Teljes cikk - 2011. szeptember

Dacian Thunder 2011

Erdély fölött is mennydörgött az ég

Kővári László

Romániában 2011. július 1. és 31. között tartották meg a soron következő légi hadgyakorlatot, amelyen részt vett az USAFE spangdahlemi ezredének 81. századától tíz korszerűsített A-10C Thunderbolt vagy népszerűbb nevén Varacskos Disznó.

Az együttműködés már több évre nyúlik vissza, az amerikai légierő európai alakulatai Lakenheathből, Avianóból és Spangdahlemből előszeretettel települnek az erdélyi város, Aranyosgyéres katonai repülőterére, ahol azonban meglehetősen szerény az infrastruktúra. A helyszín előnye, hogy a közelében található több lőtér, ritka a településhálózat és a népsűrűség, ezenfelül kevesebb a korlátozó tényező, és arrafelé a zaj miatt nem szokás tiltakozni.

A gyakorlatot eredetileg májusra tervezték, de akkor a "spangiaknak" más elfoglaltsága volt, nem sokkal előtte még részesei voltak a Líbia elleni bevetéseknek. A halasztás most jól jött számunkra, ugyanis minden év július 20-án tartják meg az aranyosgyéresi 71. ezred nyílt napját. A román repülők Illés prófétát választották védőszentjüknek, aki "tüzes szekéren" emelkedett a magasba, és ezen a napon van a névnapja.

Minden együtt volt egy igencsak érdekes látványossághoz, ezért nem volt kérdés, hogy el kell menni a Budapesttől kb. 450 km-re lévő bázisra. Az út sem unalmas, Erdély festői hegyei mellett azonban meg kell említeni egy kevésbé lélekemelő dolgot is. A Kolozsvár közelében lévő Bánffyhunyad egyre híresebb a finoman szólva fura építészeti látnivalóiról. A helyi "kisebbség" tehetős része sportot űz abból, hogy minél értelmetlenebb, hivalkodóbb, ízléstelenebb és cifrább sokemeletes palotákban éljen. Ezek gombamód szaporodnak, a régebbiek mellett tucatnyi építése folyik. Az építészeti és esztétikai rémálmot azonban szerencsére feledteti a gyönyörű táj, az egyik természeti ritkaság a repülőtérről is jól látszik. A Tordai-hasadék a magyar mondavilágban is szerepel, de természetesen nem Szent László idejében keletkezett egy szempillantás alatt, hanem a földtörténet régmúltjában. A karsztvizek által alámosott mészkő hegy beomlott, és létrejött a ma is látható ritka képződmény.

A harci pilóták számára "adta magát" a lehetőség, hogy a sziklák között átrepüljenek, ami párját ritkítóan látványos fotótéma. Erre azonban manapság már sajnos vagy hála az égnek nem kerülhet sor, mivel a helyet természetvédelmi területté nyilvánították.

A nyílt napot összekötötték egy emlékműavatással. Aranyosgyéres katonai repülőtere a rendszerváltást követően vált fontossá. A Varsói Szerződés megszűnését követően Romániában is jelentős csökkentésen ment keresztül a haderő, amelynek három fontos harci repülőbázisa maradt. Az ország nyugati részében Aranyosgyéres, délkeleten Fetesti, északon pedig Bákó adott otthont a vadász- és vadászbombázó-alakulatoknak.

Az utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71. ezred állományából, rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető vadonatúj autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es. A betonállványra helyezett vadászgép alatt márványtáblán olvashatók a nevek, az utolsó kettő a közelmúlt szomorú eseményét idézi. 2010. november 1-jén egy kétüléses LanceR-B géppel szállt fel Laurentiu "Kiru" Chirita és Traian Avram. Az előbbi pilótát legalábbis névről a magyar repüléskedvelők is ismerhették, ugyanis a kecskeméti repülőnapon ő tartotta a bemutatót a román légierő színeiben. A 2,5 km hosszúságú, 33-15 irányú pálya déli végének közelében egy tanya udvarán csapódtak be, 1200 méteren megkezdett leborítást követően. A tragikus eset nehezen elviselhető a család számára, de a sorsnak ez még nem volt elég. 2011 jú­liusá­ban "Kiru" özvegye egy másik elhunyt pilóta feleségével együtt autó­baleset áldozata lett.

Az emlékmű egyedi megoldásokat is mutat, például a sötétben működnek a gép helyzetlámpái és a kabin világítása, emellett a repülők örök optimizmusát jelképezi a kabintetőkeretnél látható hüvelykujját felmutató kesztyű.

Optimizmusra azonban mostanában nem sok okuk van a helyieknek, ugyanis az ország gazdasági helyzete súlyos korlátokat állított a hadsereg elé is. A régi MiG-21-esek tervezett leváltásáról néhány éven belül szó sem lehet, emiatt újabb nagyjavításra készül a bákói gyár. A jelenlegi állás szerint legalább 2015-ig repülni fognak a gépek, de nem annyit, amennyi szükséges lenne. A személyi állomány is a saját bőrén érezheti a gazdasági nehézségeket, ugyanis állami alkalmazottként nekik is 25%-kal csökkentették a fizetésüket.

A légierő a komoly problémák ellenére működik, nem halasztják el a közös gyakorlatokat, és megrendezték a szokásos nyílt napot is, amelynek színvonalával maximálisan elégedettek lehettünk.

Már az előző napon megérkeztünk némi spottingolás reményében. Ahogy az ilyen gyakorlatokon szokás, naponta általában két "sor" megy el feladat-végrehajtásra. A délelőtti azonban elmaradt, azon egyszerű okból, hogy a másodikra már sötétben, késő este került sor. Ez első hallásra fura, mivel az A-10-esek elsősorban nappali bevetésekre voltak tervezve, azonban a technika fejlődése már túlhaladta a dolgot. A délutáni repülések során a reptér közeléből is jól látható és hallható volt a lövészet, a bogáti lőtéren lévő célokat támadták fedélzeti gépágyúval az A-10-esek, eközben bőven szórták az infracsapdákat is. Eddig minden szokványos, az azonban már nem, hogy ugyanerre éjszaka is sor került! A korszerűsített A-10C gépek hordozták a Lockheed Martin Sniper célmegjelölő konténert, amelynek infrakamerája a nagy felbontású képet megjeleníti a pilóta látómezejében lévő HUD-on. Ennek alapján sötétben is lehetséges vizuális célzással a gépágyú használata. A nagy fesztávú gépen nyilván megoldották, hogy a tűzvezető rendszer helyesbítse a célzást, mivel a hossztengelytől oldalra 5-6 méterre található a konténer.

A korszerű 4+ generációs típusokon alkalmazott célmegjelölő konténerek elvileg biztosítanak hasonló lehetőséget (mármint éjszakai gépágyúlövészetet), de a gyakorlatban ezzel csak kevesen éltek eddig. Az öreg A-10-esek esetében ez kézenfekvő lépés volt, hiszen a létező legnagyobb tűzerejű fedélzeti gépágyút használják, amelynek a mai csúcstechnológiák korában is megvan a létjogosultsága, sőt, Afganisztánban sokszor elsődlegessé lépett elő újra a beépített tűzfegyver, amely pontosan és minimális járulékos károkozással képes a pusztításra.

A GAU-8-as Avenger 30 mm-es gépágyúk morajlása hosszú időn át hallatszott, mivel a gépek bőséges üzemanyagkészlete és max. 1350 darabos lőszerkészlete többórás bevetéseket is lehetővé tett még a fogyasztás szempontjából gazdaságtalan kis magasságban is. A leszállás előtt minden gép több bejövetelt végzett, hiszen a repülés legnehezebb és leginkább kockázatos fázisát a hosszú repülések miatt ritkábban gyakorolhatják. Ez volt az egyik terület, amelyen annak idején előnyben voltak a VSZ pilótái, a MiG-ek csekély hatótávolsága miatt a 20-40 perces repüléseket végeztek, így fel- és leszállás terén nagyon gyakorlottak voltak.

Másnap az emlékműavatást követően nyílt meg a bázis kapuja, ahol először a könnyűszerkezetes karbantartó hangárok közelében lerakott amerikai eszközöket lehetett látni. Az A-10-esek furcsa módon póttartályokkal érkeztek, a 2200 literes tartályok érdekessége, hogy azokat a régi F-111-esektől örökölték. A földi felszerelést C-17-esekkel szállították, még saját tűzoltóautókat, rakodótargoncákat is hoztak. Az egymás mellett sorakozó konténerek között volt néhány különleges is, például a legrosszabbra felkészülve rendelkezésre álltak a gépveszteség esetén szükségessé váló eszközök.

A hangárok mellett kordon nélkül állították ki az egyik A-10-est, az amerikaiak a szokásos módon építették a közönségkapcsolatokat, ez megszokott számukra. A modernizált gépek néhány éve kapták meg a rakétaszenzorokat, az USAF régebbi harci gépei között az elsőként. Ennek oka, hogy a MANPADS, vagyis a hordozható légvédelmi rakéták az alacsonyan viszonylag kis sebességgel repülő A-10-esekre inkább nagyobb veszélyt jelentenek, mint a többire. A szárnyvégeken és a törzsön hátul elhelyezett négy AAR-47-es optikai érzékelő ultraibolya és infravörös frekvenciatartományban figyeli a gép körüli légteret, és ha közeledő hőforrást észlel, akkor figyelmezteti a pilótát és egyben aktiválja az infracsapdaszórókat. Ezekből bőven van a gépeken, a szárnyvégek alatt 4-4, a futógondolák mögött ugyancsak 4-4 kazetta található, összesen 480 darab 1x1 hüvelykes töltettel. Utóbbiak közül néhány betöltött állapotban volt, hiszen a lövészet alatt ezeket használták, a lejáró üzemidejű eszközök így semmisíthetők meg a leginkább hatékonyan.

Az A-10C külsőre alig más az alaptípushoz képest, felmerülhet a kérdés, hogy miért nem B a típusjelzés, amikor nincs ilyen változat. Most valóban nincs, de a fejlesztés idején volt egyetlen kétüléses példány, amely azonban nem került sorozatgyártásra. Az A-10-es nyitotta meg azon típusok sorát, amelyhez nem szükséges gyakorló változat, ugyanis könnyen elsajátítható szimulátorban a szükséges vezetéstechnika.

A pilótafülke azonban jelentősen módosult. A régi kisméretű televíziós display helyett két nagyobb többfunkciós képernyőt építettek be, amelyek nemcsak az AGM-65-ös Maverick rakéták optikájának CCD- vagy infraképét jeleníthetik meg, hanem számos egyéb dolgot, például a célmegjelölő konténer információit is.

Az A-10-esek lőszerfelhasználása igencsak jelentős volt a gyakorlaton, ezekből jelentős készletet halmoztak fel a repülőtéren rozsdás vaslemez ládákban. A korrózió ez esetben éppenséggel nem káros, ugyanis az oxidáció így nem a lőszereken történik, hanem a felületvédelem nélküli vaslemezeken. A kémiai folyamat ugyanis a könnyebben "fogyasztható" anyagot választja.

A gépágyú töltése és az üres hüvelyek ürítése speciális eszközt igényel, a kerekeken guruló "kétfejű sárkány" szolgál erre a feladatra, amelyekből több is rendelkezésre állt.

A bombázáshoz szabadon eső Mk82-eseket használtak, de csak betonnal töltött kék színű gyakorló példányokat, ugyanis a bázison vagy annak közelében nincs olyan lőszerraktár, ahol ezek szabályos tárolása megoldható. Erre nagyon szigorú előírások érvényesek, korlátozott mennyiségben és zárt betonfedezékekben lehet tartani a bombákat, amelyek repeszei akár 800 méterre is elrepülhetnek robbanás esetén. A jövőben lehetséges, hogy az amerikaiak építenek megfelelő tárolóbunkereket Aranyosgyéresen, ahol erre bőven lenne hely. Mivel úgy tűnik, az együttműködés hosszú távú lesz, ez már lehet, hogy a közeljövőben megvalósul.

Egy kis kitérőt téve érdemes megemlíteni, hogy a katonai kapcsolatok kiválóak, a román hadseregben már vannak amerikai eredetű fegyverek, például a hollandoktól átvett Hawk légvédelmirakéta-komplexumok. Amerikai tulajdonban maradnak, de román felügyelet alatt állnak majd azok a Raytheon SM3-as rakéták, amelyek az iráni ballisztikus támadó fegyverek elfogására szolgálnak. A hadihajókon már alkalmazott és bevált fegyverrendszer földi telepítésű változata 2015-től kerül az Olt megyében lévő Deveselu melletti bázisra.

Az A-10C szomszédságában kiállították a 71. ezred 713. századának típusát, a Puma helikoptert, pontosabban annak SOCAT változatát. A korszerű felszerelésű forgószárnyas képességei a közelmúltban sokat javultak, ugyanis a román légierő is rendszeresítette az új fejlesztésű izraeli Spike páncéltörő rakétákat. A fegyver két változatban áll rendelkezésre, az X-5-ös négy kilométerről, az X-8-as 8 km-ről indítható. A SOCAT nyolc rakétát hordozhat, és kétféle módon vetheti be azokat. A rakéták orrában CCD/IIR optikai érzékelő található, ezek jó látási viszonyok esetén a maximális távolságból észlelhetik a célt, és az indítást követően nincs további teendő velük, azaz érvényesül a "fire and forget" elv. Ha a célnak ismerik a helyét, de az még nem látható a helikopter fedélzetéről, akkor kap szerepet a kétutas adatkapcsolatot biztosító száloptikás rendszer. A rakéta maga után húzza a vékony huzalt, amelyen közvetítheti a kamerája által látott képet a helikopter fedélzetére, és az operátor ennek alapján jelöli ki a célt, amit ugyanez a kábel közvetít vissza a rakétának. A Spike az egyik legmodernebb fegyver ebben a kategóriában, ez is rendszerben áll már a 71. ezred helikopterein. A SOCAT operátora a bal ülésben foglal helyet, a hagyományos kormányszerveken, vagyis a ciklikus és kollektív vezérlőkaron kívül két további fix joys­tick áll a rendelkezésére, amelyekkel az orr alatt lévő FLIR kupolát, a rakétákat és a 20 mm-es gépágyút kezelheti. A pilóták lehetőségeit bővíti még a sisakdisplay-rendszer, amelyet ottlétünk idején is használtak.

Az ezred összes többi fegyvertípusát is kiállították a sorba állított MiG-21-esek előtt, ezek a gépek azonban jelenleg nem alkalmasak a repülésre, ugyanis egy részük nagyjavításra vár, a többi pedig alkatrész-utánpótlást biztosít. Noha a típus vitán felül elavult, a felszerelése és képességei egyáltalán nem. Ugyan BVR kategóriájú, azaz látóhatáron túlról bevethető légiharcrakétáik nincsenek, viszont három kisebb távolságról bevethető típus is rendszerben áll. A román MiG-21-esek fegyverzetéről és lehetőségeiről egy külön cikket közlünk a jövőben, így most nem részletezzük.

A reptér középső részén találhatók a helikopterek "kutyanyelvei", ahol a forgószárnyasokat tárolják. A század vegyesen alkalmazza a harci SOCAT, a kutató-mentő és "sima" szállító változatot, összesen tucatnyi példányt láthattunk.

Az egyik SAR feladatú gépet is kiállították, az összes mentő eszközével egyetemben. Ugyanitt lehetett megnézni a LanceR-C-t, vagyis a vadász változatú korszerűsített MiG-21-est.

A reptér legdélebbi részén, a pályavég melletti állóhelyeken hét 21-es sorakozott, közülük kettő volt a készültségé, ennek megfelelően élesfegyverzettel volt ellátva. A francia MBDA Magic 2-eseket szerelték fel a szárnyak alatti belső felfüggesztőre, a külsőkön szokás szerint a 480 literes póttartályokat helyezték el, amelyekkel egy óránál is hosszabbra lehet kitolni a gépek repült idejét.

A nyílt napnak hagyományos értelemben vett légi bemutató része nem volt, és ez teljesen helyes és érthető. Amikor komoly takarékosság indokolt, nem szabad a "demo"-repülés begyakorlására tékozolni a drága repült időt és kerozint. Ennek ellenére volt repülés, a gyakorlat idejére betervezett feladatokat hajtották végre, amelyek végén jutott idő néhány látványos áthúzásra.

Az A-10-esek közül szokás szerint nyolc szállt fel, néhány gép ezúttal a gyakorló Maverick és Sidewinder mellett bombákat is hordozott. Ezeket később követte négy MiG-21-es is, három LanceR-C és egy Lan­ceR-A, amelyek a többivel együtt a közelmúltban kaptak új külső festést. Ez már alaposan rájuk fért, ugyanis a két évvel ezelőtti látogatásunk idején már nagyon ütött-kopott benyomást keltettek. A színek némileg módosultak, legalábbis a csapásmérő LanceR-A és a kétüléses LanceR-B ese­té­ben, a vadász feladatú gépek álcázó festése nem változott, maradt fehér-szürke.

A gépek előkészítését és indítását ennél közelebbről már nem lehetett volna szemlélni, a beton legszélén térdmagasságban kihúzott műanyag szalag jelezte, hogy "ne tovább". Ezúttal is érvényesült a MiG-21-es előnye a korszerűbb típusokkal szemben, a hajtómű indítását követően azonnal megkezdhetik a gurulást. Mivel egyetlen APA-kocsi állt csak rendelkezésre, ezért ez asszisztált mind a négy gép indításához, amelyek bevárták egymást. A guruló LanceR-ek szárnyvége két méterre volt a közönségtől, a hajtóművekből kiáramló perzselő forróság a déli szélnek köszönhetően megcsapta az embereket, akiknek tapasztalatlanabb része fejvesztve menekült a kordon mellől. Hátszélben szálltak fel a gépek, ennek megfelelően kissé többet gurultak a szokásosnál, de erre volt csak lehetőség, ugyanis a gurulóút nem volt használható a nyílt nap miatt.

A MiG-21-esek távoztak feladatuk végrehajtására, közben néhány sportrepülőgép érkezett a reptér fölé, hogy addig ne unatkozzon a pár ezer fős közönség. Ôket a bázis három helikoptere követte, amelyek alacsonyan és nagyon közel húztak át többször a fejünk felett, miközben jól látszott, hogy a pilóták használják a FLIR berendezést és a sisakjukra szerelt adatmegjelenítő rendszert.

Kb. egy óra elteltével érkeztek vissza a 21-esek. A négyes kötelékből kivált az egyik, és meredek emelkedés közben kiszórta az infracsapdáit. A leszállásra az ellenkező, északi irányból került sor, a széllel szemben, így a visszaguruló gépek hőjét megint érezhettük.

Ezzel még nem volt vége a 71. ezred légi látványosságának, ugyanis két LanceR-B is felszállt. A kétülésesek lényegesen kevesebb üzemanyaggal rendelkeztek, és póttartályból is csak egyet hordozhatnak, így hamarabb érkeztek vissza, de még volt idő néhány áthúzásra és infracsapdaszórásra. Utóbbi dolog nagyon ritka látványosság MiG-21-estől.

Az amerikai csapat később érkezett vissza, de már bombák nélkül. A leszállás előtt több bejövetelt végeztek, amelyek közben nagyon szűken fordultak rá a beton irányára.

A szűkös lehetőségek ellenére tökéletesen megszervezett látványosság keretében mutatta be az 71. ezred a munkáját a katonák családtagjainak és a környék lakosságának, bár messzebbről, Kolozsvárról is sokan érkeztek. Annyi bizonyos, hogy lépten-nyomon magyar beszédet lehetett hallani, ez számunkra külföldön mindenképpen rendkívüli dolognak számított.

A mi dolgunkat megkönnyítette a bázis fegyverzeti csoportjánál dolgozó Hujber Sándor, aki nemcsak szakszerűen kalauzolt minket a repülőtéren, de még magyaros vendégszeretettel is fogadott minket az otthonában, amiért külön köszönettel tartozunk neki és kedves feleségének.