Archívum - 2015. szeptember

Köldökzsinór

Tőrös István

aranysas.hu

2015 júniusában újabb ismeretekkel bővült a magyar Gripen-pilóták tudása, sok év várakozás után sor került a légi utántöltés gyakorlására. A 2006-ban érkezett JAS-39 EBS HU vadászgépekbe a 2003-ban történt szerződésmódosítás alapján építették be a levegőben történő üzemanyag-átvételt lehetővé tevő berendezést. Tovább »

Névrokonok

Kővári László

aranysas.hu

Kolozsvár közelében található a román légierő egyik fontos bázisa, amely alig hatórányi autózással elérhető Budapestről. Minden évben nyílt napot tartanak a július 20-ához legközelebbi hétvégén, ami ajánlott látnivalót jelent a katonai repülés iránt érdeklődők számára. Ezek az események többnyire "csak" a román légierő és egyéb ottani repülős szervezetek részvételével zajlanak, de az utóbbi években szinte minden alkalommal színesítették a látnivalók sorát külföldi vendégek.

Néha a tiltott is szabad

Kővári László

aranysas.hu

A főváros lakossága számára megszokott látvány, amikor a Ferihegyről fel- vagy éppen oda leszállni készülő utasszállító repülőgépek húznak el a fejük felett. Ezenfelül azonban az utóbbi évtizedekben számos más jellegű nem közforgalmi célú repülésre is sor került, és most nem a légi mentők vagy a rendőrség forgószárnyasaira gondolunk. Budapest légterének egy része szigorúan zárt, nem titok, hogy ez a Parlament környéke, azonban kivételt képezett augusztus 20., amikor a Duna felett légi bemutatókat tartottak.

Egybeírva az igazi

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A filmkészítők egy idealizált alkotást készítettek a haditengerészeti vadászpilóták legjobbjainak életéről. Sok mindenben eltértek a valóságtól, még a Topgun iskola nevét is különírták, mert szerintük így jobban mutatott a címben. A következő beszámoló egy résztvevő szemszögéből jobban bemutatja, hogy mivel foglalkoztak a tanfolyam alatt.

Elsietett hattyúdal

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Új, bombázógépekről indítható cirkálórakéták, ötödik generációs, "lopakodó" bombázógépek, nagyszabású modernizáció, a Tu-160-as újraindított gyártósora. Nagy tervek, nagy költségek, de nagy katasztrófák - melyik az orosz távolsági repülés igazi arca?

Várólista

Kővári László

aranysas.hu

Az utóbbi hónapokban sorra vettünk néhány nyugati 4+ generációs harci repülőgépet, és a teljes képbe természetesen beletartoznak a hasonló módon kategorizálható orosz típusok is. Ezekből azonban jó néhány létezik, némelyikről már írtunk részletesebben, ezért most egy kevésbé terjedelmes összefoglalót közlünk.

Szentkirályi örökség

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Magyarországon hosszú ideig nem volt jellemző a szolgálatból kivont repülőeszközök megmentése, így azok sorsa a legtöbb esetben a megsemmisülés volt. Ez a tendencia napjainkban szerencsére már nem teljesen igaz, melyben fontos szerepet játszik egy kicsi, ám annál lelkesebb csapat.

Az olasz meló

Wim Das és Kees Otten

aranysas.hu

A nyáron megrendezett Italian Blade 2015 gyakorlat olyan nemzetközi esemény volt, melyen a helikopterszemélyzetek és a szárazföldi csapatok együtt gyakorolhattak. A felkészítésen idén először magyar kontingens is részt vett. Tovább »

Kétüléses szárnyas mókus

Horváth Zoltán

aranysas.hu

1950-től négy és fél évtizeden keresztül a Királyi Légierő pilótái a de Havilland gyár iskolagépébe ülve sajátították el a repülőgép-vezetés alapjait. Ám a RAF jámbor kétülésesei veszélyes felderítő bevetéseket is végrehajtottak. Ciprus szigetén fegyveres bandákat kerestek, Kelet-Berlinben pedig a szovjetek ténykedését fotózták.

A halál birodalma

Remes Péter

aranysas.hu

1976-ban a katonai rendeltetésű Szaljut-5 (valójában Almaz) űrállomás fedélzetén B. Volinov űrhajóparancsnok és V. Zsolobov fedélzeti mérnök teljesített szolgálatot, amikor váratlanul lekapcsolódott a világítás, majd leálltak a fedélzeti rendszerek is.

Az őrült őrnagy

Zsig Zoltán

aranysas.hu

Háborúban és szerelemben mindent szabad, tartja a mondás. A fegyveres harcokban az emberi leleményesség sok eszközt igénybe vett már a győzelem érdekében. Még az is előfordulhatott, hogy egy fegyvertelen felderítő repülőgépből harckocsivadászt barkácsoltak, bár ehhez egy elszánt emberre is szükség volt.

Hangármese

Tőrös István

aranysas.hu

A 2008-as esztendő több szempontból is emlékezetes év a katonai repülés szerelmesei részére. Egyrészt ekkor maradt el felhőszakadás miatt a Royal International Air Tattoo Fairfordban, másrészt ebben az évben mutatkozott be a Red Bull a kecskeméti repülőnapon. Róluk szól ez a történet.

Megmentett legendák

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A második világháborús gépek szerelmeseinek jelenleg a duxfordi Repülő Legendák légi kiállítás nyújtja a legtöbbet Európában. Több mint három órán át folynak a bemutatók egy olyan eseményen, ahol 1945-ben megállt az idő - ebben a kategóriában ez ma a csúcs.

Éjszakák és nappalok

Horváth Zoltán

aranysas.hu

75 év hosszú idő, és az Angliai csatához hasonló nagy eseménynek kell ahhoz lennie, hogy ennyi elteltével is emlékezzenek rá. Ebben a küzdelemben a RAF vadászpilótáin túl a szigetország lakói is hősiesen helytálltak, hiszen annak dacára tartottak ki a németek elleni harc folytatása mellett, hogy a Luftwaffe 1940 szeptemberében városaik hónapokig tartó szakadatlan bombázásába kezdett.

A felkelő nap ereje

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

A múlt század húszas éveinek közepén Japán nagyarányú repülőgéphordozó-fejlesztésbe kezdett. Jamamoto tengernagy ösztönzésére kidolgozták a pilóták kiképzésének könyörtelenül hatásos módszereit. A flotta repülőseit hatalmas tisztelet övezte. A szigetország felkészült arra, hogy egyszerre győzze le a korszak két legnagyobb hatalmát, Nagy-Britanniát és az USA-t. Támadásba lendültek a Zerók.

Minden kezdet nehéz

Magó Károly

aranysas.hu

Ha a magyar katonai helikopterek történetét szeretnénk bemutatni, mindenképpen szót kell ejteni a korai időszak hazai kísérletezőiről is, hiszen a kezdeti tervezgetések, modellépítések és az egyedi gyártású repülőszerkezetek vezettek oda, hogy ma már mindenkinek természetes a forgószárnyak zaja.