Teljes cikk - 2019. április

Griffből jaguár

A brazil Gripen-program

Trautmann Balázs

Óriási ország vásárolt apró vadászbombázókat. Mit keres majd az Amazonas felett svéd vadászgép és miért fontos a helyi összeszerelés? Miért kellett Brazíliának kétüléses Gripen F? Semmi sem véletlen, de hosszú még az út, míg az első brazil JAS-39E a levegőbe emelkedhet…

Jól kezdődött 2019 egyrészt a Saab, másrészt az Embraer, harmadrészt a brazil Gripen NG-program részére. Január 31-én büszkén jelentette be Conal Walker, a Saab szóvivője, hogy az első, már brazil megrendelésre készülő, együléses JAS-39E vadászbombázó repülőgép összeszerelése a második szakaszba lépett. Magyarra lefordítva az első szakasz főbb műveletei, azaz a sárkányszerkezet összeépítése, a vezetékek és a kábelezés behúzása után megkezdődött az avionikai rendszerek, a fő és a segédhajtómű (APU), a radar, az elülső kacsaszárnyak, illetve a szélvédő és a kabintető beépítése. Lassan tehát egészen vadászgépszerű lesz az első, mind fizikai méretében, mind tudásában alaposan „megnagyobbított” Gripen. Ennek így is kell történnie, hiszen a harmadik szakasz már a szinte teljesen készre szerelt repülőgép fedélzeti rendszereinek tesztelése lesz, természetesen még a földön állva. Ennek sikeres zárultával kezdődhet majd meg a svéd berepülési program - amelynek azonban még a várható dátumát sem volt hajlandó elárulni a szóvivő. A Linköping repülőterén végzett tesztprogramba a svéd pilóták mellett a brazil légierő hajózói és műszaki szakemberei is fokozatosan bekapcsolódnak. Sietni kell, hiszen az eredeti tervek szerint még 2019 vége előtt át kell adni az első tesztpéldányt a dél-amerikai ország képviselőinek. 2021-től már a hadra fogható vadászbombázók következnek majd - összesen 28 együléses E és nyolc kétüléses F, melyek várhatóan két század állományát adják majd.

Hogy kerül oda?

A svéd vadászgép dél-amerikai karrierjét több tényező és (nem feltétlenül repüléssel kapcsolatos) esemény segítette elő. Ha visszanyúlunk egészen a gyökerekig, akkor a 2000-es évek legelején éppen a gazdasági csodagyerekek, a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína, azaz a „nagy négyes”) egyikeként ismert, regionális nagyhatalmi státuszra törő Brazília politikai vezetéséről kell beszélnünk. Akkor úgy gondolták a gazdasági és politikai elemzők, hogy a régi nagyhatalmak csillaga leáldozóban van, s az emlegetett, feltörekvő és területükben amúgy is jelentős országok szabnak majd új utat a világnak. Ehhez azonban katonai erő, ezen belül légierő is szükségeltetik. Az orosz, a kínai és az indiai fegyvernem fejlesztési és beszerzési programjaival, típusaival már az Aranysasban is sokat foglalkoztunk, így ezúttal inkább Dél-Amerika óriására koncentrálunk. Minden valamire való közép- vagy nagyhatalom igyekszik maga kifejleszteni és legyártani saját haderői fegyverzetét, eszközeit, rendszereit. Sőt, ha már van, akkor szeretné is exportálni azokat, hiszen ez részben komoly bevételi forrást jelent. Másrészt csökkenthető az egy gyártott példányra eső kutatási-fejlesztési költség (éppen ez a tömeges elterjedés teszi lehetővé például az amerikai F-35 Lightning II-esek árának folyamatos, gyártási sorozatról sorozatra észlelhető, jelentős csökkentését), s nem utolsó sorban szövetséges, baráti kapcsolatok (hogy ne mondjam, függőségi viszonyok) is kiépíthetőek. Ne feledjük el, Dél- és Közép-Amerika meglehetősen forró területnek számít a biztonságpolitikában, számos aktív vagy éppen csak csendesen parázsló konfliktussal…

A méretében és ambícióiban is legnagyobb dél-amerikai vadásztender is majdnem olyan régi bútordarabnak minősíthető, mint maga a leváltandó deltaszárnyúak, azaz a francia eredetű, kétüléses kiképző Mirage III DBR-ek, helyi nevükön az F-103D-k és az együléses, vérbeli vadászbombázó F-103E-k (Mirage III EBR). Ezek voltak a fegyvernem első szuperszonikus gépei, s ezek jelentették 1972 és 2005 között a légierő legfontosabb légvédelmi képességét is. Az avionika továbbfejlesztésével és kacsaszárnyak felszerelésével készültek el a DBR-2-esek és az EBR-2-esek, de az 1990-es évek végére már világos volt: kell valami modern, valami 4+ generációs, sokkal komolyabb harcászati képességekkel rendelkező típus. Ebből az igényből született meg elsőként a Projeto F-X, vagyis az F-X program. Ez 36 darab vadonatúj vadászgép beszerzését célozta meg, az F-103D-k és E-k helyére. A légierő vezetésének teljes támogatását élvező folyamatot azonban Fernando Henrique Cardoso elnök nem siette el, így 2002-es távozását követően a populista programmal győzedelmeskedő Luis Inácio ‘Lula’ da Silva elnöknek (aki jelenleg pénzmosásért és korrupcióért kiszabott börtönbüntetését tölti) kellett átvennie a stafétabotot. A volt szakszervezeti vezető érthető módon igen kevéssé lelkesedett a drága (700 millió dollárra becsült) beszerzés miatt, így további évek mentek veszendőbe. Végül az egész kezdeményezés 2005 februárjára hamvába holt. 2006-ban jöhetett a tiszta lappal induló Projeto FX-2. Ekkor már vastagabban fogott a ceruza: 2,2-3 milliárd dollár közötti költségvetést terveztek be már a leg­elején is. Igaz, az ambíció is megnőtt: a pénzbőség és a már emlegetett helyi nagyhatalmi elképzelések miatt szó sem lehetett egyszerű vásárlásról. A leendő győztestől az Embraer repülőgépgyárat és persze a teljes helyi repülőipart segítő, teljes technológiai transzfert, brazil összeszerelő üzemet, illetve az itt készülő vadászgépek számára a teljes dél-amerikai exportpiac átengedését, illetve az ezt támogató marketing- és logisztikai segítséget vártak el. Ez utóbbi fontos szempont volt, hiszen ekkor még a kontinens számos országa tette függővé saját beszerzését a brazil verseny végeredményétől. Érthető, hogy a „helyi piacot” magának követelte a da Silva-kormány.

A versenyre mindenki jelentkezett, aki számít. Az első között volt a Kuba és Venezuela mellett új barátokat kereső Oroszország a Szuhoj Szu-35-össel, Franciaország a Dassault Rafale F3-assal, a régi barát Egyesült Államok a Boeing F/A-18E/F Super Hornettel és a Lockheed Martin-féle F-16BR Block 62+ Super Viper-rel, a Saab a Gripen NG-vel és persze nem hiányozhatott az összeurópai Eurofighter Typhoon sem. Eközben szükségmegoldásként 12 használt vadászbombázót vettek meg Franciaországtól, amely amúgy is szívesen kínálta korábban a brazil igényeknek megfelelően átalakított Mirage 2000-9-es típust. Az új Mirage-ok vásárlásából végül semmi nem lett, de tíz 2000C és két, kétüléses oktató 2000B kapott 2006 és 2008 között új felségjelet, alig 57 millió dollárért. A szolgálat rövidnek bizonyult: már 2013-ban leállították az elsősorban légvédelmi feladatokat ellátó deltaszárnyúakat.

Eközben, ha nem is száguldozott, de azért lassan haladt előre az FX-2-es projekt is. 2008 novemberére alakult ki a shortlist: az előzetes válogatáson hamar kihullott az F-16BR, mert az amerikai fél nem volt hajlandó a gépek és - ami még fontosabb - a fedélzeti rendszerek forráskódjának elvárt megosztására. Kiesett a Szuhoj cég nagyvasa is: itt elsősorban politikai okok voltak a háttérben és persze a rivális ország, Venezuela Szu-30MK2 vásárlása sem tett jót az ajánlatnak. Később, 2009-ben a közös orosz-brazil ötödik generációs vadászbombázó-fejlesztés ajánlata sem hozta tűzbe a kormányt - igaz, az indiai FGFA/PAK-FA program nyűgeit és költségvetésének elszaladását figyelembe véve igen bölcs döntés volt ez. Szintén nem termett babér az Eurofighter-nek sem.

A három, versenyben maradt szállító 2009. október másodikáig adhatta le végső ajánlatát. Mivel Brazília és Franciaország éppen ekkor kötött több, igen nagy értékű és komoly technológiai fejlődést, közös fejlesztéseket eredményező haditengerészeti üzletet (melynek távolabbi céljaként szerepel például egy nukleáris meghajtású tengeralattjáró-típus kifejlesztése és gyártása, a kontinensen elsőként), sokan biztosnak vették a Rafale F3-as sima győzelmét. Ehhez képest a légierő szakértői csapata 2010 januárjában a Gripen NG ajánlatát nevezte meg a legjobbnak. Ez nem jelentette persze azt, hogy győztest is hirdettek: a terepet átvette a nagypolitika. Elnökök, alelnökök lobbiztak a francia és amerikai típus mellett: ugyanakkor nem maradt nyom nélkül a 2013-ban kirobbant, az amerikai NSA hírszerző ügynökség globális, így a dél-amerikai országot is érintő lehallgatási botránya sem. Az emiatt villámgyorsan bekövetkezett elhidegülés és persze a lakosság véleményformáló részében kialakult - azért valahol érthető - Amerika-ellenesség miatt, majd a felmerült finanszírozási kérdések rendezése után végül a Saab vezetése (s persze az Embraer igazgatói) örülhettek a szerződésnek. 2013. december 18-án be is jelentették a 36 gépes, első megrendelést, 4,5 milliárd dollár értékben. Természetesen nem csupán az új generációs vadászbombázó képességei, fedélzeti rendszerei, kibővített fegyverterhelése, modernebb radarja jelentett versenyelőnyt. A svéd fél a teljes élettartamra vetített alacsonyabb költséggel (Total Cost of Ownership, TCO), az ellentételezési csomag nagyságával, a technológiák legszélesebb körű (de nem teljes) átadásával, illetve a svédországi gyárba történő beszállítás lehetőségével nyert. A Saab cserében 9,1 milliárd dollár értékű technológiai transzfert, mint ellentételezést vállalt. A gép 40 százaléka, ezen belül a szerkezet 80 százaléka brazil gyártású lesz, ehhez az Akaer cégben 15 százalékos részesedést szereztek, melynek mérnökei részt vettek a törzs középső és hátsó részének, illetve a szárny tervezésében is. Szintén érdemes kiemelni a 2016-ban Gavião Peixoto városában alapított tervező és fejlesztő központot (Gripen Design and Development Network, GDDN), mely a Gripen NG-program brazil „agyközpontjaként” dolgozik, a technológiai transzfer központi elemeként. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a felhasznált technológiák jelentős része nem a Saab szellemi terméke és egyben tulajdona, hanem a vele együtt dolgozó amerikai, nagy-britanniai és más európai partneré, beszállítóé. Hogy végül miképp lesz teljesíthető a bevállalt átadás-átvétel, az még erősen a jövő titka.

A végleges szerződés aláírására csak 2014. október 27-én került sor, s kevés meglepetést okozva itt már 5,4 milliárd dollárról szólt a dokumentum. A 28 együléses és nyolc kétüléses, azaz két századra elegendő vadászgép 2019 és 2025 között kerül majd a légierőhöz - egyben a Saab valaha megkötött, legnagyobb értékű és gépszámú exportját megvalósítva. Az Embraer stratégiai partnerként vesz részt a fejlesztésben és gyártásban, a kétüléses JAS-39F egyedüli építőjeként. Érdemes megjegyezni, hogy a 36-ból csak az utolsó 15-öt (köztük az összes F változat) szereli össze majd helyben az Embraer, de cserében alkatrész-beszállítóként részt vehet a svéd légierőhöz kerülő JAS-39E-k építésében.

Ami tény: a brazil légierő egy potens, modern repülőgéphez jut. A Gripen NG orrában már a Selex-Galileo Raven ES 05 aktív elektronikus fázisvezérléssel rendelkező, légi és földi célpontok ellen egyaránt nagyobb távolságból eredményes radarrendszer dolgozik, együttműködve a Skyward-G infravörös optikai keresővel. Kérdés, hogy a várhatóan F-39 típusjelzéssel illetett, sorozatgyártott brazil gépek mennyire eltérő, helyi fejlesztésű és gyártású fedélzeti rendszereket kapnak majd a svéd példányokhoz képest. Ami viszont marad, az a légiharc-fegyverzettel utánégő használata nélkül is Mach 1.1-es sebességet, azaz szupercirkálási képességet ígérő General Electric F414-GE-39E sugárhajtómű, amely a gyártó adatai szerint 20 százalékkal nagyobb tolóerőt ad le a jelenleg a C/D változatokban használt Volvo Aero RM12-eshez képest. Fontos a hadszíntéri hálózati hadviselés lehetősége, ez elsősorban szintén a jelentős svéd részvétellel kifejlesztett és gyártott Embraer E-99 Erieye légtérellenőrző radarrepülőgéppel történő, zökkenőmentes együttműködést jelenti. S az sem baj, hogy immár 10 felfüggesztő pont várja a fegyverzetet, a póttartályokat, a felderítő rendszerek konténereit.

High-tech építészet

Mivel a győzelemben kulcsfontosságú volt a technológiák átadása mellett a helyi gyártás is, érthető módon szükség van egy korszerű, vadonatúj gyártósorra is. S persze alkatrészeket beszállító, helyi üzemekre úgyszintén. A svéd fél ezért egy 5000 négyzetméteres gyárépületet alakított ki: a Saab Aeronáutica Montagens (SAM), São Bernardo do Campo városában, São Paulo államban készült el 2018 májusára. Az itt felállítandó üzem nem csupán a helyi igényeket elégíti ki, de a globális ellátólánc fontos eleme lesz. A brazil vadászgépekhez a megkötött ellentételezési egyezmény értelmében, az SAM-ben készülnek majd az aerodinamikai fékező rendszerek, a szárny belső, teherhordó elemei (wing box), a törzs farokkúpja és első része (mindkét változat), illetve hátsó része (együléses változat) is. A tervek szerint 2020-ban, a szükséges gépek és berendezések telepítése, majd az elsőként felvett 55 főnyi munkaerő kiképzése után (melynek egy részét Linköpingben végzik, ahol a technikusok és mérnökök akár két esztendőig is tanulnak, dolgoznak) már a sorozatgyártás is megindulhat. A Saab 90 és a helyi Akaer vállalat 10 százalékos részesedésével (mely cégben a svédek 28 százalékos tulajdont szereznek) megalakult SAM fontos eleme a technológia átadási folyamatának is: nem titkolt cél a gyártás, illetve a termékfejlesztés során összeszedett tapasztalat felhasználása egy leendő, teljesen brazil fejlesztésű és összeszerelésű vadászbombázó megalkotásánál. Érdemes megjegyezni, hogy az Akaer mérnökei már 2009 óta működnek együtt a Gripen-programmal (a svédek érezhetően hosszú távra terveztek és kockáztattak - mint már kiderült, sikerrel), így a rutinnal nem lesz baj.

Versenyben máshol is

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Saab az új generációs Gripen E-családdal nem csak Brazíliában számít sikerre, hanem Európában is. A következő nagy falat Finnország lehet, ahol a 13 milliárdos üzletért verseng a vadászgépipar apraja-nagyja. A jelenleg használt McDonnell-Douglas F-18C és D „klasszik” Horneteket nyelvrokonaink 2025 és 2029 között váltanák fel valami újjal. Az ellenségkép ma egyértelműen Oroszországot és ezáltal az orosz légierőt jelenti, a Szu-35Sz és a belátható jövőn belüli Szu-57 PAK-FA „lopakodóival” együtt. A 64 gépre tervezett bevásárlás, azaz a HX-FP projekt versenyzői a JAS-39E mellett természetesen a hagyományokra építő Boeing F/A-18 Super Hornet és az elektromos hadviselésre specializált EA-18G Growler, az egyetlen, ötödik generációs játékos, a Lockheed Martin F-35A Lightning II, a közepesen esélytelennek tartott Dassault Rafale, az EU-ból éppen részben kifelé repülő Eurofighter. Érdekesség: a Saab a brazil gyártású, kétüléses Gripen F változatot is kínálja. A felkért gyártók az ajánlatokat 2019. január 31-ig küldték el a finn védelmi tárcához. Az elemzéseket követően várhatóan 2019 második félévében kezdődnek meg majd a tárgyalások a kiválasztott cégekkel, s ezután készül majd el a második, még precízebb ajánlatkérés. A végleges döntés, s így egy esetleges svéd győzelem leghamarabb 2021 első felére várható.

A típus a jelek szerint Svájcban is kaphat még egy esélyt. Másodikat, hiszen a 2011. november 30-án a svájci kormány már egyszer bejelentette, hogy a kiöregedett, ma már korszerűtlen Northrop F-5E/F Tiger II-es könnyű vadászgépeket 22 darab új Gripen NG-vel váltja fel. Nos, ezt a döntést az állampolgárok egy népszavazással 2014. május 18-án 53,4 százalékos többséggel elkaszálták, elsősorban a túlzottnak tartott/kommunikált költségek (3,126 milliárd svájci frank) miatt. Az öreg amerikai kéthajtóművesek helyett azonban tényleg kellene egy modern gép, ezért 2015 áprilisában újraindult a beszerzés. Ennek keretében nyújtott be 2018 januárjában a Saab ajánlatot 30-40 Gripen E leszállítására, 100 százalékos ellentételezési csomaggal együtt. A svájci tervek szerint még 2020-ban döntés születhet a nyertes típusról, majd 2022-ben ezt a szerződéskötés, 2025-től pedig a gépek leszállítása kell, hogy kövesse. Megjegyzendő: a svéd légierő 2019 és 2026 között kapja majd meg a 60 darabos flottáját.