Új szám - 2010. december

Szertefoszló délibáb

Kővári László

A francia Dassault repülőgépgyár neve évtizedeken keresztül összeforrt az egymást követő Mirage (Délibáb) vadász- és vadászbombázó repülőgépekkel. A cégalapító tervező Marcel Bloch (aki később "franciásított" a Dassault névre) kétségkívül zseniálisat alkotott a Mirage III-assal, amely nem véletlenül aratott rendkívüli exportsikert. Ebben ugyan része volt az izraeli légierőnek is, ahol az egymást követő háborúkban száz százalékig, sőt, még azon túl is kihasználták a típusban rejlő harcászati lehetőségeket.

A célpont: Szaddám

Zsig Zoltán

A 2003-as iraki hadműveletek teljesen másképp kezdődtek meg, mint azt sokan várták. Az első légi csapásnak ugyanis maga Szaddám Huszein volt a célpontja. Azt remélték, hogy a háború elkerülhető lesz vagy sokkal gyorsabban megvívhatják, ha sikerül meggyilkolniuk.

Búcsú a fegyverektől

Deák Krisztián

Ha a politika nekidurálja magát és az ország védelmi képességeit áttekinti, megreformálja, akkor a katona hátán feláll a szőr. Nem ok nélkül - ezt most éppen Nagy-Britannia példáján lehet bemutatni.

Újra itt van a Nagy Csapat!

Magó Károly

A repülős hagyományok szerint minden feladat-végrehajtást kiértékelés követ, a század törzshelyén. Különösen igaz ez akkor, ha minden tökéletesen sikerült. Ezen hagyomány jegyében pár nappal a hazaérkezés után megtartotta nem hivatalos "zártkörű feladatkiértékelő összejövetelét" az afganisztáni missziót megjárt szolnoki hajózó- és repülőműszaki állomány. Meghívást kaptam én is és rajtam keresztül az ARANYSAS minden olvasója, így mi is ott lehettünk az "AMT-1. kiértékelőn"!

Jelmezbál

Kővári László

Az idei Tigris-találkozót október 4. és 15. között rendezték meg Hollandiában. A Volkel légibázis adott otthont a rendezvénynek, itt állomásoznak a 313-as Tigris század F-16-osai is. A szokásos "nagymacska"-találkozón második alkalommal vett részt a magyar légierő Gripen gépeivel, az egyelőre próbaidős tagjelölt az alakulat nevének köszönhette jogosultságát. A puma ugyan csak távoli rokona a tigrisnek, de ez természetesen nem volt akadály, hiszen a cél a minél több résztvevő és a minél több tapasztalat szerzése.

A sötétség logikája

Kárpáti Endre

A katonák számára a békeidők egyik legfontosabb és legösszetettebb tevékenysége a hadgyakorlat. A megszokott körülményektől eltérően jobb esetben idegen helyen, a harctéri viszonyokat a lehető legjobban megközelítve gyakorolhatják a kiképzés során elsajátítottakat. Szerencsés esetben pedig a külföldi résztvevőktől olyan új dolgokat is elsajátíthatnak, amelyeket egyébként csak a könyvekben olvashatnak. Az október 4. és 14. között megrendezett Logical Decision (Logikus Döntés) 2010 hadgyakorlat esetében sem volt ez másként.

Az utolsó mohikánok

Frank van der Avoort és Johan Franken

Bulgária légiereje jelenleg az egyik leginkább érdekes Európában, mivel több olyan típus is üzemel állományukban, amelyek már nem sokáig láthatók. A MiG-21-esek és Szu-25-ösök még azért is különlegesek, mert álcázó festésük is egyedi. Mivel a bolgár légierő gépei ritkán láthatók külföldön, ezért felkerestük a Bezmer és Graf Ignatyevo légi bázist, ahol többek között az említett típusok is üzemelnek.

Jégmezők lovagjai I.

Horváth Zoltán

A XX. század első felére szinte elfogytak a földgolyó felderítetlen területei. Az utolsó nagy nemzetközi verseny a sarkvidékek meghódításáért folyt. A fehér halál birodalmának tartott északi és déli pólusokat gyalogszerrel felfedezők után jöttek a repülőgépes expedíciók. A legsikeresebb közülük az amerikai flotta tisztje, Byrd korvettkapitány volt, aki a levegőben még a legnevesebb sarkutazót, a norvég Roald Amundsent - a Vasembert - is maga mögé utasította 1926-ban.

A segítő kéz politikája I.

Zsig Zoltán

A Black Hawk Down című könyv és film alapjául szolgáló mogadishui csatáról már sok írás jelent meg. A különleges hadművelet kudarca okainak vizsgálatát korábbi eseményekkel kell elkezdeni. Többrészes sorozatunkban egyben olyan részleteket is ismertetünk, melyek az egyébként kiváló könyvből sem derültek ki.

Az eltékozolt típus

Kővári László

A Kecskemét környékén lakók 2011-től már nem láthatják a jellegzetes füstcsíkokat az égen, amelyet a Dongó század MiG-29-esei hagytak maguk után. Egy év haladékot követően végleg kivonják a szolgálatból azt a vadászrepülőgépet, amely kivétel nélkül minden repülést szerető emberben mély nyomot hagyott. Különösen igaz ez azokra, akik munkájuk kapcsán kerültek kapcsolatba a típussal.

Az első csillagharcos

Horváth Zoltán

Az USA első harcba küldött sugárhajtású vadászgépét a szakmabeliek P-80-asként ismerték meg. Minthogy lekéste a II. világháborút, csak a következő konfliktusban lett valóban híres. Az 1950 nyarán kirobbant koreaiban viszont már F-80-asként szerepelt, mivel az 1947-ben függetlenné vált amerikai légierő ilyen típusai jelölésére 1948-ban bevezette a P betű helyett az F-et. A Lockheed sugár­hajtásújának eredeti elképzelése Clarence "Kelly" Johnsontól, a gyár zseniális mérnökétől származott, de még 1939-ből.

Katonaévek II.

Magó Károly

Az előző részben Palkó László katonaéveiből az első négyet idéztük fel. Három évig volt cőger, majd jött a pécsi Zrínyi akadémia, ahol nem sikerült az orvosi vizsgálat a folyamőrséghez...

Tigriskölyök

Szabó Gábor

Az előző számban elkezdett sorozatunkat folytatva újból egy a repülőmodellezés csúcskategóriájába tartozó sugárhajtású modellt kívánunk bemutatni, mely abból a szempontból is kitűnik a társai közül, hogy a típusból ebben a nagy méretben az egész világon mindössze kettő készült.

A halálra ítélt főkonstruktőr III.

Varsányi Mihály

Az idősebb korosztály tagjai - akik közé e sorok írója is tartozik - fiatalkorukban még találkozhattak az orosz frontot megjárt egykori katonákkal. E férfiak háborús kalandjainak elbeszéléséből sohasem hiányozhatott egy fél mondat: "és akkor jöttek a Raták", mert a magyar baka szemében minden vörös csillagos repülőgép Rata volt. Pedig ezt az elnevezést, amely patkányt jelent, eredetileg Polikarpov I-16-os vadásza kapta még a spanyol polgárháborúban.

Hazai felszállópályán XI.

Varga "Tömör" Imre

Én magamból indulok ki a következő "magvas" következtetés levonásakor. Minden repülőgép-vezető egyvalamit nagyon utál, ha a repülési váltáson valamilyen szolgálatot kell ellátnia. Ez azt jelenti, hogy a repülőgép-vezető neve ebben az esetben a tervtábla legelején vagy a legvégén van feltüntetve. Elöl a repülésvezető, alul a repülésvezető-helyettes, ügyeletes megfigyelő. Mindenki azt szeretné, ha a neve a repülési tervtábla középmezőnyében helyezkedne el, mert akkor csak a betervezett repülési feladatokkal kell foglalkoznia. Néha a velem együtt szolgálatot adó pilótatársaimat vigasztaltam: "Mit vagy elkeseredve, itt lenn a földön nem kell kockáztatni." Ugyanis a középmezőnyben elhelyezkedőkre mindig leselkedik a veszély a repülések végrehajtása közben, és néha mint derült égből a villámcsapás teljesen váratlanul érkezik.