Archívum - 2022. december

Védőőrizet

Tőrös István

aranysas.hu

Így szólíthatta volna fel a Magyar Honvédség A319-es Airbus-ának kapitányát a teljes fegyverzettel mellénk zárkózó Gripen pilótája, de ő a napellenző mögül inkább mosolyogva integetett, hiszen ez most egy előre egyeztetett és régen várt pillanat volt a szállítógép utasai számára. Tovább »

Lángtenger felett

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A hírekben is sűrűn szerepelt, hogy a szélsőséges kánikula, illetve a csapadékhiány miatt idén nyáron sajnos Európa-szerte sorban gyulladtak ki az erdők. A lángokkal számos helyen csak a levegőből lehetett eredményesen felvenni a küzdelmet, így került sor a szolnoki helikopteresek bevetésére is. Tovább »

Szomszédolás

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A nyár végén egy hét alatt két komoly repülőnapra is sor került a szomszédos országokban. Augusztus utolsó hétvégéjén a szlovákiai Malacka, majd a következő péntek-szombaton az ausztriai Zeltweg adott otthont egy-egy nagyszabású rendezvénynek.

A nemzetközi helyzet fokozódik…

Kiss Roland

aranysas.hu

Ha nem lenne elég az orosz-ukrán háború - annak a világot befolyásoló összes negatív hatásával -, a közelmúltban Kína és Tajvan környékén is egyre forróbbá vált a helyzet.

Messzebbre, magasabban

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A koreai háború 1953. július 27-i felfüggesztése (hiszen ne feledjük, csupán tűzszünet van ma is érvényben…) után nem sok idő maradt a rohamos tempóban zajló modernizáció békés időszakára. Az Amerikai Egyesült Államok belesodródott a közel húsz esztendős vietnámi háborúba, amelyben a légierőnek jelentős szerep jutott.

Suhanó halál

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A február 24-e óta zajló ukrajnai háború sok mindenre rámutatott. A tanulságok között az egyik legfontosabb: alaposan felértékelődött a nagy távolságból, még bőven a légvédelmi rakétarendszerek hatótávolságán kívülről indított, irányított fegyverek szerepe és fontossága.

A legfontosabb alkatrész

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A motoros repülés immár jóval több mint egy évszázadra tekint vissza, s ez idő alatt a gépek és az azokat meghajtó erőforrások egyaránt hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Bár a légcsavar nemcsak létfontosságú, hanem egyben látványos elem is, ennek ellenére azzal látszólag nem sokat foglalkoznak.

A pilóták útja

Peter Ten Berg

aranysas.hu

Az olaszországi Lecce városában létezik egy bizonyos Viale dell’ Aeronautica, amely a légierő bázisáig vezet. Ez az út azonban több egyszerű építménynél: mivel a kiképzéssel foglalkozó 61. Stormo otthonába visz, így az olasz vadászpilóták karrierjének kezdetét is jelenti.

A szuezi válság

Kiss Roland

aranysas.hu

Nekünk, magyaroknak 1956 októbere mi mást jelenthetne, mint a kommunista rendszer elleni forradalmat, majd az azt követő rövid szabadságharcot. Ezzel egy időben zajlott azonban a szuezi válság, amely a földrajzi távolság ellenére döntő hatással volt a magyarországi eseményekre. Az eredetileg a forradalom árnyékában tervezett invázió gyorsan letaszította a magyar eseményeket az érdeklődés középpontjából. Ez pedig kapóra jött a Szovjetuniónak, hogy vérbe fojtsa a forradalmat, és jól jött a nyugatnak is, hogy úgy tehessen, mintha ezt nem vette volna észre.

Bizonyítási kényszer

Schuminszky Nándor - Vincze Miklós

aranysas.hu

Az űrkorszak legfényesebb időszaka Amerikában egybeesett a polgárjogi mozgalmak aranykorával. Az űrben zajló történelmi eseményekkel párhuzamosan a Földön is megjelentek a hősök, s bár a mozivásznon mindig az űrhajósok kerültek reflektorfénybe, a XXI. század elején már születtek olyan alkotások is, amelyek a háttérben dolgozó, emberfeletti munkát végző tudósokat és mérnököket helyezik előtérbe.

A jég fogságában

Obuch László

aranysas.hu

Sok második világháborús repülőgép hajtott végre kényszerleszállást nehezen megközelíthető területen, ahol így évtizedekig érintetlen állapotban maradhatott. Néhány fellelt vasmadár sorsa olyan szerencsésen alakult, hogy lelkes szakemberek komoly munka árán restaurálták és a nagyközönség számára kiállították egy múzeumban, mint egy ritkaságszámba menő típus utolsó hírmondóját. Az pedig igazi különlegességnek számít, hogy repülőképes állapotba is hoztak pár jobb kondícióban megtalált gépet. Az Aranysas következő számaiban szeretnék az olvasóknak bemutatni egy-egy ilyen esetet.

Ördög a felhők között

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

A közeledő második világháború küszöbén egy magas, sovány japán kamasz ifjú eldöntötte, hogy a repülésnek szenteli az életét. Óriási erőfeszítések árán nem csupán a császári erők elitjének számító vadászpilóták közé sikerült bejutnia, de kivívta a leghíresebb hajózók megbecsülését és néhányuk sírig tartó barátságát. Sokan azt gondolták, az „Ördög” volt a világháború legtehetségesebb pilótája.

Velünk élő múlt

Magó Károly

aranysas.hu

Az első amerikai légitámadások kijózanítottak mindenkit, kétség sem maradt afelől, hogy ez csak a kezdet. Az ütőképesebb honi légvédelem érdekében gyorsan megindult az átszervezés.