Archívum - 2016. március

Erődemonstráció

Kővári László

aranysas.hu

A szíriai orosz katonai beavatkozás egyik érdekes, de teljesen szükségtelen és demonstratív része volt az eredetileg stratégiai célú szárnyas rakéták bevetése levegőből, vízfelszínről és víz alól. A több ezer kilométeres hatótávolságú fegyvereket főként nagyobb kiterjedésű olajipari létesítmények ellen vetették be, ahol komoly rombolást okoztak, de ugyanezt az eredményt elérhették volna a Szíriába telepített vadászbombázókkal is, hiszen a szárnyas rakéták pusztító ereje csak egy kisebb légibombáéval azonos.

Az örökifjú rockzenekar

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Vannak olyan legendás repülőgépek, melyeket több évtizeddel hadrendbe állításuk után sem sikerül váltó típussal nyugdíjba küldeni. Az örökifjú típusok között a B-52 Stratofortress és az ISIS terrorszervezet segítségével egyedi képességeit ismét bemutató A-10 Warthog mellett meg kell említeni egy törékeny, vékonyka repülő csodát, az U-2-est. A típus történetét azért is érdemes feleleveníteni, mert a Kémek hídja című filmben Powers lelövésének is szemtanúi lehetnek a nézők. Tovább »

Amerikai segítséggel

Kővári László

aranysas.hu

Az esetek többségében olyan repülőgéptípusok ismertetésére kerül sor, amelyek széleskörűen elterjedtek, számos országban üzemelnek, vagy valamely egyéb híres, vagy hírhedt okból tarthatnak közérdeklődésre számot. Azonban olyan repülőgépek is léteznek, amelyek nem terjedtek el, nem ismertek széles körben, kis példányszámban épültek, de mégis érdekesnek, kivételesnek mondhatók.

A túlélés iskolája

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A CH-47-es egy igazán különleges repülőeszköz, amely egyedülálló képességeivel és elnyűhetetlen kialakításával számos háborúban is sikeresen szolgált. A típus példányai igazi igáslovak, melyek ismeretlenül teszik a dolgukat a harcmezők felett, ám van egy helikopter, amely legendává vált.

Sebességláz

Kővári László

aranysas.hu

A katonai repülés fejlődésének sohasem volt olyan intenzív szakasza, mint az ötvenes években. Még a második világháború alatt sem nőttek olyan mértékben a repülőgépek képességei, mint a következő évtizedben. A repülési sebesség és magasság megtöbbszöröződött, nemhogy évről évre, de néha havonta dőltek meg az egyre újabb világrekordok.

Olajfoltvadászok

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A német Haditengerészeti Légierő rendelkezik két specializált járőrgéppel. A fekete keresztes Do 228-asok legfontosabb feladata a tengerek tisztaságának ellenőrzése.

Több mint kandúr!

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A US Navy legnépszerűbb repülőgépe címet még valószínűleg sokáig birtokolja az F-14-es. Az eredetileg vadászgépnek tervezett Tomcat pályája végén azonban új feladatkört kapott. A precíziós bombák integrálásával közvetlen légi támogató bevetéseken vettek részt, egyes esetekben jobban megfelelt erre, mint a fiatalabb F/A-18-asok. 

Az utolsó szezon

Wim Das és Kees Otten

aranysas.hu

2015 októberében, a szezon végén az egykori nukleáris csapásmérő, az XH558-as oldalszámú Avro Vulcan végrehajtotta utolsó leszállását. Az öreg bombázó végül jóval többet repült annál a 250 óránál, melyet a felújítás kezdetén ígértek, így ez lett a típus legtöbb időt a levegőben töltő példánya.

A Jumbo Jetek előfutára

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A Bristol Brabazon utasszállítót a Nagy-Britanniában valaha is épült legnagyobb méretű repülőgépként tartják számon. A II. világháború idején felvázolt kétfedélzetűt - a széles törzsű óriások előhírnökét - arra szánták, hogy 100 főt szállítson leszállás nélkül Londonból New Yorkba.

Sasból Jaguár

Patrik Gábor

aranysas.hu

Az 1956 előtti Magyar Légierő mai (magyar) szemmel nézve gigantikus szervezet volt. A legnagyobb létszámot rögzítő, 1953-as állománytáblák alapján két vadászrepülő-, egy csatarepülő- és egy bombázórepülő-hadosztályból, valamint egy önálló felderítő repülőezredből, egy önálló szállítórepülő-ezredből és egy önálló vegyes repülőszázadból állt. Ezekhez járultak még a különféle földi kiszolgáló alakulatok.

Hordóbombák

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A szíriai háború során szóba került hordóbombák fogalma első hallásra furcsának tűnhet. De ha jobban megvizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy mint oly sok más fegyver, ez sem új, immáron több mint fél évszázada használnak hasonlókat, ahol a hagyományos és bevett haditechnikai eszközök nem állnak rendelkezésre, és azokat valamivel pótolni akarják.

Barát vagy ellenség?

Remes Péter

aranysas.hu

Az 1960-as években dr. Echter Tibor orvos alezredes, az OLP vezető főorvosa közbenjárására az alakulatok repülőorvosai harci gépekkel utasként repülhettek. Nem volt kötelező, de Echter főnök enyhe presszióval szinte mindannyiunkat rávett erre a "nagy kalandra". Az én beavatásomra is így került sor.

Brazil szárnyak

Hajdú Csaba

aranysas.hu

2015 novemberében baráti látogatásra utaztunk Rio de Janeiróba. Az utat magánszervezésben bonyolítottuk, így, tekintettel a párizsi terrortámadásra, valamint a Lufthansa légiutas-kísérőinek munkabeszüntetésére, a túra extra izgalmakat tartogatott számunkra. A terrortámadás másnapján utaztunk, ezért a frankfurti repülőtéren meglehetősen nagy volt a készültség, és a biztonsági ellenőrzés is igen alapos volt. A sztrájk miatt pedig a tumultus volt nagy.

A felszabadító

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Az amerikai B-24-es nehézbombázó végigharcolta a második világháborút, minden hadszíntéren fontos szerepet játszott. Több ország is üzemeltette ezt az érdekes repülőgépet, melynek történetét most bemutatjuk.

Repülő sas nagyfőnök

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

Balbo marsallt, a fasiszta állam egyik legellentmondásosabb alakját nem véletlenül tartják az olasz légierő atyjának. Ez a főtiszt kalandos útjai során a politikusi múltja dacára is számos barátra lelt a nagyvilágban. Kitüntette az USA elnöke, és még a sziú indiánok is befogadták maguk közé. Egy idő múlva azonban Mussolini megelégelte a híres repülő népszerűségét. Balbo élesen bírálta a németeket és a Hitlert kiszolgáló ducét. Vakmerősége az életébe került.

Boszorkánytánc

Magó Károly

aranysas.hu

1942. augusztus 5-én reggel nyolc óra körül egy szovjet repülőgép négy darab 50 kilogrammos bombát és röplapokat dobott a repülőtérre. Szerencsére a támadás pontatlan volt, és nem okozott kárt, a röpcédulákat pedig messzire elsodorta a szél. Az osztálynak fel kellett készülnie arra, hogy a bombázók a telet is a fronton töltik.