszorszázadának egyik gépe olyan új külsőt, amely a lehető legvalósághűbben követi az orosz „nagyvas” kinézetét. Ez azt is jelenti, hogy a korábban már bemutatott, kétszínű, a szélén körben kockásodó minta került egyelőre egy Falconra, de ha a gyakorlatban, azaz a manőverező légi harcokban is beválik, akkor vélhetően még több „ál-Szuhoj” is repülni fog a századnál.
Megjegyzendő, hogy az „ál-ellenségeknél” a régmúltba visszanyúló hagyomány a meghökkentő vagy egyenesen imádnivaló festések alkalmazása. 2017-ben például őszinte elismerést és rajongást váltott ki a repülés szerelmesei körében az éppen aktuális Red Flag gyakorlaton felbukkanó fekete rigó. Az alap itt is egy F-16C volt, mely az Eielson Légi Bázison üzemelő 18. agresszorszázad állományába tartozott. A koromfekete gúnyán vörösen pompázott mind a gép lajstromszáma, mind az amerikai légierő jelzése. Nem véletlenül említettem a sárgacsőrű kedvencemet, a Turdus merula-t, ugyanis a festést az SR-71 Blackbird szuperszonikus stratégiai felderítőgép, a „lelőhetetlen madár” ihlette. Illik azonban hozzátenni, hogy hasonló, fekete külsővel és vörös jelzésekkel szállt fel a Shenjang J-31 két hajtóműves, ötödik generációs vadászbombázó repülőgép két prototípusa is - nem lehetetlen, hogy az alaszkai gonosz gép is ezt kívánta utánozni. Sőt, a már a proto-szakaszon túllépett, lassú ütemű sorozatgyártásban lévő Csengdu J-20 nehéz vadászbombázó vagy támadó repülőgép (pontos szerepéről és feladatköréről még komoly viták folynak a nyugati elemzők között) első példányairól is számos olyan felvétel készült, ahol a jellegzetesen lapos formájú gépek feketében díszelegnek.
A legismertebb sötét harcosok azonban igazából nem is léteztek - csak a mozivásznakon, köszönhetően a filmrendezők fantáziájának. Mert ugye aki a fekete, az a gonosz: így repülhettek az 1986-ban bemutatott, felejthetetlen légi felvételekben gazdag Top Gun rosszfiúi is a matt koromfekete MiG-28-asokon. Még ha ilyen típus soha nem is létezett: őket is a haditengerészet légi harcászati iskolájában (Navy Fighter Weapons Schools, azaz az igazi TOPGUN) dolgozó Northrop F-5E/F Tiger II-esek alakították a filmben. Az igazán vájtszeműek azonban azt is láthatták, hogy a pontosan meg nem nevezett ellenség gépeinek felségjelzése sem szovjet: a vörös csillag stimmelt, de kapott maga köré egy sárga karikát is. Mondjuk a kínai légierő gépeire kerülő vörös csillag külseje véletlenül éppen sárga csíkkal festett, de hát, mint említettem, sosem lett megnevezve az ellenség ebben a remekműben sem. Ugyanakkor a haditengerészet VFC-13 „Fighting Saints” agresszorszázadának F-5E Tiger II-esei akkortájt pont sárgával körbevett vörös oldalszámokkal és vörös csillagokkal repültek - nem lehetetlen, hogy a film készítőit talán éppen ez inspirálta. Bármi is történt, a haditengerészet büszke agresszorközössége egy F-5-öst azóta is „MiG-28”-asra festet - immár hagyománytiszteletből.