Archívum - 2005. július

A Gripen sztori VI.

Kővári László

A JAS-39A sorozatgyártása 1993-ban kezdődött, az első szériagépek állomáshelyéül a Satenasban lévő F7 "Skaraborg" ezredet jelölték ki, hagyományosan mindig ez az alakulat kapja meg elsőként a legkorszerűbb technikát. Itt állították fel a kiképzőszázadot, ahol a Draken és Viggen pilótáinak átképzése történt. A csúcstechnikával felszerelt "Gripen-centrum" szimulátoraiban, illetve az együléses gépek segítségével lebonyolított kurzus után 1996-ban érte el az első század a bevethetőséget, a második század 1999. január 1-jén állt hadrendbe, szeptemberben pedig már az Angelholmban lévő F10 ezred is megkapta első gépeit.

A GBU-39/B siklóbomba

Kővári László

A földi célpontok megsemmisítésének fő eszközei a precíziós vezérlésű bombák, amelyek alkalmazása az amerikai légierőben ma már napi rutin. A tapasztalat szerint azonban a rendszerben lévő fegyverek pusztítóhatása nagyobb a szükségesnél, így sok esetben felesleges mértékű rombolást okoznak. Kiemelt fontosságúvá vált, hogy főleg az egyre gyakoribb városi harcok során csak a célobjektumokat semmisítsék meg, és a közelben lévő egyéb épületeknek legfeljebb az ablakai törhessenek be a lökéshullámtól. Ennek biztosításához kisebb, egyszersmind sokkal pontosabb fegyverek szükségesek.

Az újjászületés napja

Kővári László

A 2005. május 11-én Kecskeméten bekövetkezett baleset okairól jelen sorok írásakor még kevés konkrétumot lehet tudni, csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a 02-es oldalszámú MiG-29-es egyik hajtóműve leállt, sárkányszerkezete pedig kigyulladt. Szabó "Topi" Zoltán százados kitűnően oldotta meg a vészhelyzetet. Mivel a gép kormányozható maradt, ezért kivezette a repülőtér légteréből, és a sebesség csökkentése után lakatlan terület felett katapultált.

Atomriadó!

Gál József

Az 1960-as években, a hidegháború csúcspontján a Szovjetunió és a nyugati államok hadseregei szemtől szemben álltak egymással, miközben mindkét oldalon az ujjukat az atomarzenáljuk indító nyomógombján tartották. A katonai bizonytalanság rányomta bélyegét a gazdasági kapcsolatokra, de még a jövőre is. Ennek a hidegháborús időszaknak volt tanúja, sőt tevékeny részese Roy Brocklebank, aki az egyik brit bombázóezrednél parancsnoki beosztásban szolgált. Beosztásánál fogva bizonyos rálátással rendelkezett a diplomáciai és politikai tevékenységekre, hibákra is. A RAF tábornoka emlékezik vissza erre a zavaros időszakra.

Marine One

Márványi Péter

Mindössze 23 gép - nem jelentős darabszám egy nagyhatalom katonai rendelésállományaként. Ám marketingszempontból, egy típus presztízsét, sikerét tekintve akár döntő lehet. Különösképpen, ha ez a kéttucatnyi gép alkotja a világon a legismertebb, a televíziókban leggyakrabban látható helikopterflottát, merthogy ők szállítják a földkerekség legjobban óvott személyiségét.

A Tizenharmadik

Gál József

Az alábbi igaz történet a vietnami háborúban a 242. Muleskinners (öszvérhajcsár) csapattámogató helikopteres egység néhány katonájával esett meg. Akkor és ott a CH-47 Chinook helikoptereket repülték, naponta 20-30 bevetésben. A hátborzongató esetre, amely éppen a tizenharmadik felszállásukkor történt, W. F. Gabella nyugállományú alezredes emlékezik vissza. Talán nem lövöm le a poént, ha előrebocsátom: a sztori szerencsésen ért véget: visszatértek a bázisukra.

Keserédes születésnap II.

Gál József

A szovjet légierőt 1980-ban újjászervezték, aminek eredményeképpen a helyi parancsnokságokat felszámolták, és az egységeket a különböző katonai körzetek parancsnokságainak alárendeltségébe helyezték. Szintúgy a feloszlatás sorsára jutott a nagy hatótávolságú repülőparancsnokság is, amely mint önálló szervezet 35 éven keresztül a nukleáris elrettentő hármas (légierő, szárazföldi és tengeralattjárók fedélzetére telepített interkontinentális ballisztikus rakéták) egyik pillére volt.

Helikopteres úszómesterek

Stefan Degraef és Edwin Borremans

Ciprus déli részén, Limassol közelében található az angol Royal Air Force Akrotiri repülőtere, amely fél évszázada előretolt bázis és egyben "ugródeszka" a Közel-Kelet felé. Az 1955-ben felépített létesítmény a sziget 1960 júliusában történt függetlenné válását követően is szuverén brit terület maradt, amit egy ciprusi, török, görög és angol közös egyezmény szavatolt. Egy másik szerződés alapján a Cipruson állomásozó brit erők számára gyakorlótereket is kijelöltek, ahol a repülőegységek kiképzése folyhatott.

Őrségváltás

Kővári László

A Cseh Köztársaság légiereje megkezdte a típusváltást, miután 2005. április 18-án megérkezett a Caslav légibázisra az első hat darab tíz évre lízingelt JAS-39C Gripen vadászgép. A fennmaradó mennyiséget, a hat együléses és a két "D" változatot augusztusban kapják meg, de addigra már az elsőnek érkezettek átveszik a vadászkészültségi szolgálatot a MiG-21-esektől.

Királynők őrjárata

Horváth Zoltán

A hidegháború mélypontján - a "bomber gap", vagyis a "bombázófrász" idején - amikor Amerikában a felheccelt tömegek a szovjet stratégiai bombázók atomcsapásaitól rettegtek, e támadók korai előrejelzésére a US Navy rádiólokációs távolfelderítő gépeit küldte őrjáratozni a Csendes- és az Atlanti-óceán vizei fölé. A cikk elsősorban azoknak állít emléket, akik 1956 júliusától kilenc éven keresztül vigyázták az USA keleti partjait. Nem volt elég, hogy a Lockheed Warning Star típusú négymotorosokra beosztott haditengerészek bevetései olykor 20 óránál is hosszabbra nyúltak, közben még az elképzelhető legkomiszabb időjárással is meg kellett birkózniuk.

A repülő Mamutok temetője

Jánkfalvi Zoltán

Fesztávolság: 55 méter, törzshossz: 28,5 méter, szárnyfelület: 300 négyzetméter, szállítható felszerelés: 26 tonna, felszállósúly: 45 tonna. A fenti számok a Luftwaffe egyetlen nehéz szállítógépének, a Me-323-asnak impozáns adatai. Kevesen tudják, hogy a repülőgép 181 szolgálatba állított példánya közül nagyon sok Magyarországon fejezte be pályafutását.

Hírzárlat konyec! I.

Vándor Károly

E témában még nem jelent meg ilyen jellegű áttekintés. Az első részben olyan ausztriai és magyarországi balesetekről mondok el részleteket, amelyek nem teljesen ismeretlenek az olvasók előtt, annak idején mindenesetre már kerültek nyilvánosságra adatok. A folytatásban (következő számunkban) bemutatom az összes olyan incidenst, amelyekben szovjet repülőgépek vettek részt. Végül a harmadik írásban szemügyre vesszük az 1968-as intervenciót, amelyben a nálunk állomásozó szovjet alakulatok nemcsak tevékenyen részt vettek, de az irányítást is ők végezték.

Foghíjas óriás

Kárpáti Endre

Röviddel megnyitása után nyilvánvalóvá vált, hogy a washingtoni Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Múzeum belvárosi épülete (Aranysas, 2005. június) nagyon szűkös, ott csak a rendelkezésre álló gépanyag mintegy tizedének jutott hely. Ennek megfelelően már a nyolcvanas évek elején megkezdték egy új múzeum tervezését.

Úszó erődök VI.

Bilik Péter

A US Navy anyahajóin szolgálatot teljesítő katonák Grenada és a líbiai bevetések után azt remélték, az 1980-as évek második fele jóval békésebben fog eltelni, de csalódniuk kellett. 1987-ben Khomeini ajatollah, Irán szélsőségesen Amerika-ellenes vezetője az Irakkal 1980 óta folytatott háború újabb lépéseként elrendelte a Perzsa-öböl elaknásítását, valamint ballisztikus rakétás egységeket és gyorsnaszádokat vezényelt a térségbe a kuvaiti zászló alatt hajózó olajtankerek megtámadására. Khomeini azt remélte, ezzel sikerülhet az Iraknak anyagi támogatást nyújtó országot megfosztani legfőbb bevételi forrásától.

Aeronautica Militare

Temesvári Péter

Földrajzi elhelyezkedése, történelmi múltja és a világgazdaságban betöltött szerepe folytán is Olaszország tekinthető a mediterrán térség központjának. Természetesen megfelelő katonai erő nélkül ezt a pozíciót sem kivívni, sem megtartani nem lehetett volna, így Olaszország a 20. század folyamán mindig is törekedett arra, hogy hadiflottája és légiereje segítségével ellenőrzése alatt tartsa a Földközi-tenger medencéjét. A két váltakozó sikerrel végigharcolt világháború után a NATO-tag Olaszország nemcsak a hidegháború idején, hanem napjainkban is jelentős légierőt tart fenn, valamint aktívan részt vállal a szövetségi hadműveletekben és békefenntartó missziókban egyaránt.

A világűr ostroma II.

Schuminszky Nándor

Az Ingeburg-házban Wernher von Braun és több mint 100 német szakértő várta a háború végét. Hitler parancsba adta, hogy nem kerülhetnek az ellenség kezére, és ők jó németként várták sorsuk beteljesedését. Wernher bátyja, Magnus azonban nem így gondolta, és kereste a kapcsolatot az amerikaiakkal, még mielőtt az SS fegyverekkel "segítene" a führeri parancs végrehajtásában. Május 2-án - Berlin elestének napján - a Braun-csoport megadta magát a beérkező amerikaiaknak. Bár az SS-től megmenekültek a harcok végeztével, a szovjet ügynökök komoly veszélyeket jelentettek rájuk. Az amerikaiak azonban féltve őrizték őket újdonsült szövetségesüktől. Mindent azonban nem tudtak elrejteni előlük, és a cuxhaveni brit kísérleteket (Operation Backfire) megtekinthette Szergej Pavlovics Koroljov, a Vörös Hadsereg ezredese, a későbbi főkonstruktőr, a szovjet űrhajózás atyja.

A renegát

Kormos Péter

1944. október 13-án az USAAF hadnagya, Martin J. Monti - aki amúgy harci egységekhez szállított repülőgépeket - úgy döntött, hogy hagyja az unalmas szállítórepüléseket, és "levegőzik egy kicsit" a front felett. Olasz származású volt, és nagyon vágyott már látni az anyaföldet. Először Foggián próbálkozott álma megvalósításával, ahol a 82. Fighter Squadron (vadászszázad) tartózkodott. Ott nem sikerült alkalmas repülőt találnia a "hazalátogatásra", de a Neapoluba való visszatérése során Pomigliano repülőterén észrevett egy vadonatúj P-38F-5E (44- 23725) Lightningot.