Archívum - 2005. február

A Gripen Story I.

Kővári László

Alig több, mint egy év múlva a Magyar Légierő fejlődésének egyik fontos állomásához érkezik, amikor 2006 márciusában leszáll Kecskeméten az első Saab JAS-39 EBS-HU Gripen többfeladatú vadászbombázó. A svéd típusról az Aranysas lapjain, illetve még előbb a Top Gun-ban számos alkalommal írtunk, de még mindig sok olyan érdekes információ áll rendelkezésünkre, amelyek magyar nyelven eddig nem jelentek meg.

AGM-129

Kővári László

Sorozatunkban ritkán szerepelnek a legpusztítóbb nukleáris fegyverek, amelyek a nagyhatalmak arzenáljában az elrettentés elsődleges eszközei.

Figyelő Szemek Vietnam Egén Ii.

Gál József

Az előző részben sorra vettük a legáltalánosabb, vagyis a harcászati kategóriájú repülőgépekkel végzett légi felderítéseket, továbbá megismerkedhettünk a pilóta nélküli robotdrónok alkalmazásával is. Most az amerikai repülőcsapatok különleges felderítő bevetéseiről lesz szó.

A Szuperszonikus Parazita

Gál József

Az 1950-es években a Lockheed művekben "Kelly" Johnson irányítása alatt életre hívták az ún. Skunk Works-programot, melynek legfőbb célja forradalmian új repülő eszközök létrehozása volt. E program keretén belül megalkotott típusok többsége szigorúan titkos minősítést kapott. Ilyen típus volt például a hírhedt U-2 Dragon Lady vagy a világ leggyorsabb hagyományos meghajtású gépe, az SR-71 Black Bird vagy éppenséggel az első sorozatgyártott "lopakodó", az F-117A Night Hawk. Ebbe a kategóriába tartozik e havi ismertetőnk főszereplője a D-21 szuperszonikus robotrepülőgép is.

Made In USSR

Kővári László

A harci repülőgépek tervezése és gyártása az egyik legnehezebb és legösszetettebb folyamat. A repülőgépek fejlesztésével foglalkozó konstruktőrök általában mindig néhány lépéssel a lehetőségek előtt járnak, sok fejtörést okozva ezzel az egyéb járulékos területek szakembereinek.

Golden Eagle 04

Kővári László

A magazinunk nevével egybecsengő Golden Eagle (Aranysas) hadgyakorlat a világ tőlünk távol eső részén, Dél-Afrikában zajlott. Az országot ritkán említik repülési események kapcsán, pedig jelentős légierővel és harci tapasztalattal rendelkezik.

Opálosodó Üvegszemek

Gál József

Nem egyszerű a felderítőgépek pilótáinak dolga, még ha első látszatra úgy tűnik is. Az előzetes repülési terv alapján végig kell repülniük az útvonalat, és ha ezt nagy sebességgel képesek megtenni, nem kell tartaniuk az ellenséges harci gépek támadásától. Ez azonban csak elmélet. A valóság többször rácáfolt erre az egyszerű megállapításra, és a felderítőpilóták gyakran élnek át izgalmas pillanatokat. Így volt ez a vietnami háború idején is. Egy ilyen esetről lesz most szó, amelyet közvetlenül az érintett beszél el.

Manitoba Blues

Stefan Degraef és Edwin Borremans

Kanada középső, Manitoba tartománya a negyvenes évek eleje óta ad otthont kiképző létesítményeknek, amelyek azóta számtalan pilótagenerációt bocsátottak ki. Természetesen a ma rendelkezésre álló infrastruktúra fényévnyi távolságban van a második világháborús "pilótagyártól". Manitoba fővárosától, Winnipegtől 45 mérföldre nyugatra található a kanadai fegyveres erők légi szállító- és helikopteres alakulatainak pilóta-utánpótlását biztosító iskola, amely a kilencvenes évek végétől a Bombardier Aerospace magáncég üzemeltetésében Portage La Prairie-ben működik.

Fox 3 Magyar Módra

Zord Gábor László

A magyar fegyverzetfejlesztési programokra jellemző huzavonát követően végre érdemi fázisba jutott a Gripen vadászrepülőgépek arzenáljának beszerzési folyamata. Decemberben a Honvédelmi Minisztérium (HM) Beszerzési Hivatala aláírta az AMRAAM típusú légiharc-rakéták vásárlásáról szóló szerződést, a hazai vadászrepülők néhány év múlva beléphetnek az aktív lokátorvezérlésű fegyverek (NATO-zsargonban: Fox 3) világába.

Cruzeiro Do Sul

Robin Polderman

A dél-amerikai kontinens legnagyobb légi hadgyakorlatát Brazíliában rendezték meg, 2004. november 6. és 20. között. A gyakorlat névadója a Cruzeiro do Sul, vagyis a "Dél Keresztje" csillagkép volt, amely éjszaka segíti a tájékozódást. A CRUZEX 04 helyszínéül a Brazília északkeleti részén, a Rio Grande do Norte tartományban található Natal légibázist jelölték ki. A Natal közelében lévő város beceneve a "City of the Sun", mivel évente átlag háromezer órán keresztül süt a nap.

A Gisela Hadművelet

Horváth Zoltán

A La Manche csatornát hazafelé átrepülve - mint mindig, akkor éjjel is - megkönnyebbülten lélegeztek fel a Nagy-Britannia légterébe visszatért bombavetőkben szorongók. Az átfagyott pilóták, navigátorok, bombázótisztek, rádiósok és toronygéppuskások úgy hitték, hogy sokadik lidércnyomásos éjszakai bevetésük veszélyeit ezzel már maguk mögött hagyták. Ám ekkor a sötétségből rájuk rontottak a lesben álló Junkers Ju-88-asok.

 

Berlin Felett Az Ég

Varga György

Hivatalos német források sohasem erősítették meg, de a repülőlegendáriumból kitörölhetetlen, emlékirataiban Galland is említi, hogy Hermann Göring, a Harmadik Birodalom nagyhatalmú légügyi főmarsallja egy ízben azzal kérkedett: Meier legyen a nevem, ha az angol bombázók valaha is eljutnak Berlin légterébe.

Északi Fény

Kárpáti Endre

A finn páncéloserők egyik bázisa Helsinkitől mintegy száz kilométerre található, Tampere irányában. A Parola nevű falu a ma is aktív harckocsik mellett jó pár hadrendből kivont harci járműnek is helyet ad - itt található ugyanis a finn harckocsizó-múzeum.

Röplapháború

Dr. Pataky Iván

A nagysikerű, "Magyarország a második világháborúban" (Bp., 1966.) lexikon címszava szerint a "röplap" vagy "röpcédula" a második világháború idején rövid szövegű, különböző technikával sokszorosított, gyors terjesztésre szánt, elsősorban az ellenség lakosságának pszichológiai "megdolgozására", lelki állóképességének megtörésére szánt, zömmel politikai tartalmú írásos, rajzos termék, a lélektani hadviselés eszköze volt.

Úszó Erődök

Bilik Péter

A repülőgép-hordozó, köznapi nevén az anyahajó napjainkban az óceánok, tengerek legjelentősebb hajója. Feladata kettős: egyrészt puszta jelenlétével is hatalmas elrettentő erőt képvisel, másrészt, ha ez nem lenne elegendő, tömeges precíziós légi csapásokkal képes érvényt szerezni a politikusok és a hadvezetés akaratának.

Az Utókor Tisztelgése

Szepesi József

A Magyar Veterán Repülők Szövetsége 2004. november 19-én - egy nappal 100. születésnapja előtt - emléktáblát avatott vitéz belényesi Heppes Aladár repülő alezredes - a legendás Puma parancsnok - egykori lakhelyén, Kaposváron, a Bajcsy-Zsilinszky u. 19. sz. alatt.

Saját Elhatározásból...

Szita Róbert

"A rendszerváltás katonái" sorozatban ez alkalommal Fodor Lajos vezérezredessel, hazánk jelenlegi ausztrál nagykövetével idézzük fel az 1999-2003 közötti időszak katonai történéseit.

A Döntő

Három fővárosi, öt vidéki és egy határon túli csapat részvételével 2004. december 11-én rendezték meg a Hadak útján vetélkedősorozat döntőjét. A Hadtörténeti Múzeum márványtermében második világháborús fegyverek között neves történészekből álló zsűri előtt vetélkedtek a csapatok. A közel négyórás szellemi erőpróba eredményeként az alábbi rangsor született...

Saltiarni Hadnagy Nyílvesszője

Nagy Sándor

Az MM.334-es gyári számmal ellátott első G.50-es 1937 októberében a második Nemzetközi Repülő Szalonon debütált. A kor színvonalának megfelelően mélyfedelű, karcsú, behúzható futóművel rendelkező modell kormányszervei vászonborításúak, erőforrása pedig a már jól bevált Fiat A74 RC38-as kétkoszorús csillagmotor, mely 470 km/h-s végsebességre gyorsította a gépet.