Teljes cikk - 2025. május

Csodafegyver született?

A Taurus KEPD–350-es robotrepülőgép

Trautmann Balázs

Kevés olyan fegyvert ismerünk, mely akkora politikai viharokat kavart volna, mint amilyet a német–svéd fejlesztésű Taurus manőverező robotrepülőgépnek sikerült. A tét: bevethetik-e Ukrajnában vagy marad a Luftwaffe féltve őrzött csodafegyvere?

Akár német, akár ukrán vadászbombázók vagy támadógépek szárnyai alól indulnának el a Taurusok, a feladat ugyanaz lenne: az orosz légvédelemmel erősen őrzött, nagy értékű szárazföldi célpontok semlegesítése. A fejlesztés legelső napjától kezdve ez lebegett a mérnökök szeme előtt. Igaz, 1991-ben a Szovjetunió széthullott és véget ért a hidegháborús szembenállás (ez bizony óriási tévedés volt…), így az új eszköz 1998-ban elkezdődött költséges fejlesztését már akkor is sokan feleslegesnek tartották. Ma már pontosan tudjuk: nem volt igazuk. S az elmúlt hónapok fejleményeit figyelembe véve már az is teljesen egyértelmű: minden eddiginél nagyobb szükség van egy olyan, nagy hatótávolságú, precíziós csapásmérésre alkalmas robotrepülőgépre, mely tisztán európai megoldást kínál az akár mélyen megépített, megerősített célpontok lerombolására.

Kemény feladatok egy Bikának

A Target Adaptive Unitary and Dispenser Robotic Ubiquity System, azaz a Taurus eleve többfeladatú eszközként jelent meg a német és a svéd fejlesztőmérnökök fejében. Bár az olvasók elsősorban a „kemény”, azaz jellemzően erős vasbeton szerkezettel, a föld alatt megépített vezetési pontok vagy egyéb, kiemelten fontos és hagyományos bombákkal, rakétákkal nem megsemmisíthető célpontok elleni fegyverként ismerhetik a Taurust, de hivatalosan nagy távolságú, azaz a légvédelem hatósugarán kívülről is indítható, többféle harci résszel ellátható eszköz. Vetélytársa is akadt, rögtön Európában is: 1997-ben kezdték el fejleszteni a Storm Shadow/ SCALP-EG (Système de Croisière Autonome à Longue Portée – Emploi Général) néven ismertté vált brit-francia fegyvert.

A francia szál ráadásul már a Taurus születésénél felbukkant. Igaz, kicsit más szerepkörben: a hidegháború idején, még az 1980-as évek közepén a Német Szövetségi Köztársaság Apache (Arme Planante À Charges Éjectables) cirkálórakétákat kívánt beszerezni. Ezeket 1983-ban kezdte el fejleszteni a francia Matra és a német Messerschmitt-Bölkow-Blohm. A szokásos „európai átok” ennél a projektnél is hamar felütötte a fejét: mindenki mást akart. A párizsi hadügyérek egy olyan cirkálórakétát kerestek, mely kifejezetten a Varsói Szerződés tagállamainak repülőtereit, egészen pontosan azok kifutópályáit képes kiiktatni. A német légierő viszont egy sokoldalú repülő célszerszámot keresett: bunkerek, hidak, fegyverraktárak, nagy hatótávolságú lokátorok szerepeltek a leküzdendő célpontok listáján. Ezen el is vitatkoztak a felek, éveken keresztül, s végül Németország 1988-ban ki is lépett a programból. Ha valakinek mondjuk erről az Eurofighter/Rafale páros története ugrik be, nos, nem jár messze az igazságtól. Eközben a világ is teljesen megváltozott: leomlott a berlini fal, és vége lett a hidegháborúnak – legalábbis az előző szakaszának. A világpolitikai események hatására a résztvevő országok prioritásai is megváltoztak. A totális kelet-nyugat összescsapás immár elképzelhetetlennek tűnt, így a német hangsúly is most már az erősen védett, pontcélok elleni támadásra helyeződött át. Ennek megfelelően, hosszas előkészítések után 1997-ben a Bundeswehr már a fekete keresztes Panavia Tornado variaszárnyú, kétüléses támadógépekre szánt, moduláris felépítésű, nagy távolságból is használható fegyvercsalád kifejlesztését kezdte meg, nem titkoltan építve azért az Apache-projekt során szerzett tapasztalatokra, megoldási javaslatokra. A Luftwaffe ekkor összesen 1200 darab manőverezni képes, nehezen felderíthető kialakítású, jelentős rombolóerővel rendelkező cirkálórakéta beszerzését irányozta elő a politikai vezetés számára.

Ezzel nagyjából egy időben német igényeket ismerő Deutsche Aero­space Aktiengesellschaft (DASA) és a Bofors közösen kifejlesztette a DWS–24-es nevet kapott, kazettás résztöltetekkel felszerelhető, nagy indítási magasságból akár 10 kilométerre is eljutó siklóbombát. Ezt később, hangsúlyozandó a Saab által gyártott JAS 39 vadászbombázó repülőgéphez való alkalmazhatóságát, DWS–39-esre keresztelték át, de lényegi változtatás nem történt a fegyver kialakításában. Erre a siklóbombára alapozva készültek el a javaslatok olyan fegyverre, mely egy saját, kisméretű sugárhajtóművel rendelkezett, illetve immár többféle, akár kettős hatású (behatoló és fő romboló) töltettel is felszerelhető lett. A kinetikus, nagy erejű behatoló és rombolóeszköz (Kinetic Energy Penetrator and Destroyer) a KEPD 350-es nevet kapta a fejlesztőktől. 1996-ban további változatok tervei készültek el: a kisebb méretű és könnyebb KEPD 150-esé és a kifejezetten kazettás töltet hordozására optimalizált PDWS–2000-esé. A mérnökök munkája eredményt hozott: a papíron kiváló paramétereket ígérő eszköz elnyerte a berlini kormány tetszését és így 1998. március 31-én bejelentették: finanszírozzák a fegyver kifejlesztését, tesztelését és 28 darab prototípus megépítését. Méghozzá rögtön két változatban: a kazettás résztölteteket alkalmazó Taurus 350A mellett a nagy átütőhatással rendelkező Taurus 350P is zöld utat kapott. A fejlesztők reményei szerint egy olyan, univerzális fegyvercsalád készült volna el, mely a brit Királyi Légierő CASOM (Conventionally Armed Stand Off Missile) követelményeinek is megfelel, így jelentős exportsikert is reméltek. Nos, ma már tudjuk, hogy a derék britek az Apache-alapú Storm Shadow mellett döntöttek. A Taurus elnevezés ettől még megmaradt, sőt, a fejlesztést végző cég is Taurus Systems GmbH-ként működik a mai napig – az akkori LFK-Lenk­flugkörpersysteme (2012 májusa óta MBDA Deutschland) és a Saab Bofors Dynamics AB közös leányvállalataként. A Taurus KEPD–350 szárnyra kaphatott.

A fejlesztési munka ezt követően meglehetős gyorsasággal haladt. Mondjuk ezt segítette, hogy már 1996-ban tesztelték a Luftwaffe Panavia Tornadoján a Taurus 350-es első változatát. A továbbfejlesztett, már kifejezetten a nagy mélységű behatolásra optimalizált KEPD–350-essel 1999. október 4-én repültek a svédországi Vidsel lőtéren. 2000 szeptemberében már a nagy hatótávolságú repüléshez szükséges, pontos navigációs rendszereket tesztelték Dél-Afrikában, így a speciálisan erre a „mélytámadásra” optimalizált, Mephisto nevet kapott robbanófejet is, az éleslövészetek során, a leendő célpontoknak megfelelő építmények elleni támadásoknál.

A tesztelések sikerét elismerve, a beérkezett adatokat elemezve 2002 augusztusában a Szövetségi Védelmi Technológiai Közbeszerzési Hivatal megbízást adott a Taurus Systemsnek a sorozatgyártás előkészítésére. A légierő számára az új rendszereket és fegyvereket vizsgáló és értékelő Wehrtechnische Dienststelle 61 (WTD 61) 2004 márciusában a dél-afrikai Overberg lőtéren tesztelte az új fegyvert – és megfelelőnek találta. A Taurus KEPD–350-es végül hivatalosan Le Bourget-ban, a 2005-ös párizsi Légi Szalonon mutatkozott be.

2005 elején a védelmi tárca összesen 600 robotrepülőgépet rendelt a Luftwaffe számára, 570 millió euróért. A legelső példányokat már december 21-én átvehette a Büchelben működő, Panavia Tornado IDS-ekkel repülő 33. vadászbombázó repülőszázad (Jagdbombergeschwader 33, JaBoG 33). A gyártási sorozat átadása 2010 novemberében fejeződött be.

Hamar elkezdődött a Taurus integrálása más típusokra is. Természetesen nem maradhatott ki a Saab által gyártott JAS 39 Gripen: 2008 májusában szállt fel az első svéd vadászbombázó, szárnya alatt a robotrepülőgéppel. Ezt követte 2009 februárjában az Eurofighter EF–2000-es: a deltaszárnyúakkal felszerelt 74. vadászrepülőszázadé (Jagdgeschwader 74) lett a feladat. Végül a spanyol légierő McDonnell Douglas EF–18A/B Hornet-jei is megkapták az új fegyvert: az integrációs folyamat 2009 júniusában fejeződött be sikeresen.

Messzire, pontosan

A Taurus egy alapvetően hagyományos felépítésű, moduláris kialakítású, nagy hatótávolságú robotrepülőgép. A kialakítást, a törzsszerkezet formáját a DWS–39-es siklóbombától vették át. Az 5,1 méter hosszúságú, téglalap alakú törzs alumíniumötvözetből készült, így könnyű tömegű és nagy szilárdságú. A tetejére helyezték el a két, leoldás után oldalra kinyíló szárnyat, mely a repüléshez szükséges felhajtóerőért felelős. A farokrészen található az X alakban elhelyezett vezérsík. A kis méretű, de magas kétáramúságú, 6,67 kN tolóerejű Williams International P8300-15 sugárhajtómű légbeömlőnyílásai a törzs bal és jobb oldalára kerültek. Ezzel 500 kilométernél is messzebbre képes elrepülni az 1360 kilogrammos indítási tömegű, 113 kilogrammnyi robbanóanyaggal ellátott eszköz.

A tradicionális felépítésnek köszönhetően az elülső részben kapott helyet a navigációs rendszer, amely lehetővé teszi az ellenséges terület feletti, nagy pontosságú, akár igen alacsony magasságban történő repülést. A Bundeswehr közlése szerint a Taurus négy, egymástól független navigációs módszert alkalmaz és ötvöz. Nem maradhat ki természetesen a tapasztalatok szerint ma már a zavarással kapcsolatban sérülékeny műholdas egység – jelen esetben egy tizenkét csatornás, titkosított P (Precise) kódot alkalmazó, elméletileg zavarásvédett GPS-vevő dolgozik a fedélzeten. Ezt a jól bevált, külső jelforrást nem igénylő inerciális navigációs rendszer (INS) és az ezt támogató, előre betáplált terep referenciapontokat használó berendezés, illetve egy képalapú navigáció (Image Based Navigation, IBN) egészíti ki. Az adatok ellenőrzéséhez és korrekciójához egy Ku-sávú radar méri a magasságot és az átrepült terület domborzatát letapogatva hasonlítja össze a kapott információt az előre betáplált repülési útvonalhoz eltárolt terepadatokkal. Így, ha eltérést tapasztal, máris érkezik a korrekció. Megjegyzendő, ehhez szükséges a célterület domborzatának és épületeinek, jellegzetes tereptárgyainak előzetes, nagy pontosságú felderítése – azaz a nyugati partnerek folyamatos együttműködése szükséges a Taurus alkalmazásához a megszállt ukrán vagy orosz területen fekvő célpontok ellen. A cirkálórakéta repülés közben az útvonalhoz betáplált navigációs frissítési pontokat is alkalmaz: ezek képét a fedélzeti számítógép tárolja. A pontok fölött elrepülve a beépített infravörös kereső segítségével „előhívja” a memóriában tárolt struktúrákat, majd megméri azok valós helyzetét a térben és így kiszámolja a szükséges pályakorrekciót is. A célpont végső támadását pedig annak jellege szerint hajtja végre: akár felugorva, majd teljesen függőlegesen bezuhanva is képes maximális behatolást elérni.

Igény, az van rá…

Az újra fegyverkező Európa – a Fehér Ház eddigi viselkedését figyelembe véve igencsak okosan és érthető módon – igyekszik magát függetleníteni az amerikai fegyverzettől. Ennek egyik remek eleme lehet a Taurusok mennyiségének jelentős bővítése. Nos, ez egyelőre elmaradt, így marad a modernizálás és a hadra foghatóság növelése. A Saab március 3-án jelentette be, hogy 1,7 milliárd svéd korona (azaz több mint 154 millió euro) értékben kapott megrendelést a fegyvert összeépítő német Taurus Systemstől új alkatrészek beszállítására. A 2025–2035 közötti időszakra szóló keretszerződéssel a Luftwaffe jelenleg hadrendben álló robotrepülőgépeit fogják modernizálni, természetesen elsősoran az ukrajnai háború tapasztalatait figyelembe véve. A fejlesztés mellett a karbantartás és a hadrafoghatóság növelésének biztosítása is megoldott lesz a Saab szakembereinek segítségével.

Még nagyobb igény mutatkozna a Taurusra természetesen az ukrán fronton. Bár Kijev már 2023-ban hivatalosan is kérte a cirkálórakéták átdását, de eddig nem ért el sikereket. A leszállítás és így a bevetés elmaradásának az eddigi információk szerint kizárólag politikai okai voltak. Olaf Scholz, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja hivatali idejének utolsó napjáig sziklaszilárdan ellenezte a fegyverek átadását. Véleménye szerint ez csak a háború eszkalálódását segítené elő, hiszen ezzel Németország hivatalosan is Oroszországgal hadban álló féllé lépne elő és csak a német katonák ukrajnai jelenlétével, praktikusan a cirkálórakéták beprogramozásának elvégzésével lehetne biztosítani, hogy azokat ne vessék be Oroszország területén lévő célpontok ellen. A leendő kancellár, a 2025-ös választásokon győztes Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Friedrich Merz a kampány során számos esetben leszögezte: támogatja a fegyver átadását. Igaz, a politikus már többször azt is kijelentette, hogy először Nagy-Britanniával és Franciaországgal akar konzultálni, mielőtt végleges döntést hozna a KEPD–350-esekről. Nem véletlen a konzultáció, hiszen mindkét említett ország már szállított kisebb mennyiséget saját nagy hatótávolságú cirkálórakétáiból, hogy erősítse Ukrajna katonai képességeit a túlélésért folytatott küzdelem során. A várható, pozitív információk után már csak a német fegyverexportot ellenőrző Szövetségi Biztonsági Tanácsot (Bundessicherheitsrat) kell meggyőzni a lépés helyességéről – s a kancellár vezette szervezetben a leendő koalíciós kormány minisztereinek összes szavazatát kellene megszerezni. Nem lesz könnyű feladat. Kérdés, hogy a politikai ígéreteket követi-e majd cselekvés is: itt azért joggal illik még óvatosnak maradni. Sokszor hallottunk nagy ígéreteket már, melyet nem követett semmi pozitív dolog…

Ukrán források szerint azonban a hangos és évek óta tartó szóháború alatt már csendben elkezdődött a Taurus integrálása két típusra is. Ebből az egyre nagyobb számban átadott F–16AM/BM Fighting Falcon esete az egyszerűbb. Itt megvan a gyártói támogatás is, így nem jelenthet megoldhatatlanul nehéz feladatot az amerikai vadászbombázó és a német robotrepülőgép együttműködésének megteremtése. Ennél azért sokkal izgalmasabbnak ígérkezik az ex-szovjet Szu–24M támadó- és MR felderítőgépek esete. Itt vélhetően – a már említett Storm Shadow-okhoz és SCALP–EG-khez hasonlóan – a jól ismert „közdarabos” megoldással fognak élni a mérnökök. Azaz a fegyver és a keleti szabványnak megfelelő pilon közé illesztenek egy olyan adaptert, mely nem csak megtartja majd a Taurust, de képes lesz az alkalmazáshoz szükséges adatkapcsolatot is megteremteni. Ez korábban a brit és francia fegyverek esetében 10 hónapot vett igénybe Lengyelországban. A már meglévő és bevált megoldások felhasználásával és persze az összegyűlt tapasztalatok alkalmazásával a remények szerint most ez az időszak akár hat hónapra is lecsökkenhet.

Szintén szükséges az ukrán műszakiak kiképzése az új eszköz kezelésére, ellenőrzésére, szükség szerinti javítására és persze a bevetések megtervezésére. Ehhez Joachim Knopf, a Taurus Systems vezérigazgatójának korábbi nyilatkozata szerint „realisztikusan” három-négy hónapra lesz szükség. Azaz egy pozitív politikai döntést követően a Luftwaffe, illetve a gyártó cég leghamarabb 2025 augusztusára tudja az első csoport oktatását és vizsgáztatását befejezni. S még ekkor is kérdés, hogy a 600 körüli számú, raktárakban pihenő német Taurus KEPD–350-esből (melynek a kiszivárgott információk szerint legfeljebb a fele van azonnal bevethető állapotban) mennyi kerülhet át Ukrajnába anélkül, hogy a német katonai vezetés ne kapjon szívrohamot a képességcsökkenés miatt…

Vásároltak még

A Taurus egyelőre meglehetősen szerény exportsikerekkel büszkélkedhet. Spanyolország csupán 43 darabot vásárolt meg, utánrendelésről egyelőre nem érkezett információ. A legnagyobb külhoni vásárlónak Dél-Korea számít. Az F–15K Slam Eagle kétüléses támadógépekhez 260 darab KEPD–350K-t állítottak hadrendbe, a nagy értékű észak-koreai célpontokra tekintettel. Érdekes módon Svédország kormánya csak 2025 februárjában döntött a Taurus megvásárlásáról: 2028-tól tervezik a hadrendbe állítását, kifejezetten az orosz fenyegetés ellensúlyozására. A pontos darabszám egyelőre nem ismeretes.