Archívum - 2005. március

A Gripen Story II.

Kővári László

A JAS-39-es a legkisebb és legkönnyebb negyedik generációs harci gép. Az alacsony szerkezeti tömeg biztosítása érdekében alig ötszázaléknyi acélt alkalmaztak, a sárkány nagy része, hatvan százaléka alumíniumötvözetekből készült.

A K-20-as csapásmérő robotrepülőgép

Kővári László

Az ötvenes évek elején a szovjet és az amerikai stratégiai ütőerő a bombázó-repülőgépek által hordozott nukleáris bombákon alapult. Emiatt mindkét fél nagy erőfeszítéseket tett honi légvédelme megerősítésére, így a bombázók egy atomháború esetén egyre kevésbé tudták volna elérni célpontjaikat.

Állócsillagok

Gál József

Szakmai körökben óriási jelentőségű volt,és ennek megfelelően nagy port vert fel az a bejelentés - és a vele együtt közzétett képanyag -, amely az orosz repülőipar legújabb generációjának egyik darabját mutatta be.

Vészhelyzet a valódi világban

Kővári László

Az Irakban folyó háború számtalan szomorú eseményének főként az ott élő lakosság és a koalíció katonái a részesei, és csak ritkán keverednek bele a harctevékenységbe külföldi civilek. Most egy ilyen ritka esemény ismertetése következik, amit érintőlegesen már említettünk a 2004-es májusi számunkban, a vállról indítható légvédelmi rakéták harci alkalmazása kapcsán.

Célkeresztben I.

Gál József

Bármelyik légierőnek, amely üzemeltet vadászrepülőgépeket, elemi érdeke, hogy magasan képzett pilótákkal rendelkezzék. A repülőállomány egész (szakmai) életében arra készül, hogy ha egyszer a sors úgy hozza, a hazáját megvédhesse, akár az élete árán is.

Bármikor, bárhová!

Gál József

A repülésben valamennyire is járatos személyek számára közismert, hogy a repülés - történjék az bármilyen repülőgéptípussal - legkritikusabb fázisa a leszállás. Ez hatványozottan érvényes a haditengerészeti, azon belül is a repülőgép-hordozó hajókon szolgáló pilótákra.

Veszteséglista

Kővári László

Az amerikai hadsereg Irakban állomásozó egységei között rendszeres a légi kapcsolattartás, mivel ez a leggyorsabb és legbiztonságosabb, annak ellenére, hogy számos helikoptert lőttek már le. Sajnos, rendszeresen történnek balesetek is a repülő eszközökkel, most is egy ilyen, de merőben szokatlan esemény ismertetése következik.

Made in Poland

Kővári László

Lengyelország önálló hadiipara sok évtizedes múltra tekinthet vissza. Már a második világháború előtt komoly fejlesztési és gyártási kapacitással rendelkezett, melynek egy része újra működhetett az ötvenes évektől. Akkor ugyan már csak főleg szovjet harceszközök licencgyártásáról volt szó, de ezek mellett néhány területen saját fejlesztésekre is lehetőség nyílt.

Az újszülött

Kővári László

A magyar haditechnikai fejlesztés egyik legjelentősebb beruházása újabb mérföldkövéhez érkezett 2005. január 25-én, amikor a SAAB gyárában Linköpingben "kigurult" a Magyar Légierő számára készített első JAS-39EBS HU Gripen típusú harci repülőgép.

Bombázó ABC

Zord Gábor László

Közhelyszámba megy, hogy a légi hadviselés egy évszázada alatt mennyit fejlődött a légierők földi célok elleni harcának technológiája és módszerei. A szakterület azonban nemcsak óriási utat tett meg, de a hadviselés egészében ma már jóval nagyobb szerep - és felelősség - is hárul rá, mint egykoron. Most induló sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy az ezzel összefüggésben felmerülő kérdésekre adjunk választ.

Az utolsó híd

Horváth Zoltán

1945. március 7-én valamivel 12 óra után Timmermann hadnagy a Remagen várostól északra magasodó domb tetejéről körülpillantva hihetetlen látványra figyelt fel. Egy olyan építményre, mely a katonai logika szerint már semmiképp sem létezhetett volna. A tiszt ugyanis egy Rajnán átívelő, teljesen ép hidat látott, melyen kelet felé özönlő katonák és civilek tülekedtek.

Az Attila hadművelet

Polgár Tamás

Harminc és fél évvel ezelőtt, 1974. július 20-án Törökország, kihasználva a néhány nappal azelőtt végrehajtott államcsíny utáni zűrzavart, összfegyvernemi inváziót indított Ciprus elfoglalására. Az öt napig tartó Attila-hadművelet során a török csapatoknak a sziget egyharmadát sikerült ellenőrzésük alá vonniuk, majd patthelyzet alakult ki, mely a mai napig tartó status quóhoz vezetett.

Kis múzeumnagy mellénnyel

Polgár Tamás

Az Aranysas 2004 szeptemberi számában bemutattuk a Mannheim közelében, Sinsheim városában található technikai és haditechnikai múzeumot. Akkor adósok maradtunk a Sinsheimtől alig ötven kilométerre, Speyerben található partnerintézmény ismertetésével.

Irány az ismeretlenbe

Gál József

Az amerikai filmipar egyik óriása a Warner Brothers cég, amelyik az évtizedek folyamán számtalan szuperprodukcióval kápráztatta el a nagyérdeműt. Hollywood mindig is a filmesek Mekkája volt. Ha valaki be akart kerülni a mozgóképgyártók világába, akkor nem kellett mást tennie, mint összepakolnia a bőröndjét, meg kellett vennie a Kaliforniába szóló repülőjegyét, és bíznia kellett a szerencséjében, hogy jókor lesz jó helyen, és valaki felfigyel rá; persze, némi tőke sem ártott.

Sztálin négymotoros sólymai

Jánkfalvi Zoltán

Az Aranysas "Lokátor" című rovatában számtalan példát talál az olvasó arra, hogy manapság egyes országok hogyan fejlesztik légierejüket. A gazdagabbak kézpénzért vásárolnak, a kevésbé tehetősek lízingelnek vagy bérelnek, míg a szegényebb államok elavult technikájukat igyekeznek a mai igényeknek megfelelően korszerűsíteni. A Szovjetunió a II. világháború alatt érdekes beszerzési módot választott arra, hogy stratégiai bombázóinak számát növelje.

Úszó erődök II.

Bilik Péter

Miközben Németország 1939-1941 között sorra igázta le az európai államokat, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a konfliktus hamarosan világméretűvé terebélyesedik. Az olaszok Afrikában indítottak (sikertelen) támadást az angol érdekeltségek ellen, Roosevelt elnökhöz pedig sorra futottak be a hírszerzői jelentések Japán fegyverkezéséről és csendes-óceáni ambícióiról. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy az Egyesült Államokban gőzerővel folyt az anyahajóflotta bővítése, fejlesztése.

Határ a csillagos ég I.

Schuminszky Nándor

Júliusban lesz harminc esztendeje annak, hogy az amerikai Apollo és a szovjet Szojuz űrhajók összekapcsolásával csúcspontjához érkezett a világ első nemzetközi űrkísérlete, s a két vezető politikai világhatalom politikájában az enyhülés időszaka következett. A hidegháború befejezéseként, űrhajósai révén, a kozmoszban is kezet fogott a Szovjetunió és az Egyesült Államok.

F-84 E/G Thunderjet

Molnár Tamás

Az utóbbi időben örvendetesen megnőtt a sugárhajtású gépek hőskorát (az 50-es 70-es éveket) feldolgozó makettek száma. Biztos vagyok benne, hogy sokunk számára kedves ez az időszak, hiszen rendkívül egyedi, lendületes "szabású" repülők születtek ez idő tájt, és nem szabad megfeledkezni a masinákat repülő pilótákról sem, mivel olyan korban éltek, ahol a légi harcokat még többnyire csöves tűzfegyverekkel és nem rakétákkal vívták. Ezért az egymás elleni küzdelemben inkább a pilóták tudása, semmint a gépek közti különbség volt a döntő.