Archívum - 2018. november

Megvalósult ígéretek

Tőrös István

aranysas.hu

Az év elején még csak az A319-es Airbus volt újdonság, majd Kecskeméten landolt a Falcon7X, érkeztek vissza a nagyjavított Mi-17-es és Mi-24-es harci helikopterek, sőt, 2019 ígéreteként már keresik a személyzeteket a H145 könnyű helikopterekre is. A Magyar Honvédség repülőterein egy év alatt több örömteli fejlemény történt, mint a megelőző évtizedben. Sikerül-e lépést tartani a változásokkal - erről kérdeztem Sáfár Albert dandártábornokot, az Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnökét.

Alkonyati fények

Kővári László

aranysas.hu

A Kecskemét közelében lakók életének része, hogy néha harci repülőgépek utánégetőjének döreje veri fel a környezetük csendjét. A zaj sajnos elválaszthatatlan a repüléstől, főként annak katonai ágától, hiszen az utasszállítókkal ellentétben a vadászgépek tervezési szempontjai között nem szerepel a minél csendesebb üzem. Tovább »

A nagy visszatérő

Sáry Zoltán

aranysas.hu

A Mi-24-es évtizedeken át a csapatrepülők egyik jelképének számított. Harci helikoptereink ezen időszak alatt körülbelül 80 ezer órát töltöttek a levegőben. Magazinunkban már sokszor foglalkoztunk a típussal, ám hazai történetét eddig még nem mutattuk be teljes mértékben. Tovább »

Búcsúpillantás

Kővári László

aranysas.hu

Európa egéről hamarosan eltűnik a „levegő Kalasnyikovja”, vagyis a MiG-21-es. A hidegháború ikonikus vadászrepülőgépe felett végleg eljárt az idő, ma már nem felel meg az elvárásoknak, és a korukkal együtt járó műszaki, üzemeltetési problémák miatt egyre nagyobb gondot okoz a fenntartásuk.

Kormánygépek kísérettel

Kővári László

aranysas.hu

Ha szeptember, akkor Szliács és Ostrava. A hajdani Csehszlovákia két, ma már önálló része egyenként kisebb hazánknál, mégis komoly repülős élet zajlik náluk. A cseh repülőgép ipart nem kell bemutatni, a szlovákoknál pedig megmaradt, és köszöni, jól van a hazai katonai repülőeszköz nagyjavító ipari háttér Trencsénben.

Obsitosok generációja

Trautmann Balázs

aranysas.hu

A kelet-európai NATO-tagországok közül számos szempontból messze kilóg Lengyelország. Ha a légierejét tekintjük, akkor is igaz ez az állítás. Egyszerre - és részben ugyanarra a feladatra - alkalmazzák a modern, 4+ generációs Lockheed Martin F-16C/D Block 52-es Falconokat, s mellette üzemelnek még a Németországról „örökölt” MiG-29 Fulcrumok és a legendás „nagyvasak”, az európai repülőnapok kedvelt sztárjai, a variaszárnyú Szuhoj Szu-22M4-esek is.

Európai turné

Joris van Boven

aranysas.hu

Augusztus 8. és 28. között tizenkét darab Lockheed F-22 települt az USAFE spangdahlem-i bázisára. A gépek a floridai Tyndall támaszpontról érkeztek, a 325. vadászrepülő ezred 95. századának állományából.

A sivatag kincsei

Kárpáti Endre

aranysas.hu

A nagy repülőmúzeumok általában állami kézben vannak, gyakran egy fegyveres erő kezelésében. A világ egyik legnagyobb gyűjteményét azonban mégis egy civil egyesület hozta létre az arizonai Tucsonban.

Légi roham

Kiss Roland

aranysas.hu

A függőleges átkarolás mindig is foglalkoztatta a katonai gondolkodókat, de a technológiai lehetőségek ezt jó ideig nem tudták biztosítani. Azonban a helikopterek megjelenése kétség kívül forradalmasította a hadviselést, ám ameddig megfelelő eszközök kerültek a katonák kezébe és megszülettek a kiforrott doktrínák, némi időnek kellett eltelnie. Ebben a sorozatban ezt a folyamatot tekintem át.

Kudarcból világsiker

Sáry Zoltán

aranysas.hu

Az 1940-es évek végén minden komolyabb repülőipari vállalat foglalkozott valamilyen formában sugárhajtóművekkel. A tét hatalmasnak tűnt, hiszen a hidegháború már kézzelfogható volt, s ez a cégeknek komoly megrendelést jelentett.

Öt év a Hanoi Hiltonban

Trautmann Balázs

aranysas.hu

Kevés amerikai politikusnak adatik meg, hogy földi maradványait a Capitoliumban ravatalozzák fel. A republikánus szenátort, volt haditengerész tisztet, John McCain-t élete, politikai pályafutása és jelleme tette erre méltóvá. Nem véletlen, hogy nem csupán a demokrata ellenfelei, de egykori vietnami fogva tartói is tisztelettel búcsúztatták az amerikai védelmi politika ikonikus alakját.

Képregényhős

Obuch László

aranysas.hu

Az Aranysas áprilisi számában olvashattunk a de Haviland gyár kétmotorosának történetéről. A következő cikkben az egyik legnagyobb számban gyártott, s talán legsokoldalúbb változat makettjéről és az eredeti gép különleges pilótájáról szeretnék néhány érdekességet bemutatni.

Megfontolt sasok

Varga Csaba Béla

aranysas.hu

A II. világháború idején az új szlovák állam Hitler szövetségeseként harcolt a szovjetek és a nyugati hatalmak ellen. Az SVZ állományában számos bátor hajózó szolgált, akik a zűrzavaros viszonyok, a gyakran ellentmondásos parancsok miatt nem mutathatták meg, mire képesek. Leghíresebb ászaik pedig a háború után egyszerűen jobbnak látták letagadni kivívott győzelmeiket, nehogy börtönbe kerüljenek miattuk.

Egy viszontagságos életút

Magó Károly

aranysas.hu

Frankó Endre a vitorlázó, majd a motoros repülőkiképzés után bevonult katonai szolgálatra. Nem volt idegen számára a katonás fegyelem, mert a repülőtáborok is hasonlóan szigorú szabályok szerint működtek.