Archívum - 2008. Március

Ünnep ez a nap

Kővári László

A Magyar Honvédség korszerűsítése fontos mérföldkövéhez érkezett 2008. január 28-án. A heteken át tartó búskomor, felhős, ködös időt az ünnepi alkalomra verőfény és tiszta kék ég váltotta fel, ennél jobbat télvíz idején elképzelni sem lehetett volna.

A Puma század utolsó három JAS-39C Gripen gépe még december második hetében megérkezett, de a hivatalos átadási ceremóniára a svéd és a magyar honvédelmi miniszter, valamint a meghívott katonai attasék és az ellentételezési programban dolgozók jelenlétében csak most került sor.

A megvalósult álom

Kővári László

2008. január 19-én nem mindennapi vendége volt a Ferihegyi nemzetközi repülőtérnek. Az ukrán An-225 Mrija, vagyis Álom hatalmas érdeklődéstől kísérve egynapos késéssel, de megérkezett, ámulatba ejtve a szakmabelieket és laikusokat egyaránt.

Ezüstjubileum

Kővári László

2007. december 24-én volt pontosan 25 éve, hogy először emelkedett a levegőbe az An-124 Ruszlan prototípusa. Negyed évszázad egy repülőgéptípus életében a legtöbbször azt jelenti, hogy a jövő behatárolt, és lassan tervezhetik a leváltását. A Ruszlan cseréjéről vagy selejtezéséről azonban szó sincs, éppen ellenkezőleg, a gazdasági elemzések szerint 2017-ig megháromszorozódik az igény a nagyméretű és tömegű terhek gyors légi szállítására, ebben továbbra is piacvezető lesz a típus.

AIM-9X Sidewinder

Kővári László

Napjaink leghatékonyabb légi célok elleni közelharcfegyvere az amerikai AIM-9X, amely az ötvenes években született Sidewinder sokadik és egyben legnagyobb mértékű továbbfejlesztésével jött létre.

A hetvenes években jelent meg az AIM-9L, az első olyan infravörös önirányítású légiharc-rakéta volt, amelyet már szemből is lehetett indítani, de ennek hatótávolsága és manőverezőképessége a háborús sikerek ellenére nem volt elegendő.

Harci kutató-mentő

Kővári László

A világ legnagyobb helikoptergyártójává előlépett Eurocopter a könnyű és közepes forgószárnyasok piacán sikeres, termékeik sok tucat országban üzemelnek közmegelégedésre.

A cég a kilencvenes évek első felében jött létre, amikor a francia Aerospatiale és a német Daimler Aerospace egyesült, majd később csatlakoztak hozzájuk a spanyolok is.

A vizsgálat lezárult

Kővári László

2008. január 9-én véget ért az USAF történetének egyik leghosszabb repülési tilalma, amelyet egy 2007. november 2-án bekövetkezett baleset miatt rendeltek el. Mint ismeretes, aznap lezuhant egy F-15C Eagle vadászgép, amely súlyos strukturális hiba miatt a levegőben darabokra szakadt. A hivatalos vizsgálat azóta lezárult, és ahogy az amerikaiaknál máskor is megszokott, most is nyilvánosságra hozták a teljes anyagot.

Made In China... XIII.

Zsig Zoltán

Kínában a legyártott helikopterek mennyisége terén lemaradás tapasztalható más repülőeszközökhöz képest. A szovjet, majd a francia helikopterek lemásolása nem jelentett megoldást minden kategóriában. Mindezek miatt a forgószárnyasok között szokatlanul nagy a külföldi gyártmányú típusok aránya. Azonban jelenleg már folynak azok a fejlesztések, amelyek eredményeként a jövőben nagy számban rendszeresíthetnek hazai modern katonai helikoptereket.

Hozományvadászok

Trautmann Balázs

Ha az ember egy pillantást vet a földgömbön Dél-Amerikára, Brazília dominanciája azonnal nyilvánvalóvá válik. Mint ahogyan az is, hogy az óriási méretű ország számára létfontosságú, hogy megfelelően felszerelt és kiképzett légierővel védje érdekeit a gyakran sajátos politikát folytató szomszédokkal körbevéve.

Hadiösvényen

Wim Das és Kees Otten

Hollandia fontos szerepet játszik az afganisztáni koalíciós erőkben. Noha a Kandahárban lévő bázisuk viszonylag biztonságosnak mondható, a környező lövöldözések zaját rendszeresen hallhatják a reptéren dolgozó katonák. A bázis kerítésén kívül minden ház, fa vagy szikla ellenséget rejthet, akik lesből támadnak, majd igyekeznek észrevétlenül visszavonulni. A hollandok Apache harci helikopterei állandóan készenlétben állnak, hogy szükség esetén közvetlen légi támogatást nyújtsanak a földi csapatoknak. Mivel sokszor a saját katonák közelében rejtőzködő ellenséget kell semlegesíteni, ezért sebészi pontossággal kell támadni, ellenkező esetben a "baráti tűz" súlyos áldozatokat követelhet.

Pünkösdi királyság

Horváth Zoltán

Azt, hogy a korszerűség mennyire viszonylagos meghatározás, jól érzékelteti a Seversky vadászgépének története. Amikor az amerikai hadseregnél 1937-ben szolgálatba állt a tömzsi P-35-ös, úgy ünnepelték, mint a légi fölény kivívásának legalkalmasabb és legmodernebb eszközét. A Fülöp-szigeteken állomásozó 34. század pilótái 1941. december 10-én - gépeik lángoló roncsaira meredve - joggal kérdőjelezték meg ezt a nagyhangú kijelentést. A P-35-ösök leszereplésének legfőbb okát azonban mégsem a rossz tervezésben kell keresni, hanem a repüléstechnika hihetetlenül felgyorsult fejlődésében, amelynek következtében - akárcsak orosz vagy francia kortársaik - alulmaradtak a változásokat jobban követő ellenfelekkel szemben.

Csíkos farkú Vadlovak

Jánkfalvi Zoltán

A 31. vadászrepülő-ezred az Olaszországban települt 15. amerikai légi hadsereg egyik legeredményesebb alakulatának számított a II. világháborúban. Pilótái az elsők között voltak az Európába települt amerikai vadászrepülők között, akik szembeszálltak a Luftwaffe kötelékeivel. Az egység egyik pilótája, Robert J. Goebel százados életrajzának kéziratában és hozzám írott leveleiben osztotta meg velem magyarországi emlékeit.

Barátunk, a sötétség

Kárpáti Endre

Mint arról az előző számunkban olvashattak, a katonai repülésben napjainkban a radarok megtévesztése mellett egyre nagyobb szerepet kap az előlük való elrejtőzés. Ám hogyan is sikerül ezt megvalósítani a hivatalosan alacsony észlelhetőségűnek, a köznyelvben viszont egyszerűen csak lopakodónak hívott gépeknek? Erre a kérdésre próbál röviden választ adni cikkünk.

Tűzkeresztség

Serflek Szabolcs

Az F-15E Strike Eagle az amerikai légierő legnagyobb teljesítményű csapásmérő vadászrepülőgépe, mely számtalan éles bevetés során bizonyította rendkívüli képességeit. Mindezt 1990-ben azonban még csak remélni lehetett, biztosan tudni semmiképpen sem. Az 1991-es Sivatagi Vihar hadművelet (ismertebb nevén az Öböl-háború) volt az, amelynek során az F-15E először mutathatta meg, hogy mit tud.

Az eredmény meggyőző volt, de a sikert egyáltalán nem adták könnyen.

Sorozatunkban áttekintjük a Strike Eagle-nek a Sivatagi Vihar hadműveletben betöltött szerepét, és felvillantunk néhány érdekesebb jelenetet, bevetést is, amelyet a szereplők saját szavaikkal illusztrálnak. Ezek a jelenetek jó betekintést nyújtanak az éles harc gyorsaságába és abba a bizonytalanságba és rettegésbe, ami ezzel jár.

Az égbolt lovagjai

Horváth Zoltán

Guynemer francia és Mannock brit ászok sorsának legfontosabb közös vonása az volt, hogy a harcot végkimerülésükig folytatták. A németek iránti már-már mániákus gyűlölet szintén jellemző volt rájuk. Egyszer mégis megesett velük, hogy a légi küzdelmek forgatagában lovagiasan megkegyelmeztek ellenfeleiknek. Azt is feljegyezték róluk, hogy megérezték, nem fogják megérni a háború végét. Valóra vált félelmükön túl még abban a balszerencsében is osztoztak, hogy végzetes bevetésük után földi maradványaiknak nyomuk veszett.

Forgószárnyas Hiúz

Kelecsényi István

Az 1960-as évek közepén a brit és a francia hadseregnek is új, modernebb helikopterre volt igénye. A két NATO-ország ezért tárgyalásokat kezdett az új forgószárnyasok közös fejlesztésére. 1967 elején a brit Westland és a francia Aerospatiale vállalat aláírt együttműködési megállapodás három helikopter létrehozására korlátozódott. A franciák egy közepes szállítóhelikoptert (a Puma sorozatot) és egy könnyű támogató helikoptert (a Gazelle sorozatot), a britek egy köztes többfunkciós helikoptert, a WG.13-ast fejlesztették.

Szárnya mint a tésztaszűrő

Barna Péter

Az amerikai haditengerészet repülőalakulatainál rendszeresített SBD Dauntless repülőgépet egyes szakírók azon repülőgéptípusok közé sorolják, amelyek "megváltoztatták a második világháború menetét". Ez természetesen nem igaz. Az viszont tény, hogy a Dauntless is azon repülőgépek közé tartozik, amelyek a pályázati kiírások győzteseként azokban a hadműveletekben vetették be, amelyeket a történelem később "sorsfordítónak" ítélt meg.

Szél hozott - szél vitt el...

Tőrös István

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondozásában 2007 novemberében jelent meg az Emlékek a Hadak útja mentén című könyv második része, melynek egy fejezete az ég katonái rendhagyó életének és halálának eddig kevésbé ismert részleteibe avatja be az olvasót. Bertalan Árpád, Tóth Lajos, Molnár László, Kiss Zoltán, Tobak Tibor és Katovics Balázs- Mizsei Mihály halálát és síremlékeiket bemutató sorozatból idézzük fel  a lélekben a mai napig velünk dolgozó örökös főmunkatársunk - lásd impresszumunkat -  történetét.