Teljes cikk - 2022. február
Virtuális valóság
Csak a büszkeség sérül, a gép nem...
Trautmann Balázs
Régi közhely, hogy nincs olcsóbb kiképzési lehetőség egy drága szimulátornál. Bár ezekkel az egyre fejlettebb és realisztikusabb eszközökkel nem lehet mindent ugyanúgy végrehajtani, mint az igazi légi járművekkel, de a különbözőség egyre kevesebb...
Persze ehhez az is kellett, hogy a korát messze megelőző Link kiképzőrendszer (amely a mai, komplex szimulátorok ősének számít) óta folyamatosan, majd pedig - az informatika, azaz a számítógépek megjelenésével - ugrásszerűen fejlődjenek ezek a berendezések. Csakúgy, mint maguk a forgószárnyasok: első pillantásra például nehéz lenne elhinni, hogy a Sikorsky R-4 és a Szolnok Helikopterbázis Airbus H145M légi járműve ugyanazon a bolygón született…
Mire jó a szimulátor?
Mindenre. Pontosabban szinte mindenre, attól függően, hogy milyen célra is használjuk, illetve kik fognak benne ülni. A kiképzés szinte valamennyi mozzanata támogatható ma már digitális eszközökkel, kezdve az egyes fedélzeti rendszerek vagy műszerek működésétől, a követendő eljárásokat imitáló szoftvereken át egészen a maximális élethűséggel berendezett fülke mozgatására is képes Full Motion Simulator-okig. Sőt, a 2010-as évek végétől egyre komolyabb szerepet kapnak a virtuális valóságot bemutató VR szemüvegekkel támogatott megoldások a katonai repülés oktatásában is. Ezáltal a külvilágot és persze magát a légi jármű fülkéjét is a szem elé erősített, különleges kivetítőkkel felszerelt szemüveg jeleníti meg. Sokak szerint ez a jövő, bár még az egyenruhások között is többen kételkednek a VR gyakorlati hasznosságában - 10 év múlva talán érdemes lenne visszatérni erre a kérdésre.
A katonai repülés világa jó néhány tekintetben eltér a polgáritól: elsősorban a fegyverek használatában, de számos olyan eljárást is gyakorolni kell, mint amilyen például a harci vagy többfeladatú helikopterek kötelékharcászata, a nagy sebességű földközeli repülés, avagy a kutató-mentő bevetések éjszakai leszállásai és csörlési feladatai is. Ezért fokozatosan külön kategóriaként alakult ki a harcászati szimulátor, amelynek pontos meghatározásához Simon Zsolt alezredesnek, a H145M helikopter-zászlóalj megbízott parancsnokának 2018-as, a „Harcászati szimulátorok alkalmazása a helikoptervezetők műveleti kiképzésében” címet viselő cikkét érdemes fellapozni. Eszerint „a hivatalos harcászati helikopterszimulátorok használatának alapvető célja az, hogy a helikopter személyzete begyakorolhassa azokat a harcászati fogásokat, melyeket műveletek során alkalmaz. Ebbe beletartoznak a különböző kötelékrepülési formák, a saját és ellenséges eszközök azonosítása, a célkiválasztás, a lövészet és a saját egységekkel történő összeköttetés elsajátítása is.” Egy modern rendszert működtetve a hajózóknak képeseknek kell lenniük: a saját erők támogatására, a vizuális felderítésre, a saját csapatok és az utánpótlás szállítására, a hibrid hadviselés idején egyre nagyobb szerepet kapó különleges műveleti erők támogatására, az esetleges kimenekítésre, a földi és légi célok támadására (ma már a kis sebességű, alacsonyan repülő drónok „levadászása” is elvárás egy modern harci helikopterrel szemben), a légvédelmi eszközök elleni tevékenységre, a kutató-mentő, rendészeti és határvédelmi feladatokra, az elektronikai harcászatra és nem utolsósorban a saját előretolt repülésirányítókkal való együttműködésre.
Ehhez azonban az is fontos, hogy a berendezés tökéletesen utánozza a valódi forgószárnyas és fedélzeti rendszereinek, fegyverzetének működését és esetleges hibáit is. S ha már fegyverzet, érdemes erre külön is kitérni. Egy modern harci vagy többfeladatú (mint amilyen a szolnokiak Airbus H145M „Okostojása” is) helikopter sokféle fegyverzetet használhat. Itt az egyszerű 7,62 mm-es közepes géppuskáktól a gépágyúkonténerekig, a nem irányított rakétavetőkön át egészen a hajszálpontos, nappal és éjjel is használható, irányított páncéltörő rakétákig terjedhet a skála - néhány különleges esetben pedig még kis hatótávolságú légiharc-rakéta is kerülhet a pilonokra. A géppuskalőszer olcsó, de maga a repült óra már nem az, és akkor mondjuk a klasszikus AGM-114 Hellfire II-esek vagy a magyar H145M-ekkel számos fórumon már „hírbe hozott” izraeli Spike LR2-esek darabáráról már ne is beszéljünk… Ezeknek pedig minden képességét, korlátait és működését hibátlanul kell „tudnia” azoknak a számítógépeknek is, amelyekkel egy harcászati szimulátort irányítanak. Azonban akad némi könnyítés is a dologban: egy ilyen megoldásnak nem az adott helikoptertípus tökéletesen megalkotott másolatának kell lenni, hiszen itt nem a gép vezetésére tanítják a hajózókat, hanem a harcászati eljárások begyakorlására és pontos követésére, a fegyverrendszerek hatékony alkalmazására, a célok gyors és megbízható felkutatására, azonosítására és semlegesítésére. Ennek megfelelően elegendő egy „általános” fülke kialakítása, amely az alapvető fontosságú repülési paramétereket mutatja, és - a rádiónavigációs műszereken túl - igazán pontosan „csak” az oktatni kívánt helikopter fegyverzetét és kommunikációs fedélzeti berendezéseit képes helyesen megjeleníteni és alkalmazni. Ilyen például a jelenleg Szolnokon működő harcászati kiképző szimulátor, mely képes a két pilótát egymás melletti ülésen dolgoztató Mi-8/Mi-17-es, illetve némi átrendezéssel a harci helikoptereken jobban elterjedt tandemüléses Mi-24-esek hajózóinak harcászati oktatására is.
Ehhez természetesen az is szükséges, hogy a harcászati gyakorlóberendezések leegyszerűsített fülkéit a szimulálni kívánt, különböző helikoptertípusokhoz át lehessen állítani, illetve „berendezni”. Ez persze a modern számítógépek és a nagyméretű, színes LCD-kijelzők idején aránylag könnyen, szoftveres úton megoldható. Ma már általánosan elterjedt megoldás, hogy a hajózók előtt lévő műszereket interaktív kijelzőkön és vezérlőpulton jelenítik meg, az adott bevetésen repült típusnak, illetve felszereltségének megfelelően. A pilóták az egyszerűsítés és a költséghatékonyság miatt „általános” kollektív gázkarral, joystick-kal és pedálokkal repülnek, nem pedig az adott típus egy az egyben lemásolt kormányszerveivel. A hadműveleti követelményekhez és a valós bevetések várható végrehajtásához alkalmazkodva a pilótafülkének éjjellátószemüveg-kompatibilisnek (Night Vision Goggles, NVG) is kell lennie, hiszen egy ellenséges légvédelemmel rendelkező területre éjjel szokás berepülni, minimálisra mérsékelve a gépsérülés vagy a lelövés kockázatát. Így a kiképzés során a hajózók megtapasztalhatják, milyen is az, amikor - az NVG-n keresztül nézve - a vetítővászonra varázsolt külvilág elmosódva és zöldben látszik, a helikopter műszereit pedig a szemüveg mögül lefelé kipillantva tudják csak leolvasni. Azt is meg kell tanulni, hogy a perifériás látás szinte teljesen elvész a speciális szemüvegek használatakor, így folyamatosan és az előre begyakorolt rendszernek megfelelően kell repülés közben pásztázniuk tekintetükkel a tájat. Sokat segíthet tehát, ha ezt a veszélyes „betanulási folyamatot” nem igazi forgószárnyason kell egy oktatópilóta mellett, sok repült órát elfogyasztva végrehajtani. A szimulátor ilyenkor is költséghatékony: a hibákat toleráló, kockázatmentes és biztonságos tanulókörnyezetet biztosít.
Szolnok az élvonalban
A magyar helikopteres képesség központja 2004 óta Szolnok. Az MH 86. Szolnok Helikopter Ezredként, majd 2007. március elsejétől immár Szolnok Helikopter Bázisként jól ismert „forgószárnyas fészek” Mi-8-as és Mi-17-es hajózói számára a szimulátorok szintén ismerősek: akár itthon, akár külföldön sokat dolgoztak a különböző, a kiképzést - így a vészhelyzeti eljárások gyakorlását is - nagyban segítő eszközökkel. Érdemes azt is megjegyezni, hogy anno itt települt hazánk első és egyetlen, mozgó Mi-8-as szimulátora. A „Комплексный тренажер вертолета МИ-8”, azaz ismertebb nevén a KTV-8 ma már a szolnoki RepTár féltett és megbecsült kincse, a látogatók egyik kedvence. Előtte azonban 1984-től egészen 2019-ig szolgált a honvédségnél, rengeteg hajózót segítve és időnként bizony alaposan meglepve. Mivel itt egy komplex gyakorlóberendezésről beszélhetünk, így a személyzet hajtóművezérlési, helyzetmeghatározási és navigációs, illetve vezetéstechnikai feladatait oktatták, gyakoroltatták, utána pedig alaposan elemezték.
A lehetőségekhez képest igyekeztek maximálisan ki is használni az 1980-as években kifejezetten modernnek számító eszközt, hiszen mint minden szimulátor, jelentős anyagi megtakarítással járt az igazi Mi-8-asok helyett ezt „bevetni” - főleg olyan időszakokban, amikor a rendelkezésre álló, hadra fogható gépek és a repülhető órák száma nagyon lecsökkent. S azt sem szabad elfelejteni, hogy nem csak a különböző repülési alapfeladatokat - mint amilyen a felszállás, a leszállás és a függés, illetve a műszerrepülés (IFR) lehetett elvégezni -, hanem a különböző vészhelyzeti esetekre alkalmazható műveletsorokat is be tudták biztonsággal gyakorolni. Hiba esetén pedig következmények nélkül újra lehetett kezdeni...
Mint a RepTár részletes ismertetőszövege is hangsúlyozza, a Mi-8T klasszikus, analóg műszerekkel ellátott pilótakabinját hidraulikus mozgató karokkal és a hajózók számára a tájat megjelenítő kivetítőrendszerrel látták el. A tervezők a KTV-8-assal a kor technológiáját maximálisan kihasználva igyekeztek a valóságot minél jobban megközelíteni. Ennek fontos alapja volt a makettként megépített repülőtér, melyet kamerák segítségével vetítettek a kabin elé felerősített felületre.
A szimulátor működtetéséért egy jelentős méretű analóg számítógép felelt. Az élethűséget növelték a hajtóműhangok és a forgószárny fordulatszámának megfelelő zajok, a különböző üzemmódok szerint imitálva a Mi-8-as működésének körülményeit.
Az oktatók szintén nagyméretű pultján elhelyezett kezelőszervek állásai, illetve a monitoron látható kép megegyeztek a pilótafülkében lévő rendszerek helyzetével, azaz a kezelő instruktor ugyanazt látta, mint a hajózók. A szakember a kezelőpult segítségével volt képes a veszélyes helyzeteket előidézni, majd megfigyelni, hogy ezekre a váratlan szituációkra a pilóták és a fedélzeti technikus miképp reagálnak, hogyan tevékenykednek, milyen eljárásokat hajtanak végre vagy éppen mit rontanak el. A pult mellett egy speciális kiíró szerkezet az útvonalat, illetve a magasságot rajzolta meg a letekeredő papír két oldalára.
Tanteremben a jövő
A fejlődés azonban nem állhatott le, s a modern forgószárnyasok magyarországi megrendelését (2018 júniusában a H145M, míg 2018 decemberében a H225M közepes szállítóhelikopter) követően mindenki számára egyértelművé vált, hogy a kiképzés területén is lépni kell, méghozzá nagyot és digitálisat. Ennek ékes bizonyítéka a 2019 februárjában a Helikopter Bázison ünnepélyes körülmények között átadott, közel egymilliárd forintos beruházással kialakított harcászati szimulátor. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopteres projektjeit támogató Multinational Helicopter Initiative (MHI) program keretében, a francia Thales cég bevonásával megtervezett, majd kivitelezett, modern Helicopter Crew Tactical Trainer (HTCC) Közép-Európában egyedülálló képességet varázsolt Szolnokra.
A kiképzőkomplexumot a célnak megfelelően felújított és átalakított épületrészbe 2018. október 4-én kezdték el telepíteni, s a munkálatokkal november 21-ére végeztek. Ezután kezdődhettek meg a rendszerpróbák, majd a kezelők kiképzése. Volt mit tanítani számukra is, hiszen az új berendezéssel gyakorlatilag szinte korlátlan lehetőségek nyíltak meg a képzésben. A nagyteljesítményű számítógépekkel vezérelt „álhelikopterek” elé egy teljes, szárazföldi, légi és vízfelszíni területeket is magába foglaló komplex hadszíntér építhető fel, amelyen a begyakorlandó feladatnak megfelelő harcászati helyzet is beállítható. Adott esetben például egy misszióra felkészülés megfelelő forgatókönyve ugyancsak illusztrálható, benne a várható ellenséges erőkkel, fegyverzettel, veszélyforrásokkal és a végrehajtandó teendőkkel. A kezelők a kiképzési mozzanatok előkészítése, beállítása és indítása mellett mindezt valós időben megfigyelhetik, s egy váratlan támadás esetén módosíthatják is: például minden helikoptervezető (rém)álma a csalitosból váratlanul elinduló, infravörös vezérlésű légvédelmi rakéta… De éppen ez a harcászati szimulátor legnagyobb erőssége, hogy olyan életveszélyes helyzeteket lehet vele gép- és emberveszteség kockázata nélkül gyakorolni, amely a valóságban is várhat a különböző missziós hadszínterekre induló állományra. Éles helyzetben tehát életeket menthet a virtuális világban eltöltött hosszú órák sora, a készségszintre begyakorolt manőverek helyes kiválasztása és villámgyors végrehajtása.
A Szolnokon is alkalmazott számítógép-alapú, több képernyős instruktori munkaállomás a biztosíték arra, hogy az oktató és a munkáját segítő alájátszó képes legyen áttekinteni az adott személyzet tevékenységét, valós időben követni tudja a közben történő kommunikációt és maga is adhasson utasításokat, információkat a bent ülőknek.
S ha már az információáramlás került szóba, érdemes megemlíteni: természetesen lehetőség van a különböző harcászati szimulátorok összekötésére, együttes használatára is. Nem véletlenül, hiszen napjainkban ritka már az olyan művelet, amit csak és kizárólag forgószárnyasokkal, más katonai képesség bevonása nélkül hajtanak végre egy hadszíntéren vagy egy (virtuális) hadgyakorlaton. Ha csak a múlt magyar vonatkozású missziós küldetéseit, például Irakot és Afganisztánt - vagy a közeljövőre tekintve az afrikai Malit - vesszük figyelembe, könnyen belátható, hogy nem csupán merev- és forgószárnyas technikákkal teljesítették küldetéseiket a szövetséges erők, hanem többnyire más haderőnemek különböző eszközeinek bevonására is szükség volt. Miként egy esetleges országvédelmi feladat során is együtt kellene dolgozni a kecskeméti Gripen-pilótának, a tatai harckocsizónak, a hódmezővásárhelyi gépesített lövésznek, a debreceni Skylark-I LEX-et használó felderítőnek és a szolnoki hajózó és előretolt repülésirányítónak. Ideális esetben tehát a már meglévő szolnoki rendszereket (hiszen az ERICS is rendelkezik egy, speciálisan az ő feladataikra szabott „virtuális világgal”) és a szárazföldi haderőnem leendő, távoli harcászati szimulátorait össze lehetne kötni. Ezáltal pedig egységes komplexumba szervezve valós repülések és mozzanatok nélkül, költséghatékonyan lennének végrehajthatók a hazai vagy akár nemzetközi szintű, összhaderőnemi gyakorlatok is.
Céllövölde - virtuálisan
Külön érdekesség - melyet a cikkírónak is volt szerencséje kipróbálni - az ajtólövészek képzését segítő berendezés. A virtuális valóságot generáló szemüvegek felhelyezését követően egy FN MAG 58-as közepes géppuskát megmarkolva indulhat a bevetés. A látvány valóban szédítő: egy AS332 Super Puma ajtajában ülünk, alattunk pedig suhan a táj. Az igazi ajtólövészek számára azonban mindez (ha egyelőre csak a MI-17-eseken is, de) megszokott „iroda” és egyben a csapatmunka fontos eleme. A pilóták és az ajtólövészek együttes, összecsiszolt munkája szavatolja az életben maradást és a feladat biztonságos teljesítését. Ehhez azonban az is kell, hogy mondjuk egy szárazföldi menetoszlop légi kísérete, fedezete esetén mind a nyílt terepen, mind a városi környezetben alkalmazandó, eltérő eljárásokat ismerjék és begyakorolják a lövészek. Például azt, hogy miként ne tegyenek kárt az esetleges éles manőverek közben a saját vagy a velük együtt repülő többi baráti helikopterben, sem pedig a kísért és általuk oltalmazott menetoszlopban.
A számítógép mindent lát és mindent számol, még a kilőtt géppuskalövedékek pályáját is, mi több figyelembe veszi a gravitáció, a repülési sebesség, a szél és a páratartalom hatását a röppályára. Sőt, azt is érzékeli, ha a fegyverhasználat miatt a lőszerrakasz kiürül. Ennek cseréjét ugyan fizikailag nem lehet elvégezni, de a géppuska felhúzását, tűzkésszé tételét már igen. E nélkül nincs is mód új lövést kiváltani - itt nincs „öröklőszer”, mint a számítógépes játékokban...
