Archívum - 2013. november

Makszimális élmény

Kővári László

aranysas.hu

A 2013-as moszkvai repülési és űrhajózási szakkiállítás több szempontból is különbözött a régebben megrendezett hasonló eseményektől. A világválság ugyan kevésbé érintette Oroszországot, a takarékosság azonban bizonyos területeken érezhető volt, ez többek között kevesebb repülőgép földi és légi részvételében is megnyilvánult. És ezzel nem csak az amerikai típusok hiányára utalunk, a felvonultatott hazai repertoár is foghíjas volt.

A lézerharcos

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A 70-es évekre már a szovjet légierő vezetői is olyan harcászati gépeket tartottak szükségesnek, amelyek pontcélokat is leküzdhetnek, és precíziós fegyvereket vethetnek be. A MiG-23BN továbbfejlesztésével sikerült létrehozni a MiG-27-est, amely megfelelt ezeknek a követelményeknek.

Tengerészek a sivatagban

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Az afganisztáni hadszíntéren számos repülőalakulat támogatja a koalíciós erők tevékenységét. Nélkülük elképzelhetetlen lenne bármilyen katonai művelet végrehajtása. Ezen egységek mindennapi életét mutatjuk be most induló sorozatunkban. Az első részben egy olyan csapatról lesz szó, amelyik már befejezte tevékenységét, de története érdekes és tanulságos lehet.

Célravezető megoldás

Kővári László

aranysas.hu

A korszerű orosz hajó elleni rakéták ellen már nem feleltek meg az amerikai és szövetséges hadihajókon elhelyezett Phalanx vagy Goalkeeper radar/optikai vezérlésű gyorstüzelő gépágyúk. Ezek csak pár száz méteres lőtávolságúak, és hullámzás esetén nagymértékben romlik a hatékonyságuk.

Őrjárat az égen

Kővári László

aranysas.hu

Az 1997-es nyárelő sűrű programokat hozott a magyar tesztelő csapat számára. Az amerikai Boeing nagyon komolyan vette az esetleges Hornet-megrendelést, ezért a többi céghez képest további pluszlehetőségeket is biztosított a típus és annak különleges üzemeltetési környezetének megismertetésére.

Idegen tollakkal

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A hatvanas-hetvenes évektől kezdve egyre több kábítószert szállítottak az Amerikai Egyesült Államokba polgári kisgépek  fedélzetén. A hivatalos szervek ezt az új módszert természetesen nem hagyhatták figyelmen kívül, így egy idő után megkezdődött a légi bűnüldözés.

Döntésre várva

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A Dél-afrikai Köztársaságban a szocialista országokhoz hasonló politikai változások történtek 1990 után. A haderőre ez ugyanolyan hatással volt, nagy leszervezések történtek. A kisebb, de korszerűbb légierő felállításával a kitűzött célt sikerült elérni, ugyanakkor az utóbbi években mégis aggasztó problémákkal kell szembesülniük.

Meteorvadászok

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Éleslövészet. Békeidőben a hadsereg, a katona végső tesztje, a kiképzés csúcsa. Ilyenkor ad számot mindenki arról, hogy amire felkészül, a feladatát hogyan tudja végrehajtani. Vannak fegyvernemek, ahol erre gyakrabban kerülhet sor, végrehajtása egyszerűbb. A komplexebb haditechnikát használó egységeknél viszont nem ez a helyzet, néha csak sokévente kerülhet sor arra, hogy a katonák éles fegyverrel tüzeljenek.

A Királynő kalóza

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A Blackburn cég tengeri szolgálatra szánt hajógyilkosa, ami találóan a Buccaneer, vagyis a Kalóz nevet kapta, mindenképp kiérdemelte a brit repülőgépgyártás legnagyobb túlélője címet. Előbb egyetlenként vészelte át a szigetország védelmi költségvetésének drasztikus megnyirbálását, aztán meg nagyméretű hordozóinak szolgálatból történt kivonását. Üzemképes példányai ugyanis a Királyi Légierőhöz kerültek, ahol a típus hosszabb időt töltött, mint amennyit a Királyi Haditengerészet állományában.

A bevetés szabályai

Kővári László

aranysas.hu

1969 folyamán egyre hevesebbé vált Izrael és Egyiptom között a „felmorzsoló háború”. A Szuezi-csatorna térségében heves tüzérségi párbajok zajlottak, mindkét oldalon áldozatokkal. Az izraeli közvélemény belefásult a dologba, a hadijelentések másodlagos fontosságúvá váltak, a társadalom alig vett tudomást a dologról. Ennek egyetlen oka volt, a gazdaság virágzott, az üzletek és szórakozóhelyek tele voltak, ami háborús viszonyok között furcsán hangzik. A légierő folytatta rendszeres bevetéseit az egyiptomi légtérben, a légi győzelmek száma folyamatosan nőtt.

Bombázó a víz alól

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A japán haditengerészet élenjárt mind a tengeralattjáró-hadviselésben, mind a katonai repülésben. Egy különleges megoldással sikerült ötvözni a két fegyvernem előnyeit.

Szomorú születésnap

Kiss Dezső

aranysas.hu

Megalakulásának 30. évfordulójára emlékezett a 101. felderítő repülőszázad állománya Taszáron. Az 1983-ban megalakult Szu-22M3 és Szu-22UM gépeket repülő századénál nagyobb csapásmérő potenciállal sem azelőtt, sem az óta nem rendelkezik hazánk. A viszontlátás örömét nem kisebbíthették a szomorú tények, sem a korai kivonás felett érzett fájdalom, sem a szeretett, még meglévő Fitterek jelenlegi állaga, sem a taszári repülőtér romos volta.. Tovább »

500 ezer rubel vérdíj

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

Az I. világháború után elszánt amerikai pilóták siettek az élethalálharcot vívó lengyel nép segítségére. A vakmerő önkéntesek összecsaptak a szovjet légierővel, és életveszélyes kalandokat átélve a lovasság elleni harc nagymesterei lettek. Szükség esetén még a páncélvonatokat is meg tudták állítani.

Világrekorderek

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A Királyi Légierő történetében külön fejezetet kaptak a különféle csúcsteljesítmények elérői. Közülük leginkább a hosszú távú repülési rekordok megdöntői tanúsították ország-világ előtt a RAF pilótáinak és gépeinek rendkívüli képességeit. Az önálló haderőnem létjogosultságának bizonyításán kívül ennek akkor is hasznát látták, ha veszélyben forgott a brit gyarmatbirodalom vagy ha potenciális ellenfeleket kellett elrettenteni.

Tűzparancs

Kositzky Attila

aranysas.hu

Mai világunkban, amikor a fiúk számítógépen ádáz légiharcot vívnak 100 kilométerekkel odébb élő, soha nem látott barátaikkal, gondosan kiválasztva az összecsapás légterét, a vadászgép típusát, fegyverzetét, nehezen érthető számukra mindaz, amit most megosztok velük.

Amerikai kutatók

Magó Károly

aranysas.hu

Amerikai Sírazonosító Szolgálat (American Graves Registration Service) kutatásainak lezárása után 55 évvel (2003-tól) ismét lehetett kutatni az eltűnt amerikai pilóták után Magyarországon. A védelmi minisztérium Hadifogoly- és Eltűnt Személyek Hivatala (Defense Prisoner of War/Missing Personnel Office, DPMO) a régi akták áttanulmányozása után folytatta a félbemaradt kutatásokat.