Archívum - 2003. október

Páratlan évben páratlan siker

Kővári László

Három év után, augusztus 16-17-én kerülhetett sor ismét nemzetközi repülőnap megrendezésére Kecskeméten, pedig azt nagyon várta mindenki az elmúlt évben.

Az általában kétévente sorra kerülő rendezvény valószínűleg "magyaros" okból maradt el: a választások évében a régi honvédelmi vezetés már, az új pedig még nem akart vele foglalkozni. Az illetékesek ezúttal időben megkezdték a szervezést, így sikerült biztosítani, hogy több neves műrepülőkötelék is beírja naptárjába a magyarországi szereplés dátumát.

Az R-27 légiharc-rakéta

Kővári László

Az orosz Vimpel tervezőiroda már 1968-ban megkezdte egy kisebb méretű, vadászgépek által is hordozható, látóhatáron túlról bevethető rakéta fejlesztését. Kiindulási alapként a Vietnamból viszonylag épségben beszerzett amerikai AIM-7E Sparrow szolgált, amelynek másolatával, a K-25-össel 1971-ben megkezdődtek a kísérleti lövészetek.

A fegyver azonban nem teljesítette az elvárásokat, ezért a programot törölték.

Csillagforduló

A Moszkva közelében augusztus végén megrendezett repülési, űrhajózási és haditechnikai kiállítás jelentősen különbözött a legutóbbitól. Egyrészt minden eddigiét meghaladta a kiállító cégek száma, másrészt most először voltak a nagyközönség számára is együtt láthatók orosz területen a fehér csillagos amerikai és a vörös csillagos orosz harcigépek.

A kétévente megtartott kiállítás egyre inkább kezd hasonlatossá válni a Párizsban, illetve Farnborough-ban ugyanilyen rendszerességgel ismétlődő monstre bemutatóhoz, és a célja is azonos. Itt ismerkedhet meg a szakma és az érdeklődők is a legújabb fejlesztésekkel, eredményekkel, típusokkal, ami természetesen csak hosszú távon jár haszonnal.

A szürke eminenciás

Kővári László

Az orosz Szuhoj tervezőiroda által kifejlesztett Szu-27 különböző változatai között néha már nehéz eligazodni, annyi módosítás történt. Ezekből azonban csak néhány új altípus jutott el a sorozatgyártásig, illetve az exportig, elsősorban azért, mivel az utóbbi tíz évben az orosz légierő szűkös anyagi forrásai nem tették lehetővé az új gépek rendszeresítését, illetve a meglévő gépek szériában történő korszerűsítését.

Úgy tűnik azonban, hogy Oroszország gazdasága túl van a mélyponton, így a lassan, de biztosan emelkedő GDP-ből egyre nagyobb részt fordíthatnak a hadsereg, és ezen belül a légierő régóta esedékes korszerűsítésére.

Csigavonalban

Gál József

Az előző részben bemutattuk azt a technikai fejlődést - a korai Kamov helikopter-típusokon keresztül -, amely az első sorozatban gyártott haditengerészti forgószárnyas kifejlesztéséig, illetve annak rendszeresítéséig vezetett. A korszaknyitó helikopter a Ka-25 Hormone volt. A Ka-25-ös különféle változatai a szovjet flotta meghatározó típusai lettek.

A világrekorder

Kővári László

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Magyarország nemzeti légitársasága, a MALÉV sokszor ok nélkül is többnyire negatív hangvételű tudósításokban szerepelt a bulvársajtóban. A járattörlések és késések (amelyek egy része éppen a tisztelt utazóközönség jóvoltából következik be) a légitársaságok életében mindennaposnak számítanak, így nem kellene a valóságosnál nagyobb hírverést csapni ezeknek a kétségtelenül kellemetlen eseteknek.

Javítandó a cégről kialakított képet, a pozitív előjelű történéseknek is teret kell adni, erre adódik most jó alkalom.

Ha rövid a kardod... V.

Zord Gábor László

Az előző részekben áttekintettük a látótávolságon túli légi harcban alkalmazott fegyverek különböző kategóriáit és az ezeket támogató lokátorok működését, előnyeiket és hátrányaikat, képességeiket és korlátjaikat. Sorozatunk befejező részében a harci azonosítás - látszólag mellékes, ám a gyakorlatban nagyon is fontos - témaköre kerül terítékre.

Helidays

Koen Aerts

2003 májusának utolsó hétvégéjén a belga hadsereg Bierset-ben lévő bázisán hatodízben rendezték meg az évről évre népszerűbb helikopteres eseményt. A könnyű repülőcsoport szervezésében lezajlott találkozóra több mint száz helikopter érkezett tizenhat európai országból, ami rendkívüli látványosságot illetve fotózási lehetőséget nyújtott a rendezvény látogatói számára.

Tiger Meet 2003

Koen Aerts

2003. június 2. és 9. között rendezték meg Franciaország északi részén, a cambrai légitámaszponton a NATO évente ismétlődő "Tigris-találkozóját", amely egyben nagyszabású légi hadgyakorlat is.

Az eltemetett légierő

Kővári László

Az Irak elleni háború egyik meglepő ténye volt, hogy Szaddám Huszein vadászgépei totális passzivitásról tettek tanúbizonyságot. Az amerikai vadászpilóták hiába várták viszkető tenyérrel a dicsőséget jelentő légigyőzelmeket, többezer bevetésük teljesen felesleges volt.

A háborúra történő felkészülés idején a felderítés természetesen megkülönböztetett figyelemmel kísérte az iraki légierő tevékenységét is. Az ország középső részén lévő légibázisok nem tartoztak a repülési tilalmi övezetbe, így ott nem korlátozta semmi a repüléseket. Pontosabban nagyon is korlátozta az alkatrészhiány, mivel orosz részről csak részlegesen merték megszegni a régóta érvényes fegyverszállítási embargót.

A meglévő háromszáz iraki harci gép közül így csak kb. 80-100 db volt bevethető állapotban.

Akik kivívták a győzelmet

Horváth Zoltán

1942 októberében teljesen kicserélődött a csatákban elgyötört hajózóállomány. A hazatérő vadászok helyét a VMF-121-es század pihent emberei foglalták el.

- Fiúk! Ti megállítottátok a japcsikat. Most rajtunk a sor, hogy szétverjük őket! - búcsúztatta őket Joseph Foss százados, az október 9-én megérkezett alakulat első tisztje. Azt azonban már guadalcanali tartózkodásuk első órái sejtetni engedték, hogy pokolian nehéz feladat vár rájuk.

Finn hiúzok a hómezők felett

Mujzer Péter ezredes

Az első világháború után függetlenné váló Finnország vezetői tisztában voltak azzal, hogy számukra a legnagyobb fenyegetést a 30-as évektől egyre jobban erősödő Szovjetunió jelenti.

A szovjet külpolitika gyakorlatilag a hajdani orosz birodalmi törekvéseket folytatta a munkás- mozgalmi világforradalmi törekvések leple alatt.

A meleg tengerekhez való kijutás mellett az első világháborúban elvesztett területek vissza- szerzése volt az elsődleges cél, amihez a Szovjetunió a korábbi szövetségesével, Német- országgal épített ki szoros katonai, gazdasági kapcsolatokat.

Talán kevesek számára ismert, hogy a 20-as évektől a weimari Németország és a Szovjetunió, a békeszerződés rendelkezéseit kijátszva, szovjet területen folytattak fegyverkísérleteket, gyártást és kiképzést.

Az emlékezés napszámosai

Bruckner János

1945. március 23. A visszavonuló magyar és német alakulatok valósággal eltorlaszolják az utakat a Balaton északi partján. A katonai menetoszlopokba helyenként civil menekülők szekerei soroltak be. Mindenki, aki teheti, menekül. A távoli ágyúszót a mélyrepülésben közeledő gépek motorzaja és fedélzeti fegyvereik ropogása nyomja el. A visszavonulók minden fegyverfajtából lőnek az alacsonytámadó IL-2-es csatarepülőkre, még puskából és pisztolyból is. Nem is eredmény nélkül, mert az egyik támadó gép meginog és füstcsíkot húzva maga után, az alsóörsi vasútállomás melletti nádasba zuhan. Hatalmas robbanás, aztán csend. Csend, huszonhat éven át.

Az engesztelés-napi háború

Gál József

Az Izraelt körülvevő arab országok hadseregei 1973. október 6-án jól összehangolt támadással lerohanták a zsidó államot, ezzel kitört a negyedik közel-keleti háború, amely Engesztelés-napi háborúként (héberül Jom Kippur) vonult be a történelemkönyvekbe.

A 30 éves évforduló kapcsán felelevenítjük az eseményeket. A harci cselekmények, a háború azonban nemcsak a régiót borította lángba, hanem fenyegetést jelentett a világbékére is, hiszen már-már kibújni látszott a palackból az atomháború szelleme. Kevésbé ismert ugyanis, hogy Izrael már abban az időben rendelkezett nukleáris fegyverekkel, ami akkor is és azóta is kényes pontja az átfogó közel-keleti rendezésnek.

A megfagyott villámok szigete I.

Sárhidai Gyula

Németországban a versailles-i békeszerződés következtében kezdtek az 1920-as években intenzív rakétakutatásba, ugyanis ez a tevékenység nem volt tiltott, míg a tüzérség fejlesztése igen. A messze hordó lövegek helyett kívántak rakétákat alkalmazni, mivel ez viszonylag egyszerűen kivitelezhető, de mindennek voltak űrkutatási vonatkozásai is, mert ekkor kezdődött a Hold kutatását kezdeményező program. Tulajdonképpen a bolygóközi repülés lehetőségének kutatása és elméleti megalapozása zajlott ebben az évtizedben, hogy csak a legismertebbek - Oberth, Ciolkovszkij, Winkler, Valier, Nebel - munkáira utaljunk.

Mosquito FB MKVI

ifj. Rácz László

Először a törzsfeleket állítottam össze (A9-G8 ill. A18-G5), ugyanis mindkettő két darabból készült. A belső felületekre öntött szép részletekről (a későbbi újraöntéshez) gumiformát készítettem, majd simára csiszoltam a helyüket.