Archívum - 2008. szeptember

Farnborough 08

Kővári László

A London közelében kétévente megrendezett repülőgép-kiállítás az idén több szempontból is különlegesnek volt mondható.

Az első ilyen rendezvényre ugyanis pontosan hatvan évvel ezelőtt került sor, és ez később évente ismétlődött. A repülés, ezen belül a hidegháborúnak "köszönhetően" a katonai repülés akkor még hétmérföldes léptekkel fejlődött, és a tucatnál több angol repülőgép-ipari vállalat mindig tudott érdekes újdonságokkal szolgálni. Azóta a cégek tönkrementek vagy összeolvadtak, a mai fejlesztések összetettsége és költségessége miatt egyre ritkább új típusok megjelenése, de az idei kiállítás ebből a szempontból is kivételesnek számított.

A Cár-bomba

Kővári László

Az emberiség történetének mindmáig legpusztítóbb fegyvere 1961-ben jött léte a Szovjetunióban. Az egyetlen példányban elkészült hidrogénbombát azonnal ki is próbálták, de teljesen értelmetlenül, katonai racionalitás nélkül, kizárólag politikai fenyegetés céljával.

Tornado-veszély!

Toldi Miklós

Hat repülőtér, negyvenkét harci gép, tíz helikopter, tizennégy szállító és támogató repülőgép, tizenkilenc földi telepítésű légvédelmi fegyverrendszer, tizennyolc nemzet háromezer-kétszáz katonája, kilenc nemzet megfigyelői, tizenhét napig tartó közös gyakorlaton Németországban: ez az Elite (Electronic Warfare Live Training Exercise), vagyis az élő elektronikai hadviselési hadgyakorlat résztvevőinek mérlege 2008-ban.

Gyorsulási verseny

Zsig Zoltán

Az SR-71-es repülőgépek sokszor végeztek felderítő repüléseket a Szovjetunió határainak közelében, ennek során a kommunista ország légvédelme többször is kísérletet tett a lelövésükre. Habár a szovjet MiG-25-ös vadászgépet kifejezetten a nagy sebességű repülőgépek elfogására fejlesztették ki, mégsem voltak képesek sikert elérni a Blackbirddel szemben.

Irányított villámcsapás

Trautmann Balázs

A 21. század hadviselése több szempontból is átalakítja az irányított levegő-föld rakéták piacát. Egyre nagyobb igény mutatkozik a kisebb méretű, ezért olcsóbb rakétákra, melyek a megnövelt pontosság miatt mégis elegendő csapásmérő erőt jelentenek.

Vadludak kötelékrepülése

Temesvári Péter

A holland légierő Open Dagen néven minden évben megrendezi a nemzetközi repülőnapnak is beillő nyílt napját. Páratlan évben a délkeleten található Volkel légibázis, a páros esztendőkben pedig az északi Leeuwarden katonai repülőtere ad otthont a nagyszabású légi bemutatónak. Nem véletlenül, hiszen ezen a két, hatalmas méretű és jól kiépített bázison állomásoznak a holland légierő gerincét adó F-16-os harci gépekkel repülő századok.

Sosem volt repülőnap

Horváth Zoltán

A világ legnagyobb katonai légi bemutatójára készülődők legrosszabb rémálmai látszottak megvalósulni azzal, hogy a parádé előtti napokban rekordmennyiségű csapadék ömlött a fairfordi repülőtérre és környékére. Arra viszont még ők sem számítottak, hogy a szervezőket a Royal International Air Tattoo 38 esztendős története során példátlan döntés meghozatalára kényszeríti mindez, és törlik a bemutatót. A csalódott repülésrajongók százezreit emlegetőknek csak azt válaszolhatták, hogy még mindig jobb annyi elkeseredett néző, mint tízezer sárba ragadt személyautó a felázott parkolókban. A vízözön ráadásul nemcsak a környező, parkolásra kölcsönbe kapott legelőket, tarlókat változtatta mocsárrá, hanem a reptéren az összes füves részt is.

AMRAAMszkijra várva

Kees Otten és Wim Das

A szlovák légierő közelmúltbeli történetéből két fontos dátumot érdemes megemlíteni. Az egyik 1993. január 1-je, amikor Csehszlovákia megszűnt, és helyette két független köztársaság alakult. Ugyanez a születésnapja az új alapokon szervezett szlovák légierőnek is, amelynek legfontosabb bázisa Szliács lett, nem véletlenül telepítették ide a MiG-29-eseket. A másik fontos dátum 2004. április 1-je, aznap lett az ország a NATO teljes jogú tagja.

A hírnév kötelez

Horváth Zoltán

A holland repülőgépgyár együléses egymotorosa utolsó típusa lett annak a legendás vadászgépszériának, amelynek az I. világháborúban készült példányaival a német, a magyar és az osztrák pilóták megannyi légi győzelmüket aratták. 1940-ben azonban a német légierő, melynek annak idején Anthony Fokker cége harci gépek ezreit gyártotta, a Hollandia védelmére bevetett D.XXI-eseket öt nap alatt lesöpörte az égről. Az elődeiknél kevésbé félelmetesre sikerült vadászgépek nem is hazájukban aratták legnagyobb diadalukat, hanem Finnországban, melynek repülői ugyancsak létszámfölényben lévő és korszerűbb típusokkal támadó ellenséggel - Sztálin Sólymaival - vették fel a harcot.

Tengeralattjáró-vadászok

Kárpáti Endre

Németországban az Eurofighter rendszeresítése mellett a közelmúltban lezajlott egy másik típusváltás is. Bár a Lockheed P-3C Orionok bevezetése nem kapott olyan nagy visszhangot, a haditengerészeti légierő életében legalább akkora volt a jelentősége, mint a Luftwaffénál az új vadászgépnek.

A Krónikás történetei II.

Tőrös István

Punka György az elsők között volt, aki a hatvanas években megkereste a II. világháborús katonai repülés pilótáit, szerelőit, megfigyelőit, hogy megkérdezze őket az életükről, hogy elvigye őket a fiatalok közé, hogy igaz helyükre ültesse őket történelmünkben, életünkben. Velük összefogva ott volt a Veterán Repülő Szövetség megalakítói között, segített az egyesület európai kapcsolatainak kiépítésében, egyik szervezője volt a "Nyújtsunk egymásnak békejobbot" nemzetközi repülőtalálkozónak. Azóta ő is abba a korba lépett, amelyben az egykori nagy öregek voltak az első ismerkedések idején. Az elmúlt negyven esztendőről beszélgettünk - a régi ismeretség miatt kerülve a magázódást.

 

Szárnyaló tradíciók

A kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató látogatói nemcsak a kiállító soron, de a levegőben is megcsodálhatták az Aero Vodochody által tervezett és gyártott kiképző repülőgépek teljes típusválasztékát.

Csehország legnagyobb repülőgép-ipari cége a Cseh Légierővel közösen az elmúlt évtizedeket felidéző elődök mellett az L-159-es repülőgépcsalád együléses könnyű légiharc változatát és a kétüléses kiképző változatot is bemutatta.

Hivatásos gyorshajtók

Kővári László

A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) hivatalos rekordlistáját böngészve számos érdekes tényre bukkanhatunk. A repülés iránt érdeklődők előtt jól ismert, hogy az egykori Szovjetunió szinte minden repülési teljesítmény terén sorra döntötte a rekordokat, ennek aztán a hetvenes években (néhány részterület kivételével) vége szakadt.

Lefokozott atombombázók

Horváth Zoltán

A II. világháború legnagyobb harcértékű, legnehezebb bombavetőinek a Boeing négymotorosai számítottak, melyek azzal írták be magukat a történelembe, hogy az első két atombombát Japánra dobták.

A vérbeli stratégiai csapásmérőket azonban 1950-re leminősítették közepes bombázóvá, miután az USAF Stratégiai Légi Parancsnoksága szolgálatba állította modernizált leszármazottaikat, a B-50-eseket, valamint a háromszor akkora felszálló tömegű, Convair B-36-os típusú, hatmotoros óriásokat. A június 25-én kirobbant koreai háború negyedik napján azonban mégis a Superfortresseket szólították harcba.

Sokszínű Szivárvány

Kővári László

A szlovák légierő Malackyban lévő repülőtere és az attól mindössze kilenc kilométerre elterülő Kuchyna (konyha) lőtér az ezredforduló idején többször szerepelt már magazinunkban. Akkor az USAF gépei települtek rendszeresen a bázisra, ahonnan szinte azonnal, felesleges útvonalrepülés nélkül gyakorolhatták a gépágyús földi lövészetet és a bombázást. Mindez a két ország közötti szerződés alapján zajlott, az amerikaiak korszerűsítették a repülőtér infrastruktúráját a használati jogért cserébe.

Nem a szépségéért szerették III.

Serflek Szabolcs

Lassan repül. Rettentő csúnya. Mechanikus kormányzású...

És a negatívumok sorát még lehetne folytatni. Az A-10 Warthog látványosan kilóg az amerikai légierő által sugallt hi-tech képből.

De szükség van rá, mert vannak olyan feladatok, amelyeket csak az A-10-esre lehet rábízni. Komoly tűzereje és legendás túlélőképessége a világ legjobb csatarepülőgépévé teszi.

Sorozatunkban áttekintjük a Warthognak a Sivatagi Vihar hadműveletben betöltött szerepét, és felvillantunk néhány érdekesebb jelenetet, bevetést is, amelyet a szereplők saját szavaikkal illusztrálnak. Ezek a jelenetek jól érzékeltetik, milyen az igazi légi háború, és milyen érzés azt egy csatarepülőgépben ülve megvívni.

 

Az Angliai Csata

Negyvenkét évvel ezelőtt a londoni Hyde Park felett áthúzva egy Spitfire-kötelék emlékeztette a londoniakat 1940 szeptemberére.

A dugattyús motorok dübörgése sok nézőben felidézte a dicsőséges napokat, amikor a kevesek oly sokat tettek a szigetországért...