Archívum - 2023. július

Szolnoki őrségváltás

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A Magyar Honvédség forgószárnyas képességének fejlesztése mérföldkőhöz érkezik az idén, ugyanis megkapjuk az első H225M típusú helikoptereket. A konstrukciót korábban már bemutattuk magazinunkban, azonban most kicsit más szempontok alapján vizsgáljuk: a jelenleg hadrendben álló Mi-17-eshez viszonyítva. Tovább »

A fegyverhordozók

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Magazinunk júniusi számában már írtunk az Izraeli Űr- és Légierő (Zroa HaAvir VeHahalal) csapásmérő és vadászgépeiről. Valóban ők a fényes páncélban a csatatérre repülő lovagok - de tudjuk, segítők nélkül nem lesz csata. Legalábbis eredményes, az bizonyosan nem…

Bölcs előrelátás

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A volt Varsói Szerződés államai gyakorlatilag szinte teljesen típusazonos helikopter-flottákkal búcsúztak el a Moszkva által irányított katonai szövetségtől. A légierők forgószárnyas képességének megújítása sokáig csak a katonai vezetők álmai és a politikusok időnként előforduló szólamai között kapott helyet - de aztán minden megváltozott, minden sürgős lett…

Kerítésfényképészek

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Spotter. Angol eredetű szó, igazán elterjedt magyar megfelelője nincsen. Az Oxford Értelmező Kéziszótár szerint „olyan személy, aki különböző típusú repülőgépeket keres és azonosít”. Saját tapasztalatom szerint még hozzátehetnénk a „kívülállóként” kifejezést is, és egészen közel járnánk az igazsághoz. Vagyis olyan emberekről beszélünk, akik jellemzően egy repülőtér kerítése mellett állnak, és figyelik a fel- és leszálló gépeket. A hobbi művelői jellemzően kettéválnak érdeklődés szerint, azaz elsősorban vagy a civil, vagy a katonai repülés izgatja őket, bár természetesen elég komoly átfedés van a két csoport között.

Társbérlet a fedélzeten

Gian Carlo Vecchi

aranysas.hu

A Mare Aperto gyakorlat kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy közvetlen közelről betekintést nyerjünk az olasz haditengerészet F-35B és AV-8B+ vadászgépeinek a Cavour hordozón végzett tevékenységébe.

Egyszer volt, hol nem volt

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A vietnámi háború során az USA mellett a déli szövetségesük is jelentős szerepet vállalt a harcokban. Az ország repülőcsapatait még a franciák hozták létre a semmiből, majd az amerikaiak alig néhány év alatt a világ egyik legnagyobb légierőjévé fejlesztették.

Rossz korban született

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Vannak olyan repülőgépek, amelyek jól sikerültek, viszont külső okok miatt gyorsan túlhaladt rajtuk az idő. A sugárhajtású konstrukciók megjelenése nemcsak a harci gépek, hanem az oktatásra használt típusok karrierjére is rányomta a bélyegét.

Rendnek muszáj lenni

Schuminszky Nándor

aranysas.hu

Ismert régi történet a kapitány és a gépész közötti párbeszéd, melynek során a mi 30, és mi mennyi kérdését próbálják tisztázni egymással. Talán ez a vicc világítja meg legjobban az amerikai űrmatek érthetetlen - nem akarjuk azt írni, hogy sötét - bugyrait.

Határ a csillagos ég

Tőrös István

aranysas.hu

A szolnoki RepTár az elmúlt hét évben bebizonyította, hogy érdemes volt a Tisza-parti városban létrehozni Közép-Európa legmodernebb katonai repülési kiállítóhelyét. A több rangos elismerést kiérdemelt csapat eddigi munkájába és a közeljövő terveibe Kovács Ákos ügyvezető igazgató avatja be az ARANYSAS olvasóit.

Nem mindenki szerette

Obuch László

aranysas.hu

A Bell által gyártott P-39 Airacobra az Egyesült Államok háborúba lépésének idején talán az egyik legfontosabb vadászrepülőgép volt a hadsereg légierejében. A pilótáknak viszont nem lett a kedvenc típusa. Hamar elavulttá vált, mivel nagy magasságban gyengébben teljesített a kortársainál. A Szovjetuniót segítő Lend-Lease program keretében a Vörös Hadsereg pilótái is harcoltak Airacobrával a németek ellen.

Egy felszállás, öt győzelem

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a II. világháború ászhajózói közé, az éles szem, az acélidegek, a remek kiképzés és a megbízható technika mellett jókora adag szerencse is kellett. Vernon Graham a legmázlistább amerikai pilóták közé tartozott: csupán egyszer csapott össze a magasban a Zerókkal, de akkor öt ellenséget is sikerült lelőnie!

Velünk élő múlt

Magó Károly

aranysas.hu

A kegyetlen harcok közepette is érvényes volt a régi mondás, legyőzött ellenség már nem ellenség. Azt, hogy ez mennyire jellemezte a magyar pilótákat, Tóth Drumi esete jól bizonyította.