Archívum - 2005. április

A Gripen sztori III.

Kővári László

A JAS-39-es hajtóműve hosszú múltra tekint vissza. Az amerikai General Electric még a hatvanas évek végén forradalmi változások alapjait fektette le, amit a metallurgia, a számítógépes tervezés és a "belső" aerodinamika legújabb eredményei, valamint a gyártási technológiák fejlődése tettek lehetővé.

Az addigi hajtóművek jellemzője a tucatnál több kompresszorfokozat volt, a mai szemmel nézve "alacsony", 1100 Celsius-fokos turbina előtti hőmérséklet, a nagy méret és tömeg, illetve ezzel összefüggésben a mindössze négy-ötszörös tolóerő/tömeg arány.

A DEFA gépágyú

Kővári László

A második világháború befejezése után a fegyverfejlesztések számos országban a zsákmányolt német technika alapján folytatódtak.

A tűzfegyvereiről híres Mauser cég vadászgépek számára dolgozta ki a nagy tűzerejű MG213-as típusú 30 mm-es gyorstüzelő gépágyút, amely amerikai, angol és francia fejlesztéseknek egyaránt az alapjául szolgált.

Német fegyver mintájára készült az amerikai M39-es, az angol ADEN és a francia DEFA. A legsikeresebb konstrukciónak az utóbbi bizonyult, továbbfejlesztett változatai még manapság is szolgálatban állnak, és számos háborús konfliktusban álltak helyt.

A Kandúrok végnapjai

Kővári László

A Virginia Beach közelében lévő Oceana haditengerészeti légibázison megkezdődött egy szomorú, de racionális folyamat. A lángvágók munkája nyomán a hajdanvolt félelmetes és erőt sugárzó F-14-es Tomcat vadászgépek sora válik ócskavassá.

Előbb-utóbb mindegyik repülőgéptípust utoléri a selejtezés, amit nehezen képes tudomásul venni a gépekkel szoros érzelmi kapcsolatban álló hajózó- és műszaki állomány. A Tomcat esetében a tervezettnél jóval hamarabb került sor a mennyiség drasztikus csökkentésére, aminek szükségességét sokan vitatják. A még jelentős üzemidő-tartalékkal rendelkező, alig tizenöt éves példányok közül is megsemmisítettek jó párat, és ugyanez vár 2006 végétől a még üzemben tartott néhány tucat F-14B és D változatú gépre is.

Célkeresztben II.

Gál József

Az előző részben behatóan tanulmányozhattuk a harcászati gyakorlatok egyik főszereplőjének, a légi cél szerepét betöltő repülőgépeknek a történetét, megismerkedhettünk az alkalmazott típusok rendszereivel és sajátosságaival, illetve betekintést kaptunk a légi lövészetek gyakorlatába is. A második részben szintúgy célgépekről lesz szó, de ezek már képtelenek a szárnyalásra, így a földön, kiszolgáltatott helyzetben várják a gyakorlatokat végrehajtó repülőgépek fedélzetéről leadott gyilkos sortüzeket.

Bevetésen: az F-14-es Tomcat

Kővári László

A hatvanas évek háborús tapasztalatai és az egyre növekvő szovjet fenyegetés elemzése alapján az amerikai haditengerészeti légierő egy új hajófedélzeti vadászgépet igényelt, amelynek fejlesztési és gyártási jogát a Grumman cég nyerte el.

A több szempontból forradalmian újszerű F-14-es Tomcat prototípusa 1970 végén emelkedett a levegőbe, majd a ma szokásos évtizedes tesztelés nélkül alig két év múlva kissé sietősen megkezdődött a szolgálatba állítása. Az új fegyverrendszerek gyors rendszeresítését indokolta az akkori hidegháborús helyzet, a szovjet haditengerészet és távolsági légierő addigra ugyanis több olyan nagy hatótávolságú rakétatípust állított hadrendbe, amelyek elsődleges feladata az amerikai repülőgép-hordozók megsemmisítése volt nukleáris töltettel.

Belga-brazil két jóbarát

Edwin Borremans és Stefan Degraef

Brüsszel Zaventern nemzetközi repülőtere évtizedek óta ad otthont a légierő, illetve ahogy néhány éve nevezik, a hadsereg repülőcsapatainak állományába tartozó No. 21 Red Sioux vegyes szállító századának. A rövid és középtávú csapatszállításra, valamint kormányzati feladatok ellátására szolgáló gépek biztosítják a királyi család külföldi utazásait is.

A mennydörgés földi istene

Kővári László

A szovjet hadsereg gépesített egységeinek csapatlégvédelmét több különböző kategóriájú mobil komplexummal biztosították a hatvanas évek végétől. Ezek a rendszerek az akkori fenyegetést ellensúlyozták, vagyis harci repülőgépek és helikopterek megsemmisítésére fejlesztették ki őket.

A nyolcvanas évektől azonban kibővült a lehetséges célok skálája. Rendszerbe álltak a csapásmérő robotrepülőgépek, a pilóta nélküli felderítőgépek és számos precíziós repülőgép-fedélzeti fegyver, amelyeket a légvédelmi eszközök hatótávolságán kívülről lehetett útjukra bocsátani.

Diploma előtt

Stefan Degraef és Edwin Borremans

2005 júliusában lesz öt éve, hogy megkezdte működését a több nemzetiségű NFTC, vagyis a NATO kanadai repülőkiképző iskolája.

A kanadai kormányzat biztosította azt az összeget, amelyből a Bombardier Aerospace magáncég elindíthatta az azóta egyre szélesebb körűvé bővülő programot. Elsőként a dán Flyvevabnet (dán légierő) döntött úgy, hogy húszéves "koncessziójuk" ideje alatt összesen 120 pilótát küld, majd hamarosan az angol RAF, az olasz Aeronautica Militare Italiana, valamint a Magyar Légierő is a részvétel mellett döntött.

A Tábornok révbe ért

Kővári László

A francia haditengerészet jelenleg egyetlen repülőgép-hordozója a nukleáris meghajtású R-91-es Charles de Gaulle, úgy tűnik, kigyógyult a hosszú éveken át tartó súlyos gyermekbetegségeiből. A rengeteg pénzügyi és műszaki probléma miatt némelyek "állatorvosi lónak" nevezték a hajót, amely jó példát szolgáltatott arra, hogyan nem szabad menedzselni egy ilyen nagy jelentőségű és költségű programot. A Charles de Gaulle (CdG) napjainkra megbízhatóan üzemel, de teljes képességeinek elérésétől még messze áll, ez azonban már nem magán a hajón múlik, hanem a fedélzetére telepített repülőtechnikán.

1999 áprilisában a Top Gunban már foglalkoztunk Európa legnagyobb hadihajójával, most újra áttekintjük a létrejöttével kapcsolatos eseményeket, illetve az azóta történteket.

Légcsavaros Martalócok

Horváth Zoltán

Az "özvegycsináló" volt a leggyakrabban használt csúfneve annak a típusnak, mely világháborús szereplését - a kezdeti nehézségek leküzdése után - az amerikai hadsereg légierejének legkisebb, 0,7%-os harc közbeni veszteségével zárta. Míg a tengelyhatalmak gerincét összeroppantó szövetséges nehézbombázókról és vadászrepülőik légi harcairól rengeteg szó esett, addig a kétmotoros bombavetőkről és a velük bevetésekre járókról alig. Közülük is legmostohábban a B-26-os Marauder (Martalóc) típussal felfegyverzett alakulatokkal bánt a szakirodalom, hiszen a B-25-ös Mitchell gépekkel harcolók mindvégig háttérbe szorították őket. Nekik Doolittle ezredes 1942-es, Tokió elleni rajtaütése révén elejétől fogva jobb volt a sajtójuk. Ráadásul "A 30 másodperc Tokió felett" című korabeli sikerfilm is a B-25-ös dicsőségét zengte.

Megérdemelt nyugdíjban

Gál József

Közel 50 év kísérleti szolgálat után kivonták a rendszerből a NASA 008 jelzésű Boeing NB-52B Stratofortress típusú "anyarepülőgépét". A bombázóból átminősített óriásgép utolsó bevetésére 2004. november 15-én került sor. A majd' fél évszázados szolgálat során számtalan repülési kísérletben vett részt, fedélzetéről tucatjával eresztették próbaútra a különféle prototípusokat és kísérleti gépeket. Az "anya-B-52" segítségével jelentős tapasztalatokhoz jutottak a repülés polgári és katonai fejlesztői. A sárkányszerkezetileg elöregedett repülőgépet tavaly év végén végleg leszállították, és valószínűleg méltó helyére, múzeumba fog kerülni. Az elkövetkezőkben ezzel a híres "fiahordó" repülőgéppel ismerkedhetünk meg, amely egykoron stratégiai nehézbombázóként látta meg a Boeing Fielden a napvilágot, majd "átigazolt" a kísérleti repüléseket folytató egységhez.

Úszó erődök III.

Bilik Péter

A második világháború után az Egyesült Államokban gőzerővel folyt az anyahajók fejlesztése és építése. A Pentagon stratégái egyértelműen a hordozókat tekintették a legütőképesebb tengeri erőnek, ezért elengedhetetlennek tartották, hogy minél előbb sugárhajtású repülőgépekkel és rakétafegyverekkel szereljék fel őket.

Vörös és fekete

Jánkfalvi Zoltán

Az Egyesült Államok kormánya az esélyegyenlőség elveit szem előtt tartva egy érdekes katonai programot indított el, melynek célja a fekete bőrű fiatalok repülőkiképzésének elősegítése volt. Roosevelt elnök és felesége nyíltan kiálltak azon elképzelésük mellett, hogy ezek a fiúk többre képesek, mint a teherautó-vezetés vagy a konyhai kisegítő munka. Ez a bátor elhatározás megmutatta a Harmadik Birodalomnak és csatlósainak, mire képes egy elpusztításra ítélt és lenézett emberi faj.

Hadifogságban

Dr. Pataky Iván

A pécsi magyar királyi IV. csendőrkerület jelentette 1944. június 17-én: "Zamárdi térségében saját vadászgépek lelőttek három kéttörzsű amerikai vadászrepülőgépet. Közülük egy a szántódi vasútállomás közelében zuhant le. A pilóta a géppel együtt elégett. A második Balatonedréd körzetében a tihanyi apátság birtokán csapódott földhöz. Pilótája életét vesztette, bennégett a gépben. A harmadik gép Balatonendréd község szőlőhegyén, Princ József helyi lakos borpincéjére esett, és a pincével együtt elégett. Pilótája, Robert S. Carpenten (vagy Carpenter) kb. 800-1000 méterről kiugrott a gépből. Az őrs járőre 16-án 11 órakor Balatonendréd határában a Buda-szőlőhegyen a lakosság közreműködésével elfogta." A jelentést tevő Szabó csendőr főtörzsőrmester ezt követően részletesen felsorolta az amerikai pilótánál talált tárgyakat. A hadifoglyot átadták az illetékes katonai parancsnokságnak.

Az utolsó szolgálat

Szepesi József

1944. szeptember 1-jén a 101. Puma vadászrepülő osztály két-, decemberben pedig már háromosztályos ezreddé alakult. Parancsnoka változatlanul vitéz Belényesi Heppes Aladár őrnagy az "Öreg Puma", akit 1945. február 1-jén előléptettek alezredessé.

1944 őszén bevonult az ezredhez a Repülőakadémiát elvégzett és 1944. augusztus 20-án avatott fiatal hadnagyok egy csoportja. Közöttük volt Pintér Gyula - "Öcsi" - hadnagy, aki a szolgálati beosztása elfoglalásától a fegyverletételig szorgalmasan vezette naplóját. Ezúton is hálásan köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátotta, így abból idézhetem fel a "forró napok" hangulatát.

Határ a csillagos ég II.

Schuminszky Nándor

A mindent eldöntő, utolsó vizsgálatok után Farkas Bertalan és Magyari Béla hazautaztak egy rövid szabadságra, és csomagjaikat összepakolva, izgatottan várták "behívójukat". E helyett azonban a propagandagépezet indult be, televíziósok, filmesek érkeztek hozzájuk, hogy az utolsó, itthon töltött pillanataikat megörökítsék. Ezekről a feledhetetlen eseményekről csak szűk körben tudhattak, és mivel még az első magyar űrhajós személye sem volt kiválasztva, a riportokat egyenlő arányban készítették el.

Hajókra vadászó Griffmadár

Barnaky Péter

A Német Légügyi Minisztérium 1938-ban olyan nagy hatótávolságú nehézbombázóra jelentette be igényét, amely hajók elleni bevetésekre alkalmas a tengeri hadszíntereken. Az elkészült Heinkel-konstrukció sok élenjáró megoldást alkalmazott, többek között összekapcsolt kettős motorokat, amelyek közös légcsavartengelyt, valamint távirányítású géppuskaállásokat hajtottak meg. Később a legalsó forgó géppuskatorony mégis kezelőt kapott, amellyel a további súlygyarapító változtatásokkal együtt (noha tulajdonképpen zuhanóbombázó harcmodorra szánták) jelentősen lerontották a gép eredetileg túl optimálisan kijelölt teljesítményadatait. A papíron jónak tűnő konstrukció azonban a valóságban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.