Archívum - 2012. november

Variaszárnyú vasaló

Kővári László

aranysas.hu

A ma már elavultnak számító orosz Szu-22-es csapásmérő gyökerei még a MiG-21-eshez képest is messzebbre nyúlnak vissza a régmúltba, ennek ellenére még mindig van jövője. Mivel manapság egyre kevesebb helyen áll üzemben, a katonai repülés iránt érdeklődők számára jelentős vonzerőt jelent az a tény, hogy a lengyel légierő géppárja az utóbbi években rendszeresen tart bemutatót a típussal.

Sivatagi kandúrok

Serflek Szabolcs

aranysas.hu

A sokak számára a Top Gun című filmből ismert F-14-esek részvétele az Öböl-háborúban minimális volt. A 12 évvel később indított Iraki Szabadság hadművelet harcaiból azonban már alaposan kivették a részüket. Cikkünkben a Tomcatek utolsó, komolyabb háborús erőfeszítéseiről szólunk egy kicsit részletesebben.

Exportra született

Kővári László

aranysas.hu

2012 nyár végén két nemzetközi repülőnapon is szerepeltették az orosz RAC MiG legfrissebb produktumát, a MiG-29M2 vadászbombázót. A típus történetét figyelemmel követők most joggal húzhatják fel a szemöldöküket, hiszen az ezredforduló körül egyszer már volt egy ugyanilyen típusjelzésű "új" orosz harci gép. Az akkori M2-esnek azonban csak a külső hasonlóság terén van köze a jelenlegihez, amely egy új építésű és a legutóbbi fejlesztéseket is tartalmazó prototípus.

Pápai keresztelő

Simon Róbert

aranysas.hu

A 2011-es MiG-23-as avató után sokan megkeresték Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesületet, hogy mentsünk meg egy 21-est is. Elkezdődött a szervezés, majd kiválasztottuk a repülőgépet. Miután a HIM-től megkaptuk az engedélyt, elkezdődött a festési terv megbeszélése.

Határtalan fantázia

Kárpáti Endre

aranysas.hu

Az ötvenes évek a repülőgép-fejlesztés egyik legizgalmasabb kora volt. A második világháború nyomán rengeteg tapasztalat halmozódott fel, elkezdtek beérni a korábbi alapkutatások eredményei, miközben a hidegháborús szembenállás miatt szinte számolatlanul ömlött a pénz a tervezőirodákhoz. Elképesztő ütemben jelentek meg az addig sosem látott masinák, a hangnál is sebesebb, futurisztikus prototípusok hasították egyre magasabban az eget. De a repülőeszközök skálájának másik végén is hihetetlen eszközök jelentek meg: mint például a repülő dobogók és lebegő dzsipek. Tovább »

Csapatpróba

Kővári László

aranysas.hu

A Lightning II. vadászbombázó képességei lassan körvonalazódnak. A sajtóhírekben szinte kizárólag a határidőcsúszásokról és a költségek növekedéséről lehet olvasni, emellett azonban egyre több kulcsfontosságú teszten van túl a típus, és szeptember 10-én már elkezdődött az USAF részleges csapatpróbája, amelynek során a légierő katonái ellenőrzik a gép tényleges képességeit, tulajdonságait, üzemeltetési jellemzőit, ezek alapján megkezdhetik a saját üzemeltetési és harcászati utasítások kidolgozását.

Védőernyő

Kővári László

aranysas.hu

Cseh szövetségeseink már második alkalommal vették át négy hónapos időtartamra a három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország légterének védelmét. Tovább »

Megkopott felségjelek

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A szerb légierő centenáriuma alkalmából szeptember első hétvégéjén nemzetközi repülőnapot rendeztek a Belgrád melletti Batajnica repülőterén.

Az egyszemélyes légierő

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A császári hadsereg repülő hadnagya 1916 őszétől, bő egy esztendőn át volt a macedóniai front egyetlen német vadászpilótája. Az elfelejtett hadszíntéren a levegőt az antanthatalmak nyomasztó túlerőben lévő repülői uralták, de ez legkevésbé sem ijesztette meg. Sőt, annál elszántabban szállt harcba velük. Bátorsága és leleményessége folytán légi győzelmek sorozatát aratta. Az ott küzdő bolgár katonák kezdték úgy emlegetni, mint az Égei-tenger Sasát. Ellenfelei közül, akit csak tudott, élve hozott le, és már 17 repülőgép és két megfigyelőballon lelövését mondhatta magáénak, mikor lovagiassága fizetségeként a britek tőrbe csalták.

Mondd, te mit választanál?

Kositzky Attila

aranysas.hu

Pályafutásom során sokszor, sokan kérdezték, milyen vadászgépre lenne szüksége Magyarországnak. A külföldi vadászgépekkel történt repüléseim után a politikai és katonai felső vezetés egy része mindig kérte, hogy csak neki áruljam el, milyen ez a gép, az a gép, melyik lenne jó nekünk.

Generációk példaképe volt

Schuminszky Nándor

aranysas.hu

A szovjet politikai vezetés már korán felismerte, hogy jelentős hasznot húzhat az űrkutatás kétségtelen sikereiből. Az első szputnyik, az első élőlény, az első ember a világűrben mind-mind a szovjet szocialista rendszer fölényét volt hivatva bizonyítani az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei felé. Nyikita Hruscsov pártfőtitkár - Gagarin és Tyitov 1961-es űrrepülése után - újabb követeléssel állt elő: példát kell mutatni a világ összes dolgozó nőjének, vagyis egy egyszerű munkásnőt kell a kozmoszba küldeni!

Béke helyett háború

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A Mi-8 típusú szállítóhelikopter az elmúlt négy évtized során számos helyi háborúban aktívan részt vett. Megbízhatósága, sokoldalúsága miatt a harmadik világ talán legelterjedtebb forgószárnyas eszköze lett. Az afganisztáni háború igáslova volt, azonban a szovjet kivonulással a történet nem ért véget: lezárult egy fejezet és elkezdődött egy új.

A svéd partok őre

Horváth Zoltán

aranysas.hu

A SAAB vállalat harci gépei az 1960-as évektől elsősorban különleges kialakítású sárkányaikkal keltették fel a nagyvilág figyelmét. De az éppen 60 éve, 1952. november 3-án első ízben levegőbe emelkedett, Lansen - Lándzsa - nevet kapott repülőgép még a leghagyományosabb külsejű volt. Strapabírásának és sokoldalúságának tudható be, hogy utolsó példányait 45 év elteltével szuperálták ki a svéd légierőtől. Tovább »

Elnézték a házszámot

Zsig Zoltán

aranysas.hu

A háborúk történetében időnként előfordult olyan eset, amikor csapásmérő bevetésen a kijelölt célpont helyett tévedésből mást támadtak meg repülőgépekkel. A személyzet időnként még azt sem vette észre, hogy más országba hatoltak be. 1950-ben az amerikai légierő két pilótája tévedett nagyot, amikor egy szovjet reptérre csaptak le.

Vörös csillagos légierő

Vándor Károly

aranysas.hu

A szovjet légierő alakulatai a II. világháború során térségünkben számos korábbi katonai vagy sportrepülőtéren leszálltak, de az alakulatok nagy mennyisége miatt sokszor kényszerültek megfelelőnek ítélt talajú mezőkről, füves irtásokról, pusztákról, lóversenypályákról is bevetésekre repülni. Később természetesen igyekeztek a jobb minőségű repülőtereket hasznosítani, de újabb kijelölt helyeket is elfoglaltak. Ránézve a szovjet légierő itt települő alakulatainak 2012-ben számunkra ismert hadrendjére, illetve a háború alatti települési helyeket tartalmazó térképre, egyértelmű, hogy körülbelül 100-150 "repülőteret" használtak ez idő alatt összesen a mai Magyarország területén.