Archívum - 2004. október

Farnborough 04 érdekességei

Kővári László

Teljes életnagyságban természetesen nem lehetett jelen, de számos egyéb módon (fotókon, videofelvételeken) találkozhattunk az európai repülőgépipar leendő új büszkeségével az A380 "Megajumbo" utasszállítóval, amelynek első prototípusa javában épül.

Az R-73 légiharc rakéta

Kővári László

A Szovjetunió minisztertanácsa 1974. július 26-án hozott döntést arról, hogy a légierő számára párhuzamosan két új vadászrepülőgépet kell kifejleszteni, hasonlóképpen, mint ahogy az USA-ban az F-15-ös és F-16-os esetében történt.

A MiG-29-est és a Szu-27-est új fedélzeti fegyverekkel kellett ellátni, amiről ugyancsak rendelkezett a dokumentum.

Az örökifjú Hercules

Kővári László

2004. augusztus 23-án nagyszabású ünnepségre került sor a Lockheed Martin Mariettában lévő üzemében, ahol a repülés történetének leghosszabb gyártási programja folyik. Pontosan ötven évvel ezelőtt emelkedett a levegőbe az első YC-130-as, amelyből akkor a cég vezetői száz példány eladásával számoltak. A típus sikere minden várakozást felülmúlt, napjainkig a Lockheed Martin 2262 db Herculest adott át több, mint hatvan ország számára. A gyártás továbbra is folyik, bár természetesen nem olyan intenzitással, mint 20-30 éve.

Felismerem, Hind a vezér kísérője

Kővári László

Kerek tíz éve annak, hogy az Irak északi területei fölött kialakított repüléstilalmi zónában az USAF F-15-jei lelőttek két US Army UH-60 Black Hawkot, amelyeket Mi-24-es harci helikopterekkel tévesztettek össze. A forgószárnyasok fedélzetén 26 fő, köztük amerikai, brit, francia, kurd és török katonatiszt, illetve diplomata vesztette életét. A tragikus eseményt a fatális tévedések és hibák sorozata váltotta ki, amely egyúttal bebizonyította a csúcstechnikába vetett vak hit helytelenségét is. Egy évtized távlatából felidézzük a tragédiát, amelyben az F-15 Eagle típus elérte - igaz igen sajátos módon - 100. légi győzelmét.

Sirály a Flotta részére

Gál József

Az erdőtüzek elleni küzdelem már az ősidőktől, míg a búvárhajók elleni harc a modernkor beköszönte óta folyik. A maga nemében mindkét csata rendkívüli fontossággal bír, hiszen a végkimenetelétől nemzetgazdaságok, háborúk függhetnek. Az is nyilvánvaló, hogy a leghatékonyabb küzdelmet ellenük a levegőből lehet folytatni, ezért a repülőgép-fejlesztők rendre újabb és nagyobb kapacitású típusokkal rukkolnak elő. Ez alól a tendencia alól az orosz Berjev-iroda sem volt kivétel, így a sikeresnek mondható Be-12 Mail leváltására két sugárhajtóműves típus is megszületett. A haditengerészet számára létrehozták az A-40 (Be-40) Albatroszt, míg polgári célokra a Be-200-ast. Ezekről lesz szó e hónapban.

A hétpróbás Flanker

Kővári László

A hosszú távon fennmaradó egyetlen orosz harcigép-fejlesztő intézet és cégcsoport fő terméküknek, a kiváló Szu-30-as vadászbombázó ázsiai exportsikerének köszönhetően jelentős fejlesztési összegekhez jutott, így nyitva áll az út újabb változatok kidolgozása, illetve teljesen új fejlesztések előtt.

Az orosz légierőben üzemelő "Flanker"-ek számára nem kevesebb, mint hét korszerűsítési programot dolgoztak ki, de az ország anyagi lehetőségei miatt azok közül időben alaposan eltolva mindössze kettő léphetett a megvalósulás útjára.

Dr. Felhőjáró

Tőrös István

Pontosan 10 évvel ezelőtt volt egy rádióműsor a Petőfi adón este 11- től hajnal 4-ig. Három adást élt meg, Taszárról, Pápáról és Kecskemétről készültek a 6 órás élő műsorok. Az éjszakai riportfüzérekhez napközben vettük fel a "konzerv" anyagokat földön és égen. A Taszáron készült műsor címe: Célkeresztben a rádióriporter volt, és mivel szerettünk volna megfelelni a hangzatos címnek, egy Mi-24-es harci helikopter fedélzetén célt repültünk a Kapos vadász repülőezred MiG-21-eseinek.

Egy végtelen történet

Stefan Degraef és Edwin Borremans

A hatvanas években több NATO-tagállamban rendszeresítették a Northrop által tervezett F-5A Freedom Fighter vadászgépeket.

Az egyszerűen és olcsón rendszerbe állítható illetve üzemben tartható típus számos feladat ellátására volt alkalmas, és az amerikai katonai segélyprogram szervezésében számos geo-stratégiai vagy politikai szempontból fontos szövetséges országba is eljutott. A NATO-n belül a norvég, spanyol, görög és török légierő rendszeresítette.

Száll a sárkány fészkére

Zord Gábor László

Öt és fél év telt el Magyarország NATO-csatlakozása óta, és úgy tűnik, hogy ha a körülmények megengednék, légierőnk egyenrangú félként vehetne részt a szövetség gyakorlatain. Ezt a "tételt" támasztotta alá az augusztusban Kecskeméten megrendezett Dragon Nest (sárkányfészek) 2004 fedőnevű légierő-gyakorlat is, melyen főként a hazai vadászrepülők működtek együtt a svéd és brit vendégekkel.

A brazil vadászrepülők háborúja

Horváth Zoltán

Brazília 1942. augusztus 22-én üzent hadat a Harmadik Birodalomnak és szövetségeseinek. Hitler valószínűleg nem kapott sírógörcsöt a távoli ország hadba lépésének hírétől, viszont a 20 hónapos brazil légierő parancsnoksága szervezni kezdte pilótáinak harcba küldését. Ennek végső gyümölcseként 1944. október 6-án Livornóba érkezett - összesen 360 főnyi hajózóval és földi kiszolgálóval - az 1. Brazil Vadászrepülő Csoport. Az éppen 60 éve partra lépők "fogadására" a hideg szél sötétszürke felhőket kergetett a kikötő fölé. A barnára sült repülők és szerelők fázósan húzták össze magukat a szakadó esőben. Hiába, odahaza nem ilyesféle zord klímához voltak szokva! Ráadásul a számukra kijelölt reptéren is mostoha körülmények várták őket. Mindezek ellenére hamar kivívták az amerikai parancsnokság elismerését. Hogy miként sikerült ez nekik, kiderül az alábbiakból.

Ahol a Hidegháború elkezdődött

Jánkfalvi Zoltán

Külföldi szakírók között még manapság is viták tárgyát képezi, hogy a két "szuperhatalom", az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között közel 50 évig fennálló katonai, politikai és gazdasági ellentét, melyet a világ csak "hidegháború" néven ismert, tulajdonképpen mikor is kezdődött. Sokak szerint a két ország kapcsolata a koreai konfliktus idején romlott meg teljesen, de mint látni fogjuk, az ellenségeskedés gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza.

Tigrisek, Párducok, Leopárdok

Lippai Péter alezredes

Még a témával mélyebben foglalkozó szakemberek is gyakran Münsternek mondják Munstert, a német páncélos csapatok fellegvárát. A két település között két pont az "u" felett, néhány százezer lakos, pár száz km távolság és egy páncélosokat bemutató múzeum "a legnagyobb különbség"!

A cserbenhagyott felkelés

Polgár Tamás

Az 1944 augusztusi varsói partizánfelkelés a második világháború egyik legkevésbé ismert epizódja. Érdemtelenül, hiszen a lengyel hazafiak elkeseredett harca a német megszállókkal, a szovjet "felszabadító" csapatoktól alig pár száz méterre, ám azoknak a legapróbb segítsége nélkül a háború egyik leghősiesebb, s egyben legtragikusabb története.

Varsói mementó

Polgár Tamás

2004 nyarán Varsóban járva az ember mindenhol az 1944-es felkelés 60. évfordulójára emlékeztető plakátokkal találkozhat. Emlékműveket, emléktáblákat avattak városszerte, és nagy tisztelettel emlékeztek meg a tragikus 1944-es partizánfelkelés áldozatairól. Mi sem természetesebb, hogy a felkelés emlékére múzeum is nyílt. Már az is egy mementó értékével bír, hogy a múzeum helyszínéül szolgáló épület - a háború előtti villamoshálózat egykori villanytelepe - Varsó egyetlen olyan épülete, amely a harcok és "felszabadulás" után épségben maradt.

Csillagosok, katonák

Lippai Péter alezredes

A szovjet szárazföldi csapatok alapvető hadműveleti-hadászati seregtestét a frontok képezték, de a háború előrehaladtával egyes hadászati feladatok végrehajtására a SZTAVKA (szovjet legfelsőbb főparancsnokság főhadiszállásának orosz rövidítése) frontcsoportokat hozott létre, amelyek állományát a konkrét feladat függvényében határozták meg.

A rendszerváltás katonái III.

Szita Róbert

Sorozatunk Magyarország elmúlt tizenöt esztendejének katonapolitikai történéseit dolgozza fel. Vezérkari főnökök elevenítik fel, miként is élték át az 1989 utáni időszak éveit, hogyan látták katonai vezetőként a Magyar Honvédségben végbement változásokat, a dolgos hétköznapokat.

Királytigrisek a Budai Várban

Számvéber Norbert

1944. október közepén a német hadvezetés a háborúból való magyar kiugrási kísérlet megakadályozására katonai erőt is bevetett. Ennek a csoportosításnak egyik legjelentősebb alakulata az 503. nehézpáncélos-osztály volt.

Páncéloscsata a Magyar Alföldön

Számvéber Norbert

Miután a románok 1944. augusztus 23-ai kiugrása után a szovjet csapatok szeptember elején behatoltak Erdélybe, az ott harcoló német Dél Hadseregcsoport német-magyar erői Kolozsvártól délre, Torda térségében átmenetileg feltartóztatták őket. Mivel szeptember 20-án a szovjetek Arad körzetében kiértek a magyar Alföldre, lehetőség kínálkozott a támadás súlypontjának áthelyezésére a nehezen járható erdős hegyvidékről a páncélosok számára jóval kedvezőbb síkságra.

Skyhawk

ifj. Rácz László

Az alkatrészek a megszokottnál is jóval több részletet tartalmaznak, finomabb megmunkálásúak.