Teljes cikk - 2023. március

Az ígéretek földje

Amikor élesben vizsgáznak a fegyverek

Trautmann Balázs

Magazinunk megjelenésekor már több mint egy esztendeje dörögnek a fegyverek Ukrajnában. Az Oroszország által 2022. február 24-én indított, nyílt katonai agresszió sok mindent a felszínre hozott, amiről elemzők évek-évtizedek óta vitatkoztak, cikkek és tanulmányok százait megalkotva.

Ezúttal azonban a valóságban vizsgázott és vizsgázik minden. Nem papírra vetett paraméterek alapján vagy megrendezett éleslövészeteken derül ki, mit tud a fegyver, a repülőgép, a rakéta, hanem igazi háborús körülmények között. Számos légi járműről kiderült: közel sem olyan sebezhetetlen, mint a hazai közvéleménynek szánt videók és a haditechnikai kiállítások brosúrái állították. A legnagyobb meglepetést talán a Ka-52 Alligator okozta: a legmodernebbnek tartott orosz támadóhelikopterből 2023 januárjáig fényképekkel vagy videókkal bizonyíthatóan - a nemzetközileg elfogadottnak tartott Oryx nyílt, interneten elérhető adatbázisa alapján - 31 példány került veszteséglistára az ukrajnai háborúval összefüggésben. Szintén komoly mennyiséget mutat a 17 darab Szu-34-es és az egyik legelső, hadrendbe állított Szu-34M elvesztése: a kétüléses támadógépnek normál esetben semmi keresnivalója nem lenne az ukrán csapatlégvédelem megsemmisítési zónájában. A Rosoboronexport marketingesei vélhetően nem örülnek a 11 „elfüstölt” Szu-30SzM-nek sem, hiszen a kétüléses vadászbombázó a hírneve alapján alig 1-2 éve még a legkeresettebb orosz típusnak számított a világpiacon.

Távoli jövőkép

Ez egy jó kérdés, amire sokan szeretnének választ találni, ugyanakkor jegyezzük meg még az elején: egyelőre a jelen megítélése is nagyon problémás. A már említett Oryx-féle lista alapján 2022. február 24-e óta összesen 66 vadászbombázó, támadó- és felderítőgép, illetve egy-egy Tu-95MSz és Tu-22M3 stratégiai bombázó semmisült meg vagy szenvedett olyan sérüléseket a földön, illetve légvédelmi találat következtében, ami miatt ebben a háborúban már vélhetően nem térhet vissza a frontvonal fölé. A 68 légi jármű pótlását annak a négy Szu-30SzM2-esnek, hét Szu-35Sz-nek, tíz Szu-34M-nek és hat Szu-57 vadászbombázónak kellene megoldania, melyet az orosz űr- és légierő 2022 folyamán átvehetett. A számok érezhetően nem stimmelnek, még ha a lelőtt Szu-24-esekhez képest a hadrendbe álló Szu-34M egy gépre vetítve sokkal nagyobb képességcsomagot is jelent. Persze csak akkor, ha okosan használják, és nem „buta” FAB-500-asokat dobálnak róla alacsonyrepülésben.

De tényleg, hol vannak a közeljövő orosz acélmadarai? Ez egy nagyon fontos kérdés - és így az elemzők egyik kedvenc témája is manapság. Számos olyan program ismeretes, amely akár már évek-évtizedek óta tart és a 2020-as esztendőkre már konkrét, nagy számban hadrendbe állított gépet kellett volna eredményezniük. Olyanokat, amelyekre bizony óriási szükség lenne a továbbra is vitatott légterű Ukrajnában, ahol a 2023 év eleji helyzetkép szerint az orosz légierő kizárólag a frontszakasz felett - vagyis tisztes távolságban az ukrán városokat védő közepes hatótávolságú rakétarendszerektől - képes repülni. Való igaz, még ma is rendszeresek a támadások az ukrán hátország városai ellen: ezeket azonban kizárólag a saját légtérből, nagy távolságból indított cirkálórakétákkal, átalakított Sz-300-as légvédelmi rakétákkal, illetve iráni eredetű drónokkal hajtják végre. Repülőgépről a célpont felett leoldott bombákkal végrehajtott orosz légitámadásról immár hosszú hónapok óta nem hallani: talán a mariupoli Azovsztál acélüzem elleni Tu-22M3 szőnyegbombázás lehetett az utolsó ilyen művelet, 2022. április közepén.

Ígéret szép szó…

Ha van valóban emblematikus típusa az egyesített repülőgépgyárnak, ennek a mamuttá hizlalt nagy állami holdingnak, az bizony a szuhoj szu-57-es. Soha nem felejtem el, hogy tavaly február-márciusban százával lehetett olvasni a magyar, az angol és természetesen az orosz nyelvű kommenteket: na, majd ha az 57-esek végre megérkeznek Ukrajna fölé, vége lesz ott azonnal az ukrán repkedéseknek. Most, 2023 első negyedévének vége felé csak egy dologban lehetünk biztosak: az ukrán légierő köszöni szépen, ha hajózó- és gépállományában alaposan megkurtítva is, de létezik. Sőt, még új képességekre is szert tett: az amerikai AGM-88B HARM lokátorvadász rakéták MiG-29-esre integrálása a háború talán egyik legizgalmasabb fejlesztéseként valósult meg, már ami annak légi részét illeti. A szintén amerikai JDAM-készletek átadása januárban már bejelentett tény, s bár a Szu-24-esek nyugati cirkálórakétákkal történő esetleges felszerelése még csak pletyka, de emlékezzünk vissza, ugyan ki hitte volna a Patriot vagy akár a NASAMS légvédelmi rakétarendszerek átadását mondjuk 2022 közepén? És lám-lám…

Ugyanakkor viszont erősen kérdőjeles, hogy a Szuhoj mérnökeinek remeke, a Szu-57 Felon ötödik generációs vadászbombázó részt venne ebben a háborúban. Legalábbis 2023. január közepéig nem érkezett olyan orosz hivatalos kormányzati bejelentés, amely a típus bevetését elismerte volna. Még az általam mindennap látogatott félhivatalos és gyakran meglepően jó információkkal rendelkező Telegram-csatornákon is sokkal inkább a találgatás ment, mintsem a tények felsorakoztatása.

Ugyancsak hallgatag a témában az ukrán kormány is. Természetesen - mivel az egyik hadviselő fél állami szervezetéről van szó - illik mindig józan óvatossággal és kritikával fogadni az ukrán bejelentéseket is, de tény: egyszer sem számoltak be még arról, hogy adataik szerint az orosz fél bevetette a Szu-57-eseket, s pláne nem beszéltek olyasmiről, hogy akár egyetlen példányát lelőttek volna.

Ehhez képest meglehetősen izgalmas a brit UK Defence Journal januári cikke, amelynek állítása szerint a Szu-57-esek bizony aktívan részt vettek és vélhetően részt vesznek ma is a háborúban. Az érvelés alapja egy 2022. december 25-re datált, de csak január kilencedikén napvilágot látott műholdfelvétel, melyet az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma hozott nyilvánosságra. Ezen a Volgográdtól északkeletre fekvő Aktyubinszk melletti repülőtér szerepel, ahol az elemzők szerint nem kevesebb, mint öt példány figyelhető meg az említett csúcsragadozóból. Érdemes megjegyezni, hogy az Engelsz légibázisra mért ukrán dróncsapások után szintén Felon-okról számoltak be, amelyek fedezéken kívül, védtelenül álltak a betonon - s mindez azért bizonyos kérdéseket is felvethet a figyelmes szemlélőben.

Persze a cikk eleve angolos óvatossággal fogalmaz: „szinte bizonyos”, hogy a típus már 2022 júniusa óta rendelkezik ukrajnai harci tapasztalatokkal. Ráadásul a szerző valószínűsíti, hogy a MiG-31BM Foxhound-okhoz hasonlóan a gépek elsődleges feladata a nagy távolságból, aktív lokátorvezérlésű rakétákkal vívott légi harc lehetett, amelyben az orosz fél szerint a MiG-31BM-ek és R-37M Vympel rakétáik kifejezetten hatékonynak bizonyultak. A szigorúan meg nem erősített források alapján pedig ezt szánták a Szu-57-es legfontosabb fegyverzetének is az ukrán gépek ellen: igaz, a 2022 októberében több orosz sajtótermékben is bejelentett légi győzelmet azóta sem sikerült egyértelműen megerősíteni. Ami viszont tény, hogy az R-37M-ek több hivatalos videofelvételen is láthatóak, így például Szu-35Sz-ekre függesztve is.

No, de térjünk még vissza a Felon-rejtélyhez, hiszen a cikk földi célpontok elleni, még az orosz légtérből végrehajtott csapásmérésekről is beszámolt. Ennek eszköze pedig csak egy megfelelő hatótávolságú cirkálórakéta lehetett (volna), így az eddigi információk szerint az ukrán célpontok ellen immár rendszeresen alkalmazott H-59-es típusspecifikus MK2-es változata jöhet szóba. Ha és amennyiben persze történtek ilyen bevetések.

Hattyú, új tollakkal

Már nem is emlékszem rá, hogy mikor kelt szárnyra a PAK DA „lopakodó” orosz stratégiai bombázóról szóló első, persze akkor még erősen fantazmagóriának tűnő híresztelés. A természetesen a Tupoljev irodánál 2007 óta készülő, nukleáris fegyverekkel is felszerelhető, nehezen észlelhető kialakítású, levegőben utántölthető gépről azóta is nagyon kevés konkrét információ szivárgott ki. A 2020-ban kelt állami sajtóértesülések szerint 2023-ban már több protogéppel kellene folynia a berepülési programnak ahhoz, hogy az első, sorozatgyártott PAK DA-k 2027-re hadrendbe állhassanak. Magyarán két eset lehetséges: ennél a programnál kivételesen működött a maximális és légmentesen információzáró titoktartás, avagy ez idő tájt még egyetlen proto sem épül. Szakértők szerint ez utóbbi a valószínűbb. Ez pedig már csak azért is kínos, mivel 2022 decemberében a tesztfelszállásra kész B-21 Raider-ről is lehullott a lepel: a 2011-ben megkezdett amerikai program tehát biztosan halad előre és így már a második, nehezen észlelhető kialakítású bombázógeneráció hadrendbe állítását várhatják a hajózók és a műszakiak.

No de mit lehet ilyenkor tenni? Hát, elővenni a jó öreg Tu-160M Blackjack-eket, a gyönyörű Fehér Hattyúkat, és reszelni rajtuk itt-ott - nem is keveset. Igaz, az alaptípus ma már nem a legmodernebb kialakítású (hasonlóan a B-1B Lancer-hez), de ha más nincs - márpedig minden jel szerint ez a helyzet - ehhez kell visszanyúlni. Vélhetően nem függetlenül a PAK DA kudarcától, az orosz védelmi minisztérium még 2018. január 25-én - Vlagyimir Putyin elnök személyes jelenlétében, mely a projekt fontosságát volt hivatott jelezni - írt alá szerződést az új generációs Tu-160M-ek (egyes források Tu-160M2 néven is emlegetik, jelezve a különbséget a „hagyományos”, most is hadrendben álló 160M-ekhez képest) megrendeléséről. Tömeges beszerzésről persze nem beszélhetünk, hiszen mindössze tíz gépet vásároltak, 160 milliárd rubelért a Kazanyi Repülőgépgyárban 2027-ig megépítendő Hattyúkból. Csak gyors összehasonlításképp: a B-21 minimális példányszámát 100-ra, míg a teljes flotta állományát - az optimizmus mértékétől függően - 140-170 darabra becsülik. Persze a Tu-160-as projekt kapcsán legalább történik valami: a korábban RF-94103-as lajstromszámmal és 14-es oldalszámmal repülő „Igor Szikorszkij” nevű bombázó felhasználásával megépült a prototípus. A gyártó szerint csupán a gép 20 százaléka maradt eredeti, így szinte teljesen új típusnak tekinthető a régi-új Tu-160M. Az első felszállásra még 2020. január 12-én sor került Kazanyban, viszont az új, nagyobb tolóerejű, ám mégis takarékosabb Kuznyecov NK-32-02 hajtóművekkel csak 2022. november harmadika óta repülhet a gép. A második proto már egy korábban hadrendben álló, használt példány átépítésével készült el 2021. december 30-ra. Ekkor már a hivatalosan is véglegesnek tekinthető változat gurult ki a gyárból. Itt is egy veterán harcos volt az alapgép: vélhetően az RF-94444-es (09-es oldalszám) „Borisz Veremej”. A harmadik és negyedik példány 2022 decemberében készülhetett el, orosz források szerint, ugyancsak használt Tu-160M-ek nagyjavításával és modernizálásával. Az utolsó Hattyú orr-része is arra vall, hogy a sárkányszerkezet eltöltött már néhány száz vagy ezer órát odafönn. Mivel a berepülési programot még nem zárták le, így a már tesztelés alatt álló első két Tu-160M(2) sem vett részt az Ukrajna elleni cirkálórakétás támadásokban - legalábbis az eddig rendelkezésünkre álló információk alapján.

Itatni meg ki fog?

Az orosz fél egyik leglátványosabb hiányossága a légi utántöltések területén mutatkozik meg. A már régóta egyedüli típusként robotoló, finoman szólva sem üzemanyag-takarékos, négy hajtóműves Il-78 Midas-okból 15-20 példány állhat hadrendben, de az üzemképes gépek száma alighanem ennek töredéke lehet. A csere már régóta esedékes, de szokás szerint késlekedik. A két, jelenleg hivatalosan futó elképzelés közül az Il-78M-90A látszik életképesebbnek, ami nem más, mint a modernizált avionikai felszereléssel és a nagy kétáramúságú, új Psz-90A-76 hajtóművekkel felszerelt Il-76MD-90A szállítógép tankerváltozata. A gond „csupán” annyi, hogy ez a program sem halad előre semennyit. A fejlesztésre éppen 10 esztendeje, még 2013-ban kapott megbízást az Iljusin repülőgépgyár és az Aviastar-SP. A prototípus építése 2014-ben kezdődött meg. Az elkészült négy hajtóműves 2017. november 29-én gurult ki a hangárból és 2018. január 25-én hajtotta végre első felszállását, RF-78741-es lajstromszámmal. A sikeres gyári berepülési programot 2020. december 12-én egy 10 gépes állami megrendelés követte - de sorozatgyártott példánynak 2023 elején még nyoma sincs. És ne feledjük: nem egy vadonatúj típusról van szó, hanem egy évtizedek óta ismert és használt gép továbbfejlesztéséről.

Talán még ennél is izgalmasabb lenne, ha a levegőben láthatnánk akár egyetlen példányt is az első, széles törzsű, polgári teherszállító gépből átépített Il-96-400TZ-ből. Pedig 2014-ben a hivatalos nyilatkozatok szerint még valóban komolyan hittek abban - az orosz katonai vezetés legfelsőbb szintjein is -, hogy a finoman szólva sem elégséges teljesítményű Il-78M-ek helyére egy (legalábbis az orosz viszonyok között) modernebb, hatékonyabb tankergépet sikerül kifejleszteni. A projekt alapjának itt is egy öregecske gép, az Il-86-os továbbfejlesztéseként igen kis darabszámban épült, alig 30 példányos flottával büszkélkedő, 1992 óta használt Il-96-os cargováltozata tekinthető. Na és? A Boeing 767-es meg 1981 óta repül, s a KC-46A mégis elég modernnek nevezhető - a kor tehát nem minden...

Tovább vizsgálva a Voronyezs repülőgépgyár alkotását: 2014-ben kezdték el két Il-96-400T tehergép építését, kifejezetten katonai felhasználásra, a stratégiai légiszállítási-képességeket bővítendő. Ezt követte 2015-ben az Egyesített Repülőgépgyár elképzelése: mi lenne, ha két, korábban a Polet Airlines-nál szolgáló, majd később az Iljusin lízingcégénél ragadt, használt 400T-ből építenék meg Oroszország új, stratégiai képességű tankergépeit? A tervek szerint a két protopéldányt később sorozatgyártott, új 400TZ-k követték volna. A projektnek azonban 2018-ban vége szakadt, amikor kiderült, hogy a megszokott UPAZ-1-es hajlékony csöves konténerekkel felszerelt gép költségei csillagászatiak, az átépítés csúszik és a már említett Il-78M-90A pedig megkezdte a berepülési programját.

Vadász, vadász…

Az Ukrajna felett vívott légi háborúban a drónok, azaz a távolról irányított felderítő- vagy támadó repülőgépek kulcsfontosságú szerepet kaptak. Mivel minden háború (lásd a Közel-Kelet számtalan konfliktusát vagy éppen Afganisztánt) az éppen aktuális újdonságok próbaterepének is számít, okkal és joggal várták sokan az orosz Sz-70 Ohotnyik-B, azaz Vadász-B támadófeladatokra kialakított, nehezen észlelhető felépítésű légi jármű bevetését. Nos, a jelek szerint erre azért még várniuk kell egy picit. Pedig itt is évtizedes múltú tervekről és projektekről kell beszélni. Az új fegyverrendszer kifejlesztéséről még 2011 október 14-én született megállapodás a védelmi tárca és az akkori Szuhoj tervezőiroda között. A cél egy olyan sugárhajtású - tehát nagy sebességű és nagy magasságban is repülni képes - eszköz megalkotása volt, amely magas fokú autonómiával is rendelkezik, s képes mind felderítő, mint támadó feladatok elvégzésére, az ellenséges légvédelemmel oltalmazott terület felett. Habár 12 év sok idő, de nem elég mindenre. Azaz valami mégiscsak megvalósult: 2018-ra elkészült az első, világszenzációnak számító Sz-70-B1-es a novoszibirszki Cskalov repülőgépgyárban, méghozzá vörös 03-as oldalszámmal. A földi és gurulótesztek után 2019 januárjában átszállították Moszkvába, ahol a híres Zsukovszkij kísérleti központ mérnökei is segítették a fejlesztését. Ezután a Szu-57-esekkel hírbe hozott Aktyubinszk következett: itt a 929. Cskalov állami tesztrepülő központ vette át a projektet és 2019. augusztus 3-án szállt fel a protogép először. A sikeres tesztrepüléseket követően megrendelés született három újabb, már véglegesnek szánt kialakítású, a tapasztalatok alapján továbbfejlesztett példányra (Sz-70-2, -3 és -4), illetve három NPU-70 földi irányítóállomásra, 2025-ös leszállítással. Itt sem rohannak túlságosan a mérnökök és a munkások. A jelenlegi ismereteink szerint az Sz-70-2 változat 2021 szeptembere helyett decemberben ugyan még elkészült, de a második (határideje: 2022. március 30.) és a harmadik (2022. november 30.) gépről semmi hír nem érkezett mindmáig.
Vélhetően a háború ezt az ígéretes projektet is a nagy orosz hangár egy távoli sarkába száműzte.