Archívum - 2003. szeptember

Júliusi aranyvasárnap

Horváth Zoltán

A Royal International Air Tattoo eseményeinek a show 32 esztendős története során, immár tizenharmadszor adott otthont a fairfordi légitámaszpont. Július 19-én és 20-án ott rendezték meg a világ legnagyobb katonai légi parádéját. Mivel sem a szervezők, sem a meghívottak, sem a nézők nem voltak babonásak, valamennyien egy rendkívül jól sikerült hétvégének örülhettek. Mi magyarok különösen, hiszen Szabó Zoltán százados személyében újra győztest ünnepelhettünk. "Topi" MiG-29-esével olyan remek programot mutatott be, hogy visszahódította az "Arthur"-nak elkeresztelt szobrocskát, a közönségdíjat. Melyet tavaly - 1998-es első odaítélését leszámítva - már csak amiatt sem kaphattak meg a mieink, mert nem indultak!

Orosz irányított bombák

Kővári László

A hatvanas években a szuperhatalmak szembenállása idején a szovjetek főként nukleáris összecsapásra készültek, emiatt a légierő hagyományos bombafegyverzetének fejlesztését elhanyagolták. Miután a vietnami tapasztalatok számukra is bebizonyították, hogy a hagyományos fegyverekkel vívott konfliktusokra is fel kell készülni, megfogalmazódott az igény a szovjet légierő korszerű taktikai csapásmérő eszközökkel történő felszerelésére.

Franciasaláta - Le Bourget 2003

Kővári László

A részleges orosz és amerikai távolmaradás ellenére a kiállításon számos érdekes újdonsággal találkozhattunk, ezek közül úgy igyekeztünk válogatni, hogy a repülés területei közül minél többet érintsünk. A katonai repülőgépekkel, helikopterekkel, új fedélzeti fegyverekkel kapcsolatos dolgok mellett megemlítünk néhány olyat is, ami a polgári, illetve a sportrepülés iránt érdeklődő olvasóink figyelmét is felkeltheti.

Ahol a "hideg szél" születik

Kővári László

A Magyar Honvédségben hadrendbe állított francia Mistral (hideg szél) kis hatótávú légvédelmi rakétarendszer neve felemásan cseng a hazai közvélemény fülében, nem utolsósorban a nagy sajtóvisszhangot kapott, részben eredménytelen éleslövészetek miatt.

A gyártó MBDA ezért elhatározta, hogy javítandó a cégről, illetve termékükről kialakított képet, egy szűk körű sajtótúrát szervez Franciaországba, ahol a média kiválasztott képviselői megismerkedhetnek a tevékenységükkel, illetve a Mistral és a többi korszerű fegyverrendszer gyártásával.

Nem veszélytelen

Szita Róbert őrnagy

A következő fél évben mintegy háromszáz honfitársunk mutatja meg, hogy rugalmas, hogy kreatív, hogy jó, sőt számos tekintetben jobb, mint nem egy szövetséges nemzet egyenruhása. A misszió - igaz, hogy sokba kerül, mégis már most kijelenthetjük - jelentősen növeli hazánk nemzetközi megítélését, presztízsét és érdekérvényesítő szerepét. Az irakihoz hasonló veszélyes zónában ugyan még nem szolgáltak magyar békefenntartók, ám ilyen, kiemelt jelentőségű feladatot ennek ellenére sem szabadott volna kihagyni. A többszörös túljelentkezés is megmutatta: jó döntés született, katonáink örültek a kihívásnak, nagy becsvággyal, hihetetlen információéhséggel, tanulási vággyal vágtak bele a nem veszélytelen misszióba. Ma már tudjuk, a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalja (MH SZZ) a nemzetközi stabilizációs és humanitárius segítségnyújtás keretében, az alkalmazási készenlétet - szeptember elsejével - elérve ténykedik.

Kölcsönszárnyakon

Kositzky Attila

Balatonfüredi otthonomban rendezgettem repülő pályafutásom emlékeit. Családom támogatta elképzelésemet, hogy készítsek egy állandó jellegű magán kiállítást - így lassan kialakult a bútorzattal, berendezési tárgyakkal életre keltett, sajátos hangulatú "Kék Szoba". Szaladtak a hónapok, napi munkám mellett tolódtak a "hivatalos" megnyitás időpontjai: 2003 májusát a légierő 65. évfordulója foglalta el, a Katonai Repülők hivatalos napján, augusztusban, repülőnap szerveződik Kecskeméten.

És ekkor, belém hasított: szeptember 4-én 60 éves leszek! Azt hiszem, a kedves olvasó egyetért velem abban, hogy ez az igazán tökéletes megnyitási időpont!

Könyveket, folyóiratokat válogattam, szétszedtem az 1993 óta 25 helyen 35 alkalommal bemutatott fotókiállításomat, tárgyi emlékek kerültek kezembe. A hajózókönyvekbe belenézve átéltem korábbi repüléseimet - és az ARANYSAS egyik számában megjelent beszélgetés mondata ütött szíven: "...Nem szabad túlértékelni a magyar pilóták repülését sem a nyugati típusokon. Régi aranyszabály, hogy ha egy légierő vezérkari főnök meghívást kap egy másik országba, felviszik egy körre..."

"Hormontúltengés"

Gál József

A Kamov-forgószárnyasok világszerte ismertek. Fénykorukat az 1960-as és 1970-es években "élték", amikor a civil és a katonai feladatok szinte mindegyikére tudott a mérnökintézet típust, vagy változatot ajánlani a megrendelő számára. A rovarkártevők ellen ugyanúgy "bevetették", mint az ellenséges tengeralattjárók ellen, de fedélzetükről légi fotóztak, tüzet oltottak, rendőri vagy határőri feladatot láttak el, esetleg utasokat szállítottak. Mára a Kamov-név kissé megkopott, de még mindig elterjedtnek lehet nevezni az általuk gyártott forgószárnyasokat. Mindebbe belejátszott, hogy a cég nem tud már olyan típuskollekcióval előállni, mint a "dicsőséges" időszakokban.

Az egyik "Ka-változat" Magyarországot sem kerülte el, így hazánkban igen nagy mennyiségben - talán a Szovjetunión kívül a legnagyobb számban - rendszeresítették a Ka-26-os jelzésű mezőgazdasági csapásmérő helikoptert. Magyarországon nem kevesebb, mint 107 db - beleszámítva a 23 db honvédségi futárgépet is - Ka-26-ost állítottak szolgálatba. Most azonban nem ezekről, hanem a katonai, azon belül is a haditengerészeti modifikációkról lesz szó.

Ha rövid a kardod... IV.

Zord Gábor László

Az előző részben áttekintettük a félaktív irányítási móddal működő BVR-rakétákat, alkalmazási sajátosságaikat és korlátaikat az impulzus-doppler lokátorok - konkrétan az F-15-ös - bevezetésével összefüggésben. Ezúttal az aktív lokátoros fegyverekre vetünk egy pillantást, melyek ugyan már a hetvenes években megjelentek, ám technológiai okokból széleskörű elterjedésük csak a kilencvenes évek elején kezdődhetett meg.

Thunderbirds

Horváth Zoltán

Az Amerikai Légierő elsősorban a toborzás elősegítésére hozta létre a "Thunderbirds" műrepülő köteléket. A század fél évszázados története impozáns számadatokkal szolgál. Az USA mindegyik tagállamának, sokszori felkeresése mellett - mint "kékruhás nagykövetek" - a világ 60 országába jutottak el. Ezalatt hat fő géptípusukkal közel 3800 show-n szerepeltek, amiket összesen több mint 325 millió néző láthatott. A századba eddig 256 tisztet válogattak be. A földi személyzet állományában pedig 1489-en szolgáltak. Noha az alakulat elvileg 72 óra leforgása alatt harcba küldhető, erre ez ideig - szerencsére - még sosem került sor. Remélhetőleg szerepük továbbra is "csak" arra korlátozódik, amiben a mai napig utolérhetetlennek bizonyultak, hogy a repülőnapokon lenyűgözzék az érdseklődők seregét.

Változó vizeken

Kárpáti Endre

A térség többi haderejéhez hasonlóan a lengyel fegyveres erőknél is nagyarányú változásokra került sor. Az átalakítások alapjaiban változtatták meg a Haditengerészeti Légierőt is.

NapsugAras jó éjszakát!

Zoltán Gyula

Amikor valaki elolvas egy ilyen alcímet, először biztosan elgondolkodik, hogy jól értette-e, mert valami mintha nem stimmelne ennek az értelmével. Velem is ez történt, amikor a Svéd Légierő meghívóját kezembe vettem. Akkor kezdtem megérteni, miről is van szó, amikor a meghívásnak eleget téve július 12-én megérkeztem a Lulea-Kalax repülőtérre. Ez a repülőtér egyben otthona a 21. Norrbotten ezrednek is, mivel az alakulat a felszálló pályát közösen használja a nemzetközi forgalom számára is nyitott Lulea-Kalax terminállal. A Svéd Légierő 21. ezrede a repülőtér déli részén, míg a polgári forgalom lebonyolítására szolgáló terület az északi oldalon található.

Guadalcanal

Horváth Zoltán

Az 1. Tengerészgyalogos Hadosztály által 1942. augusztus 7-étől kezdődően a Guadalcanalból elfoglalt terület a "Kaktusz" hívójelet kapta. A kézre kerített ellenséges repteret a bőrnyakúak "Henderson Field"-re keresztelték, midway-i csatában hősi halált halt bajtársuk, Lofton Henderson repülőőrnagy emlékére.

E kulcsfontosságú támaszpont birtoklásáért öldöklő küzdelem indult. Az amerikaiak szerencséjére az ellenség felderítése ezúttal sem remekelt.

Pilótasuli VI.

Kárpáti Endre

Sorozatunk korábbi részeiben megismerked- hettünk a hajtóművekkel, illetve a repülőgép szerkezetének kialakításával. A repülés végrehajtásához azonban még számos rendszerre is szükség van, ezek közül veszünk most néhányat alaposabban szemügyre.

Air Power 2003

Gál József

Az első, hagyományteremtő légi parádét az ezredfordulón rendezték meg az ausztriai Zeltwegben. Azóta három év telt el. A rendezők szándéka szerint ezentúl kétévente fognak ilyen látványosságot szervezni a repülés szerelmeseinek. Úgy látszik a sógorok az air show nevében, illetve helyszínében is hagyományőrzők maradtak, és az idei seregszemlét szintúgy Zeltwegben, Air Power néven rendezték meg. A párában és felhőben úszó festői szépségű hegyek látványos hátteret biztosítottak a tarka gépmadarak égi produkcióihoz. Az Air Power 03 földi és légi bemutatóit több egymással összefüggő, de ennek ellenére egymástól elkülöníthető szekcióra lehetett bontani.

Az utolsó szilveszter

Dr. Gál Gyula

1944. december 31-e a hatodik háborús Szilveszter. Egy olyan esztendő utolsó napja, amely nyugaton az invázió sikerét hozta, keleten a középső arcvonal összeomlását, egyre nyomasztóbb angol-amerikai légifölényt, több, mint egymillió tonna ledobott bombával, romba dőlt német városokkal.

Sasfészek

Dr. Mujzer Péter ezredes

Gyerekkorom meghatározó élményei voltak a nejlonzacskóban kapható furcsa, sirály- szárnyas, piros-fehér sakktáblás jelzéssel megépíthető modellek. Csak évekkel később derült ki számomra, hogy a nagy nehezen összefabrikált gép a lengyel PZL P.11-es vadászgép volt. Iskolás korom ehhez fűződő emléke a "Fehér Sas Kék Mezőben" című könyv volt, amiben egy lengyel vadászpilóta írt a háborús emlékeiről. Abban az időben számomra ők jelképezték az egyértelműen jó oldalon harcoló hősöket, akikkel könnyedén tudtam azonosulni. Egyre jobban érdekelt Lengyelország, és hadseregének története a második világháborúban. Ebben a történetben izgalmas szerep jutott a légierőnek. Ennek a Szeptemberi Hadjáratban betöltött szerepével foglalkozom a most következő cikkben.

Volt egyszer egy MHSZ... II.

Szepesi József

Az "Aranysas" előző számában bemutattuk a Magyar Honvédelmi Szövetség elődszervezeteit, azok megalakulásának körülményeit, feladataikat és szerepüket a társadalmi szervezetek struktúrájában.

Az MHSZ története iránt nagyobb érdeklődést tanúsító olvasóink eligazodásának megkönnyí- tésére felidézem, hogy a Szövetséget az MSZMP PB 1967. június 20-ai határozata, majd azt követően a kormány 1967. augusztus 8-án hozott 1024. számú kormányhatározattal az MHS-t átalakítva hozták létre.

A hajók réme - Junkers JU-88A

Gulyás Máté

A Junkers Ju88-as a második világháborúban a Luftwaffe legsokoldalúbb kétmotoros harcigépe volt. A repülő tervei megnyerték a Birodalmi Légügyi Minisztérium gyorsbombázóra kiírt pályázatát, a prototípus pedig 1936 decemberében már levegőbe is emelkedett. A szárnyak alatti nagyméretű zuhanóféklapoknak köszönhetően - korlátozottabban ugyan mint a Stuka -, zuhanóbombázásra is alkalmas volt. Ezért a Magyar Légierőben szolgáló példányokat "nagy Stukának" is nevezték.

A folyamatos fejlesztések (és sokszor kényszermegoldások) eredményeképpen a háború végéig a típusnak nyolc alváltozata, és ezeken belül 25 eltérő verziója létezett. Az igen sikeres típust a németeken kívül jó néhány velük szövetséges állam, így például a Magyar Királyi Légierő is széleskörűen alkalmazta.