Teljes cikk - 2020. december

Típustestvérek

Gripen-export: Brazília és Thaiföld - 2. rész

Kővári László

Atovábbfejlesztett Gripenre eddig egy külföldi igény mutatkozott, Brazíliában nyertek el 36 darabos megrendelést. A feltételek között volt, hogy a svédeknek vállalniuk kell a helyi gyártás feltételeinek biztosítását. A 4,8 milliárd dollár értékű szerződés 2014-ben jött létre, de tartalmaz egy további plusz tényezőt is. Amíg a svéd légierőnek nincs szüksége az új Gripen kétüléses kiképző verziójára, addig brazil kérésre meg kell alkotni a JAS-39F változatot.

Ugyancsak dél-amerikai igény volt az F-35-öséhez hasonló, egyetlen nagyméretű színes display, míg a svéd légierő először még a régi, három különálló képernyő mellett döntött. Napjainkra úgy tűnik, hogy egységesül a konfiguráció és az összes JAS-39E/F műszerfalán egy 19×8 colos méretű, nagy display lesz beépítve.

A határidők csúszása a svéd légierő számára nem jelent komoly problémát. A szolgálatban tartott néhány híján száz JAS-39C/D bőven elegendő a feladatok ellátására, legalábbis eddig erről olvashattunk. Ezeket eredetileg legkésőbb 2027-ig kívánták szolgálatban tartani, addigra pedig mind a 60 db JAS-39E elkészül. Hosszabb távon ezekkel számoltak, de nem zárható ki, hogy jelentősen módosulnak a tervek.

2019-ben ugyanis elkészült a Svédország jövőben várható veszélyeztetettségét elemző „Fehér Könyv”. Ebben az áll, hogy jelentős mértékben kell javítani az ország védelmi képességeit. A jelenleg mindössze 60 ezresre zsugorodott haderő létszámát 80 ezer főre kell növelni, és a légierő számára sem lesz elegendő a 60 új változatú Gripen. A semleges ország elemzői szerint keletről várható fenyegetés, ami ellen szükségesek ezek a lépések. Ha döntés születik, akkor ez érinti a jelenlegi Gripen-flottát, vagyis a C/D verziók egy részének az eredeti elképzeléssel szemben akár 2038-ig szolgálatban kell állniuk. Ez jó lenne a két európai „típustestvér”, a cseh és a magyar légierő számára is, hiszen ha a gyártó országban üzemel még a régebbi verziójú Gripen, az kedvezően hat a logisztikai háttér biztosítására.

A C/D verzió gyártása a svéd légierő számára 2008-ban befejeződött, csak az exportra készítenek új példányokat. Pontosabban a Saab a saját kockázatára állítólag elkészített legalább egy tucat üres sárkányszerkezetet, amelyek raktárban várják a további hasznosítást. Ezeket felhasználhatják akár sérüléses javításoknál, de a lehetőségek között van, hogy egy esetleges újabb exportmegrendelést sokkal rövidebb idő alatt lehessen teljesíteni. Erre pedig van is esély, ugyanis Horvátországban éppen 2020 végén várható döntés a maximálisan 2023-ig üzemben tartható MiG-21-esek leváltásról. Ha déli szomszédunk a szerb légierő utóbbi időben látott fejlődésével lépést kíván tartani, akkor szükséges a korszerűsítés, de nagy kérdés, hogy mely képességeket ítélik fontosabbnak. Ha a potens csapásmérés is az igényeik között szerepel, akkor a tender más típusai esélyesebbek lehetnek, de ha csak a légvédelem, akkor a Gripen kiváló alternatíva. Hogy mennyire kiváló, arról van külföldi referencia. Sajnos a svédek sem különböznek abból a szempontból, hogy a saját típusukat hajlamosak felülértékelni a konkurenciával szemben. Ez természetesen dolog, s része a nemzeti büszkeségnek is, hiszen tiszteletre méltó, hogy egy ilyen kis lélekszámú ország csúcstechnológiákat képes létrehozni. De a saját minősítés nem mindig reális, így a független forrásból érkező információ mindig hitelesebb.

A rendkívül pozitív megítélés a Gripen nagy távolságú légiharc-képességeiről a Távol-Keletről érkezett. Thaiföld légierejében 2008-ban döntötték el, hogy a régi Northrop F-5 típus leváltására a svéd gépet rendelik meg. 2013-ig 12 példányt vettek át, amelyek képességeit nagymértékben javította a párhuzamosan rendszeresített két Saab 340 Erieye légtérellenőrző gép. A fegyverzetükben az AMRAAM mellé két különböző, közeli légi célok elleni rakétatípust rendszeresítettek: a régi AIM-9 Sidewinder-t és a korszerű IRIS-T-t, amely már tolóerő-vektoros kormányzású, rendkívüli manőverező képességgel. A thai pilóták ugyancsak megkapták a Cobra sisakdisplay-rendszert, amely nagymértékben segít nem csak a közeli légi harcban, hanem a csapásmérés terén is. Ugyanis a thai gépek kettős feladattal üzemelnek, precíziós bombázásra is képesek.

Thaiföld ugyan közvetlenül nem határos Kínával, de nincs nagy távolság a két ország között, és részben a történelmi hagyományok miatt jó kapcsolatokat ápolnak. Ennek része a katonai együttműködés, amely során először 2015-ben rendezték meg a „Falcon Strike” közös légi hadgyakorlatot. Kína régebben teljesen „be volt zárkózva”, de 2010-től egyre több alkalommal vett részt külföldön hasonló rendezvényeken, mivel azokból nagyon sokat lehet tanulni. A törököknél az „Anatolian Eagle” gyakorlaton szerepeltek, Oroszországban az „Aviadarts” éleslövészettel egybekötött eseményeibe kapcsolódtak be, így már nem volt rendkívüli a thai légierővel végzett közös gyakorlat, de mindeddig mégis titokban tartották ezt.

A gyakorlatra történő felkészülés során lehetőség nyílt arra, hogy tanulmányozzák egymás technikáját, és nem csak a földön. Svéd jóváhagyással (a titokvédelmi egyezmények miatt) repülhettek kínai pilóták a kétüléses JAS-39D-vel, a thai pilóták pedig a gyakorló Szu-27-esekkel, ami sokat segített a másik fél eljárásrendjének, módszereinek megismerésében. Az első alkalom 2015. november 17-18-án rendkívül eredményes volt a kínai pilóták számára. Az előzetesen egyeztetett tervek alapján sor került közeli manőverező légi harcokra, amelyekben Szu-27SzK és J-11 (ez is Szu-27, csak kínai gyártású) gépeket vetettek be. Ezek során érvényesült a papírforma: a hatalmas orosz eredetű vadászgép manőverező képessége jelentősen jobbnak bizonyult, mint a kis svéd gépé. Pontosabban a közeli manőverező légi harcok eredménye meglehetősen csúnyán alakult, 25:1 arányban „győztek” a kínaiak. Ennek részben volt csak oka a Szuhoj jobb manőverező képessége, ugyanis thai részről nem alkalmazták sem a sisakdisplay-t, sem az IRIS-T rakétákat, hanem csak a jóval szűkebb indítási „ablakkal” rendelkező régi Sidewinder-t. A Szu-27-esek viszont a nagy manőverező képességű R-73-as lehetőségeit kihasználták. Az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Gripen repült ideje, üzemanyagkészlete erősen korlátozott, vagyis sokkal rövidebb idő elteltével kellett kiválniuk a harcból, ha vissza akartak térni a bázisukra. Ekkor már alárendelt szerepbe kerültek, hiszen az ellenfélnek még volt lehetősége az „üldözésükre”.

Egy pihenőnap beiktatása után következtek a BVR (Beyond Visual Range) azaz nagy távolságú összecsapások, amelyek során fordult a kocka. A november 19-23 között végrehajtott repülések során a Gripenek 41:9 arányban „győztek”, nem kis részben a jobb fedélzeti radarnak, az adatátviteli rendszernek és az AMRAAM rakétáknak köszönhetően.

Pedig az ellenfél is hasonló kategóriájú fegyver bevetését imitálta, az aktív lokátoros önirányítású orosz R-77-essel voltak felszerelve. Néhány adat kiszivárgott, - hogy ezek mennyire pontosak, azt nem tudjuk - ezek szerint a Gripenek már 160 km-ről felderítették a Szuhojokat, míg azok fordított esetben harmadával kisebb távolságból észlelték csak őket. A rakéták lehetséges indítási távolsága is hasonló különbséget mutatott, amíg az AMRAAM a szemben közeledő célok ellen már 80 km-ről indítható volt közepes magasságban, addig az R-77-es csak jóval közelebbről, 50 km-en belül. A Gripenek által imitált rakétaindítások 24%-a történt 50 km-nél nagyobb távolságból, 64%-ukra 30 és 50 km között került sor és csak 12% volt 30 km-en belül. Ezzel szemben az ellenfél indításainak 86%-a történt 30 km-ről vagy annál kisebb távolságból.

Az ilyen „életszagú” esetek is bizonyítják, hogy a légiharc-rakétákról olvasható maximális indítási távolsági adatok a valóságban kihasználhatatlanok, mivel kizárólag ideális körülmények között, azaz 10 km-es magasság felett, szemben, nagy relatív sebességgel közeledő, nem manőverező cél esetén lehetségesek.

A „Falcon Strike” gyakorlatokat 2015 óta évente megrendezték, de legutóbb már lényegesen módosultak az eredmények. Noha részletesen nem közölték, de a kínai részről bevetett J-10C gépek már BVR összecsapásban is jobb eredményt értek el a Szuhojoknál. Összességében megállapítható, hogy a Gripen kis mérete ellenére nagyon is potens platform, amely képességei a jövőben a Meteor rakétával még inkább kiteljesedhetnek.

És „csak” a C/D verzióról volt szó, amelyekkel a magyar légierő is rendelkezik. Nálunk azonban sajnos egyelőre nincs szó a közeli légiharc-fegyverzet igencsak szükséges cseréjéről, a „kőkorszaki” AIM-9L a légi rendészeti feladatoknál erő mutatásán kívül másra csak korlátozottan alkalmas. Eddig a magyar gépek fedélzeti szoftverkészletét folyamatosan frissítették, ennek azonban az MS20-assal állítólag vége szakadt. Ez már biztosítaná egy sor új fegyverfajta alkalmazását, amelyek beszerzéséről nincs szó. Pedig ma már alapvető képesség lenne a felhőzeten keresztül végzett csapásmérés, amihez nincs megfelelő bombánk.

A C/D verziók számára kidolgoztak egy további fontos újdonságot. A jelenlegi mechanikusan mozgatott radarantenna helyére AESA berendezés szerelhető, változatlan többi blokkal és természetesen új szoftverekkel. Mindez nagyságrendekkel jobb képességeket biztosíthatna, de természetesen nem ingyen. Hogy lesz-e rá igény és pénz, nem tudni.