Archívum - 2015. április

Villámcsapás

Kővári László

aranysas.hu

2015 nyarán mérföldkőhöz érkezik az ellentmondásos F-35-ös program. Ha újabb halasztás nem következik be, akkor július 1-jétől bevethetővé válik az amerikai tengerészgyalogság első F-35B Lightning II (Villám) vadászbombázó-százada. Száznál több üzemelő gép és 25 ezer repült óra ellenére a program még javában fejlesztés alatt áll, a légierő F-35A verziója 2016-tól, a tengerészet F-35C gépei pedig 2018-tól válnak képessé bevetésre a világ bármely pontján.

A jövő bombázója

Kővári László

aranysas.hu

A Pentagon 2014 nyarán különösebb hírverés nélkül kiírta az USAF következő generációs bombázójának pályázatát. Az LRS-B (Long Range Strike-Bomber), azaz nagy hatótávolságú csapásmérő bombázó kissé más alapelvek mentén készül, mint az eddigi hasonló feladatú gépek. Az egyelőre "fekete", azaz titkos programról nagyon kevés érdemi információ szivárgott ki, ezeket próbáljuk meg összegezni.

A specialista

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A harci helikoptereket viszonylag ritkán alakítják át más feladatra, a Mi-24-es a ritka kivételek közé tartozik. A deszanttere miatt két speciális felderítő változatot is gyártottak, az általuk szolgáltatott információkra nagy szükség lett volna háború esetén.

Elnöki erőd

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Ismert amerikai hagyomány, hogy a második ciklusukat töltő amerikai elnökök alatt kezdődik meg az új, elnöki különrepülőgépek megrendelése. Így történik most is: Barack Obama nevéhez fog fűződni a világ két legismertebb festésű repülőgépének cseréje.

A Sturmovik unokája

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Az Ukrajnában zajló háborúban a szeparatisták ellen harcba küldték a Szu-25-ösöket is. A brutális képességű csatarepülőgépek bevetése felemás módon sikeredett. A nagy mennyiségű fegyverzet bevetésével elértek ugyan részsikereket, de később a számukhoz képest durva veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni.

A Catalina-incidens

Tóth-Major Antal

aranysas.hu

1952. június 13-án reggel 9 óra 5 perckor egy svéd DC-3-as (helyi típusjellel Tp 79) emelkedett fel a stockholmi Bromma repülőtérről nyolc fővel a fedélzetén, majd Gotland szigete felé fordult. Talán a személyzet valamelyik tagja gondolt is rá, hogy péntek 13-a nem a legszerencsésebb nap semmilyen tevékenységre, de az idő szép tiszta volt a repüléshez. Habár Gotlandtól keletre némi felhő takarta az eget, de semmi nem utalt arra, hogy ez a bevetés más lenne, mint az előző 21, amelyet ebben az évben a Balti-tenger ezen térségében már végrehajtott a Hugin nevű Tp 79-es és társa, a Munin. Hivatalosan a gépszemélyzet navigációs gyakorlatot végzett. Csak a hidegháború után ismerték el a svéd hatóságok, hogy valójában elektronikai felderítő tevékenységet hajtott végre a szovjetek ellen.

Visszaszámlálás

Langó Viktor

aranysas.hu

A korábbi évekhez hasonlóan az MH 5. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis JAS-39 Gripen pilótái az idén is lehetőséget kaptak arra, hogy egy hétig a svéd Védelmi Kutatási Ügynökség (FOI) által üzemeltetett Bevetésgyakorló és Repülő Harcászati Szimulációs Központban (FLSC) gyakorolhassanak. A MH LVIK állományából hat fő légvédelmi irányító is csatlakozott a kecskeméti pilótákhoz. Erre a Gripen-szerződés által biztosított eseményre már hosszú évek óta sor kerül, és remélhetőleg még huzamosabb ideig lehet a magyar Gripen-pilóták kiképzésének és jártasságfenntartásának biztos pontja. Tovább »

Olasz-lengyel két jó barát

Johan Franken és Frank van der Avoort

aranysas.hu

Február kilencedikén egy szürke, hideg reggelen kilenc órakor két olasz Eurofighter szállt fel a litván Zoknia légibázisról. A gépek megszokott napi gyakorló repülésüket hajtották végre a havas táj felett. Egyszer csak a földön települő légi irányítás információt adott egy azonosítatlan repülőgépről, amely egyenesen a balti légtér felé tartott. A gyakorló repülésből másodperceken belül éles bevetés lett. Tovább »

Az olaszok Repülő Pónija

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Itália repülőgépgyártásának nagyközönség előtt legtöbbet szereplő típusa a Frecce Tricolori jóvoltából az a gyakorlógép, amellyel a kötelék 1982 óta bemutatózik. E kétkormányosok szemrevaló festésük mellett - Pony 1-től Pony 10-ig - egyedi hívójelet is kaptak. Jogosan, mert kisméretűek, fürgék, képesek hirtelen felgyorsulni, irányt változtatni, és azonnal engedelmeskednek a kormánymozdulatoknak, azaz olyanok, mint a jól betanított pólópónik.

A Szaljut-7 megmentése

Remes Péter

aranysas.hu

Még sohasem volt úgy az űrrepülésben, hogy minden simán ment volna. Bármelyik pillanatban felléphetett egy váratlan, rendkívüli esemény. Ez történt 1985-ben is, amikor hirtelen megszakadt minden kapcsolat a Szaljut-7 űrállomással. Éppen lakatlanul keringett az űrben, amikor a baj megtörtént.

Fuvarosok

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Lövészeket szállítanak, légideszantot dobnak, humanitárius segélyt visznek, utánpótlást juttatnak célba. Legyen szó bármilyen katonai akcióról, jó eséllyel feltűnik egy szürke vagy tereptarka szállítógép. Szinte kivétel nélkül vállszárnyas, hátsó teherrámpás célszerszám. De hogyan vált a kialakításuk ennyire egységessé, hogyan alakult ki a modern hadi teherszállító?

Egy sikertelen dezertálás

Nagy Ernő

aranysas.hu

Mi elkezdtük cikizni az első század embereit, hogy nem tudják beindítani a hajtóművet, ők elkezdtek cikizni bennünket. Néhány másodperc után kiderült, hogy mindenki itt van az eligazításon. Akkor ki próbálja meg beindítani az egyik repülőgép hajtóművét?

Végzetes tavasz

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Mikor szóba kerül a francia légierő II. világháborús szereplése, az általános vélemény az, hogy rosszul felszerelt és még rosszabbul vezetett szervezet volt, amit 6 hét alatt tönkrezúzott a németek elsöprő túlereje. Az Armée de l'Air pilótái azonban bátorság dolgában felvették a versenyt akár a RAF, akár a Luftwaffe kötelékében szolgálókkal, és repülőeszközeik sem voltak silányabbak azokénál.

Hitler vakmerő pilótanője

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

A világ egyik leghíresebb pilótanőjéről számos fotó készült. Van, ahol lelkes nácik tömege veszi körbe, míg a következő fotón afrikai törzsfőnököknek magyarázza a repülés alapjait. Láthatjuk Kennedy amerikai, Nehru indiai és Nkrumah ghánai elnök társaságában. Más képeken Wernher von Braunnal vagy éppen Igor Sikorskival beszélget Amerikában. A nagyvilág elsősorban azért emlékszik a nevére, mert a vakmerő nő volt az egyik utolsó szemtanúja Hitler bukásának a berlini bunker mélyén.

A Sötét égbolt harcosai

Magó Károly

aranysas.hu

A románok átállása miatt augusztus végén, szeptember elején egy négy gépből álló csoportot jelöltek ki a földi harcok támogatására, és áthelyezték őket Debrecenbe. Az egység parancsnoka Hennyey Imre százados lett, majd őt Csura László százados váltotta. A bevetések során fedélzeti fegyverekkel és bombákkal támadták az ellenséges élőerőt és a páncélosokat.