Archívum - 2011. október

Oroszországból szeretettel

Diószegi Dusán

aranysas.hu

Augusztus 16. és 21. között a Moszkva közelében fekvő Zsukovszkij kisváros repülőtere adott ismét otthont a Nemzetközi Repülési és Űrhajózási Szalonnak. A repülési programmal is fűszerezett MAKS 2011 szakkiállítást úgy a szakma, mint a nagyközönség részéről nem kevés érdeklődés előzte meg. A páratlan években megtartott rendezvény az idén jubilált. 2011-ben az immár tizedik alkalommal megtartott rendezvényen számos újdonság várta az érdeklődők tömegét. Katonai oldalról nézve a legnagyobb várakozás a PAK-FA program keretében fejlesztés alatt álló, egyelőre két repülőképes prototípussal rendelkező Szuhoj T-50 ötödik generációs harci repülőgépet övezte. A T-50-es nagyközönség előtti első bemutatkozásával megvárták a szerdai napot, augusztus 17-ét, ugyanis Vlagyimir Putyin miniszterelnök ezen a napon látogatta meg a rendezvényt.

Időutazás

Kővári László

aranysas.hu

Hazánk azon kevés gazdag ország közé tartozik, amely megengedhette magának azt a luxust, hogy egy negyedik generációs harci gépet egy negyedik generációs harci gépre cseréljen. A generációs besorolás ugyan egyesek részéről vitatott, de annyi tény, hogy az orosz MiG-29-es teljesíti a kritériumokat, és bár a Gripen fedélzeti elektronikája sokkal korszerűbb, maximum 4+ generációsnak nevezi a szakirodalom.

Vaskupola és a minibombák

Kővári László

aranysas.hu

A kétévente ismétlődő kiállításon megszokott, hogy a repülés "járulékos" területeivel kapcsolatos újdonságokat is bemutatják. Ezek például a repülőgép-fedélzeti és egyéb fegyverrendszerek, amelyek között minden alkalommal szerepelnek nemcsak érdekes koncepciók, tervek, de már megvalósult eszközök is.

Múltépítők

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A katonai és polgári repülés egy nagyon szűk, de rendkívül izgalmas határmezsgyéje a légierőktől leselejtezett, de magánkézben, civil lajstromban tovább reptetett harci gépek területe. Az ARANYSAS stábja a MeierMotorsnál járt, amely a közelmúltban üstökösként tűnt fel a második világháborús vadászok üzemeltetésének piacán.

Alacsonyan-biztonságosan

Philip Stevens

aranysas.hu

A brit Királyi Légierő immáron több mint 60 éve használja ki az ellenséges légterekben a mélyrepülés előnyeit. Harci bevetések során nagyon fontos, hogy a radarok ne tudják felderíteni a gépeket, ezért a terep takarásait kihasználva meglepetésszerűen kell célpontjaikat megközelíteni.

Büntetőexpedíció

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Az amerikai katonák és civilek elleni terrortámadás után Reagen elnök gyors megtorlásra adott utasítást. A légierő és a haditengerészet bevetésével kőkeményen figyelmeztetni szándékoztak Kadhafit, hogy nem tűrnek semmilyen packázást. A légi hadművelet azonban nagyon összetett volt, ráadásul a légierő repülőgépeinek majdnem 12000 kilométeres távolságot kellett megtenniük.  

Ibéria forgószárnyasai

Martin Scharenborg és Ramon Weinink

aranysas.hu

A spanyol hadsereg repülőcsapatainak (Fuerzas Aerómoviles del Ejército de Tierra - FAMET) felállítására 1953-tól került sor, miután szerződést kötöttek az USA-val két Sikorsky H-19D, két Hiller OH-23C helikopter és három Cessna L-19A repülőgép beszerzéséről.

A svéd "Repülő Hordó"

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Európa első, nyilazott szárnyú, sugárhajtású vadászgépe 1952-ben minden hírverés nélkül állt szolgálatba Svédországban. Az amerikaiak és a britek álla le is esett, mikor a tömzsi SAAB J 29-es - kinézetét meghazudtolva - 1954-ben és 1955-ben is megdöntött egy gyorsasági világrekordot. Országaikban fel sem tételezték, hogy a legújabb technológiáktól elszigetelt, semleges királyságban képesek önállóan megtervezni és megépíteni egy olyan típust, amely teljesítményben, minőségben, fegyverzetben felveszi a versenyt az általuk gyártott legjobbakkal.

Az összetört álom

Magó Károly

aranysas.hu

Magyarországon sokkal szűkösebbek az anyagi lehetőségek, mint azokban az országokban, ahol nagy hagyománya van az "old timereknek". Ennek ellenére a Li-2-es és a Po-2-es felújítása sikertörténetnek számít. Ez a két veterán hirdeti a világban, hogy hazánkban is van profi szakembergárda és a munkálatokhoz szükséges akarat. Lengyelországból 2006-ban megérkezett a 002-es oldalszámú UTI MiG-15-ös, ezzel elkezdődött a nagy álom. Öt év, 25 000 munkaóra, és történelmet írtak Tökölön, mert 2011. július 11-én ismét a levegőbe emelkedett a magyar jetkorszak úttörője. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mert három sikeres repülés után a negyedik felszállás során a repülőgép összetört. Tovább »

Hívójele: Kis Herceg

Kositzky Attila

aranysas.hu

Amikor június 29-én, negyvennegyedik születésnapján a szardínia Algheróból felszállt, és Grenoble, Annecy térségében végigfotózta a normandiai partraszállás megállítására útnak indított német páncélosokat, majd a bal motor leállását követően Észak-Olaszország térségéből a korzikai borgói repülőtéren kényszerleszállást hajtott végre, nem gondolta, hogy néhány nap múlva itt lesz az új szállása. Mindig közel állt a szívéhez Korzika.

Az emlékezetes első

Kővári László

aranysas.hu

Húsz évvel ezelőtt, 1991 szeptemberében volt Magyarországon az első jelentős nemzetközi repülőnap, Taszáron. A hazai közönség ezt megelőzően nem volt elkényeztetve a légi látványosságok terén, az augusztus 20-án rendszeres Duna feletti parádén és az ötévente ismétlődő április 4-i díszszemléken kívül azonban a nyolcvanas évektől már többször rendeztek önálló repülőnapot is, pl. Budaörsön. 1984-ben Békéscsabán a nemzetközi műrepülő-bajnokság zárónapján is mód nyílt az akkori légierő gépeit repülés közben megnézni, köztük a MiG-23-ast is.

Volt egyszer egy PG...

Kővári László

aranysas.hu

A tököli légibázis futópályájának rekonstrukciója egy éven át tartott, ezért huzamos "lacházi" berendezkedés vált szükségessé. Na nem kell nagy dolgokra gondolni, csak arról volt szó, hogy meg kellett oldani a naponta oda és vissza közlekedő állomány személyes holmijának (pl. téli munkaruha) és egyes kiszolgálóeszközök elhelyezését.

Patyolat akció

Horváth Zoltán

aranysas.hu

1944. szeptember 11-én két North American B-25-ös Mitchell kétmotoros szállt fel Biak szigetéről, hogy mosodába szállítsa az amerikai 345. bombázócsoport tisztjeinek szennyesét. Az úti cél az új-guineai Nadzab légi támaszpont volt, ahol a térség egyetlen ilyen létesítménye működött. Az 1200 km-es útvonalat a pápuák földjének sűrű dzsungellel borított hegyei felett jelölték ki. Az "örömrepülés", ahogy az ilyesféle, nem harci utakat nevezték, az egyik gép személyzete számára hajszál híján katasztrófával végződött.

Stratégiai bombázók

Diószegi Dusán

aranysas.hu

A vietnami légi háború során az amerikai nukleáris triád (atomtöltetekkel ellátott interkontinentális rakéták, atomfegyvereket hordozó tengeralattjárók és repülőgépek) egyik fontos elemét is bevetették. Eredeti rendeltetésük szerint a Szovjetunió légvédelmének áttörésére és atomfegyverzetük célba juttatására rendszerbe állított nagy hatótávolságú stratégiai bombázórepülők már 1965-ben megjelentek a délkelet-ázsiai térségben.

Hazai felszállópályán XXI.

Varga "Tömör" Imre

aranysas.hu

A kecskeméti toronyban a rádiózást hallgató amerikai repülésvezető, tudomást szerezve a pánikról, a magyar kollégájával konzultálva gyorsan tisztázták a légi helyzetet, hogy való igaz, ott vannak az elfogók, de békés szándékkal, és el szeretnék kísérni az F-16-osokat ide, Kecskemétre.