Archívum - 2009. július

AMX, a zseb-Tornado

Kővári László

Az Aeronautica Militare Italiana (AMI), vagyis olasz légierő egyik fontos típusa a saját fejlesztésű AMX, amely kevéssé ismert külföldön, hiszen nem számít a széleskörűen elterjedt harci gépek közé. Az exportsikert nem aratott gép előtt már jelentős múlt és még évtizedes jövő áll, hiszen korszerűsítése éppen folyamatban van.

Lángfarkú Földimalacok

Zsig Zoltán

Az ausztrál légierőben még mindig repülnek nagy teljesítményű F-111C bombázó repülőgépek, de már nem sokáig. 2010-ben, közel 37 év szolgálat után az utolsó F-111C példányokat is nyugdíjazzák. A variaszárnyú csapásmérők az ausztrál kontinensen mégis jóval túlélték az amerikai típustestvéreiket, hiszen azokat már több mint 10 éve kivonták a hadrendből.

Képvadászat

Kővári László

Lassan már megszokottá válik, hogy a légierővel kapcsolatos események, döntések a nyilvánosság kizárásával történnek. Néha egy-egy kivétel azért előfordul, mint decemberben a Gripenek készültségi szolgálatba állása vagy a kecskeméti bázis parancsnokváltása.

Drogfutárok nyomában

Trautmann Balázs

2009 tavaszán szinte nem is lehetett felütni egy napilapot anélkül, hogy a Mexikóban kialakult, lassan polgárháborús helyzetre emlékeztető hírekkel ne találkozzunk. Az országban működő, a kábítószer-előállítással és -csempészettel foglalkozó bűnszövetkezetek egyes területeken gyakorlatilag átvették a hatalmat a kormányszervektől.

Új Indián a családban

Zsig Zoltán

Az Egyesült Államok hadseregében a legutóbb szolgálatba állított helikoptertípus az UH-72-es. A döntés azért is volt meglepő, mivel ez a Eurocopter cég EC145-ös típusa, vagyis nem hazai fejlesztés. Az új forgószárnyast nem a harci feladatokra, hanem olyan célokra használják majd, ahol a kisebb teljesítmény és képesség is elegendő.

A pontos idő köteléke

Kővári László

Régi adósságunkat törlesztjük, hiszen magazinunkban még nem volt szó arról a repülőcsoportról, amely már két alkalommal bemutatkozott Magyarországon.

Hamarosan harmadszor is láthatjuk őket az eddig megszokott helyen, vagyis a Parlament előtti Duna-szakaszon augusztus 20-án.

A csapat viszonylag rövid múltra tekint vissza, legalábbis a jelenlegi formájában. Tapasztalatuk sem mérhető össze a "nagyokéval", ez azonban egyáltalán nem látszik meg a produkciójukon, éppen ellenkezőleg.

A csalirepülőgép

Kővári László

A nyugdíjba vonult magyar vadászpilóták és légvédelmi rakétások közül sokan emlékeznek az éleslövészeteken általuk megsemmisített légi célokra. A "Miseny" az esetek jó részében a La-17M típusú pilóta nélküli repülőeszköz volt, amelyet egészen a rendszerváltás idejéig gyártottak.

Vámpírok és Ördögök

Cristian Beenen és Hans Van Dijkhuizen

A kaliforniai Mojave-sivatag kietlen vidékéről az avatatlanok nem gondolnák, hogy itt található az amerikai haditengerészet egyik legfontosabb kísérleti központja, ahol az új repülőgép­típusok és fedélzeti fegyvereik kipróbálása folyik.

Veszélykeresők

Horváth Zoltán

A kisebb repülőnapok közkedvelt műsorszáma a magasba eregetett színes léggömbök vadászata. Az I. világháború éveiben a pilóták nem a közönség kedvéért igyekeztek jóval nagyobb példányaikból a lehető legtöbbet elintézni, hanem a lövészárkokban küszködő gyalogság életének megkönnyítésére.

A ballonok kosarából ugyanis az erős távcsövekkel és telefonnal felszerelt megfigyelők vagy a tüzérség lövéseit pontosították, vagy pedig jelentették a legkisebb túloldali csapatmozgást is, amire a válasz megsemmisítő gránáteső volt. Ez okból vált a vadászrepülők egyik legfontosabb feladatává e megfigyelőeszközök elpusztítása - különösen offenzívák előtt.

Pisztolypárbajnak indult III.

Kárpáti Endre

Miután az előző részben áttekintettük a vadászgépek fegyverzetének kialakulását a második világháború során, ezúttal sorra vesszük a bombázók és a csatagépek gépfegyvereinek fejlődését, valamint a célzóberendezéseik rövid történetét.

Viperafészek VI.

Serflek Szabolcs

Az F-16 Viper a legnagyobb számban használt többfeladatú vadászrepülőgép az Egyesült Államok Légierejében. Az arizonai Luke légibázison évente ezer új pilótát képeznek ki a légierő számára, fejenként 2 millió dolláros költségen. Csak a legjobbak kerülhetnek be a B kurzusnak nevezett kiképzőprogramba, de egyáltalán nem biztos, hogy a végén meg is szerzik a hőn áhított képesítést. A program kemény, szigorú, intenzív és egész embert kíván.

Sorozatunkban rendhagyó módon végigkísérünk néhány növendéket a hat hónapos kurzuson, és így nemcsak a kiképzés mindennapjaiba nyerünk bepillantást, hanem a részt vevő növendékek és oktatók személyiségét, a vadászpilóta-elhivatottságot, -fegyelmet és -egót is megismerhetjük.

A sorozatban szereplő személyek és események valódiak, a hivatkozott kiképzőkurzust az 1990-es évek elején bonyolították le.

Kéttörzsű Istennyila

Horváth Zoltán

A II. világháború legkülönlegesebb elrendezésű vadászát egy olyan cég tervezte és építette, melynek ez volt az első harci gépe. A kettős törzs, az orrkerekes kialakítás, az orrba csoportosított öt gépfegyver és a turbófeltöltős, soros motorok mind olyan újdonságok voltak, melyeknek akkoriban alig akadt párjuk. Mindennek ára a fejlesztés elhúzódása volt, ez azonban napjainkban - a típus nevéhez illően - villámgyorsnak számítana, hiszen a tervek 1937-es elkészülte után négy évvel már sorozatban építették, igaz, csupán az 1943-tól átadott verziókat tartották valóban kiforrottaknak.

Három kérdés, három válasz

Magó Károly

A tavaly feltárt TAROM Il-14-es utasszállító roncsa meglepő dolgokat tartogatott számunkra. A munkálatok befejezése és az emlékmű felavatása után folytatódott a kutatás, mert nagyon sok ember választ várt a "miértekre".

Kazahsztáni anziksz III.

Varga "Tömör" Imre

Nekem a legemlékezetesebb repülésem az egyenes bejövetel végrehajtása volt. Már a feladat végrehajtásának feltételei is mások voltak, eltértek a megszokottól. A rendszer repülési magassága 6000 m volt, a Tien-san magas fennsíkjai, hegyei miatt. A repülési idő mintegy felét a hegyek felett töltöttem. Rám ez a kőrengeteg, a magas csúcsok, fennsíkok a döbbenet erejével hatottak. Kavarogtak a fejemben a gondolatok: mi lenne, ha nekem itt kellene katapultálnom?

Az összetartozás jelképe V.

Magó Károly

A politika mindig hatással volt a hadseregre, ez különösen igaz a Honvéd Killián György Repülő Hajózó Tiszti Iskolára és jogutódjaira. Ez a tiszti iskola, majd főiskola meg tudott újulni, mindig fel tudott nőni az adott feladatokhoz, és évtizedeken keresztül szolgálta a haza érdekeit!

A Strike Eagle-sztori IV.

Serflek Szabolcs

Az F-15E Strike Eagle az amerikai légierő legnagyobb teljesítményű csapásmérő vadászrepülőgépe - ez vagy ehhez hasonló megállapítások már többször szerepeltek az ARANYSAS oldalain.

Mostani sorozatunk arra vállalkozik, hogy alátámassza ezt az állítást. Részletesen megismerhetjük az F-15E felépítését, a működését, a rendszereit - példákkal, történetekkel és az érintettek személyes beszámolóival fűszerezve.

A sorozat végére pedig képet kapunk arról, hogy miért mondhatjuk erről a rendkívül stabil alapokon nyugvó, alaposan átgondolt és folyamatosan továbbfejlesztett fegyverrendszerről, hogy jelenleg a világ legütőképesebb többfeladatú csapásmérő repülőgépe.