Archívum - 2011. december

Háztűznézőben

Magó Károly

aranysas.hu

Mióta világ a (forgószárnyas) világ, a magyar repülőcsapatoknál orosz helikoptereket alkalmaztak. Az első kicsit labilis lépés a Nyugat helikopterei felé a Robinsonok voltak, melyek azonban sosem kerültek a Magyar Honvédséghez. Napjainkban egy újabb, az előzőnél sokkal jelentősebb lépés előtt áll a Magyar Légierő, mert előrehaladott tárgyalások folynak az UH-1-es helikopterek rendszerbe állításáról. Tovább »

Tigrisszelídítés

Kővári László

aranysas.hu

A hidegháború idején és napjainkban egyaránt fontos, hogy az egymással nem kimondottan baráti viszonyt ápoló országok tisztában legyenek a másik fél katonai képességeivel. Ennek egyik részterülete a megszerzett haditechnikai eszközök részletes elemzése. Természetesen egy kézifegyver vagy tüzérségi ágyú nem sok meglepetést tartogathat, de az összetettebb fegyverrendszerek, mint például légvédelmi komplexumok, harci repülőgépek részletesebb megismerésének később nagy jelentősége lehet. Ha az egyik hadviselő fél tisztában van a másik eszközeinek lehetőségeivel és korlátaival, akkor ez a javára válhat.

Szezonzárás

Kővári László

aranysas.hu

Talán feltűnt olvasóinknak, hogy a nyár és az ősz jelentősebb repülőnapjairól nem közöltünk beszámolókat. Természetesen mindenhol nem lehetünk ott, de azért néhány jelesebb eseményre ellátogattunk, mint például Zeltwegbe, Radomba és Ostravába. Az ott tapasztalt érdekességeket csak most összegezzük, és ennek nagyon egyszerű oka van. A nemzetközi repülőnapok jelentős részén ugyanazok vesznek részt, így nem sok értelme van sokadszor megemlíteni a holland F-16-os vagy a cseh Gripen egyébként nagyon látványos bemutatóját. Mindegyik repülőnapon előfordultak viszont ritkán látható különlegességek, amelyeket most sorra veszünk.

Időutazás

Kővári László

aranysas.hu

1993-ban az orosz államadósság egy részéért, pontosabban 800 millió dollárért 28 MiG-29-es érkezett Oroszországból, egy rekordidő alatt lebonyolított szerződéskötést követően. A generációs ugrást jelentő típus az első perctől kezdve nem kapta meg azt a törődést, amelyet igényelt volna, pedig számos jel utalt rá, hogy ezeket a kiterjedt fedélzeti elektronikával felszerelt gépeket már mindenképpen indokolt fedél alatt tárolni. A gépek sanyarú sorsáról már sok szó esett, kálváriájuk még nem fejeződött be, hiszen jelen sorok írásakor, úgy tűnik, értékesítésük és további hasznosításuk még bizonytalan.

A fókabajszú nagyvas

Serflek Szabolcs

aranysas.hu

A kecses külsejű, változtatható szárnynyilazású B-1B Lancert a legnagyobb jóindulattal sem lehet az olcsó tömegrepülőgépek közé sorolni. A gép borsos ára és a rendkívül összetett rendszereinek gyakori hibáiból fakadó tetemes karbantartásigénye ellenére az Egyesült Államok légierejének egyik legfontosabb fegyverhordozó platformjának számít, amely nemcsak a stratégiai nehézbombázó, hanem a közvetlen légi támogató szerepkörben is remekül teljesít. Cikkünkben áttekintjük a B-1B eddigi harci alkalmazásait a világ különböző pontjain.

A tévedések ára

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A modern légierőkkel kapcsolatban szinte már unalomig sulykolják, hogy sebészi pontossággal képesek támadást végrehajtani a kijelölt célpontok ellen. Sokszor előfordul azonban, hogy a lövedékek, rakéták, a ledobott bombák mégsem azokat pusztítják, akiket kellene. Sajnos Afganisztánban is sokszor történt már ilyen eset.

Infrabombák és robotcélok

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Miközben az ukrán politikai vezetés az utóbbi időben kissé elfordult Nyugat-Európától, addig a légierő az idén ismét kissé nyitottabbá vált. Júliusban közös amerikai-lengyel-ukrán hadgyakorlatot tartottak Szu-27-esek és F-16-osok részvételével,  újra megjelentek a külföldi repülőnapon - és nem utolsósorban bepillantást engedtek lapunk olvasóinak az egyik éleslövészetükre is.

Búcsúpillantás

Wim Das és Kees Otten

aranysas.hu

Hollandia légiereje újabb jelentős megszorítások előtt áll. A csökkenő költségvetési források érintik a helikopterflottát is, a Cougarok többségét hamarosan kivonják a szolgálatból. Csak egy részük maradhat meg, amelyeket a tengerészet használ majd, ezenfelül vészhelyzetek megoldására tartalékolnak néhány példányt.

Egy esős vasárnap délután...

Alain Sauquet

aranysas.hu

Svájc Wallis kantonjában található a karakteres kisváros, Sion, amelynek repülőterén szeptember 16-18-án rendezték meg a Breitling óragyár szponzorálásával a nemzetközi repülőnapot. Azért esett a választás erre a helyszínre, mivel Svájc tartományainak többségével szemben itt évente 300 napon keresztül van kiváló napsütéses idő.

A francia forgószél

Horváth Zoltán

aranysas.hu

Az első francia tervezésű és építésű sugárhajtású vadászbombázó gyártása kulcsfontosságúnak bizonyult abban, hogy a német megszállás és a II. világháború befejeződése után feléledt az ország repülőipara. Az Ouragan, vagyis Forgószél nevet kapott típust a francia légierőn kívül még három rendszeresítette. India volt az első, egyben a legnagyobb mennyiségben vásárló ország, Izrael két háborúban is bevetette, Salvadorban pedig még az 1980-as években is harcba küldték a felkelők ellen. Ottani példányai voltak a legutolsó szolgálatból kivont első generációs harci jetek.

A Chinook fél évszázada

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Immáron 50 éve annak, hogy a Chinook első változatával megkezdték a berepülést. Ezzel egy olyan sikertörténet vette kezdetét, amely jóval túlmutat az eddigi fél évszázadon. A folyamatos korszerűsítésnek köszönhetően a teherbírást és a képességeket olyan mértékben javították, hogy a CH-47-esek az egyre növekvő követelményeknek is megfelelnek, és akár 2030-ig is hadrendben maradhatnak.

Így is történhetett

Kositzky Attila

aranysas.hu

1944. július 31-én reggel 8.45-kor felszállt felderítő feladatára. 12.30-13.00 között várták a leszállását. Számítások szerint 14.30-kor a gép üzemanyaga elfogyott. 15.30-kor Vernon V. Robinson, a csapat felderítő és hadműveleti tisztje kitöltötte az adatlapot: "A pilóta nem tért vissza, feltehetően eltűnt." Szobájában, az asztalon, két búcsúlevelet találtak.

Lehetett volna az első is...

Schuminszky Nándor

aranysas.hu

A Szovjetunió minden rádióállomása jelenti: 1961. április 12-én a Szovjetunió területéről Föld körüli pályára bocsátották a Vosztok szputnyik-űrhajót, amely a világon az első embert szállító űrhajó. A Vosztok űrhajós-pilótája a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének polgára, Grigorij Grigorjevics Nyeljubov százados. A jellegzetes hang kétségtelenül Jurij Letunové, a népszerű moszkvai rádióbemondóé, és a történelmi bejelentés is valóban így hangzott el, 1961. április 12-én, de a Föld első űrhajósaként Jurij Alekszejevics Gagarint ismerhette meg a világ. De hát ki volt akkor a titokzatos Grigorij Nyeljubov?

Volt egyszer egy PG... XII.

Kővári László

aranysas.hu

Sorozatunk olvasói számára úgy tűnhet, hogy erős nosztalgiát érzünk a hetvenes-nyolcvanas évek iránt. Ez azonban csak részben igaz. Akkor még jelentős létszámú potens légierővel rendelkeztünk, erre jó emlékezni, a PG-ben dolgozók többsége pedig jól kijött egymással, azaz a munkahelyi légkör, a személyes kapcsolatok rendben voltak.

Fejvesztett menekülés

Horváth Zoltán

aranysas.hu

1941. december 7-e az a dátum, amely az amerikai hadiflotta Pearl Harborban történt megsemmisítésével fonódott össze. De 70 évvel ezelőtt a japánok nemcsak a Hawaii-szigetek támaszpontjain ütöttek rajta, hanem a Csendes-óceán nyugati részében, az európaiak gyarmatain működőkön is. A britek legfőbb erőssége Szingapúr volt, amelyet Ausztrália megtartásának kulcsaként tartottak számon. De védelmi rendszerét a tenger felől támadók visszaverésére alakították ki, nem pedig a Maláj-félszigeten partra szállók vagy a Thaiföldről benyomulók ellen. Az ausztrálok többek között ezért küldték 1940 nyarán oda 1-es számú bombázó­századukat, melynek sorsához hasonlóan alakult az összes repülőalakulaté.

Az észak-vietnami légtérben

Diószegi Dusán

aranysas.hu

1972-ben a nyolcadik évébe lépő légi háború olyan fordulóponthoz érkezett, amely végleg megpecsételte az amerikai agresszió sorsát a délkelet-ázsiai térségben. Észak-Vietnam bombázásának elrendelése először a 20. szélességi fokig, majd újbóli kiterjesztése a teljes észak-vietnami légtérre a teljes észak-vietnami légvédelmi rendszert ismét fárasztó, nehéz és végeláthatatlan harcfeladatok elé állította. A taktikai csapásmérő kötelékeken kívül a Stratofortress-flotta bevetéseinek tervezésénél egyre többször jelentek meg az ország szívében kijelölt célpontok. A főváros, Hanoi és az utánpótlások szempontjából nagyon fontos haiphongi kikötő légterében megjelentek a bombaesőt szóró repülő erődök. Az integrált légvédelmi rendszeren belül az előző évek tapasztalatai alapján legnagyobb hatékonysággal a légvédelmirakéta-csapatok vehették fel eredményesen a harcot a B-52-esekkel.

Hazai felszállópályán XXIII.

Varga "Tömör" Imre

aranysas.hu

Átfutott rajtam: csak nem történt valami? Elhessegettem a rossz gondolatokat magamtól, de a kocsisorok látványa tovább fokozta az idegállapotomat. Befordultam az utcánkba, a lakás előtt megpillantottam a parancsnok várakozó Zsiguliját és már tisztán kirajzolódott előttem: nagy baj történhetett, ha a Zsiguli engem vár.