Archívum - 2004. július

Kihullott Csikófogak

Hadi "Dino" István alezredes

Begurulok. Igen, mert az Albatrosz pilóták mennek, az L-39-es repülőgépek egy része pedig maradni fog még 2008-ig a védelmi felülvizsgálat eredményeként, mely szerint már megint kevesebbek és erősebbek leszünk, takarékosabbak, NATO integratívan hatékonyabbak és EU-biztonságilag biztonságosak, mármint légvédelmileg és terrorizmus-elenességileg, szövetséges kötelezettségvállalásunknak megfelelően...

MAA-1 Piranha

Kővári László

A közelmúltban Brazília is belépett azon országok szűk csoportjába, amelyek képesek korszerű légiharc-rakéták kifejlesztésére és gyártására. A költséges vállalkozást csak magas szintű ipari háttér megléte esetén lehetséges kivitelezni, ami nem ment minden probléma nélkül.

Arzenál Rt.

Kővári László

A rendszerváltás előtt a hazánkban működő hadiüzemekről ritkán lehetett hallani, pedig jó néhány létezett. A honvédség harci repülőgépeit és helikoptereit javító Pestvidéki Gépgyár (ma Dunai Repülőgépgyár Rt.) vagy a harckocsik felújításával foglalkozó Gödöllői Gépgyár még úgy ahogy ismert volt a közvélemény kisebb része előtt, noha mindegyik helyen szigorú titokvédelmi előírások voltak érvényben.

A flotta nőstény rókája

Gál József

A De Havilland Aircraft Company által kifejlesztett Sea Vixen (rókaszuka) a jet-korszak hajnalának klasszikus kialakítású, de nem szokványos külalakú géptípusa. Ezzel együtt ez a gép volt Nagy-Britannia első olyan vadásza is, amelyet irányított rakétákból álló légiharc-fegyverzettel láttak el. Érdemes ezért megismerkedni a Sea Vixen repülőgéppel, amely soha nem került reflektorfénybe, helyi konfliktusokban soha sem játszott szerepet.

Az első generáció

A II. világháború utáni időszak égi csatáit új dimenzióba helyezték azok a repülőgép-fedélzeti fegyverek, amelyeket - a géppuskákhoz, gépágyúkhoz képest - nagyobb távolságból úgy lehetett útjukra bocsátani, hogy az indítást követően már nem kellett velük többet foglalkozni, azok autonóm módon elvégezték halálos küldetésüket.

Code-ról kódra II.

Gál József

Sorozatunk második részében a két tengerészeti légierő sajátos kódrendszereit vesszük górcső alá. Aki már látott közelről, részleteiben is egy navys vagy tengerészgyalogos harci gépet, annak feltűnhetett, hogy hány fajta számozás, betűjelzés, feliratozás található rajtuk. Első látszatra mindez nyomon kísérhetetlen benyomást kelthetett.

Operation Iraqi Freedom

Gál József

Szaddam Huszein eltávolítását és totalitárius rezsimjének megdöntését célzó amerikai hadműveletnek az "Operation Iraqi Freedom" (OIF) nevet adták. A hadműveletben az amerikai haditengerészetre, annak légierejére, mint a világ legerősebb, legmobilisabb és legsokoldalúbb haderejére hárult a főszerep. A flotta úszó repülőterei hordozták azt a potenciált, amely képes volt a hatékony légicsapásra.

Helyzetjelentés

Zsig Zoltán

Immáron több mint egy éve annak, hogy kezdetét vette az Iraki Szabadság hadművelet.

A szövetséges csapatok viszonylag gyorsan elérték a kitűzött céljukat, szétverték a reguláris iraki haderőt, elfoglalták az országot. A főbb hadműveletek befejezésének bejelentése után azonban nem köszöntött be a régóta kívánatos béke a Tigris és Eufrátesz országában. Szaddam Huszein hatalmának megdöntését a három háború minden borzalmát megszenvedő iraki emberek túlnyomó többsége valamilyen módon elfogadta. A bevonuló idegen katonák fennhatóságától stabilitást és békét reméltek.

Minyó - A mindenes

Zord Gábor László

Ha szívünkre tesszük a kezünket, aligha mondhatunk mást, minthogy a Mi-8-as közepes szállítóhelikopter-család a magyar légierő legfontosabb és legsikeresebb repülő eszköze. Bár munkájukat kevésbé látványosan végzik, mint a vadászgépek vagy a harci helikopterek, hiányukat jobban megérezné a honvédség és az ország.

Az elfelejtett légierő

Stefan Degraef

A második világháborút követő időszakban a Forca Aérea Portuguesa (FAP) tradicionálisan a NATO egyik "elfelejtett" légiereje volt, amelynek erejét főleg második vonalbeli, használtan beszerzett harci gépek alkották.

A folyamatossá vált trendet követve a hatvanas évek végétől a német Luftwaffe használt Fiat G-91R harci és N2501D Noratlas szállítógépeit vették át egy még 1963. október 14-én aláírt egyezmény alapján. 1975-76-ban az F-4F Phantomok szolgálatba állítását követően feleslegessé váló F-104G Starfighter gépek átvétele is szóba került, de azok üzemben tartása túl drága lett volna Portugália számára.

Griffsimogató

Zord Gábor László

Ahogy egyre közeledik az első magyar Gripenek kecskeméti érkezésének 2006. márciusi időpontja, úgy sűrűsödnek a tennivalók mind itthon, mind pedig Svédországban. A hajózók átképzésének előkészítése május elején vette kezdetét a vadászrepülés hazai fellegvárában.

A birodalom visszavág

Horváth Zoltán

1944 tavaszán az USAAF nappali bombázó offenzívája Németország ellen új, még pusztítóbb fázisába lépett. A végig vadászbiztosítással berepülő kötelékek a III. Birodalom iparának szívét vették célba. A mind nyomasztóbbá váló amerikai légi fölény miatt azonban a Luftwaffe egyre kevesebbet tudott tenni ellenük. A probléma hosszú távú megoldása a Messerschmitt Me-262-es, sugárhajtású vadászgépek támadásba küldése lett volna.

Az utolsó szolgálat

Tőrös István

Mikor ezek a sorok megjelennek a normadiai partraszállás 60. évfordulójára Franciaországba érkezett veteránok már ismét szokásos hétköznapjaikat élik. A szomszédok talán nem is sejtik, hogy a kutyasétáltatás közben oly sokszor kicsúfolt ősz hajú bácsiknak megadta a sors, hogy három napig 60 évvel fiatalabbnak érezhették magukat. A fiókok mélyéről előkotort kitüntetésekhez nem illett a hajlott hát, reumás derék és az egyre többször csikorgó térd. Az Utah, Omaha, Gold, Sword és Juno partszakaszokon az egykori bajtársak emlékét idézni csak felemelt fejjel, csillogó - igaz hogy sokszor könnyes - szemmel volt szabad.

A gyertyák csonkig égtek...

Tőrös István

"Vegyünk a kezünkbe egy körzőt, és szúrjuk Európa térképén Budapest helyére. A körző két centiméteres nyílása 300 kilométernek felel meg. Induljunk el a körzővel észak-kelet felé: egy, kettő, három, négy, öt lépés a körzővel, és elértünk Gheorgiu-Dej városához a Don partján. Ötször háromszáz: ezerötszáz kilométert tettünk meg légvonalban."

Csoda Budapest felett

Jankfalvi Zoltán

A II. világháború leghíresebb repülőgépe minden bizonnyal a Boeing művek által kifejlesztett négymotoros bombázó, a B-17-es "Repülő erőd" volt. Az amerikai hajózók körében mesébe illő legendák keringtek közszájon a gép terhelhetőségéről és túlélési esélyeiről. Azonban ezek a történetek nemcsak legendák és mesék voltak...

Visszavonulás Galíciából

Szabó Péter

"Itt jelenleg szabályszerű "állásharcra" való berendezkedés van, illetve folyik, - ami teljesen emlékeztet az első világháború vége felé követett berendezkedéshez. (...) Tehát a felkészülés, - nagyon helyesen, - a tömeges tüzérségi és páncélos bevetés, azonkívül a repülők ellen készül. (...) A doni harcokkal ellentétben ezenkívül nagyobb mélységben, még több védőállás épül ki, úgy hogy a lerohanás valószínűsége kizártnak látszik." - ezen reménykeltő benyomás Adonyi Ferenc vezérkari őrnagynak a Honvéd Vezérkar főnökéhez írt 1944. július 4-ei személyes levelében olvasható.

Felültöltős vadászpilóták

A kecskeméti székhelyű JETFly internetes repülési magazin idén lett négyéves. Ebből az alkalomból születésnapi összejövetelt rendeztek 2004. május 15-én, Kecskeméten.

A harckocsizók Mekkája

Bilik Péter

Tavaly decemberben volt szerencsém pár napot Londonban tölteni, ahol menyasszonyom egy konferencián vett részt. Általában közös utazásaink során a családi béke érdekében nem nagyon szoktam erőltetni a II. világháborús emlékhelyek, múzeumok stb. látogatását, ezúttal viszont bizton számíthattam arra, hogy amíg ő dolgozik, nekem lesz elég időm szenvedélyemnek hódolni.

A Justice for Hungary tragédiája

Szepesi József

Július 13-án lesz 73 éve annak, hogy Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülése csaknem teljes sikerrel, Bicske mellett befejeződött. Erről a - maga korában a világ figyelmét is felkeltő - nagy jelentőségű eseményről illik megemlékezni akkor is, ha éppen nincs annak olyan jeles évfordulója, mint például a 70. volt három évvel ezelőtt, vagy éppen a 75. lesz, a nem olyan messze távoli időben.

Lorraine TRC 37

Seres Gyula

Július 13-án lesz 73 éve annak, hogy Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülése csaknem teljes sikerrel, Bicske mellett befejeződött. Erről a - maga korában a világ figyelmét is felkeltő - nagy jelentőségű eseményről illik megemlékezni akkor is, ha éppen nincs annak olyan jeles évfordulója, mint például a 70. volt három évvel ezelőtt, vagy éppen a 75. lesz, a nem olyan messze távoli időben.