Teljes cikk - 2025. július

Tigriskaland

Kisebb, de drágább

Sáry Zoltán

Azeurópai NATO-tagállamok számos harci helikopter típussal rendelkeznek, ezek közül az egyik több nemzet összefogásának eredménye. A modernnek számító forgószárnyas karrierje azonban nem volt zökkenőmentes.

Az 1980-as évek elején a németek és a franciák egyaránt többcélú helikoptereket használtak páncéltörő feladatokra: a Bo 105-öst és a Gazelle-t. Mindkettő rendkívül sikeres volt, azonban a szakemberek úgy gondolták, hogy ideje lenne egy direkt erre a célra tervezett konstrukció bevezetésének. A németek a Panzerabwehrhub­schrauber 2 (PAH-2) programban, míg a franciák a Hélicoptère Anti Char (HAC) koncepcióban gondolkodtak. Az említett nemzetek akkor már több közös fejlesztést is sikeresen lefolytattak. A jó tapasztalatokra alapozva ismét a csapatmunka mellett döntöttek: erről 1984-ben született megállapodás.

Kérdőjelek

Csakhogy a folyamat már a koncepció szintjén is túlságosan bonyolult lett, két évvel később pedig le is állt. A szakmai problémák mellett a hatalmas költségek is gondot okoztak. A németek úgy látták, hogy jobban járnak, ha a hasonló képességű, ám olcsóbb amerikai AH-64-est vásárolják meg. A franciák hasonlóan gondolkodtak a helyzetről: szerintük a közös fejlesztés pont drágábbá tette a típust, a hosszabb időről nem is beszélve. Ennek ellenére mégis közös megoldás született, melynek terhét nem a két állam, hanem a hadiipari cégek viselték: a költségnövekedést az ő finanszírozási arányukkal, illetve az üzleti kockázatuk növelésével ellensúlyozták. Az elhúzódó fejlesztést fix periódusokkal kívánták orvosolni. Új vállalkozókat is bevontak, ez a plusz tőke mellett gyorsabb és hatékonyabb munkálatokat is ígért.

Újragondolást követően a következő évben a franciák már egy új verzióra is igényt tartottak: az eltérő fegyverzetű Hélicoptère d’Appui Protection-t (HAP) „kísérő” feladatokra szánták. A típus év végén végül megkapta a részletes fejlesztési engedélyt és közben a Tiger/Tigre nevet. A családot az Eurocopter cég hozta létre, amely a francia Aerospatiale és a német DASA összeolvadásából jött létre. Az új vállalat az European Aeronautics Defense & Space (EADS) konzorcium része lett. Később ebből lett az Airbus csoport, a forgószárnyas rész pedig az Airbus Helicopters.

1989-ben a program minél hatékonyabb menedzselésére külön kétnemzeti irodát is felállítottak. Akkoriban született az a döntés, hogy öt prototípust készítenek: három fegyvertelen a berepülésre szolgált. A másik kettő a speciális berendezéseket is megkapta, közülük az egyik a német páncéltörő, a másik pedig a francia speciális kísérő konfigurációban. A felek arról is megállapodtak, hogy a sorozatgyártás két üzemben zajlik majd: a franciaországi Marignanban, illetve a német Donauwörthben. Időközben elkészült a legelső példány, amely 1991. április 27-én fél órát töltött a levegőben.

Modern kialakítás

A helikopter teljesen új generációt képviselt, legalábbis az európai forgószárnyasok között. A sárkányszerkezet esetében nagy arányban alkalmaztak kompozit anyagokat, melyek a fémötvözetekhez képest könnyebbek, ugyanakkor szilárdabbak. A négylapátos forgószárny esetében felhasználták a két ország korábbi helikoptereivel szerzett tapasztalatokat, például a legendás és kiváló manőverező képességű Bo 105-ös tekintetében. A faroklégcsavar már három lapátot kapott, ami magasabb aerodinamikai hatékonyságot eredményezett.

A pilótafülke a kategória esetében már megszokott tandem elrendezést kapott. Az viszont újdonság, hogy a többi típushoz képest a pilóta elől, míg az operátor hátul foglal helyet. Ennek az is az oka, hogy a Tiger esetében utóbbi a parancsnok, ugyanis a fegyveralkalmazáson túl a harcászati döntéseket is ő hozza meg. Természetesen ő is rendelkezik a helikopter vezetéséhez szükséges alapvető kormányszervekkel. Mindkét műszerfal alapját a nagy méretű többfunkciós képernyők jelentik. Ezeket a sisakba épített, szintén sokoldalú kijelzők egészítik ki: aki éppen vezeti a gépet, annak repülési paramétereket vetít ki, társának pedig harcászati adatokat. Mivel a harci helikopter általában kis magasságban tevékenykedik, mindez repülésbiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentett.

A harci alkalmazás gerincét az EUROGRID jelenti: ez egy komplex rendszer, amely többek között mozgó térképindikátort, integrált rádiókat, műholdas kommunikációt, adatátviteli berendezést, fejlett saját-idegen válaszjeladót is tartalmaz. Az egész csomagot úgy alakították ki, hogy minél hatékonyabban támogassa a „harctéri menedzsmentet”. A Tiger opcionálisan tengerészeti célokra is alkalmas lehet, ez természetesen az adott konfiguráció függvénye.

Fegyverzet

Egy harci helikopter esetén természetesen a pusztítóeszközök, illetve az azok alkalmazásához szükséges rendszerek állnak a fókuszban. A legszembetűnőbb fegyver - nyilvánvalóan verzió függvényében - az orr alá szerelt 30 mm-es Nexter gépágyú. Az elméleti tűzgyorsasága 750 lövés percenként, a javadalmazás pedig 450 lőszer. A valóságban nem folyamatos tüzelés történik, hanem a személyzet választhat az 5-ös, 10-es vagy 25-ös sorozatokból. A hatékony lőtávolság üzemmódtól függően 1000-1500 méterig terjed. Az elektronikus vezérlés nagyban növeli a pontosságot, ennek köszönhetően a járulékos károkozás is lecsökken. Bár a modern gépágyú igazán hatékony fegyvernek számít, koncepcionális megfontolások miatt nem minden változat rendelkezik vele: a német gépek esetében például optikai eszközök kerültek a helyére.

A két szárnycsonk alá négy csomópont került. A legkomolyabb képességet az irányított rakéták jelentik: ez többféle lehet, például amerikai Hellfire vagy az izraeli Spike. Mindkét típus két darab négyes indítóban kerül függesztésre. Ezek változattól függő indítási távolsággal rendelkeznek, ami általában nyolc kilométer. Természetesen a csapásmérést nem irányított rakéta blokkok is kiegészíthetik, melyek űrmérete 68 vagy 70 mm lehet. A fegyverek mellé opcionálisan üzemanyag póttartályok is kerülhetnek.

A Tiger nemcsak földi célpontok ellen, hanem levegő-levegő szerepkörben is komoly képességekkel rendelkezik. Ráadásul ebben az esetben nemcsak önvédelemről, hanem például kis sebességű célok elfogásáról vagy más helikopterek oltalmazásáról is beszélhetünk. A gépágyú gyárilag is alkalmas ezekre a szerepkörökre. Eredetileg légvédelmi feladatokra tervezett Mistral vagy Stinger rakéta is felszerelhető: az infravörös önirányítású fegyver „fire and forget” képességekkel bír, tehát indítást követően nincs szükség a személyzet rávezetésére. A hat kilométeres hatótávolságú eszközből a külső tartókra összesen négyet lehet felszerelni. Természetesen szükség esetén egyéb fegyverek is használhatóak légi célok ellen, de azok csak kényszermegoldást jelenthetnek.

Konfigurációk

Mindez önmagában is jól hangzik, azonban a különböző fegyvereket jó előre átgondolt variációk szerint alkalmazzák. A hagyományos támadó verzió esetében a nyolc páncéltörő rakétát négy légiharc-rakéta egészíti ki, míg tűztámogató bevetések esetén az 52-68 nem irányított rakéta kapja a főszerepet. A harci alkalmazás során hatalmas előnyt jelent, hogy ezek a modern hadviselésben már nem a hagyományos „buta” eszközök: felszerelhetőek rávezető készletekkel, melyek jelentősen javítják a találati pontosságát. A kísérő konfiguráció esetén a kettő kombinációját alkalmazzák: az egyik csomópontra légiharc fegyverek, vele „szemben” pedig páncéltörő rakéták kerülnek, melléjük pedig egy-egy blokk. Még két szabvány képesség csomag létezik: az egyik felderítéshez, a másik pedig levegő-levegő bevetésekre.

Túlélés

Egy harci helikopter esetében a túlélőképesség is kiemelt jelentőséggel bír, különösen, hogy ellene a földközeli repülési magassága, illetve a merevszárnyúakhoz képest alacsonyabb sebessége miatt akár a kézifegyverek is hatékonyak lehetnek. Bár természetesen nem rendelkezhet „lopakodó” képességekkel, a felhasznált kompozit anyagoknak, a lehetőség szerint síklapokból álló sárkánynak, illetve az alkalmazott technológiáknak köszönhetően a radarvisszaverő keresztmetszetet jelentősen csökkentették. Ezen kívül az infravörös „lábnyomot” és a helikopterekre oly jellemző hanghatást is csökkentették. A helikoptert több helyen is páncéllal borították, ezek 23 mm-es lőszerekig nyújtanak hatékony védelmet. Az öntömítő tüzelőanyagtartály szintén a csöves fegyverek hatásait csökkenti. A legfontosabb részegységnek számító főreduktort úgy alakították ki, hogy olajnyomás nélkül is legalább még egy órán át üzemeljen, így a sérült gép még átjuthat a saját területre.

Az önvédelmet természetesen elektronikai eszközök is segítik, ezeket az Electronic Warning System csomagba integrálták. A négy radarbesugárzásjelző mellett két másik berendezés a gépre irányított lézersugárra figyelmezteti a személyzetet. Ezeken kívül immár a rakétaindítást is külön rendszer figyeli: ez négy érzékelőből áll. Az ellentevékenységet alapesetben kettő infracsapda/radarzavaró töltet kivető biztosítja.

Exportgondok

Ahogy láthattuk, a projekt kezdetén felmerülő problémák megoldásában nagyobb szerepet kaptak a fejlesztőcégek, azonban a megtérüléshez így meghatározó szükség lett az exportra. Bár a britek korábban a franciákkal számos helikopterfejlesztést is sikeresen végeztek, a Tiger programban nem vettek részt. Egészen pontosan az 1980-as évek végén zajlottak kisebb egyeztetések a két ország között, de ezek végül nem vezettek eredményre. Az angolok a következő évtized elején szánták rá magukat egy dedikált harci helikopter beszerzésére. Bár a gyártó igen erőteljes nyomást gyakorolt a lehetséges vásárlóra, végül nem a Tigert választották. A döntésben valószínűleg a program körüli kérdőjelek is szerepet játszottak. A hollandok esetében hasonló volt a helyzet. Végül mindkét nemzet az örök rivális AH-64-es mellett döntött.

Az 1990-es évek végén Törökország komolyan érdeklődött a Tiger iránt, 145 ilyen gép beszerzésén gondolkodott. Az egyik feltételük az volt, hogy többféle hajtóműből választhassák ki a számukra megfelelőt. A gyártó alternatív megoldásként az 1563 lóerős T800-as gázturbinát ajánlotta. Az üzlet végül politikai okok miatt kútba esett: Törökország, illetve a nyugat-európai nemzetek között egyre nagyobb szakadék tátongott, így inkább máshonnan kívántak fegyvereket beszerezni. Mindez az indiai, illetve a dél-koreai tenderekre is vonatkozott: mindkét esetben az amerikai Apache lett a befutó. Az objektivitás jegyében azért azt is meg kell jegyeznünk, hogy a német-francia, illetve az amerikai harci helikopter nem teljesen egy súlycsoportot képvisel: előbbi kisebb és jóval könnyebb, emiatt a képességei is némileg szerényebbek. Mindezt a maximális felszálló tömeg is jól mutatja: a Tiger esetében ez hat tonna körül alakul, míg a rivális esetében ez több mint másfélszeres. Az már más kérdés, hogy mindez mennyire jelenik meg az „árcédulán”.

Rövid karrier

Az ausztrálok 2001 végén kiválasztották a típust: 22 darab felfegyverzett felderítő ARH-t rendeltek, ezekből 18-at maguk szereltek össze. A Tiger viszont nem volt képes határidőre elérni a kitűzött harcászati képességeket, ezért a védelmi minisztérium a szerződésben vállalt feltételek teljesítéséig kénytelen volt visszatartani a hátralévő fizetési részleteket.

A hadrendbe állítás csúszásokkal ugyan, de 2004-ben elméletileg megtörtént. A helikopter a szárazföldi hadsereg 1. csapatrepülő ezredéhez került, amely korábban merev- és forgószárnyas típusokat is üzemeltetett, de az európai gép érkezése előtt átszervezésre került. Bár hatalmas előrelépést jelentett, az ausztrál katonák nincsenek túl jó véleménnyel: a hivatalos dokumentumokban számos, komplexitásból származó probléma, illetve alkatrészutánpótlási hiányosság is szerepel. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a teljes képességcsomagot a valóságban csak 2016-ban sikerült elérni. Ezek miatt mindössze két évtizedes szolgálatot követően nem a modernizáción, hanem a leváltásán dolgoznak. Az utód ez esetben a rivális AH-64-es lesz, annak is a legújabb E verziója. Bár az amerikai helikopter hatósugara kisebb, összességében jóval modernebb megoldást jelent. Érdekesség a két típus egy repült órára eső költségeinek összevetése: az Airbus szerint a Tiger esetében ez 9465 ausztrál dollár, ezzel szemben a helyi jelentésekben 27 000, sőt 34 000 is szerepel. Az Apache-nál a célösszeg 10 567: tehát a hivatalos gyári értékhez képest több, a valóságban viszont valószínűleg olcsóbb lesz. Ez azért is lehet reális elképzelés, mert az AH-64-es a nagyobb példányszám miatt hatékonyabban üzemeltethető. Egy másik érdekesség, hogy az új helikopterrel párhuzamosan új hadrend kerül felállításra: előreláthatólag másik alakulathoz kerülnek majd, amely a szintén amerikai CH-47-essel együtt fogja használni. A 2028-ban kivonásra tervezett gépek esetében már felmerült, hogy esetleg támogatásként Ukrajnába kerülnének, azonban ez a lépés kérdéses lehet.

Elégedett vásárló

Azt, hogy a repülőiparban is mindig „kettőn áll a vásár” jól mutatja a spanyol Tiger flotta. A harci helikopter tenderen annak idején több pályázó is indult: a katonák az AH-64-est favorizálták. Ennek ellenére gazdasági okok miatt 2003-ban kéttucatnyi EC665-öst rendeltek, mégpedig úgy, hogy ezzel együtt meg is növelték az Airbus révén a programban amúgy betöltött szerepüket, illetve a típus kapcsán egy új üzemet is felépítettek. A modern világban minden megrendelő saját konfigurációkra tart igényt, így ezek a forgószárnyasok is eltérnek némileg a „testvéreiktől”. A magasabb hőmérséklet miatt a hajtóművek nagyobb teljesítménnyel rendelkeznek, az irányított páncéltörő rakéták közül a PARS-ot választották.

Gazelle down!

A típust a franciák küldték először misszióba: 2009 nyarán három példányt az afganisztáni Kabulba telepítettek, ahol elsősorban a szárazföldi csapatok oltalmazása volt a feladatuk. Az éles műveletek érdekében kidolgozásra került az úgynevezett „TIGREX” (Tigre Extraction) eljárás: amennyiben az egyik helikopter a földre kényszerülne, a két hajózó a másikra kívülről rögzítheti magát, kimenekülve így a tűzharcból. A gépek egy év alatt mintegy ezer órát töltöttek a levegőben és a hadrafoghatósági arányuk 90 százalékos volt. Ez megcáfolja a típus rossz hírét: a franciák valószínűleg odafigyeltek a logisztikára. Egy példány 2011-ben balesetet szenvedett Afganisztánban, azonban a két hajózó csak könnyebben sérült meg. Az esemény oka az éjszakai, hegyek között, kedvezőtlen körülmények közötti bevetés volt, amely durva leszállással végződött.

A Tigre később a líbiai hadműveletekből is kivette részét, jelentős részben partraszállító hajó fedélzetéről felszállva. A harci helikopterek a későbbi konfliktusok során is bevetésre kerültek, például Maliban, ahol nemcsak a saját NH90-eseket, Gazelle-eket és Caracalokat, hanem a brit CH-47-eseket is biztosították. A helyi felkelők meglepően komoly kihívást jelentettek a hajózók számára: nehéz fegyverzetük és harci tapasztalatuk miatt oda kellett figyelniük a pilótáknak.

2019. június 14-én a lázadóknak sikerült az egyik Gazelle-t lelőniük, amely kényszerleszállt: a két hajózó, illetve a mesterlövész szerepkörben fedélzeten tartózkodó kommandós közül ketten meg is sebesültek. A kísérő harci helikopter 90 másodperccel később már landolt is mellette, hogy a jól begyakorolt TIGREX alkalmazásával kimentsék bajtársaikat. Igen ám, csakhogy az eljárást két személyre dolgozták ki, ők viszont hárman voltak, közülük ketten sérültek! A katonák végül megoldották a helyzetet és mindannyian biztonságba jutottak. Igaz a kommandós nem tudta felrögzíteni magát a helikopterre: neki csak a rakétablokknál „jutott hely”, így a rázós úton „duplán” kellett kapaszkodnia. A Tigre pilótája valószínűleg élete „legfinomabb” repülését hajtotta végre. Négy-öt perc elteltével a saját csapatoknál a földre tette bajtársait, akiket egy közben riasztott MEDEVAC Cougar szállított tovább. A Gazelle maradványait - hogy ne kerüljön a lázadók kezére - ehhez képest már gyerekjáték volt megsemmisíteni. Novemberben már fordult a kocka és két másik gép személyzete nem bizonyult ilyen szerencsésnek. Éjszakai tűzharc támogatása során a vezér Tigre egy Cougarral ütközött: a két gépen összesen 13-an haltak meg.

Problémák

A franciákkal szemben a német Bundeswehr komoly gondokkal küzdött: 2009-2010-ben a helyi sajtóban sorra jelentek meg információk a gépek alacsony hadrafoghatóságáról. Az okok közötti technikai hiányosságok és alkatrészellátási nehézségek egyaránt felmerültek. Így Afganisztánba is csak később kerülhettek: 2012-től kezdve négy példány Mazár-e Sarifból üzemelt. A harci helikopterek nemcsak tűztámogatást biztosítottak, hanem a humanitárius műveletek sikerét is. A spanyol hadsereg szintén használta a típust Afganisztánban: a herati bázison a légierős Super Pumák, továbbá a hadsereg Cougar és Chinook helikopterei mellett ilyen gépek is állomásoztak. Ez a kontingens szintén sikeresnek bizonyult.

Kérdőjelek

Ahogy láthattuk a Tiger karrierje mindvégig problémásnak bizonyult. Az esetleges váltás is nagy port vert fel a németeknél: ők az eredetileg teljesen eltérő feladatrendszerű, sőt igazából civil célokra szánt H145M-et szánják utódnak. Mind a mai napig komoly viták zajlanak arról, hogy vajon ez a gép némi továbbfejlesztéssel, illetve a jelzés végére írt M (Military) betűvel vajon alkalmas-e egy dedikált harci helikopter pótlására? Ráadásul az ukrajnai háború igencsak megkérdőjelezte a helikopterek - különösen a harci típusok - uralmát: túl sérülékenyeknek és drágáknak bizonyultak, különösen a drónokhoz képest. Ha minden igaz a tervek szerint bőven van még idő a vitára: a Bundeswehr 2038-ban vonja ki végleg helikopterét. A franciák és a spanyolok viszont határozottak: ők 2018-ban elindították a „félidős” modernizációs és felújítási programot, ami napjainkban is zajlik.