Teljes cikk - 2017. május

Típusátképzés svéd módra

Ahonnan a Gripen-fiókák kirepülnek

Kárpáti Endre

AGripen-pilóták körében nagyon jól ismert Såtenäs neve. A nálunk csak Sátánosként emlegetett repülőtéren zajlik a svéd légierőben a típusátképzés a JAS-39-es típusra. De az F7-es ezrednél az oktatás mellett még nagyon sok másféle munka is folyik, ahogy azt az ARANYSAS látogatása során láthattuk.

Nem diplomát vagy ösztöndíjas papírt adunk. Nem érdekel minket, hogy ki a legjobb. Az a fontos nekünk, hogy aki innen elmegy, az elvárt szinten tudja kezelni a Gripen-rendszert - mondta Richard Carlqvist őrnagy úr, a svéd légierő 71. repülőszázadának a parancsnoka Såtenäsban. A beszélgetésünkre abban a háromszárnyú épületben került sor, amelyet a Gripen svédországi hadrendbe állítása után, 1996-ban adtak át, hogy a képzést a lehető leghatékonyabbá tegyék - és amelyet sok magyar hajózó is nagyon jól ismer. A svéd légierőben három ezred repüli a JAS-39-est, amelyek közül a ronnebyi 17. és a luleåi 21. elsővonalbeli alakulat, miközben a såtenäsi 7. ezred korábban kizárólag a leendő Gripen-hajózók típusátképzéséért felelt, háborús helyzetben nem számoltak két századának bevetésével.

Szubszonikus kezdet

Mire a majdani svéd vadászpilóták ide kerülnek az első századhoz, akkor Linköpingben már két éve repülték a SAAB öregecske gyakorlógépét, az analóg műszerfalas Sk 60-ast (SAAB 105-öst). Ezen viszont már túl vannak az alapfokú harckiképzésen is, a felderítő és csapásmérő bevetések végrehajtásán kívül begyakorolták a kettő a kettő elleni légiharcot is a szubszonikus masinán. Érkezésük után gyorsan át is kerülnek Halmstadba, a légierő műszaki iskolájába, ahol átesnek egy rövid technikai kurzuson, majd a visszatérés után fél év alatt 80 óra elmélet mellett végrehajtanak 30 szimulátoros és 40 valós repülést a Gripenen - az ötödik után akár már egyedül is. Megtanulják a biztonságos fel- és leszállást, a vészhelyzetek kezelését, gyakorolják a műrepülést, a navigációt, s átlépik a hanghatárt is. A 35 repült óra 40%-át már az egyszemélyes JAS-39C változaton repülik, oktató nélkül.

Miután túlestek a típusátképzésen, és már biztosan vezették a Gripent, a svéd növendékek átkerültek a såtenäsi ezred második századához, a 72-esekhez. Itt kezdték a harctanulást a géppel, itt folyt a harckiképzés első fázisa - kizárólag egyszemélyes gépen. A 20 szimulátoros és 55 valós repülés (80 repült óra) során a légiharcon van a hangsúly, ekkor jutnak el a kettő az egy elleni manőverező összecsapásokig, amelyben a növendék a kísérő. Amikor a közeli manőverező légiharc gyakorlása egy felszállás fő célja, akkor is mindig látóhatáron túli felállásból indítják az összecsapást, hogy a tanuló már az első pillanattól megszokja, hogy végiggondolja a teljes küzdelmet, hogyan jut el a távoli kiindulásból a fordulóharcig. Az ellenfelek minden esetben oktatók, akik a fiatal pillanatnyi felkészültségének és a tanulási célnak megfelelően manővereznek. Eleinte egy-egy felszállásba 4-5 összecsapás is belefér, amikor az instruktorok még könnyebben manővereznek, de amikor már felkészültebb a növendék és intenzívebben kell fordulózni, akkor csak egy-két felállásra kerülhet sor. A képzésnek ebben a fázisában gyakorolják még a kis magasságú navigációt és a műrepülést is, valamint éleslövészetet Sidewinder légiharcrakétával. Ezt követően kerültek ki a fiatal sasok a két harci ezred valamelyikéhez, ahol a harckiképzés második fázisa következett, tizenkét hónap alatt további 130 repült órával. Itt már a kettő a kettő elleni manőverező légiharcot is begyakorolják, valamint terítékre kerül a földi célok támadása is - ezt követően a fiatal végre teljes értékű tagja lehet a századnak, vagyis végre mehet készültséget adni…

Az oktatás érdekében a såtenäsi bázis kialakítása némileg eltér a többi svéd támaszpontétól. Míg máshol a meteorológusok irodája az irányítótoronyban szokott lenni, addig itt a képzésnek helyet adó épületben székelnek. Így közvetlen kapcsolatban állnak a hajózókkal, meg tudják vitatni az időjárást. Ugyanilyen okból ülnek itt az irányítók is, akik ráadásul időnként beülnek a repülés utáni kiértékelésre is, és együtt végigbeszélik, hogy miért vezette rá úgy, s mit kellett volna esetleg másként csinálni. A növendék is meglátogathatja az irányítót munka közben, hogy megismerhesse az ő gondolkodásmódját, megtudhassa, ő milyen szemmel nézi a légiharcot.

Såtenäsban is bőven teret hódítottak azok a Svédországon kívül szokatlan oktatási módszerek, amelyekről az ARANYSAS 2015. júniusi számában írtunk. Itt sem osztályozzák a tanulókat. Egész egyszerűen van egy legalsó színvonal, ami elfogadható, ezt mindenkinek el kell érnie. Ennél jobb lehet, de senkit sem érdekel, hogy mennyivel. Ha ezt tudja, akkor már elég felkészült arra, hogy harcba induljon majd a Gripennel. Tisztában vannak azzal, hogy a növendékek mindegyike a legjobb akar lenni, viszont nem az a cél, hogy ez versengéssé fajuljon, ezért sincs rangsorolás - ne most legyenek a legjobbak, hanem majd a harci századnál, ez a cél.

Ugyanakkor figyelnek arra is, hogy napjainkban már más az emberanyag, mint volt régen - a digitális bennszülöttek egész egyszerűen másként dolgozzák fel az információkat, másként tanulnak, mint a korábbi generációk. Carlqvist őrnagy úr szerint emiatt már elavult az a régi módszer, hogy egy bevetést többször megismételnek, hogy jól berögzüljön az ott elsajátított tudás. Már nem megfelelő az, hogy a kiképzés elején sor kerüljön egymás után több olyan repülésre, amelyen csak touch-and-gókat gyártanak, vagy a végén olyanokra, amelyekben kizárólag géppárműrepülés szerepel. E helyett minden repülésen kell valami újat tanulni és egyben elmélyíteni valami régebbi tudást is. Mondjuk felszállás után végrehajtanak egy radaros elfogást, majd bejönnek egy átstartolásra, utána megtanulják a radar egy másik üzemmódjának használatát, aztán egy kis ismétlő géppár-manőverezés következik és végül a leszállás. Így az is biztos, hogy a képzés során lesz touch-and-go gyönyörű napsütéses időben éppúgy, mint dobálós keresztszélben.

A külföldiek

Nos, míg ezek a módszerek maguktól értetődők a linköpingi iskolát elvégzett svéd növendékeknek, addig van egy olyan csoport, amelynek okozhatnak meglepetéseket: a külföldről átképzésre érkezőknek.

Cseh, magyar, thai, svájci és brazil pilóták egyaránt kaptak már átképzést a Gripenre Såtenäsban. Ilyen esetben ezt mindig az FMV (Védelmi Beszerzések Hivatala) rendeli meg a 7. ezredtől, a külföldi megrendelő pedig az FMV-vel áll szerződéses kapcsolatban. Mivel a dél-afrikaiak közvetlenül a gyártótól vásárolták meg a gépeket, nem pedig a svéd kormányzattól, ezért ott az első csapatot a SAAB képezte át, és azóta otthon kapják az oktatást, ők sohasem jártak Såtenäsban. Minden esetben olyan képzési tematikát, sillabuszt dolgoznak ki az oktatók, amely a megrendelő igényeinek megfelel - Thaiföld esetében például fontos a vízfelszíni célok leküzdése, míg erre nálunk a Balatonunkkal viszonylag alacsony az igény, miközben a csehek csak és kizárólag légiharccal kezdtek. Mindig a megrendelő dönti el, hogy mennyi pénzt szán az átképzésre, mondjuk 15 vagy 40 felszállást; milyen szinten álló pilótákat küld ide; elég-e most a típusátképzés, vagy a harckiképzés alapjait is itt kell megkapni - egyáltalán, mit várnak el a Gripentől, milyen céllal rendszeresítették a típust.

Egy új megrendelő esetében az első csapat mindig közel egy teljes évre érkezik a svéd bázisra. Ők a típus­átképzés után kapnak egy általános harckiképzést is, átesnek egy oktatói kurzuson, és megtanulják a Gripen javítás utáni berepülését is. A következő csapat általában már csak mintegy fél évre érkezik, s a harckiképzés után térnek haza, majd a harmadik a típusátképzést kapja meg itt három hónap alatt, harcolni már otthon tanulnak a Gripennel. A mi hajózóink jelenleg az elméleti és műszaki képzést Halmstadban kapják, és Såtenäsban is csak néhány szóló repülésig jutnak el, majd visszatérnek Kecskemétre, hogy onnan magyar oktatók magyar gépeken képezzék tovább őket.

A külföldi hallgatók átképzésére (a helyi szóhasználattal az export-tí­pusátképzésre) általában csak 15 repülés áll rendelkezésre a svédek negyvenével szemben. A különbség fő oka, hogy a külföldi megrendelők általában más típuson már nagy gyakorlatot szerzett hajózókat küldenek ide - igaz, a tapasztalatban komoly különbségek vannak, az első cseh pilóták analóg MiG-21-esről érkeztek, míg a svájciak az F-18-asról (ők a kútba esett beszerzés előtt jártak itt). MiG-29-es, F-5-ös, F-16-os, L-159-es mind szerepel a korábban repült gépek listáján. Mindig megegyezés kérdése, hogy mit kell a svéd félnek elvégeznie, a túlélőkiképzéstől a harceljárások oktatásáig. Bár végül a típust tesztelő brazilokat nem vitték el a sarkköri túlélésre, így bízva abban, hogy cserében a svéd oktatóknak sem kell majd megtanulniuk a túlélést az Amazonas párás őserdőiben…

Miközben az új vásárlóktól érkező első növendékek mindig kapnak harckiképzést is, ennek tematikája erősen eltér a svédekétől. Megtanítják ugyan, hogy mit lehet a radarral és az adott fegyverrel végrehajtani (a szabadesésű bombáktól a Rb 15-ös és AIM-120-as rakétákig), de a svéd légierő, a Flygvapnet harceljárásairól nincsen szó. Minden országnak magának kell kidolgoznia, hogy szerintük melyek a leghatékonyabb módszerek, ezeket nem adják el a típussal együtt, a svédek nem mondják meg, hogy szerintük melyik a legjobb megoldás (saját véleményük szerint például keményebben, offenzívebben manővereznek közeli légiharcban, mint a többi ország hajózói). Megmutatják, hogy a géppel hogyan lehet kezelni a különböző szcenáriókat, például egy kettő a kettő elleni látóhatáron túli légiharcban mit lehet tenni a rendszerrel, de azt nem árulják el, hogy a svéd légierőben konkrétan ilyenkor mit csinálnak, mit találtak a legjobbnak. Mint ahogy a radar és a navigációs rendszer mélyebb rendszerismeretét sem tanítják meg.

Nagy kihívás az oktatók számára, hogy némely ország hajózói nem túl magas szinten beszélték az angol nyelvet. Az sem segíti az átképzést, ha valaki korábban csak analóg műszerfalas géppel repült, neki a mindössze 15 repülés kicsit gyors tempó lehet korunk egyik legjobb ember-gép interfészével felszerelt gépén. Időnként ennél komolyabb probléma a tanulók számára a beilleszkedés a svéd kultúrkörbe. Előfordult, hogy az első havazás után a távoli országból érkezők nem tudtak kijönni a lakóépületükből, mert az ajtót eltorlaszolta a hó. Aztán megdöbbenve nézték, ahogy a svéd századparancsnok egyszerűen a saját kezével fog egy lapátot, és eltakarítja a havat, ahelyett, hogy valakinek megparancsolná azt. Mint ahogy egyes ezredeseknek és tábornokoknak az sem esett jól, hogy ugyanúgy csináltatják velük végig a kurzust, ugyanúgy osztják be őket kísérőnek az átképzés során, mint egy frissen végzett hadnagyot. Nekik néha nehéz felfogni, hogy itt nem az számít, hogy kinek mi a rangja, hanem hogy mindenki ugyanúgy tanulja meg a Gripent repülni.

Harci egység születik

A svédeknek pedig még egy egészen más, teljesen új kihívással kell szembenézni. Az orosz fenyegetés erősödésével úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem engedhetik meg, hogy a három Gripen-ezredből egy csak az oktatással foglalkozzon, a jövőben a såtenäsiak is átkerülnek abba, amit a svédek háborús szervezetnek neveznek. 2016-ban kezdődött a folyamat, amely nyomán a jelenlegi tervek szerint 2020-ra teljesen hadra foghatónak kell lennie az ezred két századának. Ebben sokat segít, hogy itt repülnek a Flygvapnet legtapasztaltabb pilótái, viszont az utóbbi időkben ők kizárólag képzéssel foglalkoztak - az összes itt repülő Gripen-vezető egyben oktató is. Ugyan minden évben küldtek pilótákat a másik két harci ezredhez tapasztalatcserére, de ez nem egyenértékű azzal, mint ha ők is napi szinten gyakorolnák az éles feladatokat a tanítás mellett, az egységnek eddig nem kellett képesnek lennie felderítő, vadász vagy éppen csapásmérő bevetések teljesítésére.

A változások első lépéseként átszervezték az oktatást. 2016-tól a teljes harckiképzés kikerült az éles egységekhez, ezzel már nem a såtenäsi 72. század foglalkozik. Jelenleg évente nyolc vadászpilóta kerül ki az alakulatokhoz, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idén mondjuk négy-négy növendék a ronnebyi 17. ezred második és a luleåi 21. ezred első századához. Ez a két egység a következő évben nem kap új hajózókat, hanem csak két év múlva - nagyjából pont ennyi, mire egy frissen végzett repülőgép-vezető végre bevethetővé válik. Såtenäsban viszont a tervek szerint továbbra is az első század végzi a típusátképzést, a harckiképzés pedig a második századnál folyik az ezred mindkét egységének (de a többinek már nem), folyamatosan, vagyis valószínűleg minden évben kapnak friss növendékeket is, ami azért nem könnyíti meg egy első vonalbeli vadászszázad életét. Az első századnál pedig annyiban változik a tanítás, hogy míg jelenleg a tavaszi félévben oktatják a külföldi és ősszel a saját hajózókat (nyolc-nyolc főt), addig a jövőben összevontan, vegyes csoportokban tanulnak - ami egyben azt is jelenti, hogy évente csak mintegy húsz héten érnek rá a saját maguk harcászati képzésével foglalkozni.

Minden egyes század számára évente meghatározzák, hogy az adott esztendőben milyen harckészültségi szintet kell elérnie, háború esetén milyen bevetéseket kell tudni repülniük. A jelenlegi gyakorlat szerint, amikor a két harci ezred valamelyik százada éppen harckiképzéssel foglalkozik, akkor csak a minimálisan elvárt színvonalat kell biztosítania, ilyenkor az a fontos, hogy a fiatalok minél előbb bevethetők legyenek. Hogy ez a 7. ezred esetében hogyan alakul, az még nem világos, hiszen itt mindkét században folyamatosan zajlik majd oktatás. Igaz, az állomány jelenleg is rendelkezik a szükséges minimális jártasságokkal, hiszen a svéd légierő legtapasztaltabb pilótái repülnek itt, akik korábban mind magas szinten gyakorolták a harci bevetéseket, még ha az utóbbi időben kizárólag oktatással is foglalkoztak. A két században jelenleg összesen harmincan vannak, és nemsokára érkezik még három fő a linköpingi repülőkísérleti egységtől, akik szintén nem fehér öves kezdők. Ezt a csapatot várhatóan nem lesz olyan nehéz magasabb szintre emelni. A kérdés, hogy mi történik, amikor már nem csak rutinos oktatókból áll a század állománya, és úgy kell évente 35 hetet tanítással tölteni. Napjainkban a svéd légierő mindegyik harci egysége képes minden bevetéstípust teljesíteni, de lehet, hogy a jövőben megint lesz némi specializáció közöttük, és a såtenäsiak nem látnak el mondjuk felderítő feladatokat, hanem csak légiharcra lesznek használhatók. Igaz, noha az ezred eddig nem volt benne a háborús szervezetben, légvédelmi készültségi szolgálatot eddig is elláttak.

Az oktatás és harckészültség fenntartása a titkosság megőrzése terén is okozhat majd problémát. Ahogy írtuk, a svédek nem adják ki a saját taktikai eljárásaikat a külföldieknek, és szigorú titokként kezelik az MS20-as szoftver képességeit, valamint a Meteor rakétáét. Amikor tavaly az oktatók saját bázisukról felszállva részt vettek egy hadgyakorlaton, az idegen növendékeket arra a hétre inkább átvezényelték Halms­tadba műszaki képzésre, nehogy véletlenül is megtudjanak valamit. A Meteort egyébként nagyon komoly előrelépésként kezelik, bárkivel beszéltünk a svéd légierőben, mindenki ugrásszerű lépésnek tekintette a rendszeresítését - Carlqvist őrnagy szerint, amihez 95 darab AMRAAM-mal felfegyverzett JAS-39C/D kellett, ahhoz elég lesz 60 darab meteoros JAS-39E is…

A harci ezreddé válás természetesen nem csak a pilótákon múlik. Mindenekelőtt kellene 8-10 fő harctámogató személyzetnek is lennie, de a tervezési, felderítési és elektronikai hadviselési specialistákból jelenleg még öt fő sem áll rendelkezésre. És a hangárban is van még mit tenni. Martin Sävhage mérnök őrnagy szerint a gépeken a 800 órás karbantartással bezárólag bármit meg tudnak csinálni, viszont míg a típusátképzés során egy század gépeiről negyven főnek kellett gondoskodnia, most majd 80 fő körül kell lennie egy karbantartó századnak, ennyivel több feladatot jelent majd az éles üzem, amikor akár fegyverekkel is harcba kell indulniuk a gépeknek - jelenleg mintegy ötvenen dolgoznak a hangárban.

Mit hoz a jövő?

Nem csak a harckészültségi szint az egyetlen kérdőjel a jövővel kapcsolatban. Újra kell gondolni az egész svéd pilótaképzést. A jelenlegi SAAB 105-ösöknek már nincs sok idejük hátra, és analóg pilótafülkéjükkel nem is a legjobbak a Gripenhez. Még nem választották ki a típus utódját, de már gőzerővel dolgoznak a követelményrendszer kialakításán. Még nem határozták meg az új képzés helyszínét, hosszát, tartalmát, géptípusát. Amit viszont biztosan tudni lehet: 2023-ban már hadrendben áll az új Gripen E, amelynek nem lesz kétszemélyes változata. Ha az új gyakorlógép hozzá hasonló lesz, akkor egyszerűbbé válik a típusátképzés, viszont az első lépések lesznek nehezebbek a leendő pilótáknak. Az viszont biztos, hogy a lehető legtöbb képzési feladatot a Gripen helyett inkább a leendő új gyakorlógépen akarják elvégezni. Elvárás lesz vele szemben, hogy legyen adatátviteli rendszere, minimum szintetikus radarja (vagyis beépített rádiólokátor nélkül is meg tudja jeleníteni a többi gép helyzetét a képernyőn), és tudja a rakéták viselkedését is szimulálni.

Az első Gripen E két év múlva érkezik a linköpingi repülőkísérleti egységhez, hogy kidolgozzák a megfelelő harceljárásokat. Utána kezdődik a típusátképzés az új változatra (amit nem könnyít meg a kétszemélyes változat hiánya sem), és valamikor 2023-tól eltűnnek a jelenlegi C/D-k a svéd egységektől. Ugyanakkor az exportvásárlóknak a szerződés szerint még öt további évig biztosítani kell a képzést a jelenlegi változaton, így az új verzió mellett a 7. ezrednél várhatóan a régebbi változat is tovább szolgál - egyedüliként a svéd légierőben.

A következő részben a Flygvapnet Såtenäsban is települt szállítórepülőit mutatjuk be.