Teljes cikk - 2014. július

Csapásmérő képesség

Felkészülés vadászbombázó feladatokra

Kővári László

2014. április 24-én jelentették be, hogy a magyar Gripenek 2016-ra alkalmassá válnak a szárazföldi csapatok közvetlen légi támogatására, ehhez két részletben 2015 végéig 2,8 milliárd forintot utalnak ki. Az Európai Unió közös harccsoportot hoz létre, ezen belül a V4 országok (hazánk, Cseh- és Lengyelország, valamint Szlovákia) együttműködnek, ennek keretében történt a magyar felajánlás.

Ezzel Magyarország is követi a nemzetközi trendet, vagyis légierő ma nem képzelhető el csapásmérő képesség nélkül. A lengyelek ez irányú kapacitása ismert, az F-16-osokhoz nagy mennyiségű korszerű levegő-föld fegyverzetet szereztek be. A csehek eddig, hasonlóan hozzánk, a Gripen gépeiket egyedül légvédelmi feladatkörben alkalmazták, csapásmérésre ott voltak az L-159-esek. 2014-ben azonban ők is úgy döntöttek, hogy többfeladatúvá fejlesztik a Gripeneket, amihez beszerzik a nálunk már rendelkezésre álló Litening konténereket. A GBU-12-es lézerbombáik már eddig is megvoltak. A V4-ek közül így egyedül Szlovákia nélkülözi majd a csapásmérő kapacitást, mivel a korszerűsített MiG-29AS gépeikhez csak a korlátozott hatású nem irányított rakétablokkok állnak rendelkezésre, amelyeket az ellenfél közvetlen veszélyeztetési zónájában pár kilométerről lehet bevetni.

A JAS-39-esek többi alkalmazója, tehát a svéd, a dél-afrikai és a thaiföldi légierő egyaránt az első perctől kezdve vadászbombázóként számolt a típussal, és rendszeresítette az ehhez szükséges fegyverzetet.

A SAAB nem állt le a fejlesztéssel, jelenleg folynak a kisméretű SDB precíziós irányítású bombák integrációs munkái, tehát az ezek alkalmazásához szükséges szoftverek is hozzáférhetővé válnak számunkra is.

A JAS-39 Gripen az első perctől kezdve többfeladatú vadászbombázó, de a képességeit eddig csak részben használtuk ki. A légvédelmi és légtérrendészeti feladatokra maradéktalanul képes a kecskeméti Puma század, de a csapásmérő feladatkör eszközrendszere eddig nagyon hiányos volt. Ugyan beszereztünk öt korszerű Litening IIIG lézeres célmegjelölő konténert, amely biztosítja nemcsak a lézervezérlésű bombák célra vezetését, hanem az integrált fedélzeti elektronikával együttműködve akár a felderített célpontok földrajzi koordinátáinak meghatározását is. Ez képezi az alapját az időjárásfüggő lézerbombák helyett a legkorszerűbb műholdas navigációt felhasználó JDAM bombacsalád bevetésének.

Az eddig rendelkezésre álló csapásmérő fegyverzet azonban mindössze 40 darab AGM-65 Maverick rakétára korlátozódott, amelyek beszerzésének ésszerűsége vitatható. A költséges fegyver alig nagyobb távolságból vethető be, mint a hagyományos vagy irányított bombák, utóbbiak éppen egy nagyságrenddel olcsóbbak a rakétánál.

A képességbővítés költségei között nem kell az integrációval számolni, ugyanis a SAAB már több mint egy évtizede lefolytatta az ehhez szükséges teszteket, kidolgozta a bombák bevetéséhez szükséges szoftvereket, amelyek talán meg is találhatók a mi gépeinkben is. Egyedül a fegyverek, valamint a tárolásukhoz, szállításukhoz, felfüggesztésükhöz szükséges eszközök beszerzése jelentkezik költségként.

Felmerül a kérdés, hogy a bevezetőben jelzett összeg elegendő-e az új fegyverzet beszerzésére. Erősen valószínűsíthető, hogy nem, bár a program részletei természetesen nem nyilvánosak. A pilóták kiképzésére viszont biztosan jut ebből, többet gyakorolhatják a csapásmérő eszközök szimulációs bevetését és a földi JTAC egységekkel történő együttműködést.

Utóbbi nagyon fontos és már létező képesség, ami azonban ugyancsak továbbfejlesztésre szorul, a Litening konténereinkből ugyanis hiányzik az úgynevezett ROVER rendszer azon része, amely biztosítja a levegőből látott képek továbbítását a földi JTAC hordozható termináljaira.

Lehetséges, hogy a V4 közös együtt­működést úgy képzelik el, hogy a fegyvereket a többi ország biztosítja a közös feladatok során. Azonban feltétlenül szükség lenne minimum a gyakorló verziók rendszeresítésére, hogy a pilóták és a földi személyzet ténylegesen is megtapasztalja, megtanulja a bombák kezelését, bevetését. Ezt szimulációval csak részben lehet végrehajtani.

Ha létrejön a csapásmérő képesség, azonnal felmerülnek további igények is. Egy harci repülőgépet ugyanis nem önmagában kell elképzelni, hanem egy komplex rendszer részeként. Egy koalíciós vadászbombázó bevetéséhez át kell települni a hadműveleti zóna közelében lévő bázisra, amihez komoly légi szállítókapacitás is kell. Háborús helyzetben ugyanis a NATO közös szállítógépflottájának rengeteg dolga lesz, és nem biztos, hogy a mi felajánlott pár gépünk üzemeltetési hátterének megteremtése lesz a prioritás. Ideális esetben saját forrásból kellene megoldani a kiszolgáló eszközök eljuttatását a szükséges helyre. Mint ismeretes, az An-26-osok leváltását célzó terv egyelőre nem halad, a rendelkezésre álló gépek száma és kapacitása pedig nem elég.

Egy másik fontos tényezőt sem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy csapásmérő bevetés napjainkban nem képzelhető el légi tankolás nélkül. Ennek módszertanát már ugyancsak kidolgozták, a Gripen számos tankertípusból vételezhet repülés közben üzemanyagot, így a magyar pilóták ilyen irányú kiképzése már csak elhatározás és némi pénz kérdése.

Egyelőre nem tudni, hogy a fentiekben említett szempontok közül mi valósul meg, de az bizonyos, hogy hosszú idő után végre pozitív elmozdulás történik légierőnk képességének javítása terén.