Archívum - 2015. március

Visszaszámlálás

Tőrös István

aranysas.hu

2015. szeptember 1-jén nemcsak a tanintézetek diákjainak csengetnek be szerte a világon, de a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis hajózói és műszakijai számára is elkezdődik a litvániai Zoknia repülőterén a NATO légtérvédelmi szolgálat. 2004 óta a szövetség repülőgépei őrzik Észtország, Lettország és Litvánia légterét. A feladatra való felkészülés eddigi eseményeiről s a tavaszi időszak tervezett feladatairól Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka számol be az ARANYSAS olvasóinak. Tovább »

Kopott kopók

Kővári László

aranysas.hu

Az orosz légierő legrégebbi harci gépei a MiG-31-esek, amelyeket nyugaton Foxhound, azaz Kopó néven ismernek. Az 1994-ig tartó gyártás során 505 darab készült, és az akkori idők igényei szerint rövid naptári és repült óra üzemidővel számoltak.

Nagy idők tanúja

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Nem csak idehaza zártak be katonai reptereket, Európa más részein is ez lett a sorsa sok dicső múlttal rendelkező bázisnak. Nagy-Britanniában ezek közt van egy, amelyhez számos történelmi esemény kapcsolódik. A legújabb fejlemény viszont igazán meglepő, hiszen űrhajókat láttak ott nemrégiben.

Helyi háborúkban bizonyított

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A Boeing és az amerikai légierő kifejezetten a Szovjetunió elleni mélységi nukleáris csapásmérésre szánta a B-52-es nehézbombázókat. Szerencsénkre erre soha nem került sor: a típus ütőerejét sokkal kisebb országok tapasztalhatták meg. Igaz, még ez is sokba került a Stratofortress-közösségnek...

A legek repülőgépe

Kővári László

aranysas.hu

A North American Aviation cég által kifejlesztett mindmáig egyetlen hiperszonikus repülőgép első néhány tucat repülése során még nem a géphez tervezett XLR-99-es hajtóművet használták, mivel az nem készült el időre. Helyette két kisebb XLR-11-est építettek be, amelyek jellegzetessége, hogy négy kis fúvócsővel rendelkeztek. Az össztolóerő is kisebb volt, így a tervezett repülési csúcsteljesítményekre még várni kellett. Ez nem is volt baj, hiszen a repülőgép rendszerei még messze nem voltak kiforrottak. Az új hajtóművet a repülések előtt alapos földi tesztelésnek vetették alá, amit többnyire a későbbi pilóták végeztek.

Szomorú születésnapok

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A magyar légierő helikopteres közössége 2014-ben két évfordulóra is emlékezhetett. Harminc éve a haderő fejlesztése során egy új ezred létrehozására Mi-8-asok települtek Szolnokra. Egy évtizeddel ezelőtt a költözés iránya megmaradt, de az átszervezés akkor már szomorúbb esemény, leépítés miatt történt.

Légcsavaros becsengetés

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A magyar légierőn belül 2014-ben több évforduló is aktuális volt, azonban ezek egy részét nem ünnepelték meg. A fegyvernemek többsége a harcászati repülők árnyékában éli mindennapjait, ez a különböző események, megemlékezések tekintetében is igaz. Pedig tavaly az ancsásokon kívül a jakosok is kerek évfordulót ünnepelhettek.

Mint Jónás a cethal gyomrában

Tőrös István

aranysas.hu

2010. szeptember 21-én, helyi idő szerint 18 óra 25 perckor landolt Kabulban a KAIA (Kabul International Airport) nyolcvankét fős magyar parancsnoki váltását szállító C-17-es nehéz szállító repülőgép. Eljött az idő, hogy ezt a repülési élményt megosszam olvasóinkkal.

Csatasorban

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Nagy-Britannia, Nyugat-Németország és Olaszország repülőgépiparának 1970-es évekbeli csúcstermékeként született meg a Tornadónak elnevezett változtatható szárnynyilazású, kétüléses, két hajtóműves, szuperszonikus vadászbombázó, amelynek első prototípusa 41 évvel ezelőtt emelkedett levegőbe. A partnerek példás együttműködése jóvoltából a típus hadrendbe állítása a szerkezet bonyolultsága ellenére már 1980-ban - immár 35 éve - elkezdődhetett. Tovább »

Pillanatfelvétel

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Manapság már szinte mindenkinél van fényképezőgép, így sok érdekes történés örökíthető meg, számos repülőeseményt dokumentáltak már ilyen módon. Néhány évtizede viszont még a hivatásos fényképészek is csak a véletlen események láncolatának köszönhették, ha elkaptak egy katapultálást.

Egy sikertelen dezertálás

Nagy Ernő

aranysas.hu

1978. október 12-ét írunk, délután 14 óra 30 perc. Az MN 5081-es alakulat, a pápai 47. honi vadászrepülő-ezred a délutáni repülési váltásra készül. A repülésre előkészített gépek az indítózónában egymás mellett sorakoznak, és várják a repülőgép-vezetőket. A hajózóállománynál az eligazítás már elkezdődött. A műszaki állomány a repülés előtti eligazításra vár.

Vörös Sasok

Kővári László

aranysas.hu

1986-ban távozott az alakulattól az a pilóta, aki a leginkább tapasztaltnak volt mondható a MiG-21-esen, nem véletlenül szerzett oktatói jogosítást legfiatalabbként. A floridai 33. ezrednél kapott új beosztást, ahol később F-15-ösön repülhetett.

Minden kezdet nehéz

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Napjainkban teljesen természetes, hogy a nagy sebességű gépeket hátranyilazott szárnnyal szerelik fel. Nem volt ez a megoldás mindig teljesen magától értetődő - a világ első nyilazott szárnyú harci gépét előrenyilazva tervezték meg a Junkers mérnökei.

A Duce Repülő Hordója

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A második világháború előestéjén egyre több ország kezdett sugárhajtású repülőgépekkel folytatott kísérletekbe. Olaszország akkoriban igazi repülő-nagyhatalom volt, és a fasiszta diktatúrának köszönhetően a szükséges erőforrások is rendelkezésre álltak, így náluk is folytak ilyen jellegű fejlesztések.

Az égi villámháború

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Norvégia megszállását nemcsak az időjárás lassította, hanem a gyorsan reagáló britek is, akik repülők és hadihajók mellett partra szálló erőket is küldtek a németek megállítására. A Luftwaffe ellenük sem vallott szégyent. Hitler terveiben azonban Lengyelország 1939. szeptemberi lerohanása után - még abban az évben - Nyugat-Európáé következett volna.

A nemzeti büszkeség őrei

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

Az IAF fővárosi múzeuma többet nyújt egyszerű hadtörténeti kiállításnál. A hazafias nevelés szolgálatában állva azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket áldozták Indiáért. Bemutatja a legnagyobb győzelmeket, a légierő harcosait és a bevetett brit, francia, amerikai, szovjet s hazai gyártmányú haditechnikát. A veterán gépek egy része még ma is alkalmas a repülésre.

A sötét égbolt harcosai

Magó Károly

aranysas.hu

1944. április 13-án ismét az amerikai kötelékek ellen vetették be az éjszakai vadászokat. A kialakult összecsapásokban súlyos veszteséget szenvedett a század.