Archívum - 2007. július

Kicsi a helikopter, de...

Kővári László

A légi háborúk történetének egyik kevéssé tárgyalt, de nagyon érdekes szelete a helikopterek részvétele más helikopterek vagy éppen repülőgépek megsemmisítésében, és fordítva, amikor a forgószárnyasok válnak a repülőgépek áldozatává.

Mivel elterjedésüket követően évtizedeken keresztül szinte kizárólag szállítási, futár-, mentési feladatra alkalmazták a forgószárnyasokat, ezért azok a látszat szerint ki voltak szolgáltatva a vadászgépeknek. A helyi háborúk történetében azonban néhány kivételtől eltekintve nem sokszor lőttek le repülőgépek helikoptereket, Vietnamban például alig néhány ilyen eset történt.

A Mokopa páncéltörő rakéta

Kővári László

Dél-Afrika hadiipara furcsa módon részben az ország rasszista politikája miatt jutott el magas szintre, mivel évtizedeken át fegyverszállítási embargó volt érvényben. A nyolcvanas évektől Angola és Mozambik részérôl tapasztalható fenyegetés arra sarkallta az ország vezetőit, hogy minden addiginál nagyobb mértékben saját fejlesztésre alapozva szereljék fel a hadsereget.

Főleg az embargó előtt beszerzett francia és angol technológiára alapozva még harci repülőgépek licenc alapján történő gyártására is képesek voltak, azok fedélzeti fegyvereit viszont saját maguk fejlesztették ki.

Made In China... V.

Zsig Zoltán

A sorozatunkban most bemutatásra kerülő J-10-es vadászgép már jelentősen eltér az eddig ismertetett típusoktól. A mindössze néhány éve rendszeresített J-10-est tekintik az első igazi kínai fejlesztésű harci gépnek, már nem egy szovjet gépet másoltak le. Azonban ennél is felhasználtak külföldi segítséget, mások által kidolgozott technológiát. A kínai gép a J-11-esek mellett egy korszerű egy hajtóműves többcélú harcászati repülőgépként áll hadrendben a légierőnél.

Christine megmentése

Pócza Zoltán

Azt hiszem, az F-14 Tomcat nem az a típus, amelyet be kellene mutatni azon olvasóknak, akik az ARANYSAS-t éppen a kezükben tartják. A Tomcat az egyik legnagyobb legenda a modern katonai repülés történetében, a hidegháború szülötte, mely azóta is kivette a szerepét minden konfliktusból, ahol az Egyesült Államok harcba lépett, egészen 2006-ig. Ekkor az utolsó, a típust üzemeltető század, a VF-31 Tomcatters is átállt az új F/A-18E/F Super Hornetre.

A Tomcat számos hadszíntéren bizonyította rátermettségét, és annak ellenére, hogy amire eredetileg tervezték, szerencsére sohasem kellett használni, nagy presztízst szerzett magának a pilóták és a civil közönség körében. Számos film csodás képsorain keresztül hamar belopta magát még a kevésbé hozzáértők szívébe is, valódi közösséget teremtve ezzel mind a civil, mind a katonai repülés világában. Ez a közösség szomorúan vett búcsút a típustól a 2006 szeptemberében megrendezett hivatalos ceremónián, a Tomcat Sunseten, a virginiai Oceana haditengerészeti légibázison. Az esemény kissé elhomályosította azt a tényt, hogy a háttérben a bürokrácia gépezete kegyetlenül lecsapni készült a leghosszabban szolgált 159 600-as gyári számú Tomcatre, hogy a többi feleslegessé vált géppel együtt guillotine alá küldje azt... Ez a cikk ennek a történelmi jelentőségű gépnek a megmentéséről szól.

Tigriskaland

Trautmann Balázs

A valóságos anyagi kárnál is sokkal nagyobb propagandakatasztrófát okoztak a Tamil Tigrisek azzal, hogy légitámadásokat indítottak Srí Lanka fontos célpontjai ellen. A támadássorozat egyben olyan világszenzációt is jelent, melyet érdemes szemügyre venni.

Volt egyszer egy háború...

Zsig Zoltán

A negyedszázada lezajlott Falkland-szigeteki háborúban is bebizonyosodott, hogy sem a tengeri, sem a szárazföldi hadműveleteket nem lehet sikeresen végrehajtani megfelelő légi támogatás nélkül. A brit inváziós flotta Sea Harrier gépei látták el a légvédelmi feladatokat, és szálltak szembe a támadó argentin gépekkel. A Sea Harrier típus abszolút győztesen került ki az összecsapásokból, a légi harcokban egyetlen gép sem veszett el.

Útba esik jövet, menet...

Kővári László

2007. május 4-én szokatlan vendégek szálltak le Budapest nemzetközi repülőterén. Az USAF két F-15C Eagle vadászgépe szakította meg útját, egy kisebb műszaki probléma miatt. A szabályok szerint a legkisebb harci egység, vagyis a géppár ilyenkor is együtt marad, és nemcsak az a gép hajtja végre a kényszerleszállást, amelyiknek gondja van, hanem a kísérője is.

Katapultálj! Katapultálj!

Serflek Szabolcs

A katapultülések gyártói meghatározzák azt a legnagyobb sebességet, amely melletti katapultálás esetén az ülés nagy biztonsággal megmenti a pilótát. De mi történik akkor, ha a megadott határértéknél nagyobb sebességnél történik a katapultálás? Esetleg lényegesen nagyobb sebességnél? Az alábbiakban egy ilyen, megtörtént esetet írunk le. Brian Udell százados 1440 km/h-s sebességnél, kis magasságban, sűrű levegőben katapultált - és túlélte. A története annyira abszurd, hogy szinte elhinni is nehéz.

Rotorshow belga módra

Wim Das és Kees Otten

A Bierset-ben megtartott légi bemutató főként a helikopterpilóták között ismert, mivel azon ritka rendezvények közé tartozik, ahol nem a merevszárnyas repülőeszközöké a fő szerep. Ahogyan az már lassan megszokottá válik, a különböző légierők helikopterei mellett jól megférnek a civil élet számos területén is nélkülözhetetlen forgószárnyasok, de a fő szerep azért a katonai típusoké.

Az utolsó Kalóz

Koen Aerts

A portugál légierő 1999-ben, Thaiföld haditengerészete pedig 2004-ben selejtezte le a még üzemben álló A-7-eseit, így ma már a világon egyedüliként csak Görögországban repülnek a Corsair bombázók, amelyek a hellén légierő csapásmérő-kapacitásának jelentős részét adták. A részben használtan a US Navy állományából átvett gépek selejtezése már nem sokáig odázható el, leváltásuk a korszerű F-16C/D Block 52+ vadászbombázókkal folyamatban van.

A sebesség bűvöletében

Horváth Zoltán

A világ legerősebb légierejének önállóvá válása egybeesett a harci gépek generációváltásával, melynek során a sugárhajtóműves repülőeszközök fokozatosan kiszorították a dugattyús motorosokkal felszerelteket. Utóbbiak becsülettel végigharcolták a II. világháborút, és szerepük óriási volt a végső győzelem kivívásában. 1944-től azonban sorra jelentek meg a gázturbinás vadász- és bombázógépek, továbbá a ballisztikus rakéták, valamint a nukleáris fegyverek, ezek utódjai mostanában is az elrettentés meghatározó harci eszközei.

A USAF felemelkedése közben mélyült el a hidegháború. A kölcsönös bizalmatlanság légkörében az atomháború kísértete több mint négy évtizedig rémisztgette a vasfüggöny két oldalán élőket.

Üsd a pilótát!

Jánkfalvi Zoltán

Az 1944. július 2-án történteket már sokan és sokféleképpen megírták. Magyar részről mint az országot ért legsúlyosabb légitámadás került be e dátum a köztudatunkba, míg az amerikaiak mint az egyik legnagyobb veszteségüket eredményező napról írnak visszaemlékezéseikben. Ismerkedjünk meg most a harmadik oldal, egy német vadászpilóta szemszögéből is az eseményekkel, akinek életét ezen a napon nem a 12,7 mm-es nehézgéppuska-lövedékek, hanem a feldühödött budapesti lakosság veszélyeztette.

A Presztízsbombázó

Kárpáti Endre

Alekszandr Szergejevics Jakovlev okos és becsvágyó ember volt. Miután a harmincas években nagy teljesítményű kisgépeivel már viszonylagos ismertségre tett szert, 1938-ban elérkezettnek látta az időt, hogy bekerülhessen a leghíresebb szovjet repülőgép-tervezők szűk elitjébe. Nagyon jól tudta, hogy a Vörös Hadsereg legfontosabb fegyverzeti kérdéseiben maga Sztálin dönt, és azt is, hogy az ország vezetője a repülőgépek tekintetében egyetlenegy paramétert tartott fontosnak: a sebességet. Ezért amikor abban az évben hozzálátott első harci gépe megalkotásának, ő is erre helyezte a hangsúlyt.

A fantasztikus Phantom

Horváth Zoltán

Másfél évtizeden keresztül, riválisok nélkül uralták az eget a repülőgép-hordozók fedélzetéről vagy a légi támaszpontokról felszálló, fehér csillagos felségjelzésű McDonnell Douglas F-4 Phantomok. Feladatuk lehetett légi harc a MiG-ekkel, csapásmérés, közvetlen támogatás, illetőleg felderítés, mindegyikben jobbaknak bizonyultak a többi korabeli gépnél. A típus méltán került be az USA olyan halhatatlan vadászgépei közé, mint a P-47 Thunderbolt, a P-51 Mustang, az F4U Corsair, az F6F Hellcat vagy az F-86 Sabre.

Bár szokatlan megjelenésével rút kiskacsának számított a US Navy kecses F-8 Crusaderéhez vagy az USAF híres "százas szériájába" tartozó gépekhez képest, mégis egymaga tudta helyettesíteni valamennyit. Emiatt lett az első olyan sugárhajtású típus, amelyet az USA légiereje, haditengerészete és tengerészgyalogsága egyaránt szolgálatba állított.

A Koraszülött

Kővári László

Sorozatunkban eddig többnyire a távolabbi múlt kevéssé sikeres, de legalább prototípus stádiumig eljutott harci gép terveivel foglalkoztunk, most egy olyan szokatlan konstrukció kerül sorra, amely kizárólag a tervezőasztalon, pontosabban a konstruktőrök számítógépeinek memóriájában és életnagyságú makett formájában létezett. 2003-ig minden nagyobb repülőgép-kiállításon szerepelt a főként németországi vállalatok által alkotott EADS (European Aeronautic Defence and Space Company) cégcsoport fejlesztése alatt álló Mako típusú szuperszonikus kiképző- és könnyű harci gép futurisztikus kivitelű makettje, amely a várakozások szerint fényes jövő előtt állt.

Felhődivat

Baczoni Tamás

A Magyar Királyi Honvéd Légierő részére 1930-ban rendszeresítettek egyenruházatot. Ez a tányérsapkás, fazonos zubbonyos, pantallós öltözet a kor általános repülős divatját igyekezett követni, ezzel is hangsúlyozni kívánták a légierő modern voltát. Változatos ruhatár állt a repülőtisztek szolgálatára: a sötétkék társasági öltözettől a tábori barna szolgálati öltözeten keresztül a fehér nyári ruháig. Jelen összeállításunkkal azonban elsősorban nem a báltermekben és korzókon feszítő "snájdig" pilótákat akarjuk megjeleníteni, sokkal inkább a "munkaruházatként" viselt hajózóöltözetek sokszínűségével szeretnénk megismertetni a tisztelt olvasót.

Kezdőcsapat

Schuminszky Nándor

Az Egyesült Államokban a Mercury nevet kapta az a program, amellyel embert kívántak a világűrbe juttatni. A név a Naprendszer legbelső vagy legelső bolygójára, egyben a Föld első (amerikai) űrhajójára utal. Kezdetben ember nélkül próbálták ki a Mercury űrhajót különféle helyzetekben - normál és különleges körülmények között -, majd az ember űrutazása előtt már majmok tölthettek néhány percet a súlytalanság állapotában. A Föld körüli pálya eléréséhez szükséges Atlas rakéta kifejlesztéséig a II. világháborús német A-4 (V-2) rakéta továbbfejlesztett, de az Atlasnál még mindig jóval kisebb teljesítményű Redstone-t, a kísérleti repülésekhez a Little Joe típusú rakétát használták. A Mercury-Redstone rendszer csak negyedórás, ballisztikus pályán repült. A pilótás program is "űrugrásokkal", azaz 15 perces, szuborbitális űrrepülésekkel kezdődött, majd fokozatosan emelték a Föld körüli keringések számát 3-ról 22-re.

A program összköltsége 5,5 milliárd dollárt tett ki.

Dédapáink vadászgépe

Lőrincz Péter

A kiváló holland mérnök, Anthony Fokker repülőgépe, a híres "Déer egyes" az I. világháborús repülőgépmakett-rajongók egyik favoritja. Különleges konstrukció, kiváló ászpilóták repültek vele, és szebbnél szebb festési variációk közül választhatunk megépítésénél.