Archívum - 2018. június

Nemzetközi környezetben

Tőrös István

aranysas.hu

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis életéről, az ott szolgálók munkájáról a közvélemény legtöbbször a hazánk légterébe azonosítás nélkül belépő utasszállító repülőgépekre riasztott Gripenek felszállása kapcsán szerez tudomást. Pedig minden évben számos kiképzési feladatot teljesítenek, hazai és nemzetközi gyakorlaton vesznek részt a kecskeméti vadászrepülők. Ugrik Csaba dandártábornokkal, bázisparancsnokkal - a teljesség igénye nélkül - ezeket vettük számba. Tovább »

Műholdvadászat

Kővári László

aranysas.hu

Az űrkorszak 1957. október 4-én köszöntött be, amikor a szovjetek felbocsátották a Szputnyik-1 műholdat. Ezt rövidesen számos másik követte már amerikai részről is, és szinte azonnal felmerült annak kérdése, hogyan lehet ezeket háborús konfliktus esetén megsemmisíteni. Az első időben még főként kommunikációs feladatkört láttak el a műholdak, később már felderítésre is alkalmazták, és mint tudjuk, az információ léte vagy hiánya háborúkat dönthet el.

Túlélők társasága

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Nem elképzelhetetlen, hogy a legöregebb és a legfiatalabb stratégiai bombázógép szárnyat szárnynak vetve fogja jelenteni az Egyesült Államok érdekérvényesítésének legerősebb ütőkártyáját. De hogyan lehet, hogy a B-52 Stratofortress mindent túlél?

A neve már megvan

Kővári László

aranysas.hu

Az amerikai haditengerészet 2017 októberében hirdette meg legújabb repülőgép-beszerzési programját, amelynek célja 72 darab hajófedélzeti légi utántöltő rendszerbe állítása. A projekt különlegessége, hogy nem hagyományos, ember vezette, hanem pilóta nélküli gépekre szól az igény. Ez lesz az MQ-25 Stingray (tüskés rája), amely három lehetséges alternatíva közül kerül majd ki.

Hazugságok háborúja

Kővári László

aranysas.hu

Az évek óta folyó szíriai konfliktusnak sajnos még ma sem látni a végét. A külföldi beavatkozás nagymértékben meggyengítette a kormányerőkkel szemben álló számtalan fegyveres szervezetet, de hiába a már néhányszor „kivont”, de változatlanul folyamatosan jelen lévő orosz légierő sok tízezer bevetése, az ország több vidékén még mindig nincs fennhatósága Aszad erőinek. A nyugati beavatkozás elsősorban az ISIS ellen irányult, valamint néha a kormánycsapatokat is támadták, ha erre volt kellő ok/ürügy. Márpedig volt, több alkalommal is, mint például legutóbb 2018. április 14-én. Az előzményeket is érdemes röviden feleleveníteni.

Lapraszerelt legenda

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Futurisztikus külseje, szokatlan fekete festése, a körülötte burjánzó titkolódzás és végül a kort messze megelőző képességei tették legendává a Lockheed F-117A Nighthawk-ot. A típus 20 éve köszönt el az aktív szolgálattól.

Kínai kapcsolat

Kővári László

aranysas.hu

A honvédség harci helikopteres képességének felújítása még alig kezdődött, máris csúszást szenved. A Mi-24-esek elmúlt év végi kiszállításakor még azt az információt kaptuk, hogy a nagyjavításukat és kismértékű korszerűsítésüket követően idén áprilisban érkezik vissza az első néhány gép, ez azonban a legutóbbi hírek szerint az év második felére tolódik. Az eredeti szándék egy tucat gép újbóli üzembe állítására vonatkozott, de egyelőre csak a kint lévő nyolc biztos, a többiről jelen cikk írásakor még nincs végleges döntés.

Pearl harbor retro

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Az Amerikai Egyesült Államok délnyugati része meglehetősen izgalmas hely a katonai repülést illetően. Első vonalbeli alakulatok támaszpontjai, kiképző- és kísérleti egységek repülőterei, gyárak és lőterek, roncstelepek, restaurálóműhelyek és tárolóbázisok találhatók viszonylag közel egymáshoz. Amikor kiderült, hogy 2018 márciusában két hétvége alatt három repülőnapot is tartanak itt, úgy döntöttünk, ideje errefelé venni az utunkat.

Minden kezdet nehéz

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A brit Királyi Légierő idén ünnepli századik születésnapját. A kerek évforduló kapcsán megemlékezünk történelmének legjelentősebb állomásairól. Az írás első részében bemutatjuk létrejöttét, a gyarmati részvételt és, hogy miként próbált felkészülni a második világháborúra.

Kéretlen békekövet

Juharos Tamás

aranysas.hu

1987. május 28-án furcsa zajra kapták fel a fejüket a Vörös téren tartózkodó turisták és a Kreml őrei. Egy nyugatnémet lajstromjelű Cessna-172 húzott át fölöttük alacsonyan, majd több próbálkozás után leszállt a közeli Bolsoj Moszkvoreckij hídon, begurult a térre, és leparkolt a Lenin-mauzóleum előtt. A gépből egy vékony, szemüveges fiatalember pattant ki, mosolyogva fényképezkedett a turistákkal, majd megérkezett a KGB, és őrizetbe vették.

Mindhalálig barátság

Schuminszky Nándor

aranysas.hu

A születésnapom egybeesik a Béla névnappal. Több mint három évtizeden keresztül együtt ünnepeltük hát meg a „nagy napot”, ha nem is aznap, de az idő táján sosem felejtettük el. Az idén esedékes április végi ünneplést azonban, a sors kegyetlen fintoraként, elsodorta a gyász. A reggeli telefoncsörrenéssel együtt, a kijelzőn megjelenő feliratot csak azért furcsálltam, mert korán volt a köszöntéshez. Félve szóltam a készülékbe, és meghallva feleségének hangját, beigazolódott a szörnyű gyanúm. A még hátralévő, bármennyi születésnapom már sohasem lesz felhőtlenül vidám, Magyari Béla barátom halála örökre beárnyékolja valamennyit.

A vágyakozás kora

Váradi Ferenc

aranysas.hu

Ismertem egy srácot, katona volt, repülő, róla szól ez a történet. Debrecenben, ahol lakott, szovjet katonai repülőtér működött, Il-28, majd később Jak-28-as bombázókkal. Jó sokat repültek, éjjel-nappal zúgott a levegő. Általános ötödik osztályában a frissen tanult tangens szögfüggvénnyel első dolga volt kiszámolni, hogy a reptér felett kb. milyen magasból ugranak az ejtőernyősök. Ekkortájt fából komoly légcsavaros repülőgépeket is faragott.

Szuhoj magyar módra

Kiss Dezső

aranysas.hu

Mielőtt rátérnénk a repülőkiképzés folytatásának ismertetésére, illetve az egyéb történések taglalására, térjünk vissza egy kicsit a gépágyúhoz, pontosabban a lövészetekhez, mert - saját feledékenységem okán - ez a terület kimaradt. A repülőgépek sorszerelőinek és mechanikusainak feladatát képezte a Szu-22M3-nál a törzs mindkét oldalán, az UM3-nál pedig a jobb oldalon lévő, feltűnően csillogó acél védőlemez zsírozása.

Támad a varázsló

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

1944 tavaszán könyörtelen küzdelem robbant ki az indiai-burmai határon. A járhatatlan őserdőben a Japán Császárság csapatai támadtak a legértékesebb angol gyarmatot védelmező brit és indiai erőkre. Minden résztvevő úgy érezte, a dzsungelben fog eldőlni egész Ázsia sorsa. Az ostrom során kulcsszerep jutott a RAF Spitfire-századainak. Egyik pilótájukról még az is elterjedt, hogy természetfölötti erők segítségével vadászik a japánokra.

Amerikai gép, orosz pilóták

Magó Károly

aranysas.hu

Két repülőgép, két lezuhanási hely és két sors. Nagymányoknál nem volt meg a becsapódás pontos helye, Akasztón igen. Az egyik helyszínről kiemelték a személyzet földi maradványait, a másikról csak részben.