Archívum - 2024. február

Az örökifjú sólyom

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Szinte hihetetlen, de napjaink legjobban elterjedt vadászgépét nem az amerikai légierő vezetése indította el „világhódító” útjára, a páratlanul hosszú karrier néhány specialista előrelátásával és lelkesedésével kezdődött. Ahol nagy a szükség - közel a segítség, tartja a közmondás, és a múlt század hatvanas éveiben pontosan ilyen időszakot éltek meg a légi harcokat elemző stratégák az óceán túlsó partján.

Fejlődéstörténet

Obuch László

aranysas.hu

1980-ban a típusnak még nem volt „anyakönyvezett” neve. A pilóták „Viper”-nek nevezték el a repülőgépet a „Battlestar Galactica” című tévésorozatban szereplő űrhajó után. Sok hajózó az overálján „Viper Pilot” felvarrót viselt. A katonai vezetés később elrendelte, hogy távolítsák el ezeket a jelvényeket, de az önkényesen választott kódnév továbbra is megmaradt a katonák között. A legtöbben úgy gondolták, hogy a repülőgép hivatalos megnevezése a Fighting Falcon inkább egy középiskolai futballcsapathoz illett jobban.

Kényszerből tartós szerelem

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A meglehetősen botrányos F-104 Starfighter-beszerzések után finoman szólva sem voltak lelkesek az európai NATO-tagállamok, amikor felmerült: az egységesítés jegyében ismét amerikai váltótípussal, az F-16 Fighting Falconnal kéne beérniük. A viharos kezdetből szép lassan őszinte szerelem lett: évtizedeken át tartó, meg-megújuló kapcsolat.

Mindent a vevőért

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Szinte hihetetlen, hogy az amerikai Fighting Falcon család immár fél évszázada szeli a levegőt. A típust több tucatnyi légierő üzemelteti, köztük távoli, különleges országokban is. A gépek egy része speciális festést visel, de olyan is van, amelyik éles bevetéseken vett részt.

Kifestőkönyv

Horváth Viktor

aranysas.hu

Akik körülbelül egyidősek az idén 50 éves F-16-ossal, pontosan emlékeznek, hogy a kisgyermeki fantáziában élénken élt a kanyargós vonalakkal megrajzolt, foltos, lehetőleg zöld és barna autentikus vadászrepülőgép, hegyes fekete orrán a rettenetes Pitot-csővel. Bár nálunk, keleten voltak ilyen marcona masinák, de a nyílt napok errefelé majdnem olyan ritkák voltak, mint a fehér holló. Néha akadt egy-egy mázlista, aki orosz tagozatos osztályba járt, és volt a közelben szovjet légitámaszpont. Az egyébként nem kimondottan népszerű tanárnő kapcsolatai révén egy tányér borscs elfogyasztása után az egész osztály sorban állhatott egy MiG-27-es létrájánál, és két percre be is ülhetett. Az ilyen emlékek örökre bevésődnek. Amerikában viszont akkoriban már más árnyalatok uralkodtak.

Lokátorgyilkosok

Horváth Viktor

aranysas.hu

1990-ben Kecskeméten és később Taszáron is megjelentek az amerikai légierő vadászrepülőgépei: General Dynamics (ma Lockheed) F-16C Fighting Falconok, majd velük együtt F-4G-k is. A nyílt napok látogatói, de a szovjet katonák és a vendéglátók is ámultak a negyedik generáció képviselőin. Persze a Viper néven is ismert gépen lehet találni negatívumokat is, de egy ikon, az amerikai hadiipar mindenhol eladható és kimagasló minőségű terméke. A vasfüggöny ezen oldalán is ismert volt, sőt, mondhatni fogalom, ha nem is annyira, mint manapság, 50. születésnapjának környékén. Tovább »

Bázis útikalauz

Horváth Viktor

aranysas.hu

Utah állam fővárosa, Salt Lake City és a hozzá nőtt települések mindig vonzó idegenforgalmi célpontnak számítottak. A 2002-es Téli Olimpia nem ok nélkül talált otthont a 2920 méteres Ogden hegyen és annak tövében. Egy fél magyarországnyi kiszáradt tófenék, a Boneville medrében található a 10 000 négyzetkilométeres sivatag, a mai Nagy-Sóstó (négyszer nagyobb, mint a Balaton) és a város, mely környékével milliós településegyüttest alkot.

Múltidézés Arnhem felett

Peter Ten Berg

aranysas.hu

A különféle hadgyakorlatok komoly kiképzési eseményeknek számítanak, amik jelentősen növelhetik a résztvevő katonák képességeit. Jó példa erre a Falcon Leap, melynek során a szárazföldi csapatok harcosai légierős bajtársaikkal működtek együtt.

A reptér túl messze van

Kiss Roland

aranysas.hu

A korábbi években már többször hírt adtunk az orosz légiroham harcászat fejlődéséről, ezért a közelmúlt legjelentősebb ilyen eseményét kár lenne kihagyni. Ez volt a két évvel ezelőtt a Kijev közelében lévő Antonov-gyár repülőterének megszerzésére indított hadművelet.

A légvédelem mumusa

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A második világháború vége felé számos olyan konstrukció született, amely már a kelet-nyugati szembenállás során állt hadrendbe. Jó példa erre a kéthajtóműves brit bombázó, amely kortársaitól eltérően hosszú és sikeres karriert futott be. Tovább »

Három háború veteránja

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

Az amerikai légierők állományában egyetlen olyan hajózó szolgált, aki vakmerő bevetéseiért, vagyis a második világháború, a koreai és a vietnámi háború során tanúsított hősiességéért megkapta a hadsereg Kiemelkedő Szolgálatért keresztjét, valamint a később önállóvá vált USAF Kiemelkedő Légiszolgálatért keresztjét is. Tizedik légi győzelme után azonban az igazságszolgáltatás célkeresztjébe került. A szovjetek próbálták meg bíróság elé állítani, ha már lelőni nem tudták.

Velünk élő múlt

Magó Károly

aranysas.hu

A Magyar Királyi Honvéd Légierő legfontosabb feladata a szovjet csapatok pusztítása lett, hiszen akkor már az 1940-ben visszakerült Észak-Erdély magyarlakta városai közelében folyt a harc.